Nagybánya, 1908 (6. évfolyam, 1-26. szám)
1908-05-28 / 22. szám
VI. évfolyam. ISOQ. május 1x6 23. 22-ük: szám TÁRSADALMI álS Sí iüPIRODALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében is. A „Szózat“ költője. Május 27. Irodalmunk egyik legnagyobb alakjáról hullott le főherczegi intésre az elmúlt vasárnap Budapesten a lepel. Megjelent előttünk egy porló hazafi és örökké élő költő halhatatlan alakja, aki földi életében nagyon is igazán, szinte imá- dással határos kegyelettel, lélekben rengeteg kincsesei, anyagiakban szegényen szeretett egy árva anyát — az édes magyar hazát. Régi dicsőségünkből egy késői sugár ragyogott fel az ország szivében, hiszen Vörösmarty Mihály szobrát leplezték le. Leleplezték, hogy a maga fenséges egyszerűségében ott álljon az ujuló nemzedékek szeme előtt, mint a magyar faj legszebb tulajdonságainak képviselője. De elég későn. A mi fajunk, a mi bankettező nemzetünk igen későn kezdi megbecsülni nagyjait. Nincs Magyarországon az elemi iskolákat végzett olyan szív, amely fel nem dobogna „Szép Ilonka“ hallatára. A modern Ivra, a tünexJ 3 ményszerü verselés, a szellemesség minden tűzhányója mellett a lelket szinte elhódítja az a varázs, mi Vörösmarty *ósdi< poézisébőlárad ésMagyarországhatalmának, nagyságának, boldogságának, vágyának, álmának, hitvallásának soha szebb himnusza nem csendül fel semmi lanton, mint amikor az Isten trónusáig csapong fel lelket rázva, szilaj büszkeséggel, lemondó fájdalommal, kéjes gyötrelemmel a mi szegény, sokszor meg- tiprott hazánk dallamos sóvárgása: Hazádnak rendületlenül légy hive oh magyar, bölcsőd ez s majdan sírod is, mely ápol s eltakar; e nagy világon e kívül nincsen számodra hely, áldjon vagy verjen sors keze, itt élned, halnod kell! Az óvodában erre oktatják a gyü- gyögő gyermeket, a professzorok evvel a jelszóval bocsátják az élet viharába a felserdült ifjút. Vörösmarty a nemzet apja lön akkor, mikor szive vérével, látnoki szemeivel a legszomorubb napokban szelíd múzsájának csókjai közben megteremtette ezt a zengzeters imát, melyben nemcsak az érzés bensősége, a rajongó hazaszeretet, a buzdító apóstól jelentkezik, de a magyar nyelv bája, tiszta egyszerűsége is megkapóan érvényesül. Ha Vörösmarty nevéhez pusztánkét alkotás fűződnék: a „Szózat‘ és „Szép Ilonka,“ már ez is a hallhatatlanság babérkoszorúját tenné ennek a szerény, sokat küzdött és szenvedett nemzeti és irodalmi hősünk fenkölt homloka köré. ajánlni nemcsak óhajtjuk, de oda hiv a kötelesség is: az a magyar, a szerény, a nagy Vörösmarty, ki bele szőtte magát a nemzet nyelvébe. A magyar nyelv irodalmi ujjáterem- tését Vörösmarty fejezte be, sőt egyedül ő tette valósággá. Kifejezéseinek gazdag folyama, hőskölteményeinek fölséges fonetikája végig hömpölygőit az egész nemzet lelkén. A »Zalán futásán-tói kezdve nem volt kétség benne többé, hogy a magyar nemzeti lélek a legnagyobb erőkifejtésekre is képes és a magyar nyelv a legnagyobb műveltség hordozásának is méltó eszköze ... A hazáért tett és alkotott. Gondolatainak minden szála csak az »édesanya« szivéhez vezetett. Szittyavérének hullámzásán, csak a faji szeretet ábrándos, lehelletszerü lótusza ringott. Nem volt az az izzó szenvedéllyel át és átperzselt lélek, mint Petőfi; szava nem zúgott, mint az orkán, nem korbácsolta fel a vért, forradalmat nem tudóit teremteni, de az égő, beteg hangulat mindig és ma is megnyugvást talál az ő igaz és gyógverejü Írásaiban. A lemondó szerelem, a modern magyar eposz költőjét szinte csodálattal, pogánymódon üdvözöljük, mikor a »Vén czigáni/t zúgó akkordjai felcsendülnek. A szelídség megtestesült poétája hattyúdalában tárta fel legigazibban nemes, idvezült lelkét. »Lesz még egyszer ünnep a világon . . .