Nagybánya, 1908 (6. évfolyam, 27-53. szám)

1908-11-19 / 47. szám

TÁRSADALMI BajU5±PinOI)AXiMZ HETILAP. 1908. n.ovem.'ber lió IS. Előfizetési árak : Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében is. Et verbum caro factum est. November 18. Városunk szellemi és művészi mun­kásainak ezután meglesznek a maguk élvezetei. Színtiszta, sokszor emésztő él­vezetek, de tulvilági gyönyörrel járók. Csak a gyönyör teszi érthetővé azt a szomjat, melyet a már megalakult és működését a jövő hó folyamán meg­kezdő Teleki-társaság minden tagja érez. A legidegizgatóbb lényekkel: az esz­mékkel léptünk megbonthatatlan, szent- séges frigyre. Olyanokkal, kik nem meg­foghatók ; olyanokkal, kiket el kell előbb a földiességtől választani, hogy láthatókká legyenek egy-egy műremek befejezett tökéletességű formájában; olyanokkal, kik még nincsenek, kiket még megte­remteni kell. Forr a vérűnk ettől a szerelmi val­lomástól és áhitatos lélekkel áldjuk meg ezt a frigyet, mely bennünket, névtelen munkásait a tolinak, ecsetnek, a tudo­mánynak, az örök széppel, evvel a leg­ragyogóbb arával örökre egyesitett. Szinte bujálkodik a toll a magyar nyelv, a képzőművészet géniuszával. Nem bűvészet ez, nem ördöngösség; a tudo­mányba, hazaszeretetbe és Istenbe való mélyedésnek sziklaszilárd megnyilat­kozása. Élünk tehát majd egy emberi fogal­mak szerint a tökéletesség felé szár­nyaló életet. A most hétfőn, november hó 16-án lezajlott értekezlet Nagybánya városá­nak szellemi munkásait testvéri szere- tetben egyesítette. Csupa verve és szenvedély hullám­zott a szivekben. A lelkesedés lángja ki­ült a legtöbb arczra és boldogan láttuk, hogy a négy év előtt felvetett, de azóta csendesen szendergő eszme mindnyá­junk szivében uj életre, diadalmasabb életre kelt és a Teleki-Társaság, mint egy üstökös, bevilágít majd a palotákba, kunyhókba egyaránt. A mi világunk eddig daltalan, néma volt. Madár sem csattogott, a virágok alig nyitottak. És ime, huszonöt lélek szövetségre lép. Huszonöt magyar szív, kikben Petőfi lánglelkének varázsa emésztő kéjjel lo­bog és Teleki Sándor ezredesnek hódo­latát mutatja be! Szép volt ez álom; az ébredés még szebb. Ez az alkotás erős és hatalmas. Nem halhatatlanok alkotják a Teleki- Társasáq gárdáját, de maga a társaság lesz halhatatlan. önzetlenül, rajongó fanatizmussal lessük és várjuk enn :k a dicső nevű Társaságnak működését s az alapszabá­lyok bölcs és szerető gonddal, hazafias féltékenységgel kidolgozott pontjait av­val a tiszta üdvözléssel fogadjuk, mint a szürke pintyőke egy dermedtséget árasztó tél után az első tavaszi nap­sugarat. Nem csupán a Teleki-Társaság alap­szabályai valósultak meg az értekezle­ten. Megírtuk a Társaság ima-könyvét. Mert imakönyve ez a művészetnek, iro­dalomnak és hazaszeretetnek. A Társaság czélját szebben, erőtel­jesebben senki más ki nem fejezheti, mint az alapszabályoknak ide vonatkozó része. Az oktatástól, ismeretek terjesztésé­től kezdve a magyar nemzeti eszme lég­ii athatósabb megvédelmezéséig terjed ki a Társaság téltő gondossága, amely gon­dosság a tagokat is legteljesebb mun­kásságra serkenti — nem az egyéni hiúság, de az önzetlen közérdek vezér­lete alatt. Minden szívben lobognia kell most az irodalom működésétől, a magyar eszmék terjesztésétől visszatartott asz­kéták elfojtott szenvedélye, s legyen is ez a remete szenvedély oroszláni ki- törésü. Az alapszabályok szigorúak. A Tár­saság tagjai önmagukat fegyelmezték meg. Puritán elvek, bölcs meghatáro­zások. A szellemi arisztokraták birodalma csak tartozott annyi tiszteletreméltó büsz­keséggel a Társaság iránt, hogy kitün­tetésnek, megtiszteltésnek minősítse a Társaságba való választást. Hívatlanok oda még megoldott saruval sem léphet­nek be. És ez a köztársaság csupán a tehet­ségekből és lelki nemesekből toborozza majd katonáit. Ide