Nagybánya, 1908 (6. évfolyam, 1-26. szám)
1908-01-30 / 5. szám
VI. évfolyam. 1908. január lió 30. 5-ils: szám TÁRSADAIjMI É1S SZÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, Felelős szerkesztő: negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. ■»jtttItit Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Ei (j H I M. 1 IT A H Y. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő Üzletében is. A szakszervezetek. Január 29. Azon sebek között, melyek a kisipar testét borítják, talán legfájóbbak, a legégetőbbek s a legveszedelmesebbek azok, amiket a szakszervezetek folytonos támadásai, szinte állandóvá vált harczai okoznak. Hogy félre ne értsenek bennünket, eleve kijelentjük, hogy a szakszervezetekre igenis nagy szükség van a munkásvédelem tekintetéből; valamint égető szükséget képez a munkaadók szervezkedése is, mert amint e lapok hasábjain már több Ízben kifejtettük, a munkaadók és munkások szervezkedése a legfőbb biztosítéka annak, hogy az érdekharcz hullámai nem fognak kicsapni a megengedett, jogos keretekből, főleg pedig az ütközet nem válik oly élessé, mely a küzdőkből nem méltányos ellenfeleket, hanem gyűlölettel teljes ellenségeket csinál. Mert sajnosán kell megjegyeznünk, hogy a munkásosztálynak, mely nagy önérzettel dicsekszik a forradalmi allűrökkel, a közelmúltban lezajlott küzdelmei, melyekre épen a vas fegyelmezettséggel irányított szakszervezetek nyomták reá a maguk bélyegét, épen nem voltak rokonszenvesek s a kisipari munkaadókat nem egy Ízben halálos csapásokkal fenyegették. Amily tehetetlenül állottak a nagy tőkével, a nagy gyárakkal szemben, épen úgy fojtogatták a kisipart, melynek talpra- álhtásán, felsegélésén az állammal karöltve fáradozik a társadalom. A szakszervezetek központi vezetői az eddig lezajlott munkásmozgalmakban akarva, nem akarva a sanda mészáros | szerepét játszották. Nem oda ütöttek, ahová akartak s igy minden csapásuk épen a munkássághoz legközelebb álló s az élet verejtékes küzdelmeiben velük osztozkodó kisipari munkaadókat érték. Hogy ez igy volt, városunkban is a legtöbb kisiparos munkaadó tanúságot tehet mellettünk. A vidéki szakszervezeteket a köz- í ponti intézők nagy önkényüséggel, a vi- j szonyok nem ismerésével s igy azokat i nem is mérlegelhetve állították fegyverbe 1 s megtörtént a mi városunkban is, hogy I a központi vezényszóra a munkások oly kisipari munkaadóknál szüntették be egyszerre a munkát, akikre saját maguk elismerése szerint panaszuk nem volt s akiknél kereseti viszonyukkal s helyzetükkel teljesen meg voltak elégedve. De mégis ott kellett hagyniok a bojkottált műhelyt, mert azt a központ igy rendelte, az a központ, melynek a hatalmi retorzionális eszi örök fölös számban állottak rendelkezésére. Más szavakkal kifejezve, a tömörült munkásság csak eszköz volt a központi vezetők kezében, akik igen gyakran a saját önös céljaik érdekében használták ki a szakszervezeteket. Jól látta ezt mindenki s e miatt nem egy vád, nem egy panasz hangzott el; de mindezen vádakat, panaszokat a burzsoa társadalom czélzatos politikájának s illetéktelen beavatkozásának minősítették, mely, szerintök, csak természetes dolog volt, ha állást foglal a munkásság osztályérdekei ellen. Most azonban maguk a szakszervezetek erősitik meg a társadalom s a munkaadók vádjait. A magyarországi szakszervezeteknek legközelebb megtartott kongresszusán a szakszervezetek kiküldöttei igen éles szemrehányással illették a pártvezetőséget, mely a legkisebb lelkiismeretfurdalás nélkül intézi a munkások gazdasági ügyeit s minden pillanatban kész a munkások ezreinek exiszten- cziáját feláldozni politikai czéljaikért. Tehát nálunk is csak az történt, ami a külföldön már régen észlelhető. A szak- szervezetek öntudatra ébredtek s nem hajlandók többé vak eszközül felhasználtatni magukat, hogy a