Nagybánya, 1908 (6. évfolyam, 1-26. szám)

1908-01-30 / 5. szám

JL 2 nem folytatják a rombolás munkáját, melynek legelőbb is a kisipari munka­adók eshetnek áldozatul. A szakszerve­zetek is rájöttek arra, hogy a mi ipa­runk még javarészben a kisiparosok ke­zében van; ha pedig a kisiparos osztály tönkre megy, ez legérzékenyebben magát a munkásságot érintené. Ez pedig kinek lehetne czélja, mi­kor a válságos gazdasági helyzet egyfor­mán sújt mindnyájunkat? A szakszervezeteknek, ismételjük, meg van a maguk specziális czélja s mig e czélt nem a pártvezetőség kalandor izü politikájával szolgálják, hanem olyan gaz­dasági organumkép, melynek jelszava a békés fejlődés, előhaladás s a munkás- osztály anyagi és társadalmi felvirágo- zása, ezen törekvések minden részről csak a legnagyobb rokonszenvvel talál­kozhatnak. A legutóbb lezajlott kongresszuson a szakszervezetek kiküldötteinek beszédei­ből sok reményt meríthetünk arra, hogy az a jövőben igv is lesz s ezzel a mun­kásság azon útra lépett, mely a külföldi munkásosztályokat már régebben az egyéni boldoguláshoz s érvényesüléshez vezette. Borom isza püspök beszéde. Lapunk legutóbbi számában megemlékez­tünk azon magasztos ünnepély lefolyásáról, melynek kereteiben a szatmárvármegyei Szé- chenyi-társulat ülte meg fenállásának negyed százados jubileumát a vármegye vezető férfiai- nak lelkes részvétele mellett. A Széchenyi-társulat e felemelő ünnepén hangzott el a társulat uj diszelnökének, dr. Bovo- misza Tibor szatmári püspöknek beköszöntő beszéde, melynek hazafias, gyújtó szavai viharzó lelkesedést váltottak ki az ünneplő közönségből. Olvasóinknak vélünk kedves szolgálatot lenni, midőn az egyházfejedelem e beszédét, melylye.l a szorongatott magyarság tánlorithal- lan vezérének avatta föl önmagát, szószerinti szövegében közöljük, A beszéd igy hangzik. N A G Y B Á N Y A Mélyen tisztelt ünneplő közgyűlés! Midőn először vagyok abban a szerencsés helyzetben, hogy e nagymultu és czélját tekintve fenséges társulatnak kegyesen megválasztott tiszteletbeli elnöke (éljenzés) a társulat élén megjelenhetek, egy nagy és fájó kötelességnek kell eleget lennem, mikor a mélyen tisztelt ün­neplő közönség b. figyelmét a társulat lisztélet- .beli elnöki székének ürességére hívom fel, amely elnöki széknek fényt, tartalmat és dicső­séget adott az a férfi, akinek társulatunk leg­többel köszön, akinek hazafias példáján az egész ország buzdult és aki egy nagy történelmi névnek derék birtokosaként mindnyájunk előtt a haza szereidében példánykép gyanánt tün­döklőit. Arcaiknak, szemeiknek borúlátóból lá­tom, tudom, hogy érzik, kiről akarok szólani, gróf Károlyi Istvánról. Mi más volna a mi ünneplésünk, m. t. közönség, ha az a férfin ülne itt az elnöki szék­ben. ha annak a férfiúnak lánglelke lobogna előttünk és annak a férfiúnak hazaszeretetét ta­pasztalnék, éreznők szivünkben, lelkűnkben. Mi más volna a mi ünneplésünk! * De úgy kell annak lenni m. t. közönség, hogy ne legyen itt a földön öröm üröm nélkül. Itt a földön a fény az árnyékkal együtt, az öröm a fájdalommal együtt szokott járni. De tudjuk, m. t. közönség, hogyha testileg nincs is közöltünk, érezzük lelkét, érezzük szel­lemét, amely felhív bennünket most a túlvilág­ról, hogy azt a zászlót, amelyet ő tartott kezé­ben, amelyre mindig szeplőtlen hazafiság volt írva és van írva, a Széchenvi-társulat hazafias zászlóját ki ne eresszük kezünkből, hanem e hazának minden embere, de különösen ennek a vármegyének minden fia fogadja meg, hogy ezt a zászlót el nem hagyja; azt a programmot, amely ezen zászlóra kitűzve van, amelynek igazságát senki jogosan meg nem támadhatja, hogy ezt az elvet tartani