Nagybánya, 1909 (7. évfolyam, 1-25. szám)
1909-01-28 / 4. szám
"VII. évfolyam. 1909. ja,zru.á,r lió 2Q. “íjb-ils: széaaa. tARSAT)AT.MI ás SZÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében is. I Egy fölterjesztés. Január 26. Szatmárvármegye főispánja, dr. Fa- lussy Árpád felhívta a város tanácsát, hogy tegyen részletes jelentést a város kulturális és gazdasági helyzetéről s az ezen téren mutatkozó hiányokról és kívánalmakról. Ennek a jelentésnek a bekivánása alighanem összefüggésben van a városok segélyezésének mentő akcziójával s annak czélja a kormányelnök informálása. A városi tanács most küldte el föl- terjesztését, melyet közérdekű jellegénél fogva a következőkben közlünk: Főispán Ur! Méltóságodnak f. évi 10 elnöki sz. leiratára, melylyel arra hiv föl bennünket, hogy Nagybánya sz. kir. r. t. város kulturális és gazdasági helyzetét, az ez irányban mutatkozó hiányokat és kívánságokat ismertessük, jelentésünket az alábbiakban van szerencsénk meglenni. Elszomorító lesz az a perspektíva, melyet jelentésünk tár föl, de a férfias nyíltságra, őszinteségre feljogosít Méltóságodnak városunk iránt mindenkor tanúsított jóindulata és kegyessége, mely rokonszenves jóindulatból egyszersmint bizalmunkat merítjük a jövőre Méltóságos Urunk! Városunkat valamikor, nem is a réges-régen múlt időkben: aranyországnak, Szatmárvármegye gyöngyének nevezték. És méltán! Ez ősi város falai között megelégedett, rendezett viszonyok között élő, vagyonos polgárság lakott. Bányászata, kereskedelme, ipara virágzott; szőlőhegyei dúsan fizettek, mig a várost félkörben övező síkság aczélos buza- szemektől duzzadó aranykalászokat ringatott. Gyümölcsösei, gesztenyései híresek voltak s nem kevésbbé busásan kamatozlak. Ez az anyagi jólét, vagyoni rendezettség telte képessé és eléggé erőssé városunkat arra, hogy idegen nemzetiség közé ékelve, a magyarságnak úgyszólván véghatárán minden időkben mentsvára legyen a nemzeti nyelvnek, a magyar kultúrának. Századok históriája tesz fényes tanúságot azon hazafias missióról, melyet ez ősi bányaváros nemzetünk és hazánk iránti törhetlen hűséggel és lángoló hazaszeretettel mindenkoron betöltött. Ám az idők kereke egyszerre nagyot fordult fölöttünk. Városunkra is a változott viszonyok folytán a szegénység sorvasztó terhe nehezedett. Messze földön hires hegyeinket elpusztította a filloxera s ez a csapás talán örökre kitörölte hegyeinket a bortermő vidékek sorából; egykor virágzó s számtalan családnak lisztes kenyeret nyújtó magán bányászatunk már évek óta a tönk szélére jutott; az egész országban, de főleg Erdélyben nagy hírnévnek örvendő kisiparunk tönkre ment s kereskedelmünk is kétségbeejtő helyzetben nézi a szocziális hullámverések viharzását, mely a közép és kisbirtokos osztályt is oly helyzetbe juttatta, hogy az egyre emelkedő munkabérek, másrészt pedig a termények alacsony árai s az értékesítésnél mutatkozó nehézségek exisztencziájukat már életgyökereiben támadják meg. A nehéz közgazdasági viszonyok s a rósz gazdasági évek folytán a kereset források száma egvre apad, mig azon költségek, melyeknek viselésére a modern kor fokozattabb igényei s az állami funkcziók ellátása parancsolóan kényszerítik városunkat, egyre nagyobb arányokat öltenek. S 9 mostoha /.Azokból eredő nehéz helyzetet még súlyosabbá teszi az a körülmény, hogy városunknak is, mint a legtöbb más városnak, egyszerre százados mulasztásokat kell pótolnia. A régi idők szerény igényéit óriásivá növelte a modern haladás, fejlődés, melynek bármily nagy áldozatot is igénylő eszközeit meg kell ragadnunk, ha be akarunk lépni a modern, virágzó városok sorába s nem akarjuk azt, hogy ez ősi, nagy históriai múlttal biró bányaváros a visszafejlődés lejtőjén egy nagyközség színvonalára sülyedjen le. A haladás, a fejlődés útját egyengeti azon törekvésünk, hogy városunkat villamos világítással lássuk el; létesítsük a vízvezetéket és csatornázást; felépítsük az évekkel ezelőtt leégett nagyszállónkat; végül, tekintettel arra, hogy városunkat és vidékét pazar természeti szépségei, kli! matikus fekvése, ózondús levegője s gyógyvizei I szinte predesztinálják arra, hogy nyaralóhely legyen: egy modern, gyógyvizekkel is ellátott fürdőépületet emeljünk az üdülő közönség részére. Ám mindezek létesítése óriási erőpróbára teszi városunk teherviselési képességét s e nehéz viszonyok között érthető az az aggodalommal teljes érdeklődés, melylyel Nagybánya sz. kir. r. t. város is a magyar kormánynak a városok felsegélésére irányuló mentő akczió- ját kiséri. Közgazdasági és vagyoni helyzetünknek