Nagybánya, 1909 (7. évfolyam, 1-25. szám)
1909-01-28 / 4. szám
2 N AGYBÁNYA 1909. január 28. subvenczióban ne részesülhessünk a magas kormány részéről. Hiszen ha valahol a színpad nemes, magasztos hivatást, nemzeti missiót tőit be, úgy bizonyára a mi poliglott vidékünk az, hol e missiójának betöltésében excellálhat. Társadalmi intézményeinkről gondoskodik maga a város s féltő gonddal őrködik a nemzetiségi, faji és felekezeti béke megóvásában. A szabadelvüség, a felekezeti türelmesség terén mindig a legelső sorokban állott s felekezeti békénket már csak az egyházaknak egymás iránt táplált testvéries érzületénél fogva sem fenyegeti semmi veszély. Nemzetiségi politikai szempontból azonban, bár e vonalon is teljes béke uralkodik, főleg a vidéki magyarság védelme érdekében, szükségesnek tartanók, ha a város tulajdonát képező s mintegy 500 holdat kitevő földekre földműves székely családok telepíttetnének állami segítséggel. Ha a telepítésre az 500 hold kevésnek bizonyulna, úgy az vétel utján is növelhető volna. E székelytelepitéssel nemcsak az összekötő kapcsot tartanók fent az egyes vidéki szinmagyarsággal s lehetetlenné tennök, hogy e szórványos magyar szigetek fölött is összecsapjon a nemzetiségek áradata, mint összecsapott már eddig is nem egy szinmagyar község fölött, de gazdasági szempontokból is nemcsak városunk, hanem a telepesek is nyernének, mert alkalmuk volna a szép nyereséget nyújtó belterjes, konyhai és kertészeti gazdaság üzésére, melyet jelenleg idegenből jött bolgárok folytatnak szép eredménynyel, de csak addig, mig vagyont gyűjtve hazájukba vissza nem vándorolnak. Városunk hitelügyi viszonyait a városunkban létező pénzintézetek a hitelt kereső közönség érdekeinek teljes figyelembe vételével bonyolítják le; mindazonáltal tekintve azon nagy közgazdasági, kereskedelmi és ipari érdekeket, melyeknek istápolására legelső sorban az ezen czélból alapított városi takarékpénztár hivatott, nagyon óhajtandónak tartanánk, ha a takarék- pénztár egy tekintélyesebb összegű s állandó jellegű betéthez jutna az állami pénztári készletekből, hogy hivatását minél intenzivebben tölthesse be. Elesett kisiparunk felsegélésére az általánosan szükségesnek mutatkozó törvényhozási intézkedéseken kívül, parcziális intézkedésekül városunkban nagyon kívánatos volna egy agyag- és faipari iskola felállítása. Agyag iparunk csak az elmúlt évtizedekben is messze földön hires volt, melynek emlékét ma is szép és művészi alkotások hirdetik s melyet uj életre nem kelteni, szakértők állítása szerint is, bűn volna. ügy az agyagipar, mint a faipar meghonosítására vidékünkön olcsó és kitűnő anyagok állanak rendelkezésre s ha a faipart a játékáruk készítésére is kiterjesztenénk, ezzel már nemcsak parcziális, de országos nemzetgazdasági érdekeket is szolgálnánk, mert ezzel is egy hatalmas gátat emelnénk a hazai tőkének a külföldre való gurulása elé. Közlekedési szempontból szerfölött égető szükséget képez a garbonáczi-ut sürgős kiépítése, mely már több egy évtizedénél vajúdó stádiumban van; nemkülönben a magyar láposi- tökési viczinális vasút kiépítése, melynek előmunkálataira Nagybánya sz. kir, r. t. város 30.000 korona költséget szavazott meg. A magyar- láposi-tökési vasút létesítése egyik legvitálisabb érdekünket szolgálja, mert ennek életre hívásával városunk egy nagy vidéknek, Szolnokdo- boka vármegye egy jó részének válik empori- umává, amely vidék most járhatatlan utai miatt szinte áthidalhatatlanul el van szakítva tőlünk. A mezőgazdaság terén a város egyik régi óhaját képezi a kertmunkás iskola mielőblji felállítása. Ennek megvalósítását most már semmi sem akadályozza, mióta a város tulajdonát képező gazdasági telep az állami faiskola kezelésébe ment át. Az átengedett harmincz holdnyi területen a kertmunkás iskola könnyen elhelyezést nyerhet, amint egyébként erre vonatkozólag a magas kormánytól