Nagybánya, 1909 (7. évfolyam, 1-25. szám)
1909-01-14 / 2. szám
“VTI. évfolyam. 1909. január Hó 14:. 2-13s szám. TÁRSADATiTVTI Í1S SZÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, Felelős szerkesztő: negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. , Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. EGLY MIHÁL Y. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula kOnyvkereskedó üzletében is. Újévi hangulat. — A residentia visszaszállása s más egyebek. — »Karácsonyi hangulat« czime alatt Stoll Béla egy hosszabb czikket közöl laptársunk, a »Nagybánya és Vidéke« legutóbbi számában, melyben arról értekezik s arról akarja meggyőzni a város közönségét, hogy a residentia, a főgimnázium jelenlegi épületének a város tulajdonába való visszaszállásából minő helyes következmények vonhatók le? Stoll Béla karácsonyi hangulatnak nevezi czikkét. Valóban is az. Egy gyönyörű karácsonyfa. A roskadásig megrakva aranyfürtös szőlőgerezdekkel, pirosló cseresznyével s minden csillogő-villogó csecsebecsével, melyeknek czéljuk, hogy az angyalt váró gyermeksereget a legbájosabb illúziókba ringassák. S ez ama csodás éjjelen, a karácsonyi gyertyák álmodozásba ringató bűvös világánál sikerül is. De ránk tör az újév. A karácsonyi hangulatnak vége. A színes álmok elröppennek s a karácsonyfa aranyfürtös lombjait a bűvös gyertyák misztikus ragyogása helyeit a való élet kíméletlen, rideg napfénye világítja meg s akkor látjuk csak a kegyes csalást, hogy a csillogó szőlőgerezd, a pirosló cseresznye, melyek oly kívánatosán mosolyogtak reánk, üvegből valók, melyekbe beleharapni nem lehet. Mi ilyen újévi hangulatban, a való, reális élet lüktető, előretörésre sarkaló zaja mellett olvastuk Sloll Béla czikkét s előre bocsátva azt, hogy egyéni felfogását, nézetéi tisztelve: honni sóit qui mai pense . . . sajnálattal bár, de ki kell zökkentenünk karácsonyi hangulatából, el kell fújnunk a bűvös karácsonyi gyertyákat, melynek világítása az üveggyöngyös szőlőgerezdeket, pirosló cseresznyéket is oly kívánatossá teszi. Ez a bűvös gyertya pedig a Stoll Béla kezében a czikkében közölt rengeteg számadatok, melyekkel a város vagyoni helyzetét, vagyonmérlegét, adósságait s a felépíteni szándékolt nagyszálló építési költségeit világítja meg, végső eredményül odakonklu- dálva, hogy ha a nagyszállót tényleg felépítjük, akkor a jelenleg 30%-ra (?) menő, községi adó czimet ugyan nem viselő, de tényleg fizetett közterhek könnyen 300%-ra szökkenhetnek föl. Az Stoll Bélát legke- vésbbé sem alterálja, hogy a most fizetett községi teher csak 11%-ra és nem 30%-ra rúg, mert a 30% sokkal hatásosabb. Mi tehát a residentia visszaszállásának a helyes következménye? A régi, ismert nóta, de uj hangszereléssel. Hagyjunk fel a nagyszálló építésével, hanem a jelenlegi városházát »esetleg a szomszéd telkek csatolásával« alakítsuk át egy vendéglővé s a régi vendéglő helyén négyszögben építsünk egy bazárt, köröskörül üzlethelyiségekkel, a bensejében pedig félfedél alatt a kofasátrakat helyezzük el, mig az udvarán a pecsenyeárusokat. Ez a megoldás megfelelne helyi viszonyainknak s igy megmaradna a millió, melybe az uj szálloda kerülne s mégis volna egy »jövedelmező vendéglőnk«. E kombináczióra az impulzust pedig a vallás- és közoktatásügyi miniszternek azon leirata szolgáltatta, hogy a főgimnázium jelenlegi épületét közczélokra visszabocsátja a város rendelkezésére, a város terve pedig az, hogy ez épületet a városház czéljaira használja fel. így felszabadul a városház mostani épülete, melyet Stoll Béla ismét a múlt századbeli minemüségébe: vendéglővé akarna átalakítani »esetleg a szomszéd lelkek csatolásával*. De beszéljünk nyíltan. Szomszédos telek a városház körül csak egy van, a Rumpold-féle vendéglő, mert az Almer Károly-féle házastelek nem eladó. íme tehát a régi nóta. Mikor a város közönsége azt tervezgette, hogy városházat épit, Stoll Béla szerint akkor is csak egy, egyedül üdvözítő megoldás létezhetett, srz, ha a város megveszi a Rumpold-féle vendéglőt s a jelenlegi városház-épülettel együttesen alakítja át városházává. Most, hogy nagyszállóra van szükségünk, ismét