Nagybánya, 1908 (6. évfolyam, 27-53. szám)

1908-12-17 / 51. szám

1908. deczember 17. NAGYBÁNYA 3 éhező, nyomorgó embertársunk sóhajt a feszü­let felé, hány éhező, árva gyermek várja az angyal csengőjének hangját s az életnek hány hajótöröttje vánszorog remény nélkül koldus­botjára támaszkodva. A jótékonyság tündére városunk nemes lelkű hölgyeinek szivébe szállott. Viruló asszonyok, lányok egy üdvös tudat­tal sürögtek, forogtak, hogy jót tenni nem erény, hanem erkölcsi kötelesség és érezték azt a vigaszt, amit majd a névtelen szegények érez­nek, ha megköszönik a Messiásnak, hogy nekik is megszületett. Erezték azt a vigaszt, mit félel­mes éj után a virradó nap fénye nyújt. A lélek kilopta magát a szemekbe, mikor édes, könyörgő hangon esdekeltek egy kis adományért és min­den gőg, emberi gyarlóság kiegyenlítést nyert abban a nemes versengésben, melylyel a nő­egylet karácsonyi vásárján kiállított, szebbnél- szebb tárgyait a vevőközönség valóban bőke­zűen megvásárolta. A fáradhatatlan buzgósággal végzett ren­dezés, az elárusítók bájos vetélkedése szinte üditőleg hatott mindnyájunkra és mintha egy virágos kertben jártunk volna, a tavasz illata csapott meg bennünket. Rózsák árusították a rózsákat s a csiliogó női szemek beragyogták a termet, mint a szivárvány a derülni kezdő ég­boltozatot. Szabad járás volt ebben a tündérország­ban, melyben a vidámsággal párosult komoly munka és az irgalmasság cselekedetei bizonyára boldogságot és megelégedést hintenek a kis Jézus szivébe . . . A sors kiűzte embertársaink tömegét a bol­dogság paradicsomából, a nagybányai Nőegylet fenkölt lelkű tagjai visszavezetik őket, bebeg- gesztik azokat a sebeket, mikre az élet csak maró savakat öntött és megtanítják a szegény vergő- dőket hitre, türelemre az egyenlőség és ember­szeretet nevében. A Nőegylet szokásos karácsonyi vásárja f. hó 12-én, szombaton délután öt órakor vette kezdetét. Az eladásra kerülő tárgyakkal zsúfolásig megtöltött teremben a megnyitásra előkelő nagy­számú közönség gyűlt össze, mely lelkesedéssel hallgatta végig úgy dr. Kádár Antalné, a nő­egylet nemes lelkű alelnökének, továbbá Szőke Bélának, az egylet páratlan tevékenységű, buzgó titkárának megnyitó beszédét, mely után a vá­sár kezdetét vette. A legnagyobb elismerés illeti a rendezés terén Hoffmann Árpádnét, Kiss Bélánét, dr. Stoll Tibornét, Waigandt Annát, kik az ügy iránt teljes lelkesedésüket hozták a kiállításra. Az elárusító hölgyek között nagy tevékenységet fej­tettek ki: Berks Emmyke, Bernhardt Erzsiké, Virág Mariska, Szenlmiklóssy Erzsi, Gurszky Lujza. Thierry Jolán. Husovszky Janka, Géressy és Rónai nővérek, Bertalan Mariska. Feltűnést keltettek a kiállításon Kiss Bé- láné, Regulyné Mártiiig Margit, Martiny Ilonka, alig láthatjuk, a rézpénzzel csak csufoltatunk. A hadak Ízetlenek, mert fizetetlenek. A vármegyék búsulnak, mert pusztulnak. És az egész országon is nagyok mód nélkül az adózások, aki miatt az executiok is szüntelen keményen sanyargatják mind a nemességet, mind a szegénységet. Ha jól meggondoljuk, sok vérrel festett szerencsétlen harczainkat is, vájjon mit remél­hetünk egyebet utolsó siralmas romlásunknál? Isten áldása nincsen rajtunk, mert mód nélkül a régi magyarországi igaz keresztény hit ellen is nagy szabadság adatott ellenkezőnek. Szálljon azért magába kegyelmed is és jus­son eszébe, mely becsületben s állapotban vala ez előtt. Ha nagyobban nem is, hitemre hason­lóbban lehet most is, csak lelkössen és Istenes­sen gondolkozzon s addig kiváltképen, mig az Nagyságos Ur Pálffy János uram eő Excellenciája itt a Commando, kinek is minémü teljes pleni- potentiát adott eő Felsége, szemeimmel láttam és olvastam. Úgy, hogy valakik eő Excellenciá- jához folyamodnak, a parolájára hajolnak, soha meg nem bánják, mert eő Felsége is mindenek­ben azokat protegálni s conserválni fogna. Én Istennek hála, itt bizony már jól va­gyok, mert mind magamnak s tisztjeimnek mind regimentemnek, mind formalis s generális am- nestiája az eő