Nagybánya, 1909 (7. évfolyam, 1-25. szám)
1909-01-07 / 1. szám
1909. január 7. NAGYBÁNYA 3 mely csökkentés legczélszerübben az egész országra nézve egységesen megállapított ebadóval érhető el. Az ebadót, a javaslat szerint, a községek nagysága szerint 3—20 koronában kellene megállapítani, luxus kutyák azonfelül még 30 — 50 %-os pótadóval volnának megterhelendők. A javaslat minimális (három koronás) ebadónál kevesebb csak kivételesen és csakis lakott területektől távoleső, magányosan álló házak, tanyák kutyáira jöhetne szóba, ahol be van igazolva, hogy a kutyákra közbiztonsági okból szükség van. 2. Szükséges volna az ebtartás általános szabályozása. így különösen, hogy az ebek mindenütt pontosan nyilvántartassanak és ennek alapján megadóztassanak. Minden eb éven- kint más-más külsejű védjegygyei volna ellátandó, melyet nyakravalón kellene viselni. A nyakravalón jelzendő az ebtulajdonos neve s az eb adóivbeli száma. A védjegy nélkül talált ebeket minden tekintet nélkül ki kell irtani; sőt kívánatos volna közbiztonsági közegeket, illetőleg vadászatra jogosított egyéneket a gazdátlan, kóborebek kiirtásáért megfelelő jutalomban részesíteni. 3. A törvényesen megállapított 40 napi ebzárlati időt 90 napra kellene meghosszabbítani és az ebzárlatot nagyobb területre kiterjeszteni. így Budapest állandó fertőzöttségét is a Tanács nemcsak abban látja, hogy a betegséget a szomszédos községbeli kóborebek hur- czolják be, hanem hogy az ebzárlati terület csak egyes kerületekre szorítkozik. 4. Az ebtulajdonosokat arra kell kötelezni, hogy mindenkor jelentsék be, ha kutyájukat gyanús eb marta meg, valamint tekintettel a veszett eb kóborlási hajlamára, azt is, ha ebük eltűnt hazulról. 5. A szájkosár-kényszer valamennyi nagyobb község és város belterületére kimondandó volna. 6. Az ebtarlási szabályzat rendelkezései ellen vétők szigorú büntetésben részesüljenek, az ebzárlat idején elkövetett mulasztások pedig súlyosabb megítélés alá essenek. Végül az állategészségügyi tanács szükségesnek tartja, hogy az intézkedések végrehajtását necsak egyedül a legtöbbször nem kellő erélylyel járó helyi hatóságokra bízzák, hanem hogy az állam azokat saját közegeivel is szigorúan ellenőriztesse. G. H. Felolvasó-estély a Rath* Legényegyletben. A téli hónapok alatt, mint már jeleztük, a Katii. Legényegylet vezetősége elhatározta, hogy tagjainak szórakoztatására és ismereteik bővítésére előadásokat rendez. Az első alkalommal Rock István s. lelkész tartott a vallás és társadalom czimmel szabadelőadást, amit lapunk legutóbbi számában ismertettünk. A második előadást Bertalan István, lapunk jeles tollú belső munkatársa tartotta f. hó 3-án a legényegylet tagjainak élénk részvétele mellett a sajtóról, amelyet bő kivonatban az alábbiakban közlünk: Ha végigtekintünk a történelmi fejlődésen, látjuk, hogyan alakult át a nomád életet élő nép a földmivelés folytán állandó lakhelylyel biró állammá, látjuk náluk a külterjes primitiv gazdasági rendszert, mely a középkorban az ipari élet keletkezése folytán imél átalakul, egész napjainkig az intenzív belterjes gazdálkodásra, megteremtve maga körül a kereskedelmi és ipari életet. S ha vizsgálat tárgyává tesszük, hogy minek köszönhetjük e fejlődést, feleletül azt kapjuk, hogy mindez a kultúra, a műveltség eredménye. A kultúra ápolója és terjesztője pedig a könyv, a röpirat és főképen az újság. Az újság, a sajtó ez a hetedik nagyhatalom. Mert ha igaz az, hogy a pénz előtt felnyílik minden zár, leesik minden lakat, úgy a sajtó előtt sincsen elzárva semmi, épen úgy nyitott ajtókra talál a paloták márványtermeibe, mint a kunyhókba. Egy száz karú polip, melynek karjai mindenüvé elérnek. A sajtó képviseli a nyilvánosságot. Hasábjai minden uj és szép gondolat