Nagybánya, 1908 (6. évfolyam, 1-26. szám)

1908-05-28 / 22. szám

2 1908. május 28. NAGYBÁNYA lyel önönmaga végrendeletét s a nemzet jövendő feltámadását lázas sorokban dalba öntötte ... Vörösmarty emlékében a hazafias és végtelenül erkölcsös irodalom fensé­ges szelleme előtt mutatjuk be hódola­tunkat. Egy puritán jellemű poéta, kitűnő hazafi, szerető családapa, hitbuzgó em­ber szobránál hullott le vasárnap a lepel ... Az ő élete az idealizmus megteste­sülése. Lantján bántó szó fel nem csen­dült, szivét szennyes indulat meg nem háborította. Költészete a legtisztább volt: hazafias, oktató, szeretetteljes. Egyetlen költeményében sem találjuk a mai kor­szak elvhajhászatát, de igenis találjuk ott tündöklő gyöngyszemeit az erénynek, becsületnek, hazaszeretnek, melyek egy mámorban töltött perczczel — szóljon ez a mai kor gyermekeinek — legalább is felérnek ... Pedig sokat szenvedett, a lenyűgöző anyagi gondok őt is meggyötörték, de lantja mindig az igazság, tisztaság lantja volt ... Mennyi bölcseség és jóság lakozha­tott e szívben, hogy nem lázadozott foly­ton és nem árasztotta el keserűségével az ő édes hazáját, melynek irodalmát úgyszólván megteremtette ... A jutalma ötvenhárom évi porlado- zás után egy gyönyörű szobor, ahol a Habsburgház íenséges képviselője is áhí­tattal hallgatta a tömjénfüstszerüen égbe szálló himnuszt: Itt élned, halnod kell. Úgy legyen I Az osztály sorsjáték. Az osztálysorsjátéknak, nem tudjuk bizto­san hányadik sorozata, a napokban veszi kez­detét s már jóval ezelőtt megindultak azok az arczátlan reklámok, melyekkel valóságos hajtó­vadászatot rendeznek az élelmes ügynökök az állampolgárok vagyonára. A beugratásnak, a rábeszélésnek, a játék- szenvedély felköltésének nincs az a csábos esz­köze, melyet fel ne használnának a fő és al- ügynökségek, csakhogy úgyszólván értéktelen papírjaikat jó borsos áron rá ne sózhassák a gyanútlan s félrevezetett emberekre. E reklámok alatt nem a lapokban meg­jelent hirdetéseket értjük, melyek már a nagy nyilvánosságnál fova sem igen léphetik túl a jóizlés határait, de értjük azon óriási tömegű magánleveleket, melyekkel ilyenkor, a játék- sorozat kezdetén, valósággal elárasztják mind­azokat, kik azon szerencsétlen helyzetben van­nak, hogy nevük valamely czimtárban bent foglaltatik. Aki egy évben egy levelet sem vált sen­kivel, csodálkozva látja, hogy a játéksorozat kezdetén úgy a fővárosból, mint a vidék na­gyobb emporiumaiból halomszámra elárasztják nemcsak hangzatos nyomtatványokkal, de zárt sőt ajánlott levelekkel is, melyekben a rábeszé­lésnek minden ígérgetéseivel eredeti sorsjegye­ket küldenek a nyakára és számos sürgető le­velekkel kellemetlenkednek olyan embereknek, kik sorsjegyet soha senkitől nem is rendeltek. Sőt megtörténik nem egy Ízben az az eset is, mint Búza Barna orszgy. képviselő egy ré­gebbi inlerpellácziójából kitűnik, hogy azt a vi­déki embert, ki az ügynökségek állal a nya­kára küldött sorsjegyekre nem reagál, a sors­jegyek áráért bepörlik Budapesten s a legtöbb esetben el is makacsolják s az a jó vidéki, aki sorsjegyet nem rendelt, a nyakára küldött sors­jegyekért fizet mint a köles. Valóban ezek a molesztálások, a reklámo­zásnak ezen csúnya kinövései s az oszlálysors- jegyekkel tapasztalt visszaélések tovább nem türhetök. Korlátok alá kellene vetni a játékszenve­dély felköltésére irányuló izgatást, minek leg- többnyire