Nagybánya, 1908 (6. évfolyam, 1-26. szám)
1908-05-21 / 21. szám
# 0 TÁRS AD ATiTVTI XDJSt SZiÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, Felelős szerkesztő: Szerkesztőség és kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hovaá negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. , , lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. EGLY MIHÁLY. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében is. A katasztrófa. Május 20. Azok a hullámverések, miket az épülő g. kalh. templom tornyának katasztrófája idézett föl, még most sem simullak el teljesen, bár a helyzet most már sokkal nagyobb higgadtsággal és tárgyilagossággal mérlegelhető és bírálható, mint a szerencsétlenség első rémüleles pillanataiban. A legfőbb dolog, mit nagy örömmel konstatálnunk kell, az, hogy a katasztrófának emberélet áldozatul nem esett. A legsúlyosabban megsebesült Ancsa Pál és Krizsán Simon is a javulás utján vannak, úgy, hogy most már felépülésük egészen biztosan remélhető. A többi sebesült mind elhagyta a kórházat s ha közülök egy-kettő még lábadozó állapotban van is, de már mindnyájan túl vannak a veszélyen. Városunk társadalmának pedig humánus, rokonszenves érdeklődése oly szép mérvben nyilvánul meg a torony rombadőlésénél szerencsétlenül jártak iránt, hogy a megindított gyűjtés végeredménye némileg kárpótolni fogja őket a kiállott izgalmakért. Még most is, napokkal a katasztrófa után, szinte valami csodás, rendkívüli dolognak tűnik föl mindenki előtt, hogy a rombadőlt huszon- nyolcz méter magasságú torony senkit maga alá nem temetett, jóllehet a szerencsétlenség pillanatában még mindig tiz-tizenkét munkás volt az állványokon s némelyek közülök épen a legmagasabb pilléreken. Volt alkalmunk az egyik súlyosan megsérült munkással beszélni, ki a szerencsétlenség alkalmával épen a legfelsőbb állványon tartózkodott s aki annyira nem vesztette el jelenlétét, hogy azon pár másodpercz alatt még a a körülötte levő eseményeket is megfigyelhette. Ez a munkás is azt hangoztatta, hogy semmi jel sem sejtette, hogy a munkásokat ily kataszrófa fenyegeti. A dolog rendben haladt előre, bár ő maga is bevallja, hogy az építést egészen terméskőből folytatták s az utasításban előirt téglakötéseket nem csinálták. Midőn a g. katholikusok- nál mintegy öt perczczel tizenkét óra előtt megszólalt a déli harangszó, a napszámosok nagyrésze sietve tódult le az állványokon s nagyrésze j A „Nagybánya“ tárczája. Elegia. — Irta: Hérái Károly. — Míg szivemben dalforrás van, 8 ringatózom e varázsban: Én Istenem tarts meg engem Áldást adó kegyelemben ! Mig e forrás tisztán fakad, 8 nem vet szennyes hullámokat: Bugyogását ne tartsd vissza, Hadd üdüljön, aki issza! Az én letűnt tavaszomnak Virágai aszalódnak; S ha van is egy-két babérág, Azt nézem, hogy árnyékot ád. Benne vagyok réges-régen Tikkadt nyárnak közepében; Forró délnek napsugára Tűz a költő homlokára. Ezután már őszi dér jön, Hogy babért s dalt összetörjön; már lent is volt, midőn az állványokon levő munkások egyszerre megdöbbenve látták, hogy a torony meginog s alól, mintegy nyolez méternyire az alapozás fölött kétfelé válik. A munkások erre ösztönszerüleg az állványok széleire szaladtak s olt a karfákba kapaszkodtak s igy várták sorsukat. Nehányan közülök a templom fedélzetére ugrottak ki s ott meneküllek. Ekkor rogyott össze a torony irloztató robajjal. Tehát nem dűlt, hanem rogyott, az állványok között, úgy, hogy a kövek az állványok szélein álló munkásokat nem is érték. Ők akkor sebesüllek meg, mikor az állványok is összedőltek s azokkal együtt estek vagy ugrottak a romhalmazra. A legtöbbjén a lezuhanó gerendák ejtették a sebeket. A munkásnak ez előadását mindenben megerősítik a szemtanuk, kik közvetlen közelből nézték végig a katasztrófa lefolyását. így történt azután, hogy a romok alá senki sem került, hanem a megsebesültek is mind a romok tetején voltak. Természetesen, ha a torony-katasztrófa nem összeomlással, hanem el- dőléssel történik, úgy a szerencsétlenség ki nem számítható mérveket öltött volna. E mélyen sajnálatos ügyben, mint azt már jeleztük, széleskörű vizsgálat indult meg annak kiderítésére, hogy a katasztrófát mi idézte elé. F. hó 17-én, vasárnap délelőtt kiszállott városunkba Morvay Károly szatmári kir. törvényszéki biró, vizsgálóbíró. Leitner Emil kir. ügyész és Veszelovszky Béla építész, a szatmári kir. törvényszék szakértője. A vizsgáló-bizottság megjelent a szerencsétlenség színhelyén s ott az ujonan épült templomban