és eszme előtt tárva vannak. Hány nagy, rendkívüli tehetség állapította meg szerencséjét a lapok hasábjain, mig, sajnos, viszont hány kis kaliberű embert tett a sajtó nagygyá. A keresztény társadalomnak is azon kell lenni, hogy hatalmának fentartásán, eszméinek és czéljainak szolgálatában egy kitünően szervezett, széles olvasó közönséggel biró, kellő szellemi erőkkel rendelkező sajtója legyen. Szükséges ez főként azért, mert a huszadik század szabadgondolkozó és atheista világfelfogása hatalmas erővel támadja meg a régi tradicziókat, a vallásosságot és az Istent. Vegyük tekintetbe, hogy a megjelenő 109 j napilap közül csak 30 keresztény szellemű, a ' többi indiferens, sőt ellenség. Az időszaki lapoknál az arány szintén körülbelül ez. Hogy pedig erős és jól szerkesztett sajtónk legyen, azt csak úgy érhetjük el, ha intenzív sajtópártolást folytatunk. így rohamosan fognak lapjaink úgy anyagilag, mint szellemileg fejlődni. A sajtó fejlődésének szép példáját látjuk Németországban, hol a keresztény eszmék képviselőinek ma már kitűnő sajtó orgánumai vannak, igy a Christliche Volksblatt, mely naponkint egy milliónál több példányban jelenik meg. Hazánkban a keresztény sajtópártolást a Kathotikus Népszövetség kezdte meg, megalakítván a Katholikus Sajtóegyesületet. A protestánsok csak épen legutóbb alkották meg a Kálvin Szövetséget, melynek gazdag programmjába szintén fel van véve a sajtó- pártolás. A széles kiterjedésű, nagy olvasóközönséggel biró és jól szerkesztett keresztény újságnak szép és háládatos feladatai vannak. Á vallásosság ápolása, a hazafiság terjesztése és a műveltség magvának elhinlése. Különösen napjainkban, midőn az idegenből átvett s meg nem emésztett eszmék, rombolják az erkölcsöket s a hazaszeretetet. De mikor a sajtóról beszélünk, ne feledkezzünk meg a sajtó munkásairól, a hirlapirók- ról sem. Ezek a lelkes, enciklopédikus tudással biró emberek, kik az izgató robotban csekély anyagi díjazás mellett hűen kitartanak az eszmék, az ideál mellett, kezükben lobogtatva a kultúra fáklyáját, ellenőrizve minden korrupciót, vigyáznak a társadalmi és politikai erkölcsökre. De viszont vessük meg és tegyük lehetetlenné a hírlapírói czim alatt bujkáló sajtóparazitákat, kik a sajtót eszközül használják fel saját anyagi ezéljaikra és nem tudást, műveltséget, hanem konkolyt és mételyt hintenek el. Pártoljuk a tisztességes sajtót s tiszteljük a becsületes hírlapírókat! Egy érdekes vadászat. A vadászizgalom egy vadász képzeletében a gyönyörök gyönyöre. Á veszély tudatát legyőzi az esetleges pompás eredmény. A csikorgó hidegben melegséggel tizet a — vadászremény s a kihalt, üres végtelen tájék felér a legizlésesebb szalonnal, ahol párolgó theák mellett gyakoroljuk ősanyáink jogát: a szapulást. Pedig itt künn a mi párazatunk az egyedüli melegítő szer . . . Erdeinkben a vadászat a szarvasok megtelepítése után rohamos fejlődésnek indult. Gr. Károlyi Lajosé az érdem megtelepítésük körül. Kevés az a vadász, ki leghőbb vágyai közé ne sorozná azt az óhaját, hogy a kedvező alkalom egy szarvast puskacsöve elé tereljen. Van valami költői is ebben a túlfeszített vágyakozásban. Férfiasság, elszántság, daczolás a fenyegető veszélylyel, mely minden vadászt — bármily alakban is — de fenyeget. Engem és vadásztársaimat is ez a vágy hevített. Szarvast lőni: csak az határozhatja meg ennek a kijelentésnek gyönyörűséges értelmét, kit Diana nagyon kegyel s aki a szarvas- aggancsokból valódi múzeumot rendezhet be. Deczember harminczegyedikén indultunk útnak. Az időjárásra kellemetlenül hatott a köd, ami a vadászatnak halálos ellensége. Fél nyolcz órakor kocsiztunk Fernezely felé. A fernezelyi kohónál várlak az erdőőrök és a hajtők. Örvendetes hírül adták, hogy az elmúlt napon