Felsége kezeirása s pecsétje alatt kezemnél vagyon patenter; jószágaink iránt is hasonló protekciója úgy hóbeli fizetésünk is. Nem is kongóval, hanem tallérral s forinttal. Mind ezek fölött nagy bátorságot ad az is, hogy szemeimmel látom nagy sokasággal s min­Gellért Aranka, Homola Elvira, Morágyi Rózsi bársony égetései és selyemfestései, melyek való­ban műremek számba mentek. Gyönyörű futó­kat állítottak ki Bernhardt Erzsiké, Szabó Irénke, Husovszky Janka, Berks Emmy hímzett mellé­nyét, Szentmiklóssy Dusi ablakvédőjét is való­ban a remek kézimunkák közé sorozhatjuk. A mármarosi államilag segélyzelt hímző tanfolyam szőttesei és varoltasai ez évben is nagy kelen­dőségnek örvendtek. A háromnapos vásár hétfőn este ért véget. Szőke Béla titkár egy pompásan sikerült hangverseny rendezésével lepte meg a díszes közönséget. Elsőnek ő szólalt fel. Keresetlen szavakkal köszönte míg városunk társadalmának áldozat- készségét és megköszönte a közreműködőknek buzgólkodását. Hálásan emlékezett meg a köz- tiszteletben álló alelnöknő dr. Kádár Antalné nemesszivüségéről, kinek vezetése alatt a Nő­egylet hivatását a legméltóbban betöltheti. Az éljenzéssel fogadott beszéd után Stoll Béla, mint a Kaszinó elnöke mondott köszönetét és a rész­vénytakarékpénztár részéről száz koronát aján­dékozott az egyletnek. A nemes adományt Szőke Béla titkár köszönte meg. A hangverseny első pontja Fliesz Henrik­nek, lapunk segédszerkesztőjének felolvasása volt, ki egy pár versét mutatta be általános tetszés közben. A szép versekért a nagy jövőjű poétát zajos óváczióban részesítették. Majd Szőke Béla titkár énekelt Berks Em­myke kiváló zongorajátéka kíséretében. Gyö­nyörű hangja ez estén a legtökéletesebben ér­vényesült s a közönséget valósággal elragadta, úgy, hogy ráadásul egy magyar nóta mélabus dallamával köszönte meg a szűnni nem akaró éljeneket, melyekben Berks Emmyke jogosan osztozkodhatik. Nagy hatással szavalt Szentmiklóssy Dusi. Újabb poéták verseit adta elő mélyen átérezve, pompásan eltalált hangon Szőke Béla zongora- játéka mellett. Zsembery Elvira művészi zongorajátékával valóban hálás hallgató közönségre tatáit. Bra­vúros tehnikájával az előadott darab nehézsé­geit játszi könyedséggel küzdte le s a nagyte- hetségü szereplőnő sikere általános volt Sok tapssal és éljennel jutalmazták meg. Méltó befejezése volt a hangversenynek Berks Emmyke és Bernhardt Erzsiké közös zongorajátéka : Mendelsohn nászindulója. Ruti­nos játékukkal a kiválasztott darab szépségeit pompásan érvényesítették. A közönség elisme­résével nem is fukarkodott a két szereplő nagy reményekre jogosító zongorajátékával szemben. A hangversenyt lánczmulatság követte, mely a korai reggeli órákba nyúlt. A karácsonyi vásár bruttó jövedelme 1500 korona volt, melyhez még a földmivelésügyi mi­nisztérium 600 koronás államsegélye is csatol­va lesz. den hadi készületekkel való sok szép népeit és erős táborát, úgy hogy százezer török ellen is mind megállhat és mind szerencsésen operálhat. Többet ennél most nem irok, hagyom a többit a kegyelmed ítéletire. Vegye mindezeket jó szivére. Datum ex Castris ad Sók positis 23 sep- tembris Anno domini 1708. Kegyelmednek Illendő és nem ellenkező dolgokban régi jóakaró öcscse Ocskay László.« A szimói bíróra bízta Ocskoy ezt a leve­let : meghagyta neki erős parancsolattal, s rá­írta kívül a levélre is, hogy »szimói biró, ezen levelet életed és fejed vesztése alatt küld be akinek szól!.« Bertóthy István, a kemény, hü kurucz meg is kapta a levelet, feleletet is irt rá hamarosan. Ez volt a felelete: »Drága öcsém, akárkitől tanultad, szépen dúdoltad fülembe labancz nótádat. Olyan szépen, hogy szeretnélek érette szivemre szorítani. El nem bocsájtnálak addig, mig ki nem szorítanám belőled azt a hitvány labancz lelkedet.« Több »nótát« nem dúdolt Ocskay Uram Bertóthy fülébe. Nemsokára fölötte károgták Újvár piaczán »nagy fekete hollók« azt az utolsó nótát: »kár, kár, kár . . .