Nagybánya, 1908 (6. évfolyam, 1-26. szám)
1908-01-23 / 4. szám
VL í tos , ' ,4,, * *»* . Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő: Szerkesztőség és kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a ' / lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. R (j L 1 M I rí A L \ . Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula kényvkereskedé üzletében is. \ A Széchenyi-társulat. Január 22. Kölcsey vármegyéje vasárnap gyönyörű ünnepét ülte a tántoríthatatlan faj és szabadságszeretetnek. A nemzeti Géniusz ragyogó homloka köré fonta a kultúra, a műveltség és művelődés hervadhatatlan babérait, midőn a legelső magyar nevéről elnevezett Széchenyi-társulat vármegyénk fenkölt lelkű vezéralakjainak gyújtó lelkesedése mellett ezüstmenyegzőjét ünnepelte annak a irigynek, melyet ezelőtt huszonöt évvel, törékeny ifjúkorban, ideális szerelemmel Hunniával kötött. Ez az évforduló nekünk, a kultúra névtelen bajnokainak, a magyar haza gyermekeinek azt jelenti, mit a pogánynak a krisztusi hit! A hosszú tespedésből történt felébredést; az önzőségnek, a magyar nemzet legnagyobb átkának, a nemtörődömségnek bukását. A Széchenvi-társulat Szatmár vár- megyének istápolója és gyámolitója.A leg- szeretőbb édes anya, aki idegen utakon, beteges levegőn tévelygő fiait szeretettel, türelemmel, zajtalan, áldásos működésével oktatja a hazaszeretetre. S hogy Petőfi csodaszép nyelvezete ma már a legszegényebb házban, az idegen ajkúak lelkében is visszacsendül; hogy az iskola falai között kipirult arcz- czal hallgatják a nemzet reményei: mily nagy volt hajdan a magyar; hogy a magyar nyelv ma már dallamosan búgja át vármegyénk minden zugát: azt köszönhetjük mi a Széchenyi-társulatnak. | Mert a nvolczvanas évek elején Szatmár vármegye magyarsága felett lebegett az enyészet. Az 1880-iki népszámlálás adatai vádló vergődését mutatták vármegyénk közművelődési állapotának, a magyar nyelv haldoklásának. Irdatlan, járatlan volt az az ut, amelyen a jövendő nemzedéknek haladnia kellett volna. Az idegenszerűség ösvényén haladt a társadalom s tompa lásultsága még hosszú időn át gyötörte volna, ha vármegyénk klasszikus vezéremberei nem keltették volna fel az alvó szép leányzót: a közművelődést. És ez a lelkes, hallhatatlan emlékű tábor szittyalelkesedéssel toborzott közkatonákat — a küzdelemre. Pénzt, hogy az elhagyatott magyar nyelvnek templomokat emelhessen. Zajtalanul, csendben munkálkodott. Mint egy jóságos tündér: elrebbent a legkietlenebb, legszomorubb falu zugába, ahol a templom harangjainak csendülésében is annyi szomorú, panaszos keserűség vonaglott s az utcza porában vergődő gyermekeke' a már szinte álattá lesülvedt embert dédelgetve, rajongó hittel, eszményi buzgalommal terelte egy meleg otthonba, ahol az óvónő — a magyar kultúra mindenkori alapvetője — vezette a serdületlen, fejletlen lelkeket a magyar nyelv csodás világába. Letörölte az árvák, az éhező gyermekek könveit. Gyermekmenhelyeket létesített s az elhagyatott csöppnyi jószágok megtalálták újból édes anyjukat: a magyar hazát. A verejtéket hullató, szegény, megvetett néptanitó házába is besurrant. Redőit arczárói elsimította. Sótalan kenyerét édesebbé varázsolta. Nem elismerésért. Háláért. Csak a magyar kultúráért! Vármegyénk — s talán mindenütt úgy van — egy csomó kulturális, humanitárius intézetet mondhat magáénak. Mindegyik más és más czélt szolgál, de legtöbbje szórakoztat. A fáradt léleknek üdvösséggel