épen az alsóbb néposztály esik ál­dozatul. A néhai kis lutri pusztítása számba sem vehető az osztálysorsjáték rombolása mellett. A kis lutri, mely minden reklám nélkül ült boltjában, évenkint legfölebb öt-hat millió ko­ronát szedett ki a polgárok zsebeiből, inig az osztálysorsjáték évenkint huszonhat-huszon- nyolcz millió koronával koppasztja meg a né­pet épen minden képzeletet felülhaladó reklám­eszközei révén. Hogy az az idegen vállalat, mely az osz­tálysorsjátékot bérbe vette, minő busás ha­szonra dolgozik, elképzelhető, hogy a nehány évvel ezelőtt 500 korona névértékben kibocsá­tott részvények tényleges értéke ma már 1855 koronára emelkedett épen az évi nagy oszta­lék révén, melyet a részvényesek boldog birto­kosainak juttat. Ennek az idegen vállalatnak az évi tiszta nyeresége ma már megközeliti az öt millió ko­ronát az esetleges nyeremények kifizetésén kívül. És ez a tengerpénz jobbára a kis exisztencziák zsebéből kerül ki, mert a vagyonosabb és mű­veltebb osztály már régóta tisztában van azzal hogy azon a pénzen, melyet az osztálysorsjálék molochja elnyel, sokkal nagyobb reményt nyújtó papírokat szerezhet be, melyeknek értéke a játszási jog biztosítása mellett pár hó alatt nem­hogy teljesen elveszne, hanem mindinkább nö­vekedik. Jól tudjuk, hogy az államot az osztály­sorsjáték idegen bérlőivel szemben még hosz- szabb lejáratú szerződés köti, mely egyoldalú­ig fel nem bontható; sorainknak csupán az a czélja, hogy az illetékes körök figyelmét felhív­juk azon mérhetlen zaklatásokra, melyek a fő és alelárusitók részéröl ki vagyunk téve s hogy e zaklatások ellen védelmet kérjünk. Más államokban tiltva van, hogy bárkinek is sorsjegyet küldjenek megrendelés nélkül; ná­lunk pedig igy a játéksorozat kezdetén minden intelligens embernek külön Írnokot kellene tar­tania, ha a fő és alügynökségek részéről kéret­lenül a nyakára küldött leveleket és sorsjegyek visszaküldését a hangoztatott óhajokhoz képest elintézni akarná. E zaklatásoknak s a játékszenvedély ily módon való felköltésének egy kormányhatósági rendelettel is végét lehetne szakítani. Legjobban tesszük azonban, ha e káprá­zatosán csábitó ígérgetésekkel telt leveleket felbontatlanul és olvasatlanul dobjuk a papiros­kosárba. Ha mindenki igy fog eljárni, sok sok mil­lióra rugó nemzeti vagyon marad meg évente a nemzet birtokában, melyei most idegen tőke­pénzesek zsebeit hizlaljuk. Válasz a praeparandiából. Arról a bizonyos férjhez- menésről. Kedves Henriette! Múltkori levelét — nem tudom tenlafoltos volt é — nagy gyönyörűséggel és bizonyos mo­solygással élveztem. Ön rendkívül szellemes lány és bizonyára olvasta Szomaházy *Feleségképző akadémiaiját. Lehet, hogy a »Fidibusz«-f is, de hiszen George Sand e tekintetben már ki­tűnő példákat mutatott. Mielőtt azonban kis kacsóját megkérni merném, megelőzi ezt egy szomorúan prózai kijelentés: jaj annak, aki diplomás nővel, mondjuk tanítónővel ballag, illetve lebeg a mi kitünően tarokkozó anya- könyvesünk szentélyébe. Az ajkát kedves kis­asszony ne bigygyessze fel, holmi méla meg­vető tekinteteket meg nem érdemiek, mert bi­zony néha napján kedvesebb testi csemege egy kitünően sikerült borjupörkölt, mint amennyire lukullusi lelki manna: a kitűnő képesítő. Mert egy gondolat bánt engemet is. Nem öltöztetem ugyan olyan hatalmas dithirambusba, mint a mi nagy Petőfink, de ez a gondolat udvarából. Útközben találkozott