nincs természetesebb megoldás, mint az, hogy a városház épületét a Rumpold-féle vendéglőépülettel kombinálva alakítsuk át egy nagyszállóvá. Teringettét! Aligha van olyan bűvös, boszorkányos épület városunkban, mint ez a Rumpold-féle vendéglő. Jó az városházának, ha kell. Jó az nagyszállónak, színháznak, ha kell. S ha a telke több volna 157 □-ölnél, mint ahogy nem több, bizonyára jó lett volna valamelyik állami iskola elhelyezésére is, csakhogy az iskoláknál a hely nagysága is conditio sine qua non gyanánt szerepel, mig egy nagyszállónál ki is törődnék azzal, hogy az egész épület komplexum, a földszinti nagyteremmel, a színházzal, a vendéglői, kávéházi lokalitá- sokkal, vendégszobákkal, nyári kerttel stb. stb. egy alig 500 D-öIet kitevő telken helyeztessék el. Mert a jelenlegi városház s a Rumpold-féle vendéglő telke együttesen alig 500 s nehány öl. Ha semmi más okunk j nem volna, már tűzbiztonsági szempontból sem volna szabad az épületeknek ily túlzsúfoltságát eltűrnünk vagy megengednünk, hiszen képzeljük el, hogy egy népes mulatság alkalmával ily liliputi, potemkin-féle épületben egy tüzkatasztrófa hova vezetne? Stoll Béla e lehetetlen terv keresztül hajszolására s a közvélemény meggyőzésére a legjobb tudását, mesterien, bravúrosan csoportosított érveit s hatalmasan lobogó fantáziáját állítja a sorompóba. Mert valóban az első pillanatokban káprázatos és megejtő az a kép, melyet elénk rajzol; megdöbbentő a város anyagi helyzete, melyet elénk tár s meggyőzőek azok az érvek és számadatok, melyekkel a residentia visszaszállásának helyes következményét illusztrálja. A boscoi ügyességgel fokozott igézetes hatás alatt időre van szükségünk, mig ismét képesek vagyunk gondolkozni a magunk fejével, mig kivonhatjuk magunkat a sug- gestió alól, mig azután a napfény átható sugarai mellett halomra dőlnek előttünk a káprázatos potemkin-falvak s előttünk áll a rideg valóság, melynek megejtő színes hullámai, illúziói az első kakasszóra tovaröppentek a karácsonyi hangulattal. Sloll Béla egész tervezetét a város vagyoni mérlegére alapítja. Czikkének alap- tónusa az, hogy addig takarózzunk, ameddig a takaró ér s van gondja arra, de elég ötletessége is hozzá, hogy kimutassa: bizony ez a takaró elég kurta. Csakhogy egy a bökkenő. A fix számadatok eltűrik az összeadást, kivonást, szorzást és osztást, de nem tűrik el az önkényes csoportosítást. Már pedig Stoll Béla számadataiban épen ez az önkényes, pusztán, az ő egyébként tiszteletre méltó czéljait szolgáló számcsoporto- sitás játszira, főszerepet. De még mennyire önkényes, erőszakos csoportosítása a számoknak! Ha plusra van szüksége: a kiadáshoz vagy adóssághoz hozzácsap egy csomó ezer reménybeli koronát; ha minus kell: a bevételből üt le egy csomó ezer reménybeli koronát; hogy pedig kimutathassa, hogy a városnak nemcsak hogy cselekvő vagyona nincs, de 89,595 korona adóssága, passzívája van, hát a százezrekre menő beruházásokat, melyek jövedelmező törzsvagyont fognak képezni, egyszerűen nem mint vagyont, hanem mint adósságot szerepelteti. Terünk nem engedi, hogy nyomról- nyomra követhessük a közölt számadatokat, de hogy azok mennyire önkényesek, annak illusztrálásául egy-két tételre fogunk reflektálni. Nem is említve azt, hogy Stoll Béla a város nem jövedelmező vagyonát nem is tekinti vagyonnak s azt egyszerűen leütve, 3.923.160 koronára értékeli az adósságra leköthető vagyont, — ezt megterheli az eddigi 1.562.305 korona régi s az uj, most felveendő 2.450.000 korona nagy kölcsönnel s igy kihozza, hogy a városnak nemcsak vagyona nincs, de még 89.595 korona passzívája van. De hát mire is kell az uj, 2.450.000 koronás nagy kölcsön? A villamvilágitásra, melynek jövedelméből a város részesedik; az erdei ipar- vasutra, melynek létesítését az erdészeti szakbizottság azzal ajánlotta, hogy nemcsak kifizeti magát, hanem az erdészeti jövedelmet tetemesen fokozni fogja nemcsak az olcsóbb szállítási tarifával, hanem azzal is, hogy oly erdőterületeket tesz hozzáférhetővé, melyek most a városra nézve szinte értéktelenek; a vízvezeték és csatornázásra, melynek költségeit a vizdijak nemcsak fe-