fogja, igenis! Ennek szolgáivá leszünk, de nem szónoklatokkal és beszédekkel csupán, hanem cselekedetekkel és teltekkel is (Elénk tetszés.) Nekem, m. t. közönség, nem feladatom, hogy szónokoljak, nekem nem feladatom, hogy a társulat dicső múltjáról szóljak, hiszen a mul­tat önök ismerik, én még jövevény vagyok és mert engem, mint jövevényt az a tisztelet ért, hogy ez a derék, ez a fenséges ügy szolgálatá­ban álló társulat tiszt, elnöki székébe ültetett j (taps) azért csak röviden két nyilatkozatot teszek. Az első az, hogy hálával fogadtam a meg­tisztelő megbízást és hogy most is a legnagyobb hálával vagyok érte eltelve e perczben és le­szek mindenkor. (Éljenzés.) A másik nyilatkozatom pedig az, hogy át­érezve ezen társulatnak fenséges és igaz czél­1908. január 30. ját, szemlélve ezen társulatnak magasztos, szim­bolikus pecsétjét, amelyben a vallást látom a hazával karöltve, a vallást, amelyet a kereszt, a hazát, amelyet a hármas bérez a koronával jel­képez, kijelentem, hogy kötelességemnek is tar­tom e társulatnak hasznos, munkás és tevékeny szolgálatot tenni. És ezért kijelentem, hogy ezer korona adománynyal a társulat alapitó tagjai közé lépek. (Élénk tetszés.) De ezzel nem elég­szem meg, hanem kijelentem, hogy ameddig a társulat a vallást és hazát úgy, mint eddig szol­gálja, addig én, ha Isten e helyen megtart, minden évben 500 koronát bocsátók a társulat rendelkezésére, hogy magasztos czéljait előbbre vihesse. (Éljenzés.) Mert énnékem, m. t. közönség, meggyőző­désem az, hogy mindaddig, inig ez a társulat arra törekszik, hogy a Kárpátok övezte földön ne legyen senki, aki a Kárpátokon túlra kacsin­gasson, aki a Kárpátokon túlról várja a szaba dulás, addig jogos és igaz ügyet szolgál ez a társulat. Mert igazságos és jogos cselekedet az, amely arra törekszik, hogy a Kárpátok övezte hazában, amelyben ezer év óta vezető elem a magyarság, hogy itt mindenki magyarnak érezze magát, ha nyelvünket nem is beszéli. (Zajos éljenzés.) A tisztesség, a jogos önismeret ezt a kívánságát a Széchenyi-társulatnak jogos és igazságosnak fogja mondani. A Kárpátok övezte föld magyarsága, soha, ezerév óta senki jogát meg nem sértette, soha jogtalanságra, mint nemzet, nem vetemedett. Ha kellett, ha a viszonyok rákényszeritették, fel tudta emelni karját, hogy megvédelmezze jogait, de, hogy ezen megvédelmezett jogokat erőszakra használta volna fel, arra a magyar sohasem volt kapható. (Zajos tetszés.) És mert lelkem meggyőződése az, hogy a Széchenyi-Társulat ennek az igazságos és szent ügynek szolgálatában áll, azért örömmel állok az ő munkatársai közé és felkérem önöket mindnyájukat, m. t. közönség, hogy ezen társu­latnak érezzék ál jogos, nemzetfentartó voltát és ne csak lelkűk szivük szereidével, hanem anyagi segítséggel is jöjjenek oltalmára, erősi-, lésére. Ez szükséges, m. t. közönség, mert szó­noklatokkal, dikciókkal bármily magasztosai ki­mondhatunk fáradságos munka nélkül. Ha a fáradságos munka, ha az áldozatra való kész­ség a beszédet nem követi, akkor azok pengő czimbalom hangjai, amelynek, alig hogy a peu- geiő botocska munkáját megszüntetjük, zengő hangjai is elvesznek. Hogy ez a Széchenyi társulatnál meg ne történjék, arra kérem én a jó Isten áldását és hazafitársaim áldozatra kész munkásságát. (Elénk éljenzés és viharos taps.) az erdőben neki tenyésztik a szarvasokat és amoda lejebb, ahol a dombok már megszűnnek, j kezdődik a mérhetetlen uradalma, sok, sok ezer holdnyi földje. A kegyelmes úrról — mert titkos tanácsos volt, valamikor a királyt is szolgálta a gróf — áhitatosan, elcsendesedő hangon beszéltek neki később is, a következő napokban, mikor a polgármesternél jelentkezett, mikor