Arimánnal, a lelketlen zöld vitézzel s Ogluval, a kegyetlen vörös vitézzel. Retteges erős bajnok mind a kettő. A vitéz Elemér viadalra kél velük. Dél­ben kezdődött a harcz s még késő éjjel is csat­toglak, villámlottak a kardok. A környék lakos­sal, a harczoló vitézek köré gyülekeztek s tér­depelve imádkoztak, a magyar vitéz diadaláért. Isten meghallgatta imájukat, mert Elemér előbb Arimánt győzte le, aztán Oglut telte harczkép- telenné. A legények áhítattal hallgatják az istóriást, Káplár ur Greguss azért mégis többször meg­szakítja a mesét, s elkiáltja magát; — Csonti A katonák kórusban válaszolnak rá: — Hús! Ez arra való, hogy a mesemondó lássa, figyelemmel hallgalják-e szavait. Ezért kiállja, hogy csont, s ezért válaszolnak rá, hogy hús. Miért igy, ennek okát ők maguk sem tudják adni. A melyik nem válaszol, azt bizonyosan elnyomta a buzgóság. Hogy ez a szerencsétlen sem alszik el többet mesemondás közben, az egészen bizonyos. Az összehajtott köpenyeggel ébresztik fel, vagy pedig csillagot rugatnak vele. A mese jó altató szer. Jól alszik utána a katona is. Pár perez alatt mély álomban van az egész század és ezerféle horkolása kihallatszik a folyosóra, a hol az inspekciós altiszt unalmá­ban azt találgatja, melyik kinek a horkolása. Olvkor kihallatszik egy-egy ijedt kiáltás is: ' - Hús! Aki kiáltotta, az felriadt álmából s hirte- lenében azt gondolta, hogy mese közben aludt el. Vasárnap reggel tisztán, ragyogóan kapi­tány ur Komorovcsák elé áll a lel század, ki­maradási engedélyt kér a kapitány úrtól, ki éj­félig, ki éjfél utánig. Hajnalig egy se kér, mert jól tudja, hogy akkor engedély helyeit áristomot kap a kapitány úrtól. Komorovcsák mindeniket megkérdi: — Van-e szeretőd? Ha a katona azt válaszolja, hogy nincsen, nem kap engedélyt a kimaradásra, csak éjjeli tizenegy óráig. Mulatósra, korcsmázásra elég ennyi idő is. Ha pedig azt válaszolja, hogy igenis van szeretője, akkor se kap tovább en­gedélyt, tizenegy óránál. A kapitány urnák az az elve. hogy,még éjfél előtt lefeküdjön a ka­tona, külömben másnap rosszul végzi a gya­korlatokat. Ezért kell tizenegy órára minden emberének a kaszárnyában lenni. Mielőtt a rapport szétoszlana, a kapitány ur teljes komolysággal meginti őket, hogy a vá­rosban tisztességesen, katonákhoz méltóan vi­selkedjenek. A korcsmában ne verekedjenek, vagy ha már verekesznek, jól vigyázzanak, hogy ki ne kapjanak. Megverve vissza ne térjen századához egyse, mert ezt ő saját két kezével üti agyon. A legények szót fogadnak a kapitány ur­nák. Nem abban, hogy nem verekszenek, hanem abban, hogy nem hagyják magukat megverni. Ha félliter bort felöntött, senkitől sem ijed meg a magyar katona. Ne is menjen ilyenkor a korcsma tájékára se horvát, se muszka, vagy ha már odamegy, meghúzza magát, mert meg­mutatják a magyar legények, ki a legény a csárdában. Hiába keresi aztán másnap polgári hatóság, rendőrség, ki volt a korcsmái virtus- kodó. No hiszen jó helyen keresi! Ha Ítélet­napig mindig keresi, mégse találja meg. Mert az egész század megesküszik, hogy pontban BENZINMOTOROK, GÖZL0K0M0BID0K, UTIMOZDONYOK, GŐZCSÉPLŐGÉPEK, ARATÓGÉPEK, „LOSONCZI DRILL“ VETŐGÉPEK, RESICZAI ACÉLEKÉK, TELJES MALOMBEREMDEZÉSEK, stb. STB. kívánatra szívesen küldünk árjegyzéket és költségvetést. A MAGYAR KIR. ÁLLAMVATUTAK GÉPGYÁRÁNAK VEZÉRÜGYNÖKSÉGE, BUDAPEST V, VACZI KÖRUT 32.

Next

/
Thumbnails
Contents