Ígéretet is nyertünk. Nemcsak kívánatosnak, óhajtandónak, állami szempontokból czélszerünek, de vagyoni helyzetünkből kifolyólag égetően szükségesnek tartjuk a közrendészet és közegészségügy mielőbbi sürgős államosítását s ennek kapcsán egy uj kórház felépítését. Az állami funkeziókat képező tisztségek kiadásainak terhe alatt, mint a legtöbb vidéki város, úgy városunk is roskadozik, hiszen évente majdnem 100.000 koronára rúg az az összeg, amit a város az állami funkeziókat végző tisztviselőinek fizet. Ily óriási összegnek eredeti rendeltetésétől vagyis a város házi kiadásainak fedezetétől való elvonása meg kell hogy bénítson minden előhaladást, minden fejlődést s végeredményében előbb-utóbb a városok teljes csődjéhez kell hogy vezessen. Ipari és kereskedelmi, de főleg közbiztonsági szempontokból nagyon óhajtandó volna, ha egy közös hadseregbeli gyalogos zászlóalj helyeztetnék el városunkban, aminek elérésére a kezdeményező lépéseket képviselőtestületünk már meg is tette. Általános közgazdasági s vagyoni viszonyaink feltárásánál említettük, hogy az egyre fokozódó kiadások uj kereseti források megteremtését tették e város vezetőségének legsürgősebb feladatává. E feladatot azzal véljük a legsikeresebben szolgálni, ha városunkat, mely természeti fekvésénél fogva ma is gyöngye Szatmárvármegyé- nek, klimatikus gyógy- és üdülőhelyivé kíséreljük meg fejleszteni. Nemcsak természeti szépségei, de páratlan gyógyvizei is sikeresen előmozdítják e törekvést, csupán a nyomasztó vagyoni helyzet az, mely leküzdhetetlen akadályként tornyosul előttünk. E czéljaink kivívásában, ha az állam támogatását élvezhetnők, sok megpróbáltatáson keresztül ment városunkra valóban egy szebb jövő perspektívája ragyogna föl. Méltóságos Urunk! Ezekben tolmácsoltuk óhajainkat, törekvéseinket s ismertettük azon eszközöket, melyek a jelenlegi nyomasztó helyzetből kivezető ut elérésére alkalmasak. Nem támasztottunk nagy igényeket, sőt igyekeztünk azokat épen a teljesíthetőség szempontjából a minimalisra korlátozni. Kérjük Méltóságodat, legyen támogatónk, segítőnk, pártfogónk ez ősi bányaváros és polgárságának felvirágoztatására irányuló törekvéseinkben, hiszen Méltóságod előtt, kinek rendíthetetlen hazafiságát ismerni és csodálni tanultuk, nem lehet közömbös, hogy e végvidéken egy szegénységgel, nyomorral küzdő és épen ez okból erőtlen, vagy pedig egy anyagi helyzetben rendezett, kulturális intézetekben gazdag, kipróbált hazafiságú és törhetlen hűségű, erős város áll-e őrt a nemzeti nyelv, a nemzeti állameszme mellett. Nagybánya, 1909. jan. 26. Makray Mihály Égly Mihály polgármester. főjegyző. A Kereskedelmi Bank. Január 27. A Nagybányai Kereskedelmi Bank Részvénytársaság 1909. évi február hó 14-én tartja XIX. évi rendes közgyűlését. Alkalmunk volt betekinteni az igazgatóság jelentésébe s örömmel konstatáljuk, hogy ez a zajtalanul működő, pénzintézet egyre a fejlődés, az izmosodás utján van s jelentékenyül számottevő tényező városunk és vidéke gazdasági, kereskedelmi és hitel igényeinek a lebonyolításában. Nagy érdeme van ebben Moldován Lászlónak, a Kereskedelmi Bank volt igazgatójának, ki ez intézet fejlődési képességeit a legbiztosabb alapokra rakta le. Az ő által kijelölt utón halad a Bank uj igazgatója : Almer Károly nagykereskedő, ki támogatva az igazgatóság tekintélyes és lelkes gárdájától, az intézet buzgó tisztikarától, a legjobb szaktudását, ügybuzgóságát s munkakedvét állítja sorompóba, hogy a Bank a gazdasági, kereskedelmi s hiteligényeknek gyors és olcsó kielégítésével minél intenzivebben szolgálhassa hivatását s minél inkább rászolgálhasson a nagyközönség s a pénzügyi körök elismerésére. Ennek az ügybuzgó s szaktudással végzelt munkának köszönhető, hogy a tavalyi válságos pénzügyi viszonyok mellett is, anélkül, hogy a Bank a kamatlábat egy fillérrel is emelte volna, az üzleti év fényes eredménynyel zárul. S a mérleg pedig oly szigorú realitással van összeállítva, hogy azért a pénzügyi szakértők az igazgatóságnak s a tisztikarnak csak gratulálhatnak. A zárószámadás 15.809 K 79 fillér haszonnal zárul a 800 koronát kitevő kétes követelés leírása után. így a nyereség az elmúlt évben elért 13.376 K 34 fillér nyereséget 2433 K 45 fillérrel múlja felül. Az elért nyereséget az igazgatóság a következőképen javasolja felosztani. Osztalék a részvényeseknek á 5 K 7500 K — f. Adassék a tartalékalapnak . . 