központi intézők politikai faktorként érvényesüljenek. E túlkapásoknak, a szakszervezetek eszközül való felhasználásának legelsőbben is a munkásosztály vallotta nagy kárát s ha a munkásosztály érdekein a legélesebb csorbát is ütötték, azzal ugyan a központ törődött a legkevésbbé. A kongresszuson elhangzott bátor beszédeknek, melyekkel szemben az intézőknek még mentségük sem volt, bizonyára meg lesz az üdvös hatásuk. A szakszervezetek a jövőben azzá lesznek, aminek megalakulásuk pillanatától len- niök kellett volna: a munkásság igazi érdekeyiek védelmezői, gazdasági és társadalmi helyzetüknek istápolói, melyek nem terrorisztikus, forradalmi jelszavakkal törekszenek majd az érvényesülésre, hanem komoly munkával, a viszonyok, józan mérlegelésével s midőn egyrészt a munkásság érdekeit védik, ugyanakkor A „Nagybánya“ tárczája. A fejem ősz már ... A fejem ősz már, mint a zuzmarás fa: A csöndes évek szállnak egyremásra; Valahol bús temetői rögök, Arról beszélnek, hogy én is jövök! Jövök bizonynyal! Ez a végzetem, Ha ma nem, — holnap húnyom le szemem ; Ki lenne botor álmodozni arról, Hogy századokig e földön barangol? Sok megsiratni valóm nincs e f öldön, Szűk helyecskémet igy vagy úgy betöltőm ; A mindennapi kis darab kenyér Az örök békességgel föl nem ér! Gyönyörök üdve, lángzó szerelem Vad játékait nem űzte velem; Szivem nyugodt volt. mint hegyi tó tükre, Hová a napfény sugara sem süt be. Nem dúskált kezem kincsek garmadában, Az élet útját mindig gyalog jártam ; Szép vadvirággal behintett mezőt, A lelkem vidám dallal üdvözölt. De! . . . faj^ valami mégis fáj nagyon, S úgy tépi szivem ez a fájdalom. A kinok-kinja végső perczeimbe Minden tövisét bedöfi szivembe! Van egy kis lányom . . . Égi irgalom l Mi lesz belőle, ha eltávozom ? . . , Jön Erzsikém; ajkán egy édes dalt hoz, A1 a szivem mélyén valami sikoltoz . . . Révai Károly. A kegyelmes ur. Szabó doktor megérkezett az uj állomáshelyére. Városi orvosnak választották meg, csak úgy láttatlanban. Ki tudja, hányszor hirdettek már pályázatot hiába, mig jelentkezett Szabó, aki úgy vélte, hogy a falu után, ahol két esztendeig gyógyította a megcsömörlött parasztokat, megváltás lesz a város. Budapestről utazott reggeltől délutánig, mig öt óra felé odaért. Hűvös ; tavaszi szél fogadta és egy ócska, zörgő hintó, amely omnibusz gyanánt szerepelt. Hárman már ültek benne, Szabó elfoglalta a negyedik helyet, a kis ülésen. A vonat már ment tovább. Közeledett az este, a környék üres volt, a vasúti állomás elhagyatott. Szomorú és idegen. A kocsi azután keserves döczögéssel indult neki a dombnak, kapaszkodott föl a város felé. A nap visszanézett. Megvilágította szemben a hosszan elnyúló dombsoron a kis várost. Balról jókora háromemeletes, rikító sárga épület- csoport. Aztán jobbfelé húzódó, görbe sorban, csorbán, hol törpén, hol felszökkenően. Egy helyen erős, magas tetejű, bástyatornyos templom emelkedik ki. Az egész összezsúfolt kicsi helyij ei már messziről meg lehet ismerkedni. Itt van az urasági kastély, itt van a plébánia, itt egy állami épületféle, itt valami fogadó és körül régi, mohos polgárlakások, bennük nem is lakhatnak mások, mint rósz formájú, de tartós ruháju népek. Negyedóra múlva .a kövezeten vaczogtatták a fogukat. Szabó doktor hamarosan konstatálta, hogy a kiß helység még sokkal jobban német, semmint gondolta volna. Jobbról, balról ódon, hegjres betűs feliratok integettek, a mészárszékből németül nyelvelt ki egy vaskos asszony, egy kis téren a kút körül csúf dialektusban szögletes cselédek beszélgettek. A fogadóban a vacsora körül kibővültek a doktor helyismeretei. Megtudta, hogy a kastély nem olyan közönséges uraságé, hanem egy igen nagy gróf lakik benne, akinek családjáról, nevéről már az iskolában tanul az ember. (3 az ura ennek a kis helynek, a hídon ő szedi a vámot,
