Nagybánya, 1909 (7. évfolyam, 1-25. szám)
1909-05-20 / 20. szám
2 NAGYBÁNYA 1909. május 20. súlyos állapot csak az állam anyagi támogatásával rendezhető. Ez történhetik segély vagy dotálás alakjában. Az állami segély van hivatva a községi közterhet arányosítani, melynek mértékéül a szükségletet kell elfogadnunk olyképen, hogy a mutatkozó kisebb vagy nagyobb szükség képezze a mértékét a segélyezés nagyságának. Ennek helyes módja lenne, ha az állam három év alapján átlag megállapított fedezeti hiány bizonyos százalékával alimentálná a városokat. Ez a százalék három évenkint, a városi pót- adó-kulcs magasságának megfelelőleg, progressiv alapon nyerhetne megállapítást. A végleges rendezés érdekében az állami dotátiót kell igénybe vennünk. Ez abból jön létre, hogy az állam bizonyos feladatok teljesítéséért honorálja a várost. Történhetik bizonyos adók átengedésével, vagy bizonyos százalékoknak a városi pénztárba való utalásával. Az állami adók mellett a helyhatósági adókkal kell foglalkoznunk. Az erre vonatkozó tudományos elméletek a községi adóreformmozgalomhoz vezettek, ez pedig a kommuniális adók evolucziójának előidézője lett. E kommuniális adó az érdekeltségre alapítandó, főpillére a reális adó legyen s a kérdés csak az, hogy absorbeálja az összes állami reáladókat, avagy csak egyikét foglalja le magának. A tudományos vizsgálódás oda konkludál, hogy a községi pénzügy reformja csak a ház és házasleiekre alapított független és önálló adóval érhető el, melynek segítőjét más, az egyéb vagyon és fizikai személyektől szedett községi járulék kell képezze. A fogyasztási adók átengedésének kérdésével nem foglalkozunk, mert meggyőződésünk az, hogy a szocziális belátás és fejlődés azokat előbb utóbb el kell törölje. Ezzel szemben pártolnunk kell a városi beltelkek értékemelkedésének megadóztatását s a városi gyógyszertárak szervezését. Mindkettő jogos és megérdemelt jövedelemhez juttatná a városi háztartást. Végül állást kell foglalnunk a városi tüzkár-biztositó intézetek alakítása mellett. Ez lenne rövid foglalata a reformoknak. Sommázva a tárgyaltakat, megállapítható, hogy sok oly nagy fontosságú s korszakot jelentő kérdés van benne napirendre hozva, melyeknek helyes és czéltudatos megoldása a városi háztartásnak s a városok fejlődésének elengedhetetlen szükségessége. A „Nagybánya“ tárczája. Két szobor. A halasi református gimnáziumban iparkodtak belémpofozni tiz éves koromban a tudományt. Ennek az intézetnek akkoriban nem a legjobb hire volt és Silling tanár urnák, nem tudom él-e még, az Isten nyugasztalja, Silling tanár urnák köszönhetem, hogy valami szent lelkesedéssel gondolok ma is a new-yorki Grammar School No 79-re. Annak a Silling tanár urnák, heptikás, csontos kezű ember volt, köszönhettem, ezt a ma is fel-fel szakadó érzést, mert ő volt az, aki folytonosan pofozott bennünket, úgy, hogy hetekig kék volt az arczunk. Mikor aztán a new-yorki iskolában megismertem azokat a tanárokat, akik pofozás nélkül is tudtak tanítani, valami vad, leírhatatlan gyütölet élt bennem a halasi református iskola iránt és ezzel kapcsolatosan, nagyon szerettem az uj világi tanáraimat. Ez a szeretetem pedig olyan meleg, poétikus érzés, hogy ma is fel-fel lángol bennem, ha eszembe jutnak azok a szeretetteljes, szives emberek, akiktől mindent el akartam tanulni és akikkel szemben csak az volt a gyermekambiczióm, hogy meg legyenek velem elégedve, hogy szeressék az iparkodásomat, a szorgalmamat és a becsületességemet, mig például a Silling tanár úrral kapcsolatosan csak Mindent el kell követnünk, hogy a függő és nyílt kérdéseket felszínen tartsuk s megoldásukat szorgalmazzuk! Schönherr Sándor. Néma megdöbbenéssel, szivünkben sajgó, égő fájdalommal írjuk le e pár szót: Schönherr Sándor meghalt. Virágfakasztó május csodaszép reggelén, egy gyötrelmes