Nagybánya, 1908 (6. évfolyam, 27-53. szám)
1908-12-23 / 52. szám
8 1908. deczexnber 23. meg is kaparitották. Gyoroki káromkodott, az ügyvédje csillapította. — Nem kell megijedni, a pénz a feleségedé. Bebizonyítjuk. És bebizonyították. Gyoroki Seregest kérte meg, hogy bizonyítson mellette. Sere- ges vállalta. Az ügyvéd elmondta neki, mit diktáljon jegyzőkönyvbe. Hogy még az elhunyt rokon Ígérte a pénzt az asszonynak, de tán oda is adta neki. Sereges bediktálta, meg is esküdött rá. És el is felejtette az egész dolgot. Esténként bejárt a feleségével Gyorokiék- hoz és ahogy elnézte, milyen vidámak, milyen ragyogóan élvezik az életet ők, akik alatt már összevissza furva a föld, szinte restelkedett, hogy magányos hivatalának élő, parasztsorsból felkapaszkodott ember létére idekerült, ahol tán évszázados megszokás szerint nyájasan, melegen, derülten végigmosolyogják az életet. így mosolyogtak, mikor a csőd eljött és Gyoroki Amerikába készült. A gyerekek tapsoltak, az asszony jókedvűen vállat vont. Szegény hitelezők, bizony keveset kaptak. Az asszony pénze megmaradt. A bútort úgy adták el kéz alatt és illő bucsuvacsora után a maga módja szerint elintézve minden ügyet, néhány ezer forinttal a zsebében Gyoroki Géza vitte a családját a tengerre. III. Egy konok hitelező jelentkezett két hónap múlva, aki a takarékkönyveket pörölte, de nem is az, hanem a fia, szikár, felvidéki fakereskedő. Gyoroki után kérdezősködött, de a szemébe nevettek. — No, no, mondotta a fiatalember és ügyvédhez ment. Ahoz, amelyik a jó szivéről, a bőkezűségéről volt nevezetes. Vidéki parasztokat nyúzott mindig. Azok nem panaszkodtak. Néhány hét múlva a vizsgálóbíróhoz hívták Seregest. — Gyoroki Gézát keressük, mondotta neki a vizsgálóbíró. Sereges mondta, hogy a barátja Amerikában él. Megadta a czimét is. — Messze van, mondta a biró. — Messze, mosolygott Sereges. Két hét múlva újra hívták. Kissé rideg volt a biró, ki az első találkozásnál állandó mentegetőző mosolylyal igyekezett jelezni, hogy az egész csak formalitás. Ez a mosoly most eltűnt. Pontos naíionálé, furcsán hangzó kérdések, sajátságos kutatás. Sereges megrettent. A jegyzőkönyvvezetés pauzái között tanakodott, mi dolog lehet ez? Nem tudott kideríteni semmit, még Gyorokiről sem. Gyoroki csődbe ment... tönkre ment, szép vagyonát elvették, maga is fizet érte valamit, de jellemtelenséget nem mondhat rá senki. Harmadik kihallgatáson derült ki, miről is van szó. Az esküről, amelylyel Gyoroki biztosította magának az örökséget. Feljelentés csak Gyoroki ellen szólt, de Sereges is esküdött. Gyoroki messze túl a tengeren. Barátja és előzékeny tanúja itt. Támolyogva ment haza Sereges. Sápadtan ült le és szótlanul. Nem felelt az asszonynak, míg ágyat nem csinált, le nem feküdt. Akkor mondotta, de inkább súgta: — Be fognak csukni. IV. A városban aztán a fiskálisok nagy tanácskozásba, vitatkozásba estek, mire hire ment a vizsgálatnak. Ezer ember esküszik igy szívességből, barátságból — mondották, — de azért kriminálisba esni, ilyen még nem volt. Megtörtént mégis, másfél esztendeig húzták, halasztották ügyes fiskálisok. Temérdek pénz ráment. Mégis eljött a tárgyalás, ahol azzal vádolták Gyorókit is, Seregest is, hogy a takarékkönyvek ügyében hamisan esküdtek. Gyoroki azonban messzi, túl a tengeren jár. Sereges egyedül ült a széken, megtörtén, megöregedve. Három hónap nem nagy idő. Ennyire szólt az Ítélet. Sereges, a paraszti származású, jogász korában már úri legény .volt és párbajozott és ült négy hetet Szegeden. Négy hét és még kétszer négy hét -— és megvan ez a három hónap. De bánat, baj. szégyen és megsemmisülés jár vele. Egy élet nehezen szerzett tisztessége vész el. Kint a harmadik faluban élt a Sereges édesapja, kék