Nagybánya, 1908 (6. évfolyam, 27-53. szám)
1908-08-20 / 34. szám
2 1908. augusztus 20. NAGYBÁNYA Megismerteti majd a mi gazdag irodalmunk kincsesházát. Fellebbenti a fá- t}rolt arról a csodaszép, madárdalos ligetről, hol édes hazánk lánglelkü fiai pengették a lantot, hogy a magyar névnek fényt és dicsőséget szerezzenek. S mig elsőben ez a czél vezérli, istá- polni fogja a művészet minden ágát, megkedvelted a közönséggel a szellemi gyönyöröket. Elsőrendű tudományos érdeke és czélja: hazánk, nemzetünk teljes megismerése és megismertetése. De ez a szerep győzelmes csak akkor lehet, ha egész művelt társadalmunk alkotja a küzdők seregét. Hisszük, hogy a Teleki-kör gyönyörű virágos kertté fejlődik s városunk intelligens közönsége hálával és elismeréssel jutalmazza a kör érdekében eddig is kifejtett s még kifejtendő lankadatlan szorgalmat és buzgalmat. Magyarország egyik legrégibb magyar városának közönsége a Teleki-körben csalódni nem fog. Reméljük, hogy a megalakítandó kör sem csalódik. Nagybánya monográfiája. — Irta: dr. Schönherr Gyula. — ELSŐ FEJEZET. A nagybányai terület őstörténete. A mai Szatmármegye keleti részében fekvő ama nagy területen, melyet három hegyláncz gerincze és egy nagy folyó árja különít el a szomszédos földterületektől, a természetadta határok és a megélhetési feltételek sajátosságai kezdettől fogva önálló irányt biztosítottak az életfeladatok alakulásának. A szatmármegyei bányavidék határai északnyugat felől az Avas hegységnek az apai hegytől Máramaros felé vonuló ága, keletről a má- ramarosi határ hosszában, a gutini hegyláncz havasai s a Lápos hegységnek az ilosvai hegyekhez szögellő bérczei, melyek együtt a LáÍ )Os medenczéjének területét fogják be. Nyugat elől a Szamos vize a czikói szorostól Szinér- váraljáig számtalan kanyarodása mellett is állandóan déltől északig haladó irányt követve zárja be a határt s a Szamos völgyétől az ilosvai hegycsoport északi lejtője a mai Szolnok- Doboka vármegyének egy negyedrészével egészíti ki a területet, mely ekként körülhatárolva, mint zárt földrajzi egység, kicsiny, de önálló tartomány jellegével és igényével illeszkedik I bele az északkeleti országrész testébe. A város, melynek történetét jelen munka i megörökíteni hivatva van: Nagybánya, ősi ne- ! vén Asszonypataka, a terület közepén, az őt j északfelől félkör alakban övező hegyek lánczo- \ lata által határolt lapályon, már fekvésénél fogva arra van hivatva, hogy ennek a kicsiny tartománynak politikai, társadalmi és gazdasági ; központja legyen s lakosai életviszonyainak és szellemi világának fejlődésére vezető irányt I gyakoroljon. Nagybánya történetének okiratos adatai a ; XIV. század első negyedéig visznek vissza bennünket ; száz évvel régebbi időről két oklevél ! adatai beszélnek először arról a földről, a me- I lyen e város keletkezett, s kivülök a szomszédos területek történetéből és az azokhoz fűzött következtetések segítségével kell megalkotnunk a képet magunknak arról a folyamatról, amely- lyel a földterület benépesítése véghez ment s a városi élet első csirái keletkeztek. A magyarok bejövetele idején a Szalmár- megye keleti részén elterülő síkságot — a nagy magyar Alföld végső nyúlványát — és az azt környékező őserdők rengetegei borították, melyeknek csak nyugatra eső szélein bukkanunk szórványosan a történelem előtti élet marad- j ványaira. A félre eső fekvés, a közlekedés nehézsége — úgy látszik — hosszú időkön át megvédte e rengetegek szűz magányát. A vidék hegyeinek ércztartalmára gondolva, azt kellene hinnünk, hogy hazánk őslakosai, melyek az or- ! szág többi részeiben oly élénken űzték a bá- ! nyamüvelést, ezt a területet sem hagyták kiaknázatlanul. De az ősember nyomai Szatmármegye nyugati felének leletekben gazdag őskori telepei után egyszerre megszakadnak; az Apá- i ban talált kő- és bronzkori sirleletek mellett nehány kőbalta és egy bronzcsákány, mit Ilo- bán találtak, a szinérváraljai arany-kannák, egy Hagymásláposnál talált vaskorszakbeli kard s Kővárvidékéről a jederi bronzkard és a hires gaurai bronzékszerek az egyedüli bizonyítékai annak, hogy az arany után való sóvárgás a primitiv embert is elhozta e kincsekben gazdag terület küszöbéig.