Nagybánya, 1909 (7. évfolyam, 1-25. szám)
1909-02-18 / 7. szám
1909. február 18. 3 Az alkalmas nagybirtokokat tehát észszerűen parczeliázni kell. De ez csak úgy történhetik, ha a földéhes embernek olcsó hitelt nyújtunk. Mert ha jó nagy kamatra felvett kölcsönét kis földjére betáblázzák, akkor csak szelet vetettünk s vihart arattunk. A mai hitelviszonyok eredménye az, hogy a legjobb termőviszonyok mellett a magyar gazda nyomorog s hogy jelzálogos és más adóssága hiteles adatok szerint évente 322 millióval növekszik. Ha ez nagyon hihetetlennek látszik, csak be kell tekinteni vidékünk telekkönyvi lapjait s nem fogunk tamáskodni. Ebben kell okát keresnünk a folytonosan szaporodó bank és hitelintézeteknek. A parczellázásokon kívül a földbérletet kell rendezni. E kérdés a mi vidékünkön nem bir az aktuálitás erejével, ez nagyobbára az alföldön, különösen Szeged vidékén van elterjedve. Ez intézkedések megtétele szükséges a földművelő nép érdekében. Lássuk most a kisipart s a védelmét szolgáló intézményeket. A kisipar fentartása és erős gazdasági alapokon való elhelyezése fontos teendő a kivándorlás megakadályozására. Első teendő itt a kisipart államilag támogatni és védeni. Módot kell nyújtani nekik, hogy szövetkezve nagy szállításokat eszközöljenek különösen az állam részére, mert nem kívánható, hogy a gyáripar saját ellenségét támogassa. Erre azonban egy kisiparos nem vállalkoz- halik s előáll a társulás kérdése és ez a fő. A kisipar ereje az egyesülésben, a szövetkezésben van. Hogy egy talán banális hasonlattal éljek, mig a gyönge lángot elfujja a könnyű szél, addig a lángoló nagy üszköt hevíti, izgatja, mert az ellenáll. Az egyesülés iparoskörök alkotásával érhető el; e körök saját kebelükön belül termelő és hitelnyújtó szövetkezeteket alkothatnak s akkor el keli némulnia annak a sok sirásnak, amit kisiparos részről szerte hangzik s a sokak által már elparentált osztály ismét feltámad, erőben és javakban bővelkedve, nevének fényt és dicsőséget, a nemzeti államnak pedig erős támaszt szolgálva. Amit a földművelőknél a hitelreorganizá- tióról elmondottunk, az nagyjában itt is megvalósítandó. Evvel most csak úgy általánosságban és nagy vonalakban az elsődleges tényezőkkel végeztünk. Nem áll rendelkezésünkre itt sem hely, sem idő, hogy minden egyes kérdést alaposan s a legkisebb részletekig megtárgyaljunk, de aki hallani akar, az hallhat s aki látni tud, az olvashat. Adjunk többet a tartalomra, kevesebbet a látszatra, többet a tettre, kevesebbet a szóra. A másodlagos okok megszüntetése egyrészt körültekintő közigazgatási feladatot képez, másrészt széleskörű társadalmi munkát igényel. A közigazgatási részt az állam vegye kezébe s a kivándorlást maga bonyolítsa le. Lássa el hasznos tanácsokkal a kivándorlót s az ujszus meg épen keserűvé tehette a szép vadászat befejezését. Pál megragadta a bátyja karját s ijedten dadogta: fussunk vissza! Péter se volt rest, daczára fáradtságának ész nélkül fordult meg s úgy neki iramodott, mintha kengyelfutónak nevelték volna. A bika pedig csendesen kezdett utánok koezogni s eleinte a kíváncsiságtól ösztökélve, később hirtelen haragra gerjedve ő is erősen csülökre kapott s szakgatott morgást hallatott. Péternek már teljesen kifogyott a szűsza s ha Pál nem támogatja, tízszer is felbukott volna a fekete göröngyön. De öescse nem hagyta el s csak egyre biztatta : szorítsd Peti I Hiába szorította. A földnyelv itt szélesebb volt s a bika szilárd talajon futott, holott azon az utón, amelyen bejöttek a lápba, alig fért volna el a vaskos állat. Előre lehetett látni, hogy a szörnyeteg utói fogja érni őket. Péter-Pál teljesen elvesztette a fejét; de kivált Péter. A roppant erejű legény érezte, hogy a teste súlya, amely a menekülésre képtelenné teszi, most mindjárt valami nagy szerencsétlenségnek lesz az oka s ijedtében hörögve kapaszkodott odább. Már látta magát a bika szarvain, mint egy zászlót; egészen bizonyos volt, hogy legyűri s rátérdel s kitapossa a lelkét az otromba állat. S ez az aggodalom legkevésbbé sem vala túlzott. A falu e nagy szürke bikája arról volt hírhedt, hogy minden pásztorát megkergette s