ér fel ez a balzsam, a felnőttek művelődését feltétlenül előmozdítja, de nem terjed ki egyik sem a szegényebb néposztályra. És ebben nagy, hatalmas a mi Szé- chenyi-társulatunk. A gyermekneveléssel kapcsolatosan a magyar nyelv fejlesztése, terjesztése az ő diadala, mely diadal mindenesetre felemelőbb, nagyobb arányú volna, ha a társaság a lelkiek mellett elegendő anyagival is rendelkeznék. A német »Schulvereinok« csodákat müveinek. De a német társadalom méltányolja is azt a büszke harczot, azt a végeredményében megbecsülhetetlen munkálkodását, amit kifejt és a legszegényebbtől a leggazdagabbig mindenki elviszi filléreit, mélynek kamatja egy nemzet örök felvirágozása. A Széchenyi társulat jogosan elvárhatja vármegyénk társadalmától, hogy nemcsak tapsokkal, de filléreivel is megbecsüli a társulat nemes munkálkodását, mert akkor önöamagát, a magyarság egvedét becsüli meg. A vasárnap lezajlott ünnepség meg- : dicsőülése volt a nemzeti eszmének, a nemzeti kultúrának. ; Vármegyénk nagynevű, jóságos lelkű püspöke, Boromisza Tibor dr. gyönyörű A „Nagybánya“ tárczája. Fliesz Henrik költeményeiből. Virágos, fényes . . . Virágos, fényes bálteremben, Mindenki gondja messze rebben .. . Előttem lejtnek el a párok, Bohó remények, csalfa álmok. Szeretek egy asszonyt. .. Szeretek egy asszonyt Földöntúli vágygyal, Nevető, könnyező Ébren álmodással. Ő a hit szivemben, Lelkemben a lélek: Angyalom, malasztom A mióta élek. Boldogság, mámor szerte széjjel, Gyönyörbe siklik át az éjjel. ... Egy köny csillan meg a pillámon: Én életemet evvel járom . . . Őszülő hajfürtjét Csak nézem, csak áldom: Szivárvány a szeme Nehéz Golgothámon. Imádság. A nagy minisztertől az este Egy írás érkezett . . . Hogy kinevezett egy szerelmes, ábrándos gyereket. És másnap reggel egy virágszál, A templomunkba ment, És sóhaját az Égbe vitte, A méla, tiszta csend. S amíg imádkozott, szemébe Egy forró könny tapadt: Oh áld meg édes jó Teremtöm A kegyelmes urat. Fáradt fejem némán Az ölébe hajtom, Didergő ajkamat Ajkára tapasztom. Imádságul oly jó Szivének a nótám: Ha sírok velem sir Ac én Dolorosám. . . . Szeretek egy asszonyt Ahogy szív imádhat: Szeretem, szeretem Az — édes anyámat! Som Panna. — Irta: Larapérth Géza. — Jó erős volt a Bakony a kurucznak. — Többet ér ez, fiaim, a labancz minden furfangos mivü fortifikácziójánál, szokta volt mondani Bottyán apó, m*rt ezt maga a felséges Úristen építette. Persze nem a labancznak, hanem a kurucznak. Nem is érezte magát sehol olyan jól a vitéz generális, mint ebben az ő nagy erőssé- I gében. Szakadékos völgyeinek mélyébe, bükkös ! erdeinek sötétjébe ha bevehette magát kis seregével, jöhetett a labancz bármily nagy sise- rehaddal. Biztos, hogy kiporolta bugyogóját a kuruez. Jó hely volt az, mondom. Minden sudár szálfa egy-egy őrtorony volt ott, melynek tetejéről jó messzire észrevette már a fürge kuruez, ha közeledett a labancz. Bevárta szépen, mig az erdőszélbe ért, akkor aztán egy pompás alakkal hegyibe! Ez volt Bottyán apó stratégiája. Hanem ehhez a stratégiához, amely főképen a gyorsaságra vala építve, más valakinek is volt még hozzászólása, Ez a más valaki nem volt generális, még csak istrázsa mester se. Pedig annak ugyancsak beillett volna, ha bajusza lett volna. Hanem hát bajusza se volt, mivelhogy Pannának hívták, Som Pannának. Panna leányasszony persze szoknyát viselt bajusz helyett, de azért nem kell ám semmi csintalan dologra gondolni. Bottyán apó nem