« Lampérth Géza. A lapok hirdetési ügye. Deczember 16. A »Nagybányai Hírlap*-nak úgy látszik végtelenül kínosan fáj, hogy a lapok hirdetése ügyében az általa nagy buzgalommal kikilin­cselt indítványt a képviselőtestület óriási több­sége elvetette, sőt szerkesztőjének azon önzet­len és fölötte áldozatkész ajánlatát sem fogadta el, hogy a »Nagybányai Hírlap« hajlandó a vá­ros összes hirdetéseit és közleményeit díjtala­nul közölni, ha a lap homlokára nyomtathatja, hogy »Nagy bánya város hivatalos hirdetéseinek közlönye.« Erről az inczidensről, melyre mi igen ke­vés súlyt vetettünk és vetünk, legutóbbi szá­munkban röviden, alig néhány szóval emlékez­tünk meg, hisz a közgyűlés megtartásának nap­ján jelenvén meg lapunk, időnk sem volt a részletes tudósítás megírására. A mi híradásunk következőleg szólott : »A részletes tárgyalás a leggyorsabb tem­póban, simán ment egészen a kiadás 60. tételéig, mely a hírlapokra és hirdetésekre 460 koronát irányoz elő. E tételhez pár kép­viselő, kiknek élén Szerencsy József állott, azt az indítványt nyújtotta be, hogy a város a helyi lapok közölt tartson árverést arra nézve, hogy a város hirdetéseit melyik lap közli legelőnyösebb évi pausále mellett s a melyik lapnak az ajánlata legelőnyösebb lesz, annak joga legyen »Nagybánya város hiva­talos hirdetéseinek közlönye« czimet viselni. Az indítvány felett élénk, parázs vita indult meg s jóllehet, hogy Ajtai Nagy Gábor, a »Nagybéinyai Hírlap« szerkesztője kijelentette, hogy ő a városi hirdetéseket hajlandó telje­sen ingyen is közölni, az indítvány mellett csak pár képviselő szavazott, a túlnyomó nagy többség az indítványt elvetette.« Csupán ennyit irtunk az egész jelentékte­len inczidensről, de az a pár sor is elég volt arra, hogy a »Nagybányai Hírlap« éktelen ex- pektoráczióban törjön ki, »tendencziózus hami­sítással«, «szándékos hamis adatok közzétételé­vel« s más ehez hasonló, a krajczáros bulvard lapok hasábjairól elcsent, hatásra vadászó, de annál Ízléstelenebb és otrombább kitételekkel támadjon meg bennünket. Hát bennünket ez a támadás egészen hi­degen hagy, hiszen nem mi vagyunk az elsők a közélet harczosai között, kikre már ráfröcs- csent a »Nagybányai Hírlap< tajtékzó, tehetet­len dühének durva expektorácziója s hogy mégis foglalkozunk soraival, csak azért tesszük, hátha a mi olvasóink között is akadt olyan, akinek kezébe jutott ez a pamflet-szerű czikk, amivel szemben azután kötelességünk a mi érin­tetlen erkölcsi reputácziónk és ujágirói tisztes­ségünk megvédése. Nagyon téved azonban az, aki azt hiszi, hogy a durvaságok terén követni fogjuk a »Nagybányai Hírlap«-ot. Ettől megóv nemcsak a jó ízlésünk, de az olvasóközönségünk iránt tartozó tiszteletűnk is. Nézzünk szemébe tendencziózusan mivel is hamisítottunk ? Azt irtuk, amint a szószerinti idézetből is kitűnik, hogy a közgyűlés nagy többsége elve­tette a Szerencsy József v. képviselő és társai által benyújtott indítványt, de nem fogadta el Ajtai Nagy Gábor ajánlatát sem, aki teljesen ingyen ajánlkozott a városi hirdetéseknek a »Nagybányai Hirlap*-ban való közzétételére. Hát nem igazat irtunk e sorainkkal és tendencziózusan hamisítottunk ? íme, közöljük e helyütt szószerint a hiva­talos jegyzőkönyvnek ide vonatkozó részét: »A kiadás 60. tételénél tárgyalás alá vé­tetett Szerencsy József és társai városi kép­viselők indítványa, mely szerint rendelje el a közgyűlés, hogy a város összes közérdekű hirdetményei a helyi lapok között tartandó árlejtés utján általány összegben a legelőnyö­sebb ajánlattevőnek adassanak ki s a hirdet­ményeket közé tevő lap »Nagybánya város hivatalos hirdetéseinek közlönye« nevet is viselhesse. Véglialározat. Több felszólalás után a közgyűlés nagy többsége felállással történt szavazás utján az indítványt ez alakjában elvetette; Soltész Elemér és dr. Makray Mihály indítványára azonban a közgyűlés a hirdetési ügy miként leendő megoldása czéljából az iratokat tanulmányozás és javaslattétel végett egy, a polgármester által összehívandó bizott­sághoz teszi át.«

Next

/
Thumbnails
Contents