tépelődésben átvirrasztott éjszaka után, saját kezével emelte önmaga ellen a gyilkos fegyvert. Jól czélzott, jól talált. A golyó szivét furta keresztül s pár pillanat alatt kioltotta életét, melynek viharoktól ment, csöndes folyása oly nyugodtnak, harmonikusnak és boldognak látszott. De az a golyó nemcsak egy életet oltott ki. Gyógyithatatlanul még sebet ütött az édes anya, a testvérek szivén is, kik rövid egy-két év alatt harmadizben járják meg a kálvária útját: ki a temetőbe; s megvérezett egy sereg jóbarátot, kik lehajtott fővel, könyes szemekkel állták körül ravatalát, azzal a felelet nélküli, néma, tépelődő kérdéssel meg-megvonagló ajkukon: miért kellett mindennek igy történnie ? . . . Schönherr Sándorban városunk társadalma egy kiválóan rokonszenves embert, a művészi körök egy zseniális kollegát, hivatalnok társai pedig egy odaadó, minden áldozatra kész egész férfit vesztettek s bennünket, ismerve Schönherr Sándor egyéniségét, legkevésbbé sem lepett meg az a szinte példátlanul álló gyász és részvét, mely végtisztessége alkalmával megnyilvánult. Megdöbbentő váratlansággal hagyott itt bennünket, de emlékezete soká fog élni a mi sziveinkben. Életrajzi adatait a következőkben közöljük: Schönherr Sándor Nagybányán, 1867-ben született. Középiskoláit városunkban, az erdészeti tanfolyamot pedig a selmeczbányai akadémián végezte. A gyakornoki évek elteltével 1896-ban a nagybányai m. kir. főerdőhivatalhoz nevezték ki erdészszé s 1906-ban pedig főerdészszé léptették elé. Városunk társadalmi életében igen jelentős szerepet játszott. Régebben elnöke volt az Ifjúsági Körnek; tagja volt a Teleki-Társaságnak, a városi képviselő-testületnek s nagy érdeme van abban, hogy városunkban a sport minden neme élénk felkarolásnak örvendett. A Schönherr-kvartét pedig megyeszerte hires volt s nem egy hangversenyen aratta a legszebb sikereket. A család a gyászesetről a következő jelentést adta ki: Özv. Schönherr Antalné Csausz Anna úgy a maga, mint leányai: Ilona, Szidi és férje: Hoffmann Árpád, továbbá Csausz Gyula, Novákné Schönherr Leopoldina nevében is mélyen megrendült szívvel tudatja, hogy egy érzésre tudok emlékezni: arra, hogy féltem tőle. Arról az én amerikai iskolámról szeretnék mesélni, mert amit szeretünk, arról szívesen beszélünk. A Grammar School No 79. az Első utcában volt és jártunk benne fiú diákok nehány ezeren. Február 22-én minden esztendőben nagy ünnepünk volt az iskolában. Az a nap volt Washington születésének évfordulója, tehát nemzeti ünnep, amit meg kellett ünnepelni. Arrafelé az iskolában nem úgy értelmezik a nemzeti ünnepeket, mint nálunk. Itt ha ünnep van, nincs előadás, a nemzeti hőst úgy ünnepli a gyerek, hogy otthon, vagy az utczán kihanczurozza magát és áldva dicséri a hőst, akinek ezt a szünnapot köszönheti. A Washington évfordulón reggel kilencz- kor mi pontosan megjelentünk az iskolában, hogy azok, akik ismerték jól Washingtont, elmeséljék nekünk a nap jelentőségét és hogy belénk oltsák mindazokat az erényeket, amikben Washington bővelkedett. Tisztán emlékszem: sohsem arról beszéltek nekünk, fogékony lelkű fiugyerekeknek, hogy milyen nagy volt Washington államférfim tehetsége, hogy a világ politikájára milyen kihatással volt az ő szereplése, hogy az államfejlődésre milyen volt a hatása, hanem mindig azokat az erényeket emlegették, azt kellett megmagyaráznunk, hogy miben rejlett Washington hősiessége, jellemessége, önzetlensége, hogy milyen példákat szeretett fia, a jó testvér és rokon: Schönherr Sándor m. kir. erdőmérnök, a Calasanti bányatársulat igazgatója. Nagybánya város képviselő- testületének tagja folyó év május hó 13-án reggel 8 órakor, élte 42-ik évében váratlanul elhunyt. Drága halottunkat május hó 15-én d. e. 11 órakor helyezzük örök nyugalomra. Az engesztelő szentmisét pedig 17-én d. e. 9 