Nagybánya, 1908 (6. évfolyam, 27-53. szám)
1908-10-08 / 41. szám
tAhSADAIjMI 3É3SS SZSÉPIRODAIjMI TTM'PTT. A T». Szerkesztőség és kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében is. Sorompóba. Előfizetési arak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Október 7. Már régen, a tizenötödik században belátták a társadalmi és gazdasági élet figyelői, hogy az egyes államok ipara, ! kereskedelme, a lakosság jóléte és va- gyonossága csak akkor indulhat intenzivebb fejlődésnek, ha az ország határain felállittatnak a vámsorompók. A vámsorompók czélja, hogy a be- igyekvó idegen gyártmányokat oly különbözeti vámmal terhelje meg, mely vám egyenlő legyen a külföldi és belföldi áruk előállítási költségének külömb- ségével. Ez által elérjük azt, hogy az idegen termelőnek nem áll módjában a hazai gyártmányok eladási áránál alacsonyabb árakkal meghódítani a fogyasztó közönséget. A hazai, helyesebben a belföldi gyáros pedig nem fog saját raktáron maradt termelvényei közt tönkremenni, elpusztulni. A gondolkozás teremtette meg a merkantilista iskolát, amelynek hajtását képezi az Amerikából Carey vezetése mellett megindult védővámos gazdasági mozgalom. Ezek az itten pár szóban fejtegetett dolgok ma nálunk is az aktuálitás erejével bírnak. A hazánkban meginduló társadalmi felujhodás egy jelszót dobott ki a közélet szinterére, egy jelszót: pártoljuk a hazai ipart s amely jelszóval nemzeti vagyonosodásunknak egy hatalmas lökést óhajtunk adni. A magyar társadalom megértette a kor intő szavát. Ma, ha hazánknak szol- j gálatot akarunk tenni, azt nem karddal, hanem észszel és munkával, fáradhalat- lan munkával kell tennünk. A békés időknek feladata intézményeket teremteni. Oly intézményeket, melyek hivatva legyenek a műveltség, a tudomány, a helyes kereskedelem és ipari érzéket fejleszteni, nagyobbitani és szélesbiteni. Intézmények alkotására azonban szükséges egy adomány, mely mint egy holt erő halmozódott fel nálunk a lelkek mélyében szunnyadozva, mert nem volt, ami életre keltse, ami aczélos egészszé olvaszsza össze, hiányzott a szervezkedési érzék, s ezért aludt a megértés. Ma azonban végre eljött a megértések ideje, a szervezkedés pillanata. Szervezkednünk kell a magyar ipar védelmére, hogy miért, azt "bővebben fejtegetnünk fölösleges. A szervezkedés, mely már sok helyütt megindult, megteremtett egy védőlígát, névszerint a Sorompót. ASorompó czélja maga körébe gyűjteni a magyar honleányokat és honliakat, az összetartás eszméjét megvalósítani az egész vonalon szemben minden idegen áruczik- kel a magyar ipartermékek javára. Ne csak szavainkkal legyünk magyarok és jó hazafiak, hanem tetteinkben is. Viseljünk magyar gyártmányból ruhát, használjunk személyes szükségleteinkre magyar gyártmányokat s mindenütt és mindenkor követeljünk magyar ipartermékeket. E czélra legalkalmasabbnak vélte a Sorompó európai hirességü és nagy tudo- mánvu megalkotója: Apáthy István egyetemi tanár a magyar ifjúságot megnyerni. Ő mondotta eme nagyjelentőségű szavakat: „Álljunk sorompóba, állítsuk fel az ideális vámsorompót hazánk határain és ennek a vámsorompónak éber őre legven a szervezett magvar ifjúság.“ A Sorompó liga szervezete és tagjainak kötelessége a következő: 1. A Sorompó országos iparvédő ligának tagjai a Magyar Védő-Egyesület Ifjúsági osztályát alkotják. 2. Az ifjúsági liga tagjává lehet minden honfi és honleány. 3. A Sorompó-ligának minden tagja egyúttal a Magyar Védő-Egyesületnek fogadal- mas tagja. 4. A liga czélja: a magyar ipar védelme a legszívósabb következetességgel mindeu irányban, viszont az idegen árukkal szemben sorompó állítása minden ház küszöbén. 5. A liga minden tagja teljes erejével arra törekszik, hogy az ország minden részében, főképen lakóhelyén az iparpártolás eszméjét minél szélesebb körben terjeszsze. 6. A liga tagja a liga intéző-bizottsága által bojkottált üzletekből egyáltalában nem vásárol s mindent elkövet, hogy ettől másokat is visszatartson. 7. A liga minden tagja csakis olyan czégeknél vásárol, amelyek a Magyar Védő- Egyesület kirakati védőtáblájával rendelkeznek. Ezen pont ama helységekben kötelező, melyekben a kívánt czikkek a Magyar Védő- Egyesület táblájával ellátott üzletben kaphatók. 