Nagybánya, 1909 (7. évfolyam, 1-25. szám)
1909-04-22 / 16. szám
TÁRSADAZjMI ás SZáFIRODAZiMI KBTIL A.P Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, Felelős szerkesztő : negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. , Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. EGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Erdályi-ut 22. szám, hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében is. Az újságíró. Április 21. Hogy egyszer a magunk részére foglaljuk le e helyet, ahonnan minden alkalommal a nagyközönségnek érdekében szólunk, aktuálitást adott erre egy könyvnek a megjelenése. Radó Sámuel, a tudós újságíró és kiváló publiczista tollából egy könyv jelent meg, mely az újságírókról szól. Egy érdekes és értékes könyv. Ma, amidőn olyan erős sajtóellenes hangulat uralkodik, amikor lépten-nyomon kívánják a sajtótörvény revízióját s a sajtó megrendszabályozását, nem érdektelen e könyvvel foglalkozni s körvonalazni azt a feladatot, amit egy vidéki hírlapírónak be kell töltenie. A sajtó nagyhatalom. A toll hatalmas fegyver s akinek megadatott a tehetség, hogy uralkodni tudjon rajta, annak mindenkor hideg, józan észszel kell leülni az íróasztalhoz s ugyancsak meg kell gondolnia, hogy vérével szántja végig a fehér iveket, hogy a nagyhatalmat nevetségessé ne tegye, le ne járassa. A vidéki újságírónak a helyzete a legnehezebb, a legkellemetlenebb. A fővárosi ember nem olyan érzékeny, mint a vidéki. Vidéken a hírlapíró kétszeres gonddal figyeljen arra, hogy mit ir a lapjába, hogy az érdekes legyen, nem személyeskedő, nem támadó és nem bujkáló. De akármilyen terhes feladatot is ró a tollforgató embernek vállaira a feladat megoldása, ha egy szabályt, egy mindenA „Nagybánya“ tárczája. Egy szomorú asszonynak* De jó, hogy el a messzeségbe, Nem leng sok árnya nyomoromnak — Ha néma, tompa búba kérdem : Rossz volt a ma, mit hoz a holnap ? Közéig a férfikor. Remegve Érzem teherként hullt reám — Szegény anyám! Óh, ne is tudd meg, mint iramlik A sok sok árny mind közelebb . . . Szivemben annyi árva nóta, Mint a homokóra pereg l Dalok, álmok — óh megsiratlak, Oh nem hazug a gyötrelem — Én mindenem! A jó aggastyán, a te párod A őzéit már megtalálta lenn —• Elég, ha 5 magába látja A pusztító kórt szivemen! Nyugalmát már is megzavarja Keserű, panaszos: imám, — Szegény anyám! * Ssersónék sajtó alatt levő verskötetéből. kor irányvezető elvet tart szem előtt, a munka nagyot fog veszíteni terhességéből. Ez az elv pedig az újságírás alfája és ómegája, mely legjobban igy fejezhető ki: Mindig igazat kell Írni. Igazság, ez vezesse a toll munkásait mindig, emelkedjenek ők felül a közélet párloskodásain, az egyéni és családi érdekeken és a pártviszályokon. S ha mindig igazat mondanak, kétséget kizárólag bizonyos lesz az, hogy a sajtónak megtudják szerezni azt a magas polczot, tekintélyt és elismerést, amely megilleti. A második dolog, amit soha sem szabad figyelmen kívül hagyni,vagy mellőzni: a hazaszeretet. Egy hires magyar újságíró ember mondotta egyszer: »A magyar újságírók pártállásukhoz képest eltérő utakon haladnak, de a magyar haza szerzetében találkozniok kell.