* 1) De rendszeres bányászatról ') A vidék őskori .életeiről igen rövid jegyzéket állíthatunk össze. A neolith korszakból Apán találtak nagyobb számmal kő-baltákat és cserép-bögréket, melyek legnagyobb része a szatmári kir. kath. főgimnázium régiség-gyűjteményébe került, lllobán 2 drb kő-baltát és 1 kő-vésőt találtak, mind a három darab a nagybányai városi múzeumban őriztetik. (Útmutató a nagybányai városi múzeum gyűjteményeihez, 22. 1.) A bronz és vaskorszak legnevezetesebb emléke a Magyar Nemz. Múzeumban őrzött apai sirlelet, mely bronz pajzsdudorból, vas lándzsavégekből, pajzspántból, sarkantyúból és ollóból áll. Ugyanitt van egy Szinyérváralján talált arany fülbevaló karika és egy Ilobán talált bronz-csákány (Arch. közi. IV. k. 163. 167. 1.), továbbá egy bronz-kard mely 188-ban Jederen került napvilágra. Gaurán 187-ben 1 darab bronz-csákányt találtak, melyek művészi disziez időből magában a bányavidék területén ne- hány bizonytalan eredetű kő- és bronzcsákányon kívül semmi sem beszél. A rómaiakról pedig tudjuk, hogy soha sem lépték át a Szamos jobb partját s az ő korukbeli bányászatról szóló feltevéseket, melyeket bányászaink ma is oly előszeretettel vitatnak és terjesztenek, a legendák országába kell utasítanunk.2) De ha igaz volna is a hagyomány, mely a nagybányai bányászat keletkezését s ezzel a terület szervezett életét másfél évezred multjá- V nak homályába akarja visszavezetni, közte és a mai élet között hiába keresnék az összekötő kapcsokat. Ha lett volna is élet e hegyek aljában a rómaiak előtt és az ő idejükben, a római uralom megdőltével annak is meg kellett volna szűnnie teljesen. A honfoglaló magyaroknak azok a csapatai, melyek Szatmár váráig hatoltak s azt elfoglalták, e váron túl lakatlan területre találtak. Elkalandozhattak ugyan, a Szamos mentén felfelé haladva, a hegyek aljáig, de nem hatoltak be az azokat övező erdők mélyébe s nehány órányi távolságra ez aranytermő hegyek előtt vonták meg a gyepüt, mely a Szamos kanyarodásai mentén húzta meg ez ismeretlen részek fele az uj haza határait, s melynek emlékét a Szamosnak az erdélyi hegyek közül való bejövetelénél Czikó, ősi nevén Czikló, a nagybányai terület szomszédságában a misz- tótfalusi Őrhegy és Fejérszék Pribékfalvával szemközt és a Szamos északnyugati kanyarodásánál, Szatmáron jóval felül, a folyó jobb partján fekvő Czégény máig is megőrizték neveinkben számunkra.3 * S'! tésükkel első helyet foglalnak el az e nembeli leleték között. Ezekből egy darab jutott a Magyar Nemz. Múzeumba, a többi külföldre került (Arch. Ért., XIII. évi* 196. 1. Stampel, a bronzkor emlékei Magyarhonban, 11. l.jj A nagybányai városi múzeumban van egy vaskard, me-l lyet Hagymásláposon a szamosvölgyi vasút építésekor találtak és egy bronzcsákány, melynek állítólagos lelőhelye a Lapos-erdő a város mellett; ez adat valódisát át azonban semmi sem bizonyítja. (Útmutató, 23. 1.) Iremlelet e vidéken az 1902-ben Aranyosmedgyesen talált hoisztokokusz ezüstérmeken kívül csak szórványosan fordul elő, magáról a bánya-vidék területéről az egyetlen e nembeli lelet, a városi múzeumban őrzött ama kelta ezüst-pénz, melyet 1846-ban Felsőfernezelyen a Kossuth-kohó építésekor találtak. *) A nagybányai és környékbeli bányákban talált cserép-mécsekről úgy alakjuk, mint anyaguk után kétségtelenül megállapíthatjuk, hogy a XIV—XV. századból származnak. Egyes római pénzek felbukkanását a föld mélyéből pedig, melyekből nehány darabot a nagybányai városi múzeum is őriz, nem sorozhatjuk