egy nagy csapat szarvas tülekedett a Cicsera oldalára. Előzetes intézkedésül két hajtót már a reggeli órákban nyomozásra küldtek. A kilátások kedvező hatása alatt a legde- rültebb reménynyel folytattuk utunkat. Az ut síkos, meredek volt. A fáradságot azonban csakhamar elfeledtette a nyomozó hajtők jelentése. Pontosan megjelölték a Cicsera azon völgyét, hol a szarvasok tartózkodnak. Három órai nehéz és verejtékes hegymászás után Már bácsi, a tapasztalt főerdőőr, az állásokat jelölte ki a hegy gerinczén. Az én »standom« a hajtás közepén, a Sólyomkőtől mintegy száz méterre volt. Az idő engedett zordonságából. A ködöt elűzték a felhőkön át villanó napsugarak s csakhamar az egész táj csodás fényben tündöklőit. A havon tovasikló napsugarak, mint tündér- lányok iramlottak tova. Elbűvölő látvány tárult szemeink elé. Mintha a nagy mindenség csupa gyémántokból volna kirakva . . . Csend. Megdöbbentő csend. Csak néha roppan le a fákra tapadó hótömeg s a képze- letileg úgy is felcsigázott vadászt még nagyobb figyelemre ingerti. Háromnegyed órai várakozás után 300—400 lépésre tőlem négy őzet pillantottam meg. Figyelve állanak, majd pár pillanat múlva gyors ugrással szinte tova repülnek. Két fegyvert vittem magammal. Az egyik tizenkét lövetű golyós, a másik egy sima kettős fegyver. A golyós fegyvert irányítottam az özekre s nehány másodpercznyi czélzás után fegyverem eldördült. Az őzek vad iramban menekültek fütyülő golyóimtól. A hegyek tízszeresen visszhangozzák a lövéseket, melyekhez a felső állásokról is erős tüzelések járulnak. Egyszerre megelevenedik a mellettem fekvő cserje. Robaj, robajt követ. Minden idegszálam kifeszül. Izgalmam tetőpontját éri el. Golyós fegyveremet lövésre készen tartva, figyelek a cserje irányában. És hirtelen egy falka szarvast veszek észre, amint méltóságosan felém közeledik. A gondolatnál gyorsabban kicserélem a golyós puskát. Fiatal tehenek és bikák vannak a csordában, őket a vadászönzés megkíméli. Az egész csapat egy falankszot képez, kivéve a vezértehenet, mely öt lépés távolságban vezeti a délczeg állatokat. Jól szemügyre vettem. Egy dördülés. a vezérlehén fején találva hét-nyolcz métert előre szökik még, azután összerogy. Második lövésem a második vezér tehenet gerinczen éri, s pár pillanatnyi vergődés után élettelenül bukik le a lejtőn. A többiek a gyors duplázástól megrémülve a szörnyű veszély érzetében vad futással iramodnak el s dobogó rohanásukat még jó sokáig hallani. Időközben megjelentek a hajtők. Örömujjongással állották körül az elejtett szarvasokat, amelyek valóban ritka szép és hatalmas példányok. Fáradalmaink kipihenése után egy újabb hajtási rendeztünk a hegyen. Az eredmény itt is kedvező volt. Nagy László erdész barátom terített le egy őzet olyan távlövéssel, mely minden vadász lövőképességének csak hízeleghetne. Zsákmánynyal megrakodva, a legjobb hangulatban töltöttünk el még pár órát a fernezelyi erdész-tanyán. Ott búcsúztattuk el az ó-évet, hogy az uj-év is legalább mindig ennyi vadászszerencsét és zsákmányt juttason Nimród hűséges híveinek. Ifj. Moldován László. Rakéták. — Karnevál. — Hetykén, kaczagva lepkemódra, Megint itt vagy te vig legény ... Hat hétig újra cseng a nóta A sivár lelkek közepén. Hat hétig járjuk a bolondot, És sutba csapjuk le a gondot... Hat hétig mienk a jelen, A csók, a dal, a szerelem! Almot fakasztó Imperator, Ki mindenütt uralkodói. . . A gyáva is nevedre bátor, Mennyországgá lesz a pokol. A bánat is vig tánc-zra pattan, A jókedv az mi halhatatlan . .. Arczod ragyog, szemedbe fény, S bukfenczezel ez régi tény. A bálterem nótás zajában Ezer varázsod elvegyül . . . Fütyentesz minden bambaságra, Mi annyi agyveló'be gyűl. Sopánkodás és bölcs szemérem Kern elved én bohó legényem . ..