egyet már a föld alá küldött. Most, hogy egy erősebb bika megverte, megcsufolta, vak dühe nem ismert határt; ezek a szarvas háremhősök iszonyúan szivükre veszik a vereséget s szégyenNAGYBÁNYA világban ne hagyja magára őt, hanem fogadja a partraszállásnál, keressen neki exsistentiát. Így eléri, hogy a kivándorloltak nem szakadnak el végleg a hazától, folytonos összeköttetésben vannak vele, érezik áldó hatását s ha a sors megáldja őket, a legnagyobb valószínűség szerint visszatérnek az őshazába, erre a szomorú magyar ugarra, amelyik nem is olyan nagyon ugar. A modernek áldozatai. Február 17. A nagyváradi főgimnáziumban a napokban drámai jelenet játszódott le, Öt tehetséges, jobb sorsra, szép jövőre érdemes ifjút büntetett meg az erkölcsi világ rend, mely ellen ez a szánalomra méltó őt diákember súlyos merényletet követett el. Az eset ma már köztudomású, mind a mellett annak megdöbentő adataival sokáig foglalkozhatik a pedagógia, a közvélemény és a tiszta sajtó. Az elkövetett erkölcsi bűncselekmény a legigazságosabb büntetésben részesült, öt törékeny, de már is megmérgezett lelkű ifjú azonosította magát egy ismertebb fővárosi írónak szennyes munkáival, annak megmételyező eszméivel. Az üdvözlő távirat, a mit ennek az írónak kiszabadulásakor küldtek, merész, sőt vakmerő volt. öt fiatal lélek romlottságának hü visszatükröződése. És olvashatunk belőle sok szomorú dolgot is. Hogy ezek az ifjak a tankönyveket illető ragaszkodással és szeretettel forgatták a modern irodalmat, melynek egyrésze a pornográfiával határos. Ki tudja hány aggódó családapa döbben össze arra a gondolatra, hátha az ő fiát is megmérgezte már a modern pornográfia, melynek leghűségesebb olvasóközönsége, a magyar haza jövendő támasza és ereje: az ifjúság. De nem ezeket az ifjakat terheli annyira a I vád, inkább azokat, a kik Balog Tuta-féle alakokat avatnak mainap irodalmi hősökké; kik pellengére állítanak minden szépet, nemest, a szív legszentebb jogait és kioktatják az ifjakat arra a kárhozalos világuézlelre, hogy az erkölcs ma csak elaggott tisztességben megvénült egyének dogmája, hogy az igazi művészetnek és tehetségnek nincsenek korlátái, az igazi művészietek megnyilatkozását nem akadályozhatja semmiféle dogma s az ideáit onnan veszi, ahonnan épen tetszik, akár a sárból, a posvány- ból, a förtelemből is, amint hogy a világ sem más mint sár, posvány és förtelem. Ilyen tanításra pedig éhezik az ifjú lélek. Álmatlanul átvirasztott éjszakákon, elfojtott lélekzeltel habzsolja fel ezt az irodalmat, mely érzékeire oly arányban hat, mint a mennyire lassan egész lelkét az örvénybe taszítja. És maga a sajtó jár elől a legveszedelmesebb példával letökben elbujdosnak, romlást és halált esküdve minden élőlényre, mely eléjök kerül. A végső pillanatokban Pál ezt súgta lihegve a Péter fülébe: — Mindjárt a fordulónál leszünk, ott vízzel van tele az árok, ugorj bele és húzódjál le nyakig. A többit bízd rám, egy életem, egy halálom, — gondoltam valamit ! Péternek már vérben forgott a szeme, öcscse szavait úgy hallotta, mintha üvegbura alól jönnének, de még volt annyi eszmélete, hogy megértse. Különben bánta is ő már azt, úgy is mindegy, meg kell itt most halni, akár igy, akár úgy. De azért mégis szót fogadott és a fordulónál eldobva puskáját, belevetette magát az árokba. A viz összecsapott a feje fölött. Mikor kiemelkedett a pocsolyából, látta, hogy a bika elrohan mellette a töltésen s fut az öcscse után. Kiabálni akart, de egyáltalában nem tudta, mit mondjon, hát csak úgy nyögte: fuss! fuss! — De Pál már nem futott. Amint magára maradt, gyors iramodással egy kis tér- elónyhöz jutott, most azt fölhasználva, hirtelen megfordult s brumm! brumm! puskájának mind a két csövét a bikára sütötte. Az apró rucza- serét csakúgy pattogott a dühös barom kemény tülkén. Ez egy perezre zavarba hozta, de rögtön neki indult megint s rekedt bőgéssel kereste támadóját. Pál, a könnyükötésü gyáva legény, akiről a katonaságnál semmi jót sem akartak föltenni, már akkor leugrott a töltésről a zsombik közé s a földpupokon, egyikről a másikra ugrált a rét irányában, maga után csalta igy a bikát, hogy