órakor fogjuk érette az Urnák bemutattatni. Nagybánya, 1909. május hó 13-án. Legyen örök békesség hamvai felett! A nagybányai m. kir. főerdőhivatal tisztikara az alábbi jelentésben emlékezik meg kedves halottjáról: A nagybányai m. kir. főerdőhivatal tisztikara megszomorodott szívvel tudatja, hogy felejthetetlen emlékű kartársuk: Schönherr Sándor m. kir. erdőmérnök rövid szenvedés után, folyó hó 13 án reggel 8 órakor, elhunyt. Nagybánya, 1909. május hó 13-án. Áldás emlékére! A Teleki-Társaság külön gyászjelentése a következőkép hangzik: A nagybányai Teleki- Társaság mély fájdalommal tudatja, hogy szeretett tagja, a jeles zeneművész : Schönherr Sándor 1909. évi május hó 13-án hirtelen ,elhunyt. Nagybánya, 1909. évi május hó 13-án. Áldásunk lebegjen porai felett! A ravatalt a családi gyászházban, a zongora teremben állították föl, melyet ez alkalommal nagy gyászpompával díszítettek. Egész alacsony ravatalon, nehéz vasantik sarkofágon, üveges koporsóban pihent a megboldogult, melyet a gyertyák sokasága s a görög-stilü kandeláberek, nemkülönben a délszaki növények és koszorúk sokasága vett körül. A terem falai fekete drapériával volt bevonva, úgyszintén az előszoba is. A koporsón csupán a porig sújtott édes anya koszorúja volt, mig testvéreinek koszorúi a koporsó mellett voltak elhelyezve. Koszorúkat küldtek a ravatalra: A Calasanti bányatársulat, a Muzeum-egyesület, az alsófernezelyi erdőaltisztikar, Prickné Kosztka Viktória, Homola László, a Teleki-Társaság, Neubauer Hermin, a Calasanti bányatársulat igazgatósága, Szőke-család, a nagybányai leányok, Ordódy-család, Alföldy Zoltán és neje, Waigandt Anna és Iluska, az erdészeti altisztikar, Damokos-család, Fülep Imre és neje, a Calasanti bánya munkásszemélyzete, gr. Teleki László, Incze Béla, Baltai János és neje, B. Kováts Géza, gróf Teleki János. Moldován László és neje, Barátai, dr. Stoll Tibor, a főerdőhivatal tisztikara, Ocsárd Böske, Sanyi és Kata, Hátszegi-család, a Morágyi-család, Homola Elvira és még számosán, kiknek neveit nem sikerült feljegyeznünk. A gyászoló családnak közéletünk kitűnőségei közül, nemcsak városunkból, de az egész országból igen számosán fejezték ki részvétüket. A boldogultat f. hó 15-én helyezték örök nyugalomra igen nagy részvét mellett. A végtisztességen úgyszólván ott volt városunk egész közönsége s a vidéki notabilitások is igen tekintélyes számban voltak képviselve. A tetudunk az életből felhozni ezek mellett az erények mellett és hogy miben állt az ő nagysága általában. Valóban, a világtörténelem legelrejtettebb világában sem találok hozzá hasonló embert. Az önzetlensége, a szerénysége, nagy tudása, tehetsége, államférfim képességei — amellett, hogy egyszerű polgári életet élt, jó családfő, jó férj és kedves barát volt, aki egy világbirodalmat teremtett az ő mezitlábos katonáival, párját ritkítják a világ történetében. A minap a városligeti tó mellé vetődtem és véletlenül odabotorkáltam a Washington szobor mellé. A régi melegség, a sok hódolat, amiket azok a nemzeti ünnepek belém oltottak, azok a lelkes rajongó mesék az ő nagyságáról, amiket szinte belevéstek a lelkembe, mind fölszakadtak itt a keleten, a téli ködös levegőben és szerettem volna megölelni az érczszobor lábait. Leültem a szobor kőtalapzatára és az elhagyott szürkületben, a csöndes tó mellett lejátszódott előttem ez a mese, amit könnyes szemmel hallgattunk végig egy február 22-én a Grammer School No. 79-ben. Voltak romantikus, szép történetek abban a szabadságharczban, amely felszabadította az amerikai Egyesült Államokat. Nagyon rosszul állt egy télen a szabadságharcz ügye. West Point vára volt még az egyetlen, amely tartotta magát. A szép, csodaszép West Point, a Hudson partján. Bevehetetlen erősség. A vezére, a parancsnoka azonban áruló lett. Pénzért és rangért át akarta