« És ez igaz. Az újságíró sohase mulaszsza el az alkalmat, ha kínálkozik, hogy a hazaszeretetre ne buzdítsa mindazokat, kik olvasnak. Az újság csinálja a közvéleményt. Helyes és kívánatos, hogy egy izzig, vérig magyar, hazaszeretettől lángod közvéleményt neveljen. Különösen feladata ez azon vidéki lapoknak, kik a perifériákon szétszórva a nemzetiségek között képviselik a nemzeti kultúrát. Ennek a vidéki újságírónak feladata, hogy fennen lobogtassa kicsiny lapját, mint a nemzeti állam képviselőjét s szórja szét az idegen ajkúak között a békés egyetértésnek s együttes haladásnak nemes gondolatát s a magyar hazának szeretetét. A harmadik tétel, melyet mindig szem Borítsd, borítsd be csókjaiddal Egyszer, csupán hunyó napom — Oh. gázol a gúny, annyi önkény Didergő, dalos fiadon . . . Repülj hozzám — miként az égből A malaszt Pünköst hajnalán, Oh jöjj anyám! Siránkozásomon kaczagnak, Oh, élhetetlen a nevem — Mikor szegény lelkem keresztjét Szomorú rímbe tördelem', Mikor még annyi az imádság, A dal fiadnak ajakán: Oh jöjj anyám l Vezess a régi, kis szobába, Hol felfakadt első dalom, Oh, simogassad puha kézzel Rég megkövezett homlokom; Mesélj jóságos angyalokról, Mig megszeled a kenyered, — Altass, altass el engemet l Oh, mert nem álmodom. Szememben Már nem a régi tűz lobog — Oh, mert tudom, hiszem, a földön Nem a sír ók a boldogoki Nem álmodom már. Oh ha szőnék Egy árva egyet még talán: Halálom volna ez anyám / •Flies* Hanrik. előtt kell tartani: a becsület védelme. Az a nagy tultengés, ami a sajtó terén előállott, az a tulprodukczió egy féktelen versenyt hozott létre. Minden vállalat igyekszik megélni s a létérti küzdelemben eszközeiben némelyik nem a legválogatósabb. A fő a hatás elérése s e czélból mindent felhasználnak. így lett a sajtónak egyrésze majdnem magán kutatóvállalat, mely mindig csak egyes emberek magánéletének leleplezésében leli gyönyörűségét és olcsó hatások elérésére nem utal piszkokban kutatni s amit takargatni kéne, hangos kiáltással felmutat. Így lett a sajtónak egy másik része, melegágya a pornográfiának és a kerítésnek. Ezek a toll martalóczai, a sajtó parazitái. Ezeket üldözni, lehetetlenné tenni épen oly kötelessége az igazi és hivatásos hírlapírónak, mint a gazdának a hernyóirtás. Sommázva az említetteket, a következőkben jelölhetjük ki a hirlapirás irányát. írjunk igazat, magyart és becsületest. írjunk igazat s gyomláljuk ki mindenünnen a hamiskodást, az alakoskodást és tettetést. írjunk magyart, nemzetit és magyarul. Lelkesítsünk minden eszme és czél érdekében, amely nemzeti. írásunk minden sora legyen magyaros, külsőleg is mutassuk meg, hogy magyarok vagyunk. S végül álljunk szolgálatában mindannak, ami becsületes s vessünk meg mindent, irtsunk ki mindent, ami becstelen. ... Megint eltávolodtunk magunktól. Magunkról akartunk Írni, az újságírókról s A rabló. — Irta: Vértessy Gyula. — Diák korunkban, sőt még azután is, mikor kiléptünk az életbe, nagyon jó barátságban voltunk egymással, én és Rédei Feri. Azután egyszerre csak megszakadt ez a barátság és én nem tartottam érdemesnek a felújítását. És pedig azért nem, mert Feri egészen más emberré lett, mint aminőnek indult. Akkoriban még, mikor megkötöttük a barátságot, gyöngéd lelkű, naiv, poétikus legény volt, azután egyszerre csak mintha más emberré született volna. Elkerült a fővárosból le a vidékre, hallottam róla, hogy megnősült, aztán azt is hallottam, hogy meghalt a felesége s ő ismét visszaköltözött ide s innen számítódik az ő megváltozása. Hideglelkü, szerelmi utonállónak csapott fel, akiről hallani lehetett, valahányszor csak valami botrány került a piacra. Asszonybolonditó, leányok fejét elcsavaró, léha fráter lett, aki előtt nem volt értéke a becsületnek, a tisztességnek. Annyi rosszat hallottam róla, hogy szinte meggyülöltem. Egy csomó viszonyáról egész nyíltan beszélgettek és valahányszor egy-egy fiatal asszony vagy leány eldobta magától az életet, Rédei Ferit mindig emlegették, hogy hátha őérte tette? Mert sok tönkre tett ifjú élet nyomta már az ő bűnös lelkét. S csodálatos dolog, hogy a nők ahelyett hogy utálattal fordultak volna el tőle, botrányai után még egyre jobban bolondultak utána. — Én nem is tudom, mit csináljak a sze-
