Nagybánya, 1909 (7. évfolyam, 1-25. szám)
1909-02-18 / 7. szám
2 NAGYBÁNYA 1909. február 18. vágyakat és óhajokat nem akarnánk felújítani, azt t. i., hogy mily fürdőre van szüksége városunknak, ha valóban nyaraló és fürdőteleppé akar fejlődni. Szüksége van városunknak egy minden tekintetben modern berendezésű, teljes kényelmet nyújtó, hideg vizgyógy- intézettel is ellátott köz- és gyógyfürdő. Az elmúlt évtizedben nem egy oly elesett községre és városra mutathatnánk reá, melyek a felvirágzás útjára jutottak pusztán az által, hogy szép fekvésű vidékükön egy-egy kitűnő természetes vízzel biró kutat kineveztek gyógyforrássá s fürdőtelepet létesítettek. Nekünk ilyen csalafintaságra nincs szükségünk. Hiszen idézzük dr. Kádár Antal bányakerületi főorvosnak lapunk hasábjain már 1903-ban közzé tett sorait, melyet elhunyt nagynevű főorvosunk, dr. Lovrich Gyula és dr. Herczinger Ferencz v. főorvos is mindenben osztottak e sorok írója előtt. Dr. Kádár Antal többek között a következőket irta: »Mi szükséges elsősorban ahoz, hogy egy nyaraló, üdülő és fürdőhely a követelményeknek mindenben megfeleljen ? A czélsze- rűség és minden tekintetbeni hasznossága mellett az olcsóság. Mielőbb azonban az olcsóságról szólnék, pár szóval el kell mondanom, mi mindene van Nagybányának, miket értékesíthet ? Hogy elfogulatlanul és lapidári- san fejezzem ki magam, van olyan mérsékelt kiimája, milyen az országban sehol sincs; van szél és pormentes, erdős, árnyas helyei; van ligetje, mely nemcsak e tulajdonsággal bir, de vadregényes, természeti szépség és kellemesség tekintetében háttérbe szorítja az ország bármely hasonló alkotásu helyeit. Kiránduló, könnyen megközelíthető s szép kilátásban bővelkedő magas pontjai olyanok, hogy párjukat ritkítják. És ami fő, vannak oly ásványos forrásai és mordföldje, amilyen sehol sincs. Különösen ásványos forrásai oly kedvező összetételben tartalmazzák az arzén-vasat, hogy ezen ásványvíz mellett, bátran mondhatom, teljesen háttérbe szorul a parádi, a serbreni- cai, roncegnői és a levicoi források, hatásra nézve pedig ezeket túl is haladja. ... Nemcsak szégyen, de vétek és kár hogy ezen parlagon heverő kincseinket nem értékesítjük, pedig okosan és czélszerüen produkálhatnánk minden bizonyára oly idegen forgalmat, mint a Tátra vidéknek bármely a szántáson s az ugarokon való csetlés-botlásra, igy tehát Pál is lemondott a nemesebb fajtájú vadászatról s megelégedett azzal hogy kimenjen, bátyjával nyúl-lesre, vagy rucza-húzásra. Kivált a rucza-húzás szerzett nekik sok gyönyörűséget. Amint júliusban a fiatal kacsák röpködni kezdtek, a két Gordon-fiu már nem lelte a helyét. Alig várták, hogy elteljék a hosszú nyári nap, alkonyat felé indultak ki a kis sártóra, mely jó félórányira volt a falutól. A síkon messzire lehetett látni a lápos, mocsárod vidéket, melyen fényes érrel kanyargóit át a szárazságban megapadt folyó vize; a szomszédságban épen learatták a búzát, a tarlóra itt-ott leszállt egy nagy ragadozó madár, a réten bibiczek futkostak, az ingovány széléről pedig lomha gémek rebbentek fel vakogva, mikor a két Nimród feléjök közeledett. Igazán boldog órák voltak ezek. A csendes környék mintha sárga üvegen átverődő fénytől lett volna megvilágítva, a fűből szöcskék ugráltak fel lábuk elől; meleg esti szél fujdogált, mely pipájuk füstjét rögtön elkapkodta s szétszórja a fejők fölött kóválygó szunyograjok közé. Péter magánkívül volt boldogságában s tőle telhetőleg sietett a lesőhely felé ; Pál pedig, aki nem feledte el, hogy hányszor mentették meg bátyja öklei az elpáholtatástól, mérsékelten szedte könnyű lábát, nehogy testvérét kifárassza. Most már Ő rá került a sor, hogy szívességeket tegyen bátyjának, aki erő dolgában csak olyan holt kincsesé vált, mert napról-napra any- nyira