mán- lis, értelmes, öreg paraszt és ágynak esett. Barátok fogyatkoztak és az egyenes megvetés tán még jobb lett volna, minthogy szánakozó pillantások adták értésére: — Mi tudjuk, hogy nem vagy gazember! Keserűen bujt el a házába Sereges. Az aszszony csendesen sirdogált. Egyszer megmondta: NAGYBÁNYA életének ez egyetlen idejében megnyugszik, hogy egyedül maradlak, gyerekek nélkül. — Lám, gondolta, megrettenve Sereges. Tán maga se tudja, maga se hiszi, de bizonyos: el- hágy ő is. V. Keserves hónapok múltak el. Hatalmas befolyású drága ügyvédek járták a bíróságokat, eredmény nélkül. Mindenütt megmondták: Még nem emlékeznek rá, hogy valaki törvény eié került volna ilyen kis kegyes csalás miatt, baráti szívesség miatt. De a törvény, törvény. Az ítélet megmaradt. Sereges készült rá, hogy alávesse magát. Félév előtt nyugdíjba ment. Vagyona volt elég, az elmaradt fizetés nem bántotta, de a korai letörés fájt, A világtól egészen visszavonult, aztán lassan megnyugodott, kissé össze is szedte magát és mielőtt a fogházba ment volna, délvidéken töltött két hónapot. Lssülve, megtelve jött vissza. Néhány uj könyvet hozott és most már békén várta az idejét. Két hete volt még. Szép, meleg őszi napok. Ült délben a „napos üveges verendán könyvbe merülve. Benyitották az ajtót. Az üvegajtó mögött először a felesége sápadt arcza tűnt fel. Vastag, szürke ruhás, nagy sza- kálas férfit bocsátott előre, Gyoroki volt. Kicsit megfogyva, kicsit idegenül a bő ruhában, kissé megöregitve a fehér erős szakáitól, szó nélkül, szinte reszketve állott meg. Sereges felkelt és elfogulatlanul nyújtott kezet. — Isten hozott Gézám. A másik a síráshoz volt közel. Most már határozottan reszketett. Ez a nyugalom, melyről azt hitte, hogy tettetés, teljesen megzavarta. Sereges intett az asszonynak, hogy menjen ki. Egyedül maradtak. Gyorokit erőszakkal ültette le egy karosszékbe. A jelenet, amit Gyoroki várt, elmaradt és hamar kiderült, hogy Sereges nyugalma a megbékült ember kicsit szomorú, de természetes, erőltetés nélkül való lelkiállapota. Nagy nehezen Gyoroki is össze tudta szedni a gondolatait. A katasztrófát, mondotta, két hónappal ezelőtt olvasta valami magyar újságban. Nem akarta hinni. Irt a régi ügyvédjének, a válasz megjött és ő hajóra ült. A dolgai jól mennek, családja el van látva, jövedelme van elég, vagyona is. — Most itt vagyok, mondotta, most mondd, mit csináljak ? A vagvonom, a becsületem, életem itt van, hogy segítsen rajtad, csak mondd, mit tegyek? — Semmit, felelte nyugodtan Sereges. Nem vagyok szentimentális s elmondhatom neked, hogy ezt a nyugalmat rengeteg szenvedés, ki nem mondható keserűség árán szereztem meg. A gyötrelem és a kin most már elmúlt. Mégis én elfogadnám a vagyonod, vagy a te becsületedet cserébe az enyémért, ha lehelne segíteni. Ha lehetne segíteni. De nem lehet. Előbb se segíthettél volna, ne tégy magadnak szemrehányást. Most meg szó se lehet segítségről. Ha előbb tudom, hogy hazakészülsz, megírtam volna, hogy maradj ott. Kimégy az utczára, meglátnak, utolér ugyanaz a sors, ami engem. Talán még rosszabb, nekem nem használsz, magadat veszedelembe döntőd. Hosszú, nehéz hallgatás következett. Gyoroki veritékes arczczal szólalt meg végre: — Itt nincs más hátra, én főbelövöm magam. Pénzt nem ajánlhatok neked, az életem nem ér semmit, nincs elégtétel és nincs megnyugvás. Bomlást és becstelenséget hoztam rád, nem lehet ezt elviselni. — Bolondság, felelte Sereges. Szomorúan mosolygott hozzá. Te Géza, most is nagy optimista vagy, azt hiszed, mindennek rendbe kell jönnie és azt hiszed, a halállal kiegyenlíted, amit az életed egy rossz órája hozott ránk. Pedig tudhatnád, hogy nem minden számlát fizethetnek ki. Azt is tudod, hogy idővel a legmakacsabb hitelező