Nagybánya, 1908 (6. évfolyam, 1-26. szám)
1908-04-30 / 18. szám
"VI. óvfoltyara $ / ISOS, április Író 30. lS-ilc szám. TÁRSADATiMI éis szépirodalmi hetilap. Előfizetési árak : Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő: Szerkesztőség és kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a . , lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. EGLY MIHÁLY. I Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében is. Korszakos alkotások. Április 29 E jelentős czimet sokszor viselték czikkeink hatodfél éves pályafutásunk alatt, mindannyiszor azonban anélkül, hogy a tervezett korszakos alkotások valóra váltak volna. Legerősebb reményeinket is a keserű csalódások egész sorozata váltotta föl; kipattanó virágainkat elsorvasztá a fagy, mielőtt gyümölcsöt érleltek volna. Balsorsunk szinte közmondásossá vált s mindinkább olcsó piaczi élezek és gúnyolódások martaléka lett. Szidott bennünket mindenki; az idegen, aki közöttünk megfordult; a bevándorolt, ki városunkban kereste uj otthonát; a tisztviselő, kit sorsa hozzánk vezetett; végül magunk is szidtuk önmagunkat, a kereskedő, az iparos, a honorácziorok s egymásban kerestük a bűnbakot. A képviselőtestület a tanácsban, a tanács a képviselőtestületben, a városi közönség mindkettőben. Hogy kinek volt igaza, azt most nem kutatjuk, de az tagadhatatlan, hogy balcsillag ragyogott a városi ügyek fölött évek óta. Bármihez fogtunk, semmi sem sikerült. Megfeneklett a nyaraló-épités; több Ízben a megsemmisülés szélére jutott az iskolák államosítása; jámbor óhajjá vált a fürdőépités, az állandó festő műtermek felemelése, a postaréti-tó vizének lecsapolása és sok más egyéb; a villam- világitásról, a vízvezetékről és csatornázásról pedig már nem is beszélhetett senki anélkül, hogy nevetségessé ne vált volna. Különösen a villam világi tás, a vízvezeték és csatornázás volt sebezhető Achilles-sarkunk. Hiszen mi még emlékezünk azon ünnepi közgyűlésre, mely 1904. év augusztus 31-én zajlott le s melyről mi akkor azt irtuk, hogy e közgyűlésen hozott határozatokkal városunk a haladásban, a modern kialakulásban évtizedekkel rúgott előbbre. E közgyűlésen határozta el egyhangú lelkesedéssel a képviselő- testület, hogy létesíti a villamvilágitást, a vízvezetéket és csatornázást. Hosszú időnek nagy és fáradságos munkájára tették fel a koronát e határozatokkal, midőn úgy a villamvilágitási, mint a vízvezetéki és csatornázási tervezeteket elfogadták. Ujjongott és örömmámorban úszott mindenki, úgyszólván az egész város s 1904. év augusztus 31-ét oly dátumnak tartották, mely bizonyára piros betűkkel lesz följegyezve a város krónikáiban. Múltak azonban a napok, a hetek, hónapok, az évek. A villamvilágitás ügye teljesen letört; a vízvezeték és csatornázás ügye pedig egészen megfeneklett. Már beszélni sem beszélt arról senki, hogy gúnyos, mali- cziozus megjegyzések ne kisérték volna szavait. A zűrzavar, a fejvesztettség, a chaosz egyre általánosabbá vált s nem nagyítjuk a dolgokat, midőn állítjuk, hogy még a legbeavatottabbak sem tudták, mi és hogyan lesz, — legfölebb csak áltatták magukat. Aki pedig azt hiszi, hogy e sorvasztó állapotokat a maguk puszta ridegségében a régi városi regime terhére rajzoltuk meg, az alaposan csalódik. Beismerjük a régi rendkívüli helyzetet. Csatáznunk kellett a vármegyével, a minisztériumokkal, a referensekkel és mi a felsőbbség köteles tiszteletével csatáztunk is ékesebbnél ékesebben megirt instancziákkal. De még ezek sem használtak, mert mintha minden összeesküdött volna ellenünk. Emlékezzünk csak vissza az iskolák államosítási ügyére. Az államosítási szerződés aláírásának napja is ki volt tűzve már, midőn egy közbejött s váratlan eredménynyel végződött országgyűlési képviselőválasztás ismét évekre vetette