egész és nem átlag emberek kellenek, kiket kielégít a ko­moly munkálkodásban kifejtett önzetlen buzgóság és nem sóvárognak anyagi babérok után. Megteremtettük az ideált. Marad­junk hűek hozzá. A mi imádott magyar­ságunk patyolat keszkenőjét őrizzük meg tisztán és hófehéren. Oszlassuk el a sö­tétség árnyait és tiporjuk el az ármányt A „Nagybánya“ tárczája. Meghalt egy asszony. Meghalt egy asszony — fáradt, szomorú, Hamvas fején a mártír koszorú, Dolgos kezében a feszület ül: Hogy ne legyen ott lenn sem egyedül. Nem ünnepelték bálok nagy során, Egy szóra szomjazott: édes anyám t S míg más, haját gyémánttal fonta át: Megsimogatta kínosét, két flát! Szivében megfért egy egész világ, De csöndes, néma, mint egy szép virág — Amely másoknak nyit tüskétlenül, S bimbói közzé csak áldás vegyül Egy kis szobában szőtte álmait Mindenik olyan lemondó, szelíd — Varázsa tiszta: boldogságot adni És önmagától mindent megtagadni... Nem írnak czifrán róla a lapok : Hiszen egy szívért tollat ma ki fog ? Csak ép amolyan bús poétalélek, Ki oltárt emel az anyák szivének! Aki, ha búg a bús, nehéz zsolozsma, Égő fejét a tenyerébe nyomja : S eszébe jut, mi sors vár majd reája, Ha ráborul anyja koporsójára. . . Flieaz Henrik. Előszó* — A körkérdések. — Nincs olyan kimeríthetetlen kút, mint a panaszok kútja. Lehet akármilyen szárazság, de az ki nem apad. Évről-évre kihúzom belőle a magam kis thémáját az Almanach-beli előszóhoz, mely hagyományosan az elbeszélő irodalom va­lamely neheztelését, betegségét, baját teszi szóvá. A jelenlegi dörmögésre (mert inkább lehetne ennek nevezni, mint előszónak) a sajtó szolgál rá. Még kicsiny a baj, alig észrevehető, csak mik- roscopon látni, de erre is áll a szabály: ha ne­héz észrevenni, gyógyítani könnyű és viceversa. Az úgynevezett interwievről van szó. Min­den okos ember eltalálhatja, hogy első alakjá­ban a szorosan vett statusférfiak ellen van ki­találva. A gyorsaságra való lihegő törekvés hozta létre. Valamit hamarább megtudni és hírül adni, mint másor. Sőt ez se elég. Mindjárt megtudni valamit, mihelyt megtörtént. Azaz, hogy még ezt a gyorsaságot is lehet fokozni: megtudni valamit, mielőtt megtörtént. Ez a csúcs. Ez az ideál. Ve­gyük még ehhez a rekordhoz, hogy kitől kell megtudni. A legbegomboltabb emberektől, akik * Mutatvány az Almanach-ból. kétszeresen tudják eltakarni, ami a begyükben van. A hallgatás által és a beszélés által. De halleluja! A szerkesztői leleményesség győzött. Egy ügyes készülékkel kifogott rajtok. Ez a készülék a reporter. A reporter kiveszi belőlük, ami bennük közérdekű anyag van,minta benzin a pecsétet. Terveket, tervek csiráit, meg- fogamzott és formálódó gondolatokat. A keleti bűvészeiben (amit Hatvani professor révén ös- merünk) valami vöröses folyadék szerepelt, mely- lyel le kellett önteni az uborkamagot vagy a kukoricaszemet és az nyomban erjedt, megpattant, zsugorodott, terjeszkedett, fejlődött. A nézők szeme láttára szárat, leveleket, lencse nagyságú uborkát és pirinyó |kukoricacsöveket eresztett, a nézők pedig ördöngösségnek hitték és keresz­tet vetettek. Hát ennyit tudott Hatvani. Rákényszeritette a kukoricamagot, hogy két óra alatt végezze egy évre kiszabott fejlődési processusát s tegye meg mindjárt fermentáció, eső, napfény és talaj nélkül, és meg is tette tempórul tempóra satnya, liliputi alakban,— hanem aztán azzal a kukori­cával, ami ilyen erőszakkal jött létre, nem lehe­tett libát hizlalni. A reporterek ellenben többet tudnak. A re- porterek is ilyen embrióban veszik ki a politi­kusoktól a kívánt matériát, de nekik egy másik folyadékjuk is van (a tintatartójukban), melylyel az alig észrevehető parányt megnövesztik, föl­fújják természetes nagyságra és ezzel már lehet hizlalni a közönséget. Aztán az a jó, hogy senkinek se ért. A lap-

Next

/
Thumbnails
Contents