hizott, hogy roppant izmainak a sok háj miatt alig vehette hasznát. Hisz' minden meghelye s idővel mint Stiria, Tirol-Vora lb erg bármely fürdő vagy nyaraló szanatóriuma.» íme ezt nem mi, hanem dr. Kádár Antal mondja, ki bizonyára szaktekintély e téren s kinek szavait a gyógyvizeink által előidézett csodás gyógyulások igazolják. S mikor mi egy oly gyógy- és közfürdőt létesíthetünk, mely városunkat e tekintetben is nemcsak híressé teheti, de a városnak a kétszerkettő-négy bizonyosságával búsás hasznot is hajthat: úgy oldani meg a közfürdő kérdését, hogy azt liliputi basinokkal és pár káddal elbujtassuk a díszes nagyszálló egyik sarkába s ezzel a nagyszálló épületét is tönkre tegyük, valóban nagy kishitűségre s a vállalkozás és üzleti szellem teljes hiányára vallana, Mert azzal legyünk tisztában, hogyha a közfürdőt a városi nagyszálló épületében helyeznénk el, ezzel a lélekharangot konditanáuk meg minden más fürdóépi- tés fölött. Honnan is venné a város két fürdő költséges berendezésére a fedezetet, mikor egyét is alig bírja? Agilis polgármesterünk nevéhez több nagy alkotásunk fog fűződni. De városunk krónikáiba akkor fogja igazán aranybe- tükkel beírni a nevét, ha évtizedes óhajokat, vágyakat, reményeket vált valóra: és életre hívja a nagyszabású köz- és gyógyfürdőt a veresvizi és fokhagymási gyógyvizek felhasználásával, a melynek létesítése erős meggyőződésünk szerint városunk boldogulásának és felvirágzásának alfája és ómegája. é. m. Felujuló veszedelem. Február 17. Szatmár vármegye közigazgatási bizottságának folyó hó 12-én tartott ülésén nagy megdöbbenést és szomorúságot keltett Ilosvay alispán jelentésének azon része, mely arról ad számot, hogy a kivándorlás vármegyénkből példátlanul álló arányokban növekedik s csak ez év január havában kétszáznál több Amerikába szóló útlevelet adott ki az alispáni hivatal. Tehát naponta mintegy 6—8 kivándorló hagyja el vármegyénk területét, ami már a munkásviszonyokra való tekintetből is a legnaerőltetés a tüdején boszulta meg magát; rögtön nagyokat fújt, ha valamit emelt s úgy kapkodott levegő után, hogy a gutaütéstől lehetett félteni. ügy hat óra tájban rendesen megérkeztek a lesőgödörhöz, melyhez vékony földnyelv vezetett a zsombik között. Mögöttük volt a széles rét, melynek a lápba nyúló szöglegetei térden felül érő zsombikban végződtek; előttük a kis sártó, a veszedelmes, hináros, járhatatlan ingo- ványnval s balra tőlük vagy nyolezvan lépésnyire a folyó, melynek meredek partját néhol rekettyefüz jelölte. Péter-Pál leült a gödörbe, egymástól úgy száz lépésnyire s attól kezdve jöhettek a kacsák, ahogy nekik tetszett. Messziről láthattak minden egyes csavargó ruczát, mely már az alkonyat elején elkezdett forogni a nádas fölött s ez volt egyik legnagyobb gyönyörűségük. Tanakodtak magukban, hogy vájjon ki fog-e jönni ? váljon melyikökre mosolyog a vadászszerencse ? váljon tojó-e vagy gácsér a merész előőrs ? Mikor azután a nap lecsúszott a távolból kéklő domb mögé: egyszerre elkezdődött a nagy kalamajka, a vizimadarak ördögtáncza, a huzó ruczák szárnyának susogása; esős időben a zöld béka is szólt; bent, a lápi rónavizen sistergő szárnyevezéssel surrant be a nádba a megriadt szárcsa s gurrogott és nagyokat sikkantott hozzá. Ennél szebb mulatságot soha se kívántak az Úristentől; nem siették el a dolgukat, nem szeleskedtek, kímélték a töltést és szépen kiválogatták, hogy melyik viziszárnyas jön nekik jó kapóra. Annak azután odagyujtottak s kimondgyobb aggodalomra ad okot. S igy van ez az ország többi vármegyéiben is. Az uj népvándorlással szemben ismét keresnünk kell az annak alapját képező okokat s a megalkotandó védelmi intézkedéseket. A kivándorlás szoros összefüggésben áll a mai gazdasági helyzettel s annak peudentját képezi. A