8. A liga tagja a magyar ipar által még nem termelt iparczikkeket lehetőleg nélkülözi. A „Nagybánya“ tárczája. Csillag. — Byron. — Csillag! A fennvirasztó napja te! Mely távolból tekintse ragyogva le S homályba törsz, de el nem üldözöd: Olyan vagy, mint az elmúlt örömek ! A boldog emlék ily sugárt bocsát, Virágot hint, de meleget nem ád; Csak éji fény, mely bio szemén rezeg, Való, de távol; szép, de ah, — hideg! Kulcsár Ferencz. Szegény fogja a madarat... A szatmári békekötéssel beesteledett a hajdan fényes kuruczdicsőségnek örökre. A majtényi síkon elnémult a tárogató. Elhallgattak a tüzes, viharos harczi dalok s a la- banczot vérig csipkedő paprikás kurucznóták. Éjnek sötét évadján, erdők rejtett sűrűjében néha néha riadt csak fel fájó mélabúval a bujdosó Rákóczi kesergője: A tábor, a tábor Zászlóit lehajtja A majtényi páston — Szegény kurucz tábor . . . Hajh, Károlyi Sándor ! Hajh Károlyi Sándor, Károlyi Sándorom ! Hová lőtt, hová lőtt Az én szép táborom ? ... Károlyi Sándor s a szövetséges rendek hódolati esküt tettek a labanczgenerális, Pálffy János kezébe. S a tábor, a szép kurucztábor fegyverét lerakva, szerteoszlott a négy szél tájiba. Rákóczi Ferencz, a vezérlő fejedelem s azok a tiszta rajongó lelkek, akik hozzá mind végig hívek maradtak, visszautasítván a császár hivó kegyelmét, messze idegenben a hontalanság keserű kenyerén éldegéltek. Török ég alatt, odalen a mármora tenger ligetes partjain: Rodostóban. Nagy Bercsényi Miklós, Eszterházy Antal, Forgách Simon, Csáky Mihály grófok, a két Pá- pay testvér, János és Gáspár, Zay Zsigmond báró, Radalovich apát, szarvoskendi Sibrik Miklós, Horváth Ferencz, Kőszeghy és Kajdacsy alkották a bujdosó fejedelem udvarát. És a hivek hive, rajongók rajongója, a fényes szellemű, édesszavu poéta: Zágoni Mikes Kelemen. Maga Rákóczi valósággal kolostori életet élt. Miután utolsó szép reménysége is porba hullott, hogy idegen segítséggel még egyszer diadalmasan meglobogtathatja a magyar szabadság zászlaját: nagy lelke imádságba és elmélkedésbe mélyedt. A mi kis derű megaranyozta még ottan- ottan a szegény bujdosók egyhangú szürke életét, azt az örökké gavallér Bercsényi Miklós gróf háza árasztotta. Ott össze-összecsendült még olykor a barátság vidám serlege. A ház lelke az élet őszén is még mindig szép, szellemes, »méltóságos asszony, Bercsényiné asszonyom« vala, aki igen szeretett a társaságban mulatságos dolgokról beszélni, főképen az ő tavaszi idejében való dolgokról ... És mellette Bercsényi hű öreg poéta-titkárának, a Vépi Vénus szép szavú énekesének ifjú lánya, a kis Kőszeghy Zsuzsika, az anyátlan árvaságra maradt kis Zsuzsika is ott serdült fel a fényes Bercsényi udvarban. Bercsényiék úgy szerették, dédelgették, mintha tulajdon édes gyermekük lett volna. És olybá vette őt az egész rodostói társaság is. A tovatűnt szép múltra való emlékezés, az édes bús merengés méla óráiban, ezüstös csengésű hangján verseket olvasott fel úrasszonyának a kis Zsuzsika. Érzelmes, lágyan folyó, zengő alexandrinusokat édesapja müvéből. A Vépi Vé- nusból, melyet nyilván ama hires nevezetes Murányi Vénus példáján buzdulva, a Bercsényi pár egybekelése alkalmatosságára szerzett vala jó Kőszeghy György uram. Oh. olyan édes és olyan szomorú dolog volt hallania ifjú leányajakról az agg úrnőnek az ő ifjonti bübáját dicsőítő zeng- zetes strófákat: »A mikor még csillogott sok drágakő másfás mellében, fénylettek a gyémántok szép fejkötőjében.« És ha sírva vigadó barátkozásra gyülekezett Bercsényiékhez a rodostói társaság, a ház úrasszonyának jobbkeze volt az eleven kis poéta- sarjadék. Katonai szigorúsággal rendelkezett a konyhán és üde jókedvvel, pajkos csicsergéssel forgolódott, kínálkozott az ebédlőházban a vendégek körül. Különösképen pedig az édes, aranyos Mikes bácsi körül. Az ő számára mindig volt egy izletesebb falatja, amit a tulajdon rózsás kacsóival tett a tányérra; őhozzá mindig volt egy pajko- sabb szava, egy édesebb mosolya. És mikor Rodostó rószaligetei virágba borultak, bizony egy- egy csinos bokrélácska is ott illatozott mindig a Mikes bácsi tányérja mellett . . . Meleg lánymosolyra, édes .csicsergésre, ró-