lakás után után járt, mikora kaszinóban ismerkedni kezdett. — Ez a gróf istállója - mutatták neki. -- Itt a kegyelmes ur gazdatisztjei laknak. — Ezt a házat a kegyelmes ur adta az iskolának. Nem volt abban semmi csodálatos, hogy olyan fontos személyiség volt a kincstári város­ban a millióknak és a nagy czimeknek az ura. A nagyapjának még robotba járt az egész falu és a várost, ahol egyébként még szabad polgá­rok laklak, az őseinek kellett megvédeniük az ellenségtől is. Mindezt szépen elmagyarázta Szabó.doktor- nak a polgármester, aki egyúttal levéltáros is volt. — No, nekem ugyan kevés dolgom lesz a kegyelmes urakkal, mondotta Szabó. De csakhamar kiderült, hogy tévedett. Az ő hivatalos állásával régi idő óta együtt járt valami uradalmi orvosi tiszt, amolyan másod- rangú, helyettes féle. A kastélyban belső ember, első orvos az öreg Kram doktor volt, benszülölt, i bozontos, szürke szemöldökű sváb emberke. Szabónak ezért tisztelegnie kellett a gróf­nál. Bejelentette magát és értésére adták, hogy másnap délelőtt 11 órakor fogadja a kegyelmes ur. A gróf színtelen, elmosódott arczu, egy­szerű férfiú, két perczig diskurált vele. Az ura­dalmi igazgatónál átvette a kinevezését II. Jött, természetesen a szerelem. A szerelem a járásbiró leánya volt, tehát szegény leány, holott jókora polgári vagyonok mögül inlegeltek mosolygó leányarezok Szabó felé, aki csinos fim, orvos, diplomás ember és már-már keresett kezd lenni. Piroskának csak apja volt, meg anyja, no meg három vásott fiú testvére. És kedves kerek arcza, két okos, világiló szeme. Tudóit kaczagni, sírni és a rakettelt is ügyesen kezelte. A fiatal orvost, ki az emberi szervezet minden szöve­vényében otthon van, itt cserben hagyta a tudo­mánya. Szerelmes gimnázistáktól csak annyiban különbözött, hogy leánynak, mamának hamar megvallott mindent, hamarosan készült a házas­ságra. Piroska azután elutazott az anyjával be­vásárolni. Rövid idő múlva utánuk ment Szabó és két hét múlva együtt jöttek haza. Itthon szenzácziót találtak. Szenzácziót, mely elöntötte a kis várost. Befurakodott a házakba, a hivatalokba, a műhelyekbe és boltokba. Ki beszélt volna másról, mint a fiatal gróf szerelmi történetéről. Huszonkét éves volt a gróf, a gyö­nyörű szép Nagel Kalicza pedig tizennyolez. Katicza a nagy alléban sélálgatoit minden este az anyjával. Minden este arra vetődött a kis gróf, minden este csatiakozott hozzájuk. Az ismeretség jótékony tánczmulatságról eredt. Kegyelmes ur az egyletnek védnöke volt és elment a fiával együtt. Ő csak egy fél órára, a fia ott maradt és az este háromszor tánczolt Nagel Katiczával. Aztán sétált velük a fasorban. Kívülről ennyi az egész szerelem. A leány mindig a mamájával. A család szigorú, régi német familia, már rémülten tanácskoznak a rokonok. Egyelőre nincs baj. Katicza erényes, tiszta, akár a szeme, az a zöld kristály. A fiatal gróf pedig forró és bolond, aka­ratos, szerelmes gyerek-ember. A fiatal gróf megvallotta szerelmét apjának és megesküdött, hogy feleségül veszi Katiczát. A kegyelmes ur pedig megesküdölt, hogy semmi sem lesz a rut méssaliance-ból. III. Az öreg Kram doktor felkereste a lakásán fiatal kollegáját, Szabót. — A gróf, a kis gróf — mondotta, beteg. Az én diagnózisom szerint neuraszténia, a leg­súlyosabb fajtájából. Levegőváltozás kell, gyors és erélyes szanatóriumi kezelés. A kegyelmes ur azonban teljes bizonyosságot akar, no meg B0BPATAH1 Ha megfekszi a lelked Ezernyi néma gond. Minden keservet rólad Majd ez a viz lebont! ECutkezelöségi iroda: Hisz oly édes e nóta. Hisz oly szelíd e dal, A Borpataki borviz A legtisztább ilal! INT agybánya, V 6r-utcza E 11.

Next

/
Thumbnails
Contents