Nagybánya, 1909 (7. évfolyam, 1-25. szám)
1909-01-07 / 1. szám
NAGYBANYA 1909. január 7.-.pen a reklám révén milliomosokká küz- dötték fel magukat. Wanamalker, az amerikai milliárdos kereskedő igy szól a reklámról: Az a rengeteg, megmérhetetlen vagyon, melyet a kereskedelem és az ipar terén a hirdetések által szereztek és mai nap is szereznek, legfényesebben bizonyítja az értelmes reklamcsinálás értékét. Okos és éleslátásu iparosok és kereskedők tudják, hogy a hirdetés az anyagi siker kulcsa, mely kitárja az üzletek és vállalatok kapuit a nagyközönség előtt. Bátorsággal, türelemmel, és kitartással folytatott hirdetés dúsan kamatozik és idővel a befektetett tőkét százszorosán visszahozza. A hirdetés a kereskedelmi gazdagság megteremtője, vállalkozó férfiak sorsának intézője. A hirdetés hatalmas mágnes, mely a kereskedőhöz vonzza a vásárlókat, mint az ivlámba fénye az esti pillangókat. A hirdetés a kereskedelmi s ipari gépezet olajozója, mely annak könnyebb mozgását elősegíti és amely ha egyszer kellőleg meglendítette a gépezetet, az csekély erővel s kis fáradtsággal tartható működésben A reklám sok jelentéktelen vagy tengődő ke- í reskedót és vállalkozót vezetett a meg- | gazdagodás útjára, viszont számtalan oly : világczég, mely a hirdetésekkel teljesen felhagyott, igen rövid idő alatt visszaesett j és elvesztette hírnevét és vevőkörét. A j reklám bűvös hatása ép oly befolyást j gyakorol a kereskedelemre és iparra ■ egyaránt, mint a nap csodatevő ereje ; növényzetre. A nap viruló rózsává fej- ' leszti a bimbót, a hirdetés felvirágoztatja az ipart s kereskedelmet. Tárjuk fel a , közönség előtt áruink jóságát, értessük meg, hogy annak saját érdekében áll azokat vásárolni és ha telepünkön megjelenik a vevő, tartsuk meg Ígéretünket, váltsuk be szavunkat s akkor biztos a | siker, melyre számítoltunk. Ha gyenge az üzlet és várakozásaink nem teljesülnek, ne higvjük, hogy a hirdetésre hiába dobjuk ki a pénzt, mert ily felfogás mellett még a legrégibb czég is arra a szomorú sorsra juthat, hogy a modern eszközökkel dolgozó ifjabb nemzedék csakhamar túlszárnyalja. Ha a kereskedő, az iparos elhidegül a hirdetés iránt, az üzlet vissza megy úgy, mint a higany oszlopa leszáll, ha a levegő lehűl. íme, gazdag tapasztalatai alapján igy nyilatkozik egy milliárdos kereskedő, ki óriási vagyonát a reklámnak köszönheti. A késhegyig kiélesedett verseny nagy viharzásában legfőbb ideje volna, hogy kereskedőink s iparosaink végre tudatára ébrednének annak, hogy az okos reklámnak mily kiaknázhatlan előnyei vannak s az ügyesen szerkesztett hirdetések ál- j tál a maguk részére is megnyitnák azon zsilipeket, melyekből szerencse és jólét árad mindennemű üzletre! A veszettség elleni védekezés. Érdekesés figyelemre méltó előterjesztést tett az Országos Állategészségügyi Tanács a földmivelésügyi miniszterhez, a nemrégiben tartott ülésében elfogadott indítványából kifolyólag, a veszettség további terjedésének meggátlására, illetőleg csökkentésére alkalmas intézkedések tárgyában. Az előterjesztés elmondja, hogy a veszettség igen veszedelmes betegség, mely emberben és állatban érzékeny károkat okoz. Egyrészt tekintve, hogy a veszett állatok marásának mennyi j ember esik áldozatul, akik közül a megfelelő védőojtás ugyan sokaknak életét megmenti, j mégis mennyi testi fájdalom, lelki izgalom, a j munkabírásnak hosszabb-rövidebb időre való I elvesztése a rendszerinli következménye a ve- I szett állat marásának; de gazdasági szempont- ! ból is megokolt dolog e betegség ellen küzde- nünk, annak daczára, hogy talán nem sújtja a ! gazdát anyagilag olyan érzékenyen, mint a ser- , tésvész vagy más pusztító állati járványok. Ennek igazolására az előterjesztés felhozza hogy Mezőtúron néhány