is megnyugszik. Én már megnyugodtam. Megölelték egymást. Gyoroki sirt, estig ott maradt, kilencz óra tájban kilopódzott a házból, szökött vissza a tengerre. VI. Négy hónap múlva levelet kapott a szülővárosából. — Leróttam az adósságot, amivel nem tartoztam, irta Sereges. Nehezebben ment, mint gondoltam. Erős vagyok még és dolgozni szeretnék, és kellene is. Anyagi csapások értek, a vagyonon) megcsappant és ha most még nincsenek is gondjaim, nem tudom 2—3 év múlva mi lesz. Oda szerelnék menni, ahol nem ismer senki, ahol nem sújt a balvégzet, ahol emelt fővel járhatok. Ki akarok vándorolni én is . . . Adj tanácsot. Az üzletből hazavitte a levelet Gyoroki, és felolvasta a feleségének. Némán hallgatta az asz- szony és hallgatta az egyik gyerek, szép 16 éves erős fiú. — Sereges bácsi idejön ? •— kérdezte. — Igen fiam, felelte az apja. — Biztosan azért, mert becsukták . . . Gyoroki haragosan kiáiltott rá. — Bolond beszéd ! Ki mondott neked ilyet ? A fiú megrettenve felelt: — Te mondtad papa. A mamával beszéltél róla. — Az egészen más, magyarázta Gyoroki. Sereges bácsi nem követett el semmi rosszat. Szerencsétlenség érte. A gyerek kiment. — Mit válaszolsz, kérdezte csendesen az asszony ? A férfi hallgatott, a felesége folytatta: — A gyerekek ... az asszony . . . félek, hogy baj lesz, mégis csak börtönviselt ember . . . — Majd meggondolom, mondotta az ura. Másnap este irt: »Tudod, hogy én tárt karokkal várlak, bár le tudnám vezekelni valaha, amit ellened vétettem. De éppen mert szeretlek, mert az életemet odaadnám érted, őszintének kell lennem. Sokan vagyunk itt kivándorlók, százezrek nyomorognak, néhányan úgy, ahogy boldogulnak. Boldogulnak azt hiszem. Mi, azok, akik tiszta nevet hoztunk odaátról, akikkel semmiképpen nem történhetik meg az a borzasztó igazságtalanság, hogy besorozzák a törvény keze elől menekülők lenézett tömegébe . . . A regghajnali pára. Xjingg. A regghajnali pára Még az utczákon ül, A lány siet a gyárba Kopottan, egyedül. Ha nem vón a köd árnya Oly sürü idelent, Láthatnád, hogy a lányka Arezán mosoly dereng, Nincs tán. ki eltalálja, Hogy min is mosolyog, — Nem tudja, csak a párna. Amelyen álmodott . . . Fejér Jen ö A negyedik. — Irta: Zsoldos László. — — Személyvonat Bécsig! kiáiltott be a portás a nyugati pályaudvari vendéglő termébe. Kovács bácsi, aki most nyelte le az utolsó kortyot a sörös pohárból lázasan fizetett és kezében hatalmas szegfű bokrétával kiszalad a perronra a vonathoz. Csak olyan szakaszt kapott, amelyben már négy másik utas ült, még pedig — tekintettel a késő esti időre — már kilencz és fél órára járt az idő, valamennyien elnyujtózva a fekete bőrüléseken. Érthető volt tehát a nagy fogadtatás, amelyben az ötödik részesült. Kovács bácsi azonban nem sokat látszott törődni a többiek kényelmével és kérlelhetetlen arczczal állt meg egy vörös oldalszakállu ur előtt: — Szabad kérnem ? Azzal leült melléje az ülésre, úgy, hogy a másik természetesen kénytelen volt most már felülni, bosszús arczczal húzódva a sarokba, mialatt valószínűleg afféle gondolat ébredt benne : — Vájjon meddig akar utazni ez a ? . . . Nem fejezhette be a gondolatát, mert lent a perronon hangosan közbe kiálltotta valaki, hogy: — Indulás! A gép fütlyentett, s a másik perczben a vonat lassú, komoly dübörgéssel kirobogott a pályaudvarból neki a hűvös, vak októberi éjszakának. A szakaszban csend volt, mert az utasok, akik Kovács bácsi kivételével mind Bécsbe iparkodtak, valamennyien álmosak voltak. Maga Kovács bácsi is — aki Váczra volt menendő, alig hogy a vonat elindult, érezte, hogy ellenállhatatlan álmosság lepi meg. Vonaton amúgy is könnyű elálmosodni; hál még, ha esti tiz óra felé jár az idő, ősz idején s az ember egy negyedórával ezelőtt öt
