Nagybánya, 1908 (6. évfolyam, 1-26. szám)
1908-03-26 / 13. szám
VI. évfolyam. AhQ Tf] •A'©Oe. márcrus !h.ó 2©. ■ Mo .Xi -----------------------------------------13-ils százfi. TÁRSADAXiMI Í1S SZSPUIODALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a lapküzlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében is. A városi nagyszálló. Márczius 25. A napirenden levő nagy alkotásoknak sorozatában kiváló fontosságánál s városunk fejlődésére való nagy hatásánál fogva nem a legutolsó helyet foglalja el a városi nagyszálló épitése. Halasztást nem tűrő, égető szükséget képez e kérdés mielőbbi gyors megoldása, mert egyrészt az uj, modern szállótól várjuk a város idegenforgalmának s igy anyagi g)Tarapodásának elómozditását, másrészt városunk társadalmi és kulturális élete már eddig is erősen sínyli egy megfelelő s kellőleg felszerelt szinházhelyiség és egy diszterem hiányát. A városi szálló épitése már ide s tova három éve van az előkészítés állapotában. Igaz, hogy az előkészítéshez alapos munka és igy megfelelő idő kellett, de most, miután túl vagyunk a kezdet nehézségein, határozottan és sürgősen kell a megvalósítás felé törekednünk, mert olyan közgazdasági viszonyok uralkodnak, melyek napról-napra nagyobb terheket rónak a városra s minden késedelmeskedést uzsora-kamattal boszul- nak meg. Mindenki előtt, aki nyitott szemmel nézte a nehány év óta fejlődő közgazda- sági viszonyokat, világos volt, hogy azok a hatalmas szocziális mozgalmak, a munka és a tőke közötti harczok, melyek a külföldet erősen mozgatják, előbb vagy utóbb, de holt bizonyossággal eljutnak mihozzánk is. íme elértek már miket és a követ- kezmén}Te e hullámverésnek, hogy az ipari termelést napról-napra drágábbá teszi. Az egyik iparszakban való munkabér emelés hatása a legrövidebb idő alatt átmegy nemcsak a többi szakba, hanem a nyersanyag termelésére, ugv, hogy a drágulás circulus vitiosus-a csakhamar megtette a szocziális körforgást és ma már általános drágulásban lel kifejezést. És ez természetes is, mert ha a czipész, I sütő, szabó munkás béremelést viv ki magának s a többi szakmunkás drágábban kénytelen szükségletét beszerezni, igy a maga részéről is csakhamar bérharcba kell, hogy menjen. És sajnos, ez a harcz még mindig nincsen befejezve, hanem annak folytatását a szoczialista munkásszervezeteknek és a munkaadók kartelljeinek, szövetségeinek stb. országszerte erősebben megindult szervezkedése továbbra is és még élesebben helyezi kilátásba; igy tehát a folytonos áremelkedésekre is igen alapos kilátás van. Másrészről pedig a külföld óriási ipari konjunktúrája egy általános világ- piaczi pénzdrágulást okozott, amely hazánkban is, bár nálunk ipari konjunktúráról beszélni sem lehet, szerfölött éreztette káros hatását, sőt érezteti még most is s ez a káros hatás szintén nem csekély befolvással van a munkabér alakulásokra. Ily viszonyok között e városnak minden körültekintő s az esélyeket gondosan mérlegelő polgára már régen érzi, hogy a városi nagyszálló épitési ügyét tovább kitolni lehetetlen, mert ismételjük, a késedelmeskedést iszonyú uzsorakamattal kell majd megfizetnünk. Hiszen csak arra emlékezzünk vissza, hogy amidőn a városi szálló épitése elvben elhatároztatott, 150.000 korona volt az az összeg, amely elégségesnek látszott a pályázati hirdetmény feltételei szerint készült s pálvadijjal kitüntetett terv megvalósítására. Az az idő, mely az elvi elhatározás és a kivitelhez vezető lépések közé esett, meghozta a 2570~os drágulást országszerte és fenyegető a veszély, hogyha a nagyszálló épitése még soká késik, a város ezért a cunctator politikájáért még súlyosabban fog adózni. Tiszteljük mindenkinek a meggyőződését, de azt végre is be kell látnia mindenkinek, hogy a nagyszálló épitési ügyét továbbra is megakasztani, legkevésbbé sem jó szolgálat sem a város egyetemének, sem pedig a kereskedők és iparosok osztályának, kik főleg az idegen forgalom emelkedésétől várják