bátyját megmentse. A boulevard lapok százai kerülnek a fialal ember kezébe s hiába minden erkölcsi intelem, a kosaras asszonyok, a berlini szenzácziók rettenetességei igézetesen szórakoztatják a tapasztalatlan lelkét, mely az irodalmi és művészi rovatban is csak azt kutatja, ami erkölcsi érzékét fogyatékosabbá teszi. A csengő anyagiakért hevülő spekulánsok hadvezérei ennek a gyilkos hadjáratnak, melynek a magyar ifjúság egészsége, becsülete és jelleme áldozatul kell, hogy essék. A diák megtanulja a pénzzel való gazdálkodást, nem azért, hogy a remekírók műveiben aczélozza ki telkét, de mert olcsón és könnyű szerrel követheti azokat, kiket ifjúságukban megtévesztett egy-egy fiatal titán arezpiritó hangja, akik szánalmas mosolylyal díjazzák azt a művészetet, mely a szépet és nem a posványt, a förtelmet keresi. A nagyváradi öt diák a modern irodalom áldozata. Annál megdöbbentőbb ez, mivel életkoruk azon fokán követték el nehezen tevezekelhető bűnüket, amikor apáink és nagyapáink iltasult lélekkel, rajongó szívvel lobogtatták a haza zászlóját és szerelmes, romantikus történeteket nyújtottak az önképzőkörbe s nem a kávéházi, de az erdei levegő után vágyódtak. Nem Balog Tuta és Edmeé siró vallomásait hallgatták, de tiszta gyönyörűséggel a vadgalamb bugását s friss vadvirággal övezték fejüket s tudtak még kaczagni a romlatlan létek őszinte hangján ... A mai gimnázisla sokat — túlsókat tanul. Nem az iskola falai között, de a könyves kirakatok előtt, hol a pornográfia és rémregények ezrei arra tanítják, hogy Szomory Dezső a vizsgálati fogságból kiszabadult iró tulajdonképen áldozata a huta és vak kornak, mely nem az orfeum, de a becsület, a tisztesség és jellemes- ség útját keresi. r,s sajnáljuk ezeket a nagyváradi diákokat, a kik telkük tisztaságát oly hamar elveszítették. Érzésük őszinteségét, a lélek naiv hitét, tiszta jellemüket drága áron vesztették el: tulkorán ismerték meg az étet fertőjét, s húsz avagy még fiatalabb szivükben nem szőnek többé álmot, a zord, kíméletlen valóság már is reájuk csapott, nem tudnak bízni, remélni s ezért a sok-sok veszlességért, annyi ártatlan lélekért milyen kárpótlást adhat a modern irány ? Ki adja vissza az ifjúnak ifjúságát, az édes anyának harmatos lelkű gyermekét, ki törli te majd a szülői kö- nyeket, ha a felvilágosult, modern ifjú majd egy illatos, csipkés párisi lányról álmodozik és apjának keservesen összegyűjtött pár garasát finom kötésű könyvekbe fekteti? Az öt váradi diák bűne arányában bűnhődik, de bűntársaik, a pornográfia terjesztői — még számtalan ilyen áldozattal gyarapítják tovább az elbukott fiatal telkek szomorú listáját — büntetlenül. Ha nem tett volna a helyzet olyan veszedelmes, igazán öröm lett volna nézni, milyen tornaszszá változott egyszerre. De a bika újra beleszólott a dologba. Most már nem mondott le a véres bosszúról, ő is belegázolt a zsombikba s Pál után baktatott. A zsombikban megbotlott, elesett, de újra felkelt s azután elkezdte átugrálni a kis földpúpokat, mint a kecske. Pál csak alig pár pillanattal ért ki előbb a rétre, mint ő. Akkor pedig futott torony iránt, mint az agár. Most már tehette, nem volt mellette ólomnehéz bátyja. A bika rohant utána bőgve s véres nyelvét a szügyéig lógatva. Messziről a Péter ordítása hallatszott: fuss, fuss! Ez bizony felesleges biztatás volt. Pál valósággal röpült, egyenesen neki a folyónak. Ö sem igen tudta már, mit csinál, de az ösztöne vezette. Nem nézte a partot, hanem ahol érte, ott ugrott le róla a vízbe. Péter egy nagy csuppanást hallott, azután rá egy loccsanást. — Vége, vége! — kiabálta magánkívül, amint reszkető inakkal föltápászkodott a nyakáig érő sárból, — a bika megöli. De egyszerre éles hang hasgatta meg a levegőt: Péter! hol vagy Péter?! — Hisz ez Pál?! áldott legyen az Isten!... Péter kivánszorgott a földnyelven a rétre s folyvást hoppolva-kiabálva iparkodott a folyó felé. — Erre, erre! — hívta az öcscse. Azután mikor találkoztak, megfogta a Péter kezét s lemutatott a folyóba. A sekély viz szélén egy idomtalan nagy test feküdt mozdulatlanul. Burkus volt. Mikor a két öles partról Pál után ugrott, kitörte a nyakát.