Veszelovszky szakértő legelőbb is letette az esküt Morvay vizsgálóbíró kezeibe. A bizottság azonban ezúttal nem sokra mehetett, mert a nagy romhalmaz miatt a vizs- válatot megejteni nem lehetett, hanem utasítást adtak arra nézve, hogy rendőri felügyelet mellett a romokat takarítsák el s ha e munkával készen lesznek, tegyenek távirati jelentést a vizsgálóbírónak, amikor is Veszelovszky szakértő ismét eljő a helyszínére a vizsgálatot megtartani, melynek alapján szakvéleményét a törvényszékhez beterjeszti. Morvay vizsgálóbíró ezúttal kihallgatta Grundböck István mérnököt és Brebán j Sándor h plébánost. Nem is áll jól dal a vénnek, Talán nem is értenék meg ! Ó, ha majd az őszi napnak Lángjai is elhamvadnak : A lehulló levelekkel Szép csöndesen fedjenek el! . .. Utazás egy kalap körül. Két adóintés és holmi kiegyenlítetlen számlák feküdtek Íróasztalomon és a lelkemen egyaránt, midőn az én aranyos kis feleségem vidám, nyájas arczczal, pajkos csengő kacajjal betoppant a dolgozó szobámba. Hogy miért neveztük el épen dolgozó szobának, azt mély, átláthatlan homály fedi. — Én nem is tudom, de olyan pompás, aranyos kedvem van, hogy no! És te, édes apus- kám nem is örülsz ennek? S picziny kacsóival gyengéden végig siinitá arezomat s néhai göndör fürleim helyét. Ez az asszony meg akar pumpolni, súgta belülről egy hang. — Ugyan édesem, már hogyne örülnék ? Rendkívül örülök . . . — Talán apuskán kívül a tavasz is nagy oka az én kitörő, pajkos jó kedvemnek, hisz oly igéző, verőfényes tavaszi nap van,.. . Ez a verőfényes tavasz emlegetése megfaEapunkat mindenkor a legnagyobb tárgyilagosság és pártatlanság vezetvén minden kérdés elbírálásánál, a hivatalos vizsgálat befejezéséig tartózkodunk is minden vélemény nyilvánítástól arra vonatkozólag, hogy mi volt előidézője a katasztrófának; újságírói kötelességünk azonban számot adni azon észrevételekről, melyek különböző oldalról a katasztrófa okára nézve fölvehettek. Laptársunk, a »Nagybánya és Vidéke< legutóbbi számában egy műszaki vélemény jelent meg, melynek érvelése abban csúcsosodik ki, hogy a rombadőlt toronynál 1 cm. hosszú és 1 cm. széles területre 618 kg. súly nehezedett, már pedig a Magyar Mérnök-egylet, valamint az Österreich Ing. und Architekten Vereines Comite meghatározta, hogy a Bruchstein mauer weis- kalkmörter, magyarul: fehér mészhabarcsba falazati terméskő-falazatot csak 4 kg.-ig lehet igénybe venni cm2-enkint; jelen esetben tehát az igénybevélel a megengedett igénybevételt messze túlhaladja egyedül a falazat önsúlya által, hát még a többi megterhelések esetén ? E műszaki vélemény, — bár kifejezetten a a nagyközönségre bízza annak elbírálását, hogy ezek után kit terhel a felelősség a katasztrófáért, — de amint az idézett sorokból kiviláglik, már önmaga a tervezőkre hárítja át a felelősséget. Ez ügyben két czikk közlésére kérték fel lapunk szerkesztőségét, melyeket az audiatur el altera pars elvénél fogva itt adunk: Igen tisztelt Szerkesztő ur! Azt hiszem, tisztelt Szerkesztő ur nem fogja szerénytelennek találni kívánságomat, hogy a ledőlt gör. kath. templom torony ügyében nyilatkozhassam; annál inkább óhajtom ezt tenni, mert különös súlyt helyezek arra, hogy a Nagybányán oly nagyszámú és kiváló képzettségű teknikus értelmiség a dolgot helyes teknikai világításban lássa. Ezek a magyarázatok is főleg a teknikusoknak szólnak és ezért megbocsássák a laikus olvasók, ha talán kissé szakszerű leszek. gyasztotta bennem a vért. Oh, e verőfényes tavasz emlegelésének rövid, de igen szomorú históriája van. ... Javában bent voltunk a farsang kellős közepében, midőn egy szerfelett könnyelmű pillanatban, elvesztve mindenkor higgadt és előrelátó judiciumomat, oly dologra vetemedtem, ami nem újság, sőt napirenden van a mai világban, de mégsem járja. Okmányt hamisítottam ! A szerfölött könnyelmű pillanatot, kebelbeli barátom és bűntársam, Keller Pista scenirozta, a midőn meghívott házukhoz egy tisztességes polgári murira. — Eh, barátom, nem érdekelnek már engem az efajta mulatságok. — De asszony népség nem lesz egy fija sem! csábítgatott Keller Pista. — S a feleséged ? — A nővérét gárdirozza a kévéi bálon. — Hm ! Összeránczolva szemöldökömet, gondolkozni kezdék. Éreztem, hogy megingatott. — Pompás vacsora. Ihatunk és ordíthatunk kedvünkre akár kivilágos kiviradtig! Legyőzött; megadtam magam. A következő levél egy félóra múltával már a feleségem kezében volt: Tekintetes Bedő Sándor fogalmazó urnák Helyben. Hivatalosan felhívom, hogy mivel a soron