5200 » — » Alapszabályszerü jutalékra . . 3004 > 79 » Jótékonyczélra ........................ 105 » — » Összesen 15.809 K 79 f. — Elviszem valamelyik kiadónak, mondogatta magában Szántó Mátyás, miközben ismét végig feküdt a pamlagon. Azután, mintha valami láthatatlan alakkal vitatkozna, felkiáltott: ! — Mit ? Már mint hogy nem merem elvinni? Majd meglátjuk? Felvette a jobbik kabátját, hóna alá csapta a kéziratot és útnak indult. Magába mélyedve, lassan bandukolt a legközelebbi villamos megállóig, ahol egész sereg ember várakozott már. Végre megjött a villamos. A várakozók megrohanták. Szántó Mátyás hagyta őket fel- furakodni a kocsira. Utolsónak maradt. Amikor ő is fel akart szállani, a kalauz rákiáltott: — Megtelt! — Bocsánat! rebegte Szántó és lemaradt a villamosról. Öt perez múlva jött a másik kocsi. Arra aztán föltápászkodott, de oly ügyetlenül, hogy valamelyik uracsnak a tyúkszemére lépett. — Hallja az ur! ripakodolt rá ez elegáns ur, járjon a saját lábán! — Oh ezer bocsánat, mondá szinte könyörgő hangon Szántó nem szándékosan történt . . . — No még csak az kéne, hogy szándékosan hágjon a lábamra! — Isten ments! Isten ments! ijedezett »A nevelés Reformja« czimü korszakalkotó mü szerzője. Odaért a kiadó ezég boltja elé. — Hát csakugyan bemenjek ? habozott magában. Bemegyek, bemegyek, mindjárt bei megyek ... De hátha kidobnak ? ... Mindegy ... 1 Próba-szerencse! És bement. Alázatosan meghajtotta magát az első segéd előtt. — A főnök úrral szerelnék beszélni . . . ha nem zavarnám . . . — Tessék az irodába fáradni. És Szántó Mátyás bement az irodába. — Egy kis müvemet hoztam el, főnök ur. hebegte, egy kis igénytelen mü . . . igen, egészen igénytelen, de . . . de . . . talán mégis érdemes volna a nyomdafestékre . . . egészen kevés nyomdafestékre . . . A kiadó a homlokára tolta a szemüvegjét. — Kicsoda ön ? — Szántó Mátyás bátorkodom lenni, a kültelki iskola tanítója . . . A kiadó kezébe vette az iratcsomót. — Pedagógia? ... A nevelés reformja?-- Egészen igénytelen kis munka, de talán . . . — Hagyja itt! Három hét múlva jöjjön a válaszért! — Köszönöm, köszönöm . . ., szólt Szántó és hajlongva hátrált az ajtó felé. Büszkén és boldogan ment haza. Az idő lassan telt. Szántó Mátyás egy szebb jövő színes álmait rajzolgatta az egyszerű szo- bácska pókhálós padmalyára. Két hét múlva egy ujságlap akadt a kezébe A szeme megakadt a vezérczikken. Ez volt a czime: >A nevelés reformja.« Szántó Mátyásnak megdobbant a szive. Gyorsan rohant végig a betűkön. A cikk egy szenzációs könyvről emlékezett meg, amely most hagyta el a sajtót. Az van benne, hogy a mai nevelési rendszert meg kell változtatni. A gyermekeket az életre kell nevelni, a való életre, a nagy versenyre, a kegyetlen küzdelemre ... A könyvet . . . Csorbay Mihály miniszteri tanácsos irta . . . Szántó Mátyás a kopott pamlagra roskadt. — A könyvem! a könyvem! nyögte meg- semmisülten, ellopták az eszméimet ... a rablók, a gazember! Egy órahosszat ült ott mozdulatlanul és sápadtan bámult maga elé. — Az én álmatlan éjszakáim árán szerez magának dicsőséget a bitang! mormogta halkan. Mit tegyek, mit tegyek ? Csak nem szállhatok szembe ilyen hatalmas úrral ? Nem, nem, ezt nem tehetem . . . Nem marad egyéb hátra, minthogy egy másik könyvet irok . . . Igen, egy másik könyvet kell Írnom ... És Szántó í Mátyás újra tollal ragadott . . . Fehér Jenő,