jelenlegi súlyosan válságos helyzetük jobbra fordulását. Bizonyára ezek az indokok vezették Farkas Sándort, dr. Vass Gyulát és képviselőtársaikat, kik a nagyszálló gyors felépitése tárgyában sürgős indítványt nyújtottak be a város tanácsához, mely igy hangzik: Mi alólirolt városi képviselők, indíttatva a városunk iparában, kereskedelméA „Nagybánya“ tárczája. Ha útra kelsz. Hazulról hogyha útra kelsz, Ha rálépsz a küszöbre, Búcsúzz, mint hogyha kedvesiá Elhagynád mindörökre. Ne bántsa szivedet harag, Magaddal ezt ne vidd te, Szemednek tiszta sugarát Áraszszad kedvesidre. Sértő ne legyen a szavad, Pihenjen kéz a kézbe', Mint hogyha messzi tengeren Indulnál httrezba, vészbe. Haraggal, hogyha távozol, Bármerre visz a lépted, Szeretteid tekintete Fájóan száll elébed. S ki tudja, hogy mit rejt a sors, Nem sújt váratlan átok ? 8 e földön tán szeretteid, Többé sohase látod. Örökre mégysz s a sirbá lent Nem lesz nyugodt az álmod: Utolszor mért kellett neked Haragvó szívvel válnod?! Hazulról hogyha útra kelsz, Pihenjen kéz a kézbe’, S azoknak, akiket szeretsz, Enyhén szemükbe nézz te I Feleki Sándor. Férfi titoktartás. Zsigray számtanácsosné és bűntársai — egy csomó szép fiatal asszony — elhatározták, hogy a Margitszigeten fényes mulatságot rendeznek" Csak a jótékonyczéllal nem voltak tisztában. A közönség ugyanis a jótékonyczélok közt sem szereli a régi kopott ezégeket. Valami uj kell neki. Ezért hát Zsigrayné nem titkolható örömmel olvasta egy reggel az újságban, hogy Tátra-Dobrócz községe porrá égett és a lakosság koldusbotra jutott. Másnap már megjelent az összes lapokban a jótékonyczélu mulatság reklámja a tálra-dobróczi tüskárosultak javára; két hét múlva pedig a margitszigeti vendéglő nagytermében csak nagy ügygyel-bajjal tudlak maguknak utat törni a keringélő párok a sürü sokaság közepette. Zsigrayné Boda Gáborral tánczolt legtöbbet, aki ezen a viharos forró éjszakán talán tizedszer bolondult bele újra a gyönyörű barna asszonykába. A fiatal nyugalmazott főispán, akit azért mondattak le, mert méltóságához nem illő, vidám, legényes életet folytatott: már vagy tiz sikertelen hadjárat után felbőszülve hagyta ott a szép tánezosnét. A könnyebben bevehető váraknál keresett vigasztalást és talált is eleget. Legalább igy beszélték a klubban, a szalonokban; mert a Boda Gábor hódításairól sokat beszéltek, mint ahogy az úgynevezett nőhóditók szerencséjéről egyáltalán sokat, igen sokat szoktak beszélni . . . De ez a vigasztalás, úgy látszik, nem kárpótolta a gavallért, mert most, mikor Várney egy édes, divatos keringője közben karjai közt érezte a fiatal asszony formás, sugár derekát: megesküdött, hogy ezt a bűbájos teremtést, törik szakad, meg kell hódítania. Reménye nőtt, amikor a barna fejecske egy-egy lágyabb ütem alatt vállára hanyatlott s a szive diadalmasan kezdett dobogni, mikor Zsigrayné a szupé-csár- dás után sétát ajánlott neki. Messze elsétáltak a táncz helyétől. A fák édesen aludtak a muzsika szó mellett, mely csak igen hallkan szivárgott oda. A Szent János bogárkák zöldes fényben röpködtek bokorról- bokorra, mint a liget éjjeli őrei. — Nina, az Istenért, miért kínoz tovább ? ragadta meg a fiatal ember egyszerre, minden bevezetés nélkül a tánezosnője kezét. Hiszen már csaknem bevallotta, hogy szeret. S ha nem vallotta volna be, akkor is tudnám, mert elárulta ezerszer. Akkor hát mire való ez a kegyetlenség? Talán a halálba akar űzni? — Milyen boldog ön kedves barátom, nevetett az asszony. Harminczhat esztendős, mert van annyi, ugy-e bár? — és mégis képes ilyen diákos felhevülésre! Talán bizony itt ugrik a szemem láttára a vízbe ? Azzal ugyan nem fog nekem imponálni. Tudom, hogy háromszor nyert dijat az úszó versenyen. — Jó, csak csufolódjék, de én komolyan megfogadom, hogy nem nyugszom addig . . . — Lám, lám! Micsoda vakmerő fogadás! Pedig azt hihetné az ember, hogy a legutóbbi kalandja elvette egy kissé a kedvét a haspiiló fogadásoktól ...