mezőgazdasági és ipari üzemek kiterjedésével és szaporodásával a nemzeti állam alapját képező iparos és kisgazda osztály exis- tenliájában lett megtámadva. A fejlődés a gyáriparnak kedvez s a segédekkel vagy magában dolgozó kisiparos nem tud vele versenyezni. Standardja nincs s kénytelen letenni a szerszámot és gyárba menni. A kisgazda földjét kellő tőke hiányában nem tudja megművelni, igy kénytelen kölcsön után nézni. A hitelviszonyaink azonban nem igen ismerik a személyi hitelt s igy az egyik jelzálogos bekebelezést követi a másik. Egy ponton elérkezik a túlterheltség stádiumába s akkor ismétlődik a régi nóta: a végrehajtó s az árverés. A gazda szégyel sajái falujában cselédnek menni az urasághoz, épugy mint a kisiparos gyári proletárnak s csak egy kis biztatás, egy-egy kecsegtető Ígéret kell s a Loyd-hajók Fiúméban vagy Hamburgban megtelnek uj szállítmányokkal. A kivándorlás tehát a földkérdés és kisipari exislenliák megoldásában kulminál. Másodlagos tényezők, de felette figyelemre méltók a kivándorlásra való csábítás, az ügynökök stb. A közvetítő irodák elárasztják nagyhangú levelekkel a vidéket, olcsó hajójegyet kínálnak és munkát biztosítanak az újvilágban. A legújabb módszer pedig a levéliralás, amelyre más kivándorolt s szükségben levő egyéneket használnak fel. Ezek rózsás színben írják meg helyzetüket, hogy nagy munkabérük van. olcsó a megélhetés, egyszóval, hogy tejjel-mézzel folyó Kanaán az uj világ. A második dolog tehát e kérdésnek megoldása. Reámutaltunk csak pár szóban a kivándorlás okaira, most vázolnunk kell a teendőket a kérdés céltudatos megoldására, mert ez egy oly fontos gazdaságpolitikai kérdés, mely a legbensőbb kapcsolatban áll az állam létével, fajunk szupremácziójával és jövendő fejlődésével. S a pangásban levő gazdasági helyzet nem politikai, nemzetiségi, vagy munkásharezokban, hanem a kivándorlásban gyökeredzik.- Az első feladat a földkérdés rendezése, mely szerves összefüggésben áll a hitelviszonyok reorganisaliójával. A földkérdés terén első teendő az állami ellenőrzés és felügyelet mellett megvalósítandó parczellázás. Szükséges, hogy ezt maga az állam vegye kezébe, mert különben magánosok üzleti érdekének esik áldozatává, amelynek szomorú, sőt hajmeresztő példáit, sajnos, elég gyakran olvashatjuk. hatatlan gyönyörűséggel nézték, hogyan kalimpál le a levegőben, mig végre nagyot ezuppanva bukik a pocsogós aljú zsombik közé. Egy-egy szebb lövésért megéljenezték egymást s ha a Péter ruczája kissé beljebb esett le, Pál odakiáltott: ne fáradj érte, majd kihozom. Eszményi egyetértésök kivált itt a kis sártón nyilvánult a maga tökéletes formájában s hogy ezek a kirándulások örökemléküekké váljanak, arról is gondoskodott a sors. Rendes szokásuk szerint kivadászták magukat egyszer s nehány ruczával a.tarisznyájuk- ban, hazafelé indultak. Előtte való nap esett s a keskeny földnyelv kissé csatakos volt. Elhatározták, hogy nem a rendes utjokon térnek vissza, hanem tovább mennek a nyúlványon, egészen a vizfogó töltésig, amelyen kerülve ugyan, de száraz lábbal jutnak ki a rétre. Rágyújtottak s bő- beszédüen mondták el egymásnak az egyes lövések történetét, közben egyre csapkodva a nyakukon, meg az arezukon hizó szúnyogokat. Meglehetősen sötét volt már, amikor a rétre értek; ekkor ugyanegy pillanatban megdöbbenve állottak meg. Éppen a töltés alján egy nagy fekete állatot vettek észre, amely hangjok által figyelmessé téve, nagy csobogással iramodott feléjök a pocsogón át. A Gordon-fiuk rögtön megismerték Burkust, a kivert szürke bikát, amelyet a csordások már néhány nap óta nem tudtak befogni s mely a falu túloldalán levő legelőről, az Isten tudja miképen, idáig barangolt. Ily helyen bikával találkozni sehogyse lehetett czélszerü, de ez a kivert szürke kolosz-