e nagy vonásokban való ismertetése után legyen szabad a leiratban felvetett kérdésekre válaszolnunk. Kulturális irányban e város közönsége szinte vagyoni képességeit felülmúló áldozatokat hozott. Évtizedeken át 70—80 ezer koronát fordított évenkint a közoktatásügyre. A városok ez áldozatkészségének elismeréséül elemi iskoláink a város nagy áldozatkészségével ugyan, de ma már államosítva vannak, az óvók államosítása szintén folyamatban van s kedvező kilátással folynak a tárgyalások a magas közoktatásügyi kormánynyal az uj főgimnázium felépi- j tésére vonatkozólag is. Városunk vidékének széles körben elhúzódó perifériái miatt s főgimnáziumunk tultömöttségének megakadályozása, de főleg ifjúságunknak az ipari és keres- j kedelmi pályára való nevelése szempontjából 1 azonban szerfölött óhajtandóriak és czélraveze- ! tőnek tartanók városunkban egy polgári fiú kö- i zépiskola felállítását. Az ujonan felépítendő városi nagyszálló i tervezetében, mely a közel megvalósulás előtt ; áll, gondoskodtunk egy szinházhelyiségről is, mely modern színpaddal, sülyesztővel és zsinór i padlással is el lesz látva. Tehát mindazon költ- I séges felszereléssel, mely a városi nagyszálló ' ezen épületrészére az állandó színházi jelleget I reányomják. Igaz, hogy csupán maga a színház- helyiség lesz állandó jellegű, mert állandó szin- j társulat fentartásáról ez idő szerint még csak ! nem is álmodozhatunk, — de e körülmény I aligha zárja ki azt, hogy a mi tetemes költségei I igénylő s állandó jellegű színházunk fentartát sáért más városokhoz hasonlóan némi állami A „Nagybánya“ tárczája. Szép volt az az alkony . . . Szép volt az az alkony! Izzó nap sugára Át-áítört a lombon 8 aranyat hintett el Kis kerted útjára, A lábad nyomára . . . Szép volt az az alkony l Orgona virága Szerelmesen vágyott Kedvesére várva — Az ég harmatára, Üde harmatára , . . Szép volt az az alkony ! Kedvesedre várva Sóvárgva tekintél Az ország útjára! . . . Szép volt l . . . De le most már Kern emlékszel rája ! . . . Gyomoréi Béla. Elmélet és gyakorlat. Szántó Mátyás egy külvárosi iskolában verte a tudományt a gondjaira bizott nebulók fejébe. A napi robot után rendszerint hazaiért egyszerű, szegényes szobácskájába, végig feküdt j a kopott pamlagon és álmodozott. Az álmok világában nem parancsolt neki senki. Sem az igazgató, sem a tanfelügyelő. Ott bolyonghatott szabadon, mint a madár a napsugaras, színes csillogó levegőben. Szántó Mátyás poéta volt. De nem olyan poéta, aki rimes versekbe sírja bele világfájdalmát. Ő a világpedagógiában eresztette szabadjára a fantáziáját. Szóval pedagógiai költő volt. Egy szép napon rájött ugyanis arra, hogy a mai nevelési rendszer nem ér egy hajítófát sem. A gyerekeket nem az életre nevelik. Csupa olyan dolgot öntenek beléjük, ami az életben nemhogy hasznukra, de egyenesen kárukra válik. Szerénységre, jóságra, engedékenységre, szelídségre oktatják a fiukat, holott ezekkel a különben tiszteletreméltó tulajdonságokkal semmire sem lehet vinni az élet nagy csatáján. Reformálni kell tehát az egész nevelési rendszert. Szakítani kell az ósdi hagyományokkal és uj csapásokat kell vágni a pedagógia irtatlan rengetegében. Ezek a gondolatok motoszkáltak Szántó Mátyás fejében, amikor a kopott pamlagon hevert és a pókhálós padmalyt nézegette, Hirtelen i elhatározással felugrott, tollal ragadott s belefogott nagy müvébe: a nevelés reformjába, 1 amely predesztinálva volt arra, hogy forradalmat idézzen fel a pedagógiában, íme egy passzus belőle: »Örökös harcz az élet. Csak az diadalmas- kodhalik, aki merész, kíméletlen és erőszakos. A félénk szerényeket egy ökölcsapással félre- lóditják az útból, s mialatt ezek ijedten töröl- getik a vért homlokukról, helyükbe tolakodnak azok, akiknek van elegendő energiájuk, hogy minden akadálylyal szembeszálljanak. Öklözni kell, hogy előrejusson az ember. Aki szerényen félre áll, elveszett. Ha pedig ez úgy van — pedig igy van, — akkor a nevelési rendszernek is meg kell változnia, a gyermekeket erre a nagy harczra elő kell készíteni. Már serdülő korukban beléjük kell oltani az érvényesülni akarás hatalmas indulatját. Kitartásra, szívósságra, akadályt nem ismerő merészségre kell oktatni őket. Tudják meg, hogy azoké a diadal, akik szuronyt szegezve nyomulnak előre. Azoké, akik erősebbek, mint a többiek, s erejüket jól tudják értékesíteni.« Teljes egy hónapig dolgozott Szántó Mátyás ezen a művön. Amikor készen volt, gondolkozni kezdett, hogy mit csináljon vele. Mert hogy a munka kinyomatására pénze nem volt, azt mindenki természetesnek fogja találni.