a tudományos bizonyítékok közé. *) Hogy az országhatár, a gyepű (indogo) közvetlen Nagybánya közelében vonult el és kanyarodott keletről délnek, Karácsonyi János kimutatta »A honfoglalás és Erdély« czimü müvében 7—8.1. A Czikló, Czikó, Czegle, Czégény helynevek jelentőségének összefüggését a gyepüt őrző népekkel 1. Sebestyén Gyulánál: »A székelyek neve és eredete« (V. 1.) A czégényi gyepűről okleveles tudósításunk is van a váradi káptalan egy 1345- diki oklevelében, melynek XVIII. századi másolata a Kende család levéltárában : a Magyar Nemzeti Múzeumban őriztetik. a világban azzal az emésztő forrósággal! Bizony szörnyű feladat lehetett rá nézve. Pedig nem tévedtem. Három-négy hírlap is egyöntetűen hozta a hymenhirt: »Tornyai János földbirtokos e hó 6-án tartotta esküvőjét Körtvélyessy Ida kisasszonnyal, a bárdosi ev. ref. templomban. A boldog pár esküvő után nászutra indult.« Higgadt mérlegelésével a helyzetnek a következőket állapítottam meg : a menyasszony 47 esztendős, ezt oly biztosan állíthatom, mintha keresztlevelét láttam volna; a vőlegény vagy valami öreg bácsi, akihez éppen illik a deli menyasszony, vagy fiatalember, aki beugrott. Ezekből a végső következtetés az, hogy ilyen párnak nem illik nászutra mennie I Sőt inkább el kell rejtőznie a falusi magányban, nehogy szánó mosolyra indítsák a közönséget. Ezzel nem akarom az idősebb tisztes hölgyeket bántani! Mentsen Isten ! Nagy tisztelője voltam, vagyok és leszek a nőknek korkülönbség nélkül, de a nászút gondolatát összeférhetetlennek tartom a menyasszony 47 esztendejével. S egyszerre éreztem, hogy valami szánó érzés támadt szivemben s visszagondoltam a múltra. De hamar is elröpül az idő! Csak most valók magam is üde, rózsás arczu legény s a »puha kisasszony« bársonyos, mosolygó kedves leányka, valóságos hasadó hajnal s ime, ha a tükörbe tekintek, látok egy erősen liszttel behintett fejet, egy arczot, melyen a macskakörmök nyomai egymás hátán tolonganak. Hát még milyen lehet a szép »puha kisasszony?« Lehetetlen, hogy szét ne ment volna mint a tótorgona! Jól táplált, gömbölyű alakja nem vált-e alaktalan hustömeggé? Bársonyos bőre nem fakult-e meg, mint a viseltes bársony ? Vájjon ifjúkori vonzalmam föllángolna-e újra az ő látásán ? Kihez a Király János-féle divatlapba annyi rósz verset írtam. Mert nekem tetszett akkor az ő bársonyos puhasága s különösen az, hogy olyan volt, mint egy hájfalat. Csakhogy az én vonzalmam az időtájt nem nyugodott biztos alapokon; egyetemi éveimet jártam s boldogult Imre Sándor és Felméri Lajos felolvasásait kelle jegyezgetnem s legkedveltebb professzorom : dr. Meltzl Hugónak forditgatnom a hires német poétákból. Szünidőkön rándultam ki »puha kisasz- szony«-ékhoz, hol valódi boldogságban ringott, szivem, lelkem. No meg a gyomrom is! Mert a falusi konyha áldott termékeiből gazdagon kivettem részemet. Sem azelőtt, sem azután olyan ludaskásást nem ettem, mint az ő házuknál! Néha pár jó czimborámat is vittem magammal, mert hát nem voltam féltékeny természetű. A czimhorák közt volt házasulandó is; de csodálatosképen egyik sem akadt horogra, sőt mintha éppen a leány puhasága riasztotta volna őket vissza. Pedig mily boldogság lett volna a puha karok bársonyába takarózni s a lázban égő fejet odahajtani a ringó kebelre. Nem kellett egyiknek sem. Meghagyták az én gyönyörűségemre, hogy Írogathassam tovább is hozzá a tömérdek rósz verset. Időközben azonban az én sorsom is balra, fordult, messze elkerültem a szép leány tájéká-,; ról s uj — lázasabb — vonzalmak ébredeztek BENZINMOTOROK, GÖZL0K0M0BIL0K, UTIMOZDONYOK, GÖZCSÉPLÓGÉPEK, ARATÓGÉPEK, „LOSONCZI DRILL“ VETŐGÉPEK, RESICZAI ACÉLEKÉK, TELJES MALOMBERENDEZÉSEK, STB. STB. kívánatra szívesen küldünk árjegyzéket és költségvetést. A MAGYAR KIR. ÁLLAMVASUTAK GÉPGYÁRÁNAK VEZÉRÜGYNÖKSÉGE, BUDAPEST V„ VÁCZI-KÖRUT 32.