év előtt az egyik ma- | jorban veszett kutya került a gulya közé és több tinót megmart; a tinók közül 40—80 na- ! pon belül tizenkettő hullott el veszettségben. ! Rábakovácsiban egy veszett házieb marása kö- j vetkeztében 55 szarvasmarhát és két lovat kel- ! lett kiirtani. Sárváratt egy veszett eb 2 embert, ; 15 lovat, 1 sertést és 1 macskát marván meg, ! valamennyi megmart állati megkapta a veszettséget. Dunapatajon 1905-ben a gulyás ebe augusztus hó elején megveszett és sok marhát | megmart, minek következtében az augusztus hó végétől januárig terjedő idő alatt a gulyában összesen 56 szarvasmarha betegedett meg és | pusztult el veszettségben. Czegléden 1907. junius havában egy, a gulyába rohant eb rövid negyedóra alatt 15 marhát és 1 csikót halálosan fertőzött. Általában hazánkban 1890 tői 1906. év végéig terjedő 17 év alatt, nem számítva a veszett- ; ség gyanúja, valamint a veszettség fertőzés gyanúja miatt kiirtott állatokat, 21.621 eb és macska, 1356 szarvasmarha, 1368 sertés, 300 juh és kecske, 249 ló pusztult el veszettségben. Ezek a statisztikai adatok egyszersmind annak a megdöbbentő eredménynek megállapítására vezetnek, hogy Európában Francziaor- szág után hazánk a veszettséggel legfertőzöttebb ország. Hogy a veszettség hazánkban áiiandóan ijesztő mértékben van elterjedve, erre nézve a budapesti Pasteur-kórház adatai is tesznek bizonyságot, amelyek szerint 1897-től 1906-ig terjedő 10 évben veszett vagy veszettségre gyanús állat okozta sérülés miatt be kellett ojtani. 1897- ben 1487 1898- ban 1604 1899- ben 1679 1900- ban 1771 1901- ben 2319 1902- ben 2437 1903- ban 2558 1904- ben 2492 1905- ben 2592 1906- ban 3172 magyarországi egyént. Ezzel szemben a párisi, tehát a budapesti után a legforgalmasabb Pasteur-intézetben 1897- ben 1521 1898- ban 1465 1899- ben 1614 1910-ban 1420 1901-ben 1321 1902- ben 1105 1903- ban 628 1904- ben 755 1905 ben 727 1906-ban 772 egyén részesült antirabikus oltásban. Noha igaz, hogy mig nálunk a budapesti az egyetlen ilyen intézett, addig Francziaországnak a párisin kívül még öt ilyen intézete van, de ezek forgalma a párisiéhoz képest csekély, úgy a hazánknál jóval nagyobb Francziaország antirabikus intézeteinek betegforgalma együttesen is csekélyebb, mint a budapestié. A budapesti állatorvosi főiskola belklinikájára felvett állatok közül, amelyek majdnem kivétel nélkül budapesti lakosok' állataiból kerülnek ki, a veszettségi esetek az utolsó három esztendő alatt a megelőző nyolcz év alatt előfordult veszettségi eseteket meghaladják, ezen számadatok tehát igazolják a székesfővárosnak erős fertőzöttségét, amely amellett emelkedést is tüntet fel. Fölemlíti az előterjesztés, hogy hazánkban 1906-ban 40 ember pusztult el e kínos betegségben. A veszettségnek hazánkban való állandó nagyfokú elterjedésének okát az Állategészségügyi Tanács abban [látja, hogy az e betegség ellen f önálló óvóinlézkedéseket részben nem tartják be, részben pedig ezek az intézkedések nem kielégítők. A 'tanácsnak ,meggyőződése, hogy szigorúbb rendszabályok pontos végrehajtása az e téren méltán óhajtott sikerre vezetne minélfogva javasolja a miniszternek a most érvényes intézkedések revízióját, illetve azoknak az alábbiak szerint való megfelelő szigorításai. 