Nagybánya, 1908 (6. évfolyam, 1-26. szám)
1908-01-30 / 5. szám
1908. január 30. 3 NAGYBÁNYA Kivégzés előtt. Január 29. Embert öltek. Előre megfontolva, rettenetes kegyellenséggel, hogy a bennük csavargó nyomorult állatnak éhségét: a pénzsóvárgást kielégítsék. Az áldozatok vére estétől másnap reggelig megsiratlanul pirosította be az országutat. És aznap három árva vádló zokogása, két szegény özvegy asszony tomboló fájdalma állította meg egy pillanatra az élvhajhászó kenyérért küzdő embert a visóvölgvi rablógyilkosság szétlocscsantott koponyáju áldozatai előtt. Óriási elszörnyedést keltett. Fiatal, gazdag, gyermek és aggastyán tehetetlen dühében tömérdek átkot szórt még a múlt év januárjának első hetében a XX. századbeli gonosztevők rettenetes példányaira : thisz Ábrahám és Mihálka János pelrovai lakosokra. A többi czinkostárs már vezekel az elkövetett gaztettért. Csak Húsz Ábrahám és Mihálka János vonaglanak még szűk czelláikban, halálos verejték önti el besüppedt orczáikat. A börtönőr közeledő lépésére szivükbe nyíllal a legborzasztóbb fájdalom : a halálfélelem minden kínja s a nyikorgó zár minden egyes fordulatában a halál-csengelyü egyhangú, de velőt hasitó hangját hallják és kimeredt szemekkel keresik a napi eledelt hozó törvényszolga mögött azt a sima, mosolygó udvarias embert, aki a roskatagon vánszorgó árnyakat a törvényszék udvarára utoljára lekiséri, hogy förtelmes lelkűk a bitófán boszulja meg a szegény áldozatokat. Láttuk őket a végtárgyaláson. Láttuk azután az elhangzott szigorú, de igazságos Ítélet után a sir előcsarnokában: a börtönben. A délczeg, volt csendőr, a törvényt egykor kivont karddal védő Mihálka egy összetört aggastyán. Nem is ember már. Egy váz csupán. Hat "lépés előre — kettő oldalvást. Ennyi az ő birodalma. Az a pár lépés a maga tompaságában, siri hangjában rettenetes partitúrája lehet annak az érzelem chaosznak, ami a szívben, annak a gondolat-chaosznak, ami az agyban háborog. És a másik, a rőlszakállu FIúsz csak ül a széken . . . Komoran, szótlanul . . . Meghajlunk a büntető igazságszolgáltatás szigorúsága előtt. A megzavart jogrend helyreállítására emelkedik a máramarosszigeti törvényszék fogházának udvarán az a két bitó, amelynek egyikén függő Mihálka végvonaglásait, haláltusáját lesz kénytelen a nagyobb bűnös, Hasz végignézni, mig rá nem kerül a sor . . . valami véleményt, valami bizonyilványféleis kell, azt nem állíthatom ki egyedül. Önt kérem, kedves kollegám, úgy is mint az uradalom egyik orvosát, jöjjön el délután, nézzük meg együtt a beteget. A felszólítás persze meglepte Szabót. Látta azonnal, hogy mi készül. A kis gróf szerelmes, ami nem volna nagy baj, ha szokásos grófi szerelemről volna szó. De a három vármegyónyi uradalom várományosa polgári mederbe akarja terelni a szerelmét. A család pedig a régi, kipróbált rendszerhez folyamodik, a szanatóriumhoz. Kedvetlenül, rósz hangulatban várta Szabó a délutánt. Az emberekkel, a világgal nem sokat törődött, nem volt tudóskodó, nagvképü, de az orvosi tudományát komolyan vette. Azzal, hogy mit lóg cselekedni, tisztában volt. Beteghez hívják, tehát elmegy, kötelessége. Megvizsgálja és megmondja az igazságot. Azután nem törődik semmivel, csináljanak, amit akarnak. Ez a programm kissé megnyugtatta. Valamivel jobb hangulatba ment délután a kastélyba, az öreg doktorral együtt. A kegyelmes ur fogadta őket. Látszott, hogy leereszkedő akar lenni, sőt bőbeszédű, ahogy magyarázta a fia betegségét, az idegességnek szerinte csalhatatlan szimptomáit. De megdöbbenéssel s bocsássa meg az érzelmeket nem igen dicsőítő modern kor, talán egy kis részvéttel is olvastuk a napokban a szárazon registrált hirt, hogy a gyilkosság értelmi szerzője, Húsz Ábrahám kihallgatásra jelentkezett az ügyésznél és valószínűleg sírva, fuldokolva rimánkodott, hogy végezzenek vele mielőbb . . . A semmiségi panaszokat visszavonja. A magánzárka leírhatatlan kínjainak elviselésére már nem képes. Talán megdöbbenhetünk s a gyilkos sorsát a humanismus önzetlen paragrafusai szerint is mérlegelhetjük. Húsz halálos ítéletének elhangzása óta tizenegy hónap tűnt el a petrovai áldozatok sírja felett. Tizennégy hónapja jönnek, lebben- nek el Húszhoz az áldozatok szellemei és a földi igazságszolgáltatást megelőzve Dante »Poklá«- nak minden rettenetességeivel szórakoztatják a reszkető gonosztevő ébredező lelkiismeretét. És ez alatt a Húsznak bizonyára tizennégy évvel vetekedő időszak alatt egyetlen egyszer beszélt emberi lénynyel, védő ügyvédjével. A büntető igazságszolgáltatás halált szab a gyilkos fejére. Es az ember nem állatias dühét érzi majd lecsillapulva, ha Báli Mihály jelenti az ügyésznek: kötelességemet teljesítenem. A megnyugvás száll az igazság istennőjének szivébe s a szegény áldozatok szellemei a kiengesztelésben elpihenhetnek. De nincs a törvénykönyvnek oly kegyetlen ; szakasza, mely a halálfélelem esztendőkig tartó I kínjaival sújtaná a gonosztevőt. Mert akkor a komoly törvény kéjelegne I egy amúgy is haldokló, nevezzük embernek j lassú, tüzhalálnál is rettenetesebb mozdulataiban. A vétkes bűnhődjék meg. De a vétkest megkinozni: ez nem a XX. század annyira hangoztatott igazságos humanismusa. A börtönöket villany világítással, fürdőkkel szerelik fel; a rab elromlott étvágyának helyreállítására a fegyintézeli orvos legjobb tudását síkra viszi; a bi'mbánat felkeltésére a fegyinlé- zeti pap a názáreti édes szavainak mézét csepegteti a bűnös, megsebzett lelkekre . . . És midőn az igazságszolgáltatás érmének ez az oldala az emberiséget közelebb viszi a megbocsátás, szeretet Istenéhez, addig a pelrovai rablógyilkosság két halálraítéltjének kínlódásait, lassú halódásait talán szomorúan és megengedett emberi részvéttel kisérjük és kíváncsian lessük, meddig lézengenek azok az árnyak czelláikban egyetlen egy eszme társaságában: talán holnap - - talán holnapután . . . Válasz Ajtai Nagy Gábor urnák. Kedves barátom! Nem veszed tőlem rósz néven, ha a szerkesztésed alatt álló lap múlt számában az »Ipartestedet« czimen megjelent közleményedre egy pár szóval válaszolok. ügy emlékezel meg rólam, mint a társadalom rokonszenves tagjáról, köszönöm az elismerést, mégis úgy látszik czikkedből, hogy végeredményben nem vagy megelégedve az ipartesfülelben történt dolgok közül különösen azokkal, a melyek az én személyemmel kapcsolatban történtek. Azt gondolná az ember, mikor czikked elejét olvassa, hogy örvendesz ipartestületi jegyzővé történt megválasztásomon. Én nem vétettem neked soha semmit, nem természetem a kölölőzkődés s igy joggal elvárhatom tőled, hogy te se légy irántam rósz in- dulalu; elvárhatom tőled ezt különösen most, midőn a társadalmat »reorganizálni« szándékozó vállalatodban, mint az igazságnak, erkölcsnek és a társadalmi rendnek legfőbb őre jelensz meg lapod hasábjain. Czikkedben ütöd az ipartestületi biztost, jó tanácsokat osztogatsz másoknak s nem túlságos jóindulatot mutatsz irántam. Felteszem azonban, hogy nem jól voltál értesülve a történtekről ; a tényállás ugyanis a következő : Midőn az iparteslület megalakult s a jegyzői állásra pályázatot hirdetett, voltak az ipartestület elöljáróságának igen tekintélyes tagjai és pedig meglehetős számmal, akik felszólítottak engemet arra, hogy pályázatomat ez állásra én is adjam be; én látva egyrészt az erősen I megindult korteskedést, másrészről pedig tisz- ! tességes állásom lévén, mely állásom után, ha nem is fényesen, de egyszerűen élni meglehet, nem pályáztam, Az akkor megválasztott jegyző rövid működés után megvált állásától. Ekkor ismét pályázatot hirdettek s újra felszólítottak I arra, hogy pályázzak. Azt válaszoltam, hogy Lukács Jenő urnák erre az állásra valószínűleg I nagyobb szüksége van, mint nekem s vele szemben sem pályáztam. Vesd össze az én eljárásomat azzal az eljárásoddal, a melyet te a legutóbb lezajlott városi képviselő választások alkalmával a Polgári Olvasókör helyiségeiben a szavazás alatt, mint bizalmi ember a saját érdekedben kifejtettél. Azért hozom ezt fel, hogy lásd meg, miszerint én talán általad nem kifogásolható módon is elfoglalhattam volna azt az állást. Január elején a jelenlegi jegyző az állásáról lemondott, hogy miért, annak légy szives utánna járni. Az ipartestületnek minden józanul gondolkozó tagja megelégelhette s bizonyára Szabó szórakozottan hallgatta. Csak akkor ütötte fel a fejét, mikor a grót befejezésül megjegyezte, hogy elvárja, hogy a »ház orvosai« a család érdekében fognak cselekedni. — Elvárja ... elvárja — forgatta Szabó a koponyájában. Mit vár el ? Miért, mi jogon várja el ? A löprenkedésre nem volt sok idő. Kram doktor vezette a beteghez. A beteg a szobájában, a díványon feküdt és cigarettázott. Kram doktor alázatosan bemutatta a kollegáját, azután megtette az előkészületeket, segített velköztetni a beteget, komikus igyekczelltel, akár egy komornyik. A gróf mindezt apatikus nyugalommal tűrte. Szabó pedig alig figyelt oda. Elvégezték a vizsgálatot és visszavonultak tanácskozni. Kram doktor beszélt gyorsan és buzgón. Nagyon meggyőzően bizonyította a maga dignózisát. Szabó azután egészen röviden, szárazon elmondta, hogy nem talált semmi bajt, hogy a véleménye egészen más. A hivatalos, tudományos beszélgetésnek itt végét szakította Krám doktor. Karonfogta Szabót és czipelte magával, szótlanul. Csak az ulczán kezdett beszélgetni, csendesen. Arról, hogy nem lehet kikötni az urasággal, hogy a gróf rendelkezik itt élet és vagyon, exislenczia fölött, a béresé fölött is, a doktoré fölött is. Szabó megütközve utasította vissza a kapaczitálást. Hevesen vitatkozott, de közben megdöbbenve állapította meg magában, hogy a kegyelmes urnák egy kézmozdulata elveheti az uradalmi állását, a betegeit, egy intésre kiteheti a lakásából. A városnál törvény szerint nem érheti bántódás. A valóság szerint azonban ott is a gróf az ur. — Megyek tovább innen is — gondolta elkeseredve Szabó, nehezet lélekzett, kicsit öregnek érezte már magát, fáradt volt és eszébe jutott, hogy közeledvén a harmincz év felé, ideje volna már nyugodalmas révbe evezni. Kezet fogott az öreg doktorral. Ment tovább, sötéten, elgondolkozva, nem tudta merre indult, de eljutott a menyasszonyához, ahová ilyen időben mindennap beállított. Bement a kapun. Piroska jött elé, egyszerre elfelejtett minden bajt. Ott maradt vacsorára is, vidám volt, friss volt, szerelmes volt. Késő este ment haza. Megütötte a szabad levegő, a vidám óráknak vége volt, előtte állott a sivár jövő. Felállította a szereplőket, az eseményeket, mint a sakkfigurákat. Siroliit Riadt- a1 étvágyat és * testsúlyé, megszBfU teti a ktthSgést, váladikot, éjjeli izudást Tüdőbetegségek, hurutok, szamár- köhögés, skrofulozis, influenza ellen számtalan tanár és orvos által naponta ajánlva. Minthogy értéktelen utánzatokat is kínálnak, kérjen mindenkor „Roche“ eredeti cncmagoláet. F. K9«<9raB*ae»ltß Reehe & ©e. Basel (Svájc) ßß Roche“ Kaptató orvod rendeleti* > gyápnerUrifr be*. — Ary Bregenklat 4.— koron*.