« Mennyi buzdítás, mennyi látnoki képesség! A vérző szívű hazafinál csak a költő szíve vérezhetett jobban, amikor a már nagybeteg iró ember kezébe kérezkedett a toll, amelyA „Nagybánya“ tárczája. Fakó lapok . . . Fakó lapok — megsárgult levelek ... Míg olvasom, a könny rájuk pereg : »Bájos a vers, de szép dalban az álom,« Ezt irta rá az első ideálom. Hajszálfinom az irás, megfakult... Azóta százszor sírba szállt a múlt. .. Hogy muzsikál a rím, hajtja az álom: Ezt irta rá az első ideálom. Kern tudtam még, hogy mily sötét a lét, Hogy köd hervasztja a világ szivét, S beteg az eszmény, vonaglik az álom: Volt még reményem, volt még ideálom! Tudtam szeretni csók és vágy nekül, Érzem, az üdv most is szivembe gyűl. Dal volt az őrangyal sok éjszakámon: Volt valamikor egy kis ideálom. ... Hogy forgatom a sárga papirost, Nyílik az ajtó — ki léphet be most ? Az aroza egyszerű, derűit, mosolygó: Egy levelet hozott a posta-hordó l Finom vonások — ismerem talán, Elém lebben a régi látomány.. . Talán még vissza sóhajt, még a régi Velem vágyik a sírba átenyészni ? És bontom áhítattal csendeden, A napsugár tánczol a levelen — Csak olvasom — ne lássa, ki se hallja : És mind nagyobb a könycseppek hatalma. Azt írja: »Egy kis fiam született, Ne dobja el e furcsa levelet, Egy elveszített élet röpke bére: Majd megkeresztelem az ön nevére.« Fliesz Henrik. Áristomban. Irta: Szász József. Elcsendült minden a kaszárnyában. Kilencz óra elmúlt, elfujták a íakarodót. Valahány trombitás van az ezredben: mind fújta, valahány dobos van: mind verte. Erről tudják meg a városban, hogy főhadnagy ur Kaszovics kaszárnya-inspekciót tart. Csak ő szokta az ezred valamennyi trombitásával, valamennyi dobosával a Íakarodót fuvalni, veretni. Az esti takarodó után egyszerre kialusznak a legénységi szobákban a petróleumlámpák. Kommandószóra fújják el a szobainspekcziósok. Mert a lámpagyujtás, lámpaelfujás és tisztítás: a szobaordináncz kötelessége, ő felel érte, hogy ha két perczczel később alszik ki kilencz óra után és ő lakói érte, ha kapitány ur Iíomorcsák egy mákszemnyi füstöt felfedez az üvegén. Sok minden okosságot és bolondságot lehet elkövetni komandószóra. de aludni mégse lehet. Hiába parancsol pont kilencz órára álmot a szemekre a reglama: az álomnak csak nem tud parancsolni. Szombat este van, holnap vasárnap reggel, nincs se kirukkolás, se reggeli testgyakorlat. A rendesnél másfél órával lehel többet aludni s tán ez az oka, hogy nem álmosak a legények. Nyugtalanul hánykolódnak az ágyakban, nem tudnak aludni. Tanulni nincs kedvük. A tiszt urak neveit már úgy a hogy megtanulták, németül is tudnak már jól rosszul, ki húszig, ki harminczig olvasni. Mit csinálnak hát most az éjjeli sötétben ? Ilyenkor mesét hallgat a katona Egy mesél a többi pedig áhítattal hallgatja. A mesemondó, vagy a hogyan ők mondják: az istóriás, káplár ur Greguss a századnál. Becsületes asztalos legény otthon, és a jó Isten a megmondhatója, hol szedett magába annyi teménleien sok mesét. Most a harmadik eszten- tendejét szolgálja, és ez idő alatt elmondott már vagy ötszáz mesét, de még mindig tud újakat. Most is a káplár ur kezd mesélni. Bendegúz magyar vezér fiáról, a daliás Elemérről, aki hirt, névet szerezni indult el atyja