1. A veszettségnek terjesztője az esetek körülbelül 9070-ában a kutya, tehát elsősorban az ebek számának csökkentésére kell törekedni. — Attól függ, hogy mire éhes és hogy mire szomjazik! Csodálkozva álltam meg és kérdően emeltem rá a pillantásomat: — Látszik, hogy ön soha sem járt még az Isten kertjében — felelte ő. És mert kiváncsi voltam, volt olyan szives és azonnal elvezetett az Isten kertjébe. * Különös kert volt ez! Millió fü, fa, virág, zagyva összevisszaságban együtt. Az első pillanatban azt hittem, hogy ez is csak olyan rengeteg, mint a többi. De az a különös, rejtelmes zsibongás, elhaló sóhajtozás, ami az egész térséget betöltötte, hamarosan zavart töprengésbe ejtett. Hová kerültem ? Milyen misztikus, ijesztő élet folyik itt? Lábam előtt egy bokor nefelejts nevetett. Egyszerre azt látom, hogy az apró kék szirom fejecskék összehajolnak, a zöld levelek közül két gyönyörű szép égszinü szem rajzolódik ki. Ez a kékség azonban már nem nevet, hanem könnyezik, azután lassan-lassan hozzá rajzolódik egy bánatos, halvány asszonyarcz. S derékig a földben tövezve egy harmattestü fiatal asszonyt látok, akinek hosszú, lecsüngő szőke haja van. Az asszony termete kígyózik, mintha nehéz kínnal ki szeretné tépni magát a talajból és már a szavát is hallom, a zokogással megszakgatott szomorú beszédet: — Jaj nekem, hogy itten kell élnem, ebben a szomorú vadonban! Nekem a király kertjében lenne helyem, vagy valamelyik főúri kertben, büszke rózsák, illatos szegfűk között, ahol szorgos kertész keze gondozna. És ide vagyok kötözve egy buta pitypang mellé, akit ki nem állhatok! Csakugyan ott állt mellette egy pitypang: széles, sárga fejű virág. Amint a figyelmem felé fordult, ez a sárga fej megnőtt, egy vaskos, széles képű kopasz embert láttam, derékig a nefelejts mellé ágyazva. Arcza kövér, a zsírtól szinte ragyogó, de a szeme komor és haragos: — Mindig ezt a siránkozást hallom ! Mi az ördögnek kellett nekem ez az asszony ? Miért nem telepedtem le valahová másfelé, valamelyik ka- kukfü mellé, amelyik nem is sir, nem is panaszkodik, hanem boldog, hogy megtiszteltem s hálából a legtisztább, legizesebb harmatcseppeket nekem adja! Csak elmehetnék innen! Csak elmehetnék ! És húsos derekával erőlködve hajlik előre, de nem tud szabadulni. Keményen, kegyetlenül fogva tartja a föld. Mellettem megzörög valami. Egy éhe3 utszéli kóró, rajta csúnya szerb tövisek éktelenkednek. Szikár alakja megnyúlik, olyan lesz, mint egy ösztövér kalmáré, már az arczát is meglátom, a legnagyobb, legmagasabban álló szerb tövis, egy apró, simára lenyirt ökölnyi fejet mutat. Hegyes, finom orrával a levegőbe szimatol, kicsi, pislogó szemeivel az ég felé kémlel, sovány karjai meg- nyujtóznak, ujjai összegörbülnek, mintha keresnének valamit és rekedtes hangon megszólal: — Semmi, megint semmi! Másnak milyen boldogság az élet. Az akáczvirág, a liliom, sőt a legutolsó kankalin is rakásra gyűjti a mézet. Mig én . . . Hiába minden szorgalom, igyekvés, semmit sem szerezhetek! — Szamárság! — hallom válaszképen erre a beszédre pár lépéssel a lábam előtt. Egy lilás színben játszó lóherevirág, mondja ezt s bozontos fejét .ráhajtja egy göröngyre. — Érdemes is kincsekét gyűjteni? Itt élünk, virágzunk a földhöz szegezve, azután jön egy buta tehén és lelegel bennünket. Hát ez az élet czélja ? Ez a gyenge sipogás azonban belevész egy zugó erős hangba. A hátam mögött álló terebélyes tölgyfa megrázta lombjait. Visszafordulok. Egy tövig földbe süppedt bozontos óriást látok ; a bokrok és füvek közt komoran emelkedik alakja a magasba, hatalmas fejét megrázza, gigászi karjaival az eget fenyegeti: — Undok, siránkozó törpék. S nekem itt kell maradnom közöttük, pedig ott a domb alján felém integetnek a társaim. Oh, ha köztük lehetnék, hogyha átölelhetném őket, hogy közös erővel ostromoljuk meg az eget! Megriadok ennyi panasztól, ennyi kielégítetlen vágytól. Menekülni akarok, de mintha nekem is legyökerezett volna a lábam. Az epedő, panaszos, lázongó, fájdalmas hangok egész orgiája viharozva tombol körültem. * As ember pedig, aki elvezetett ide az Isten kertjébe, durván fölkaczag: — No te hires, önérzetes ember! Van-e joga a fajtádnak, hogy lenézze a szomjúságban el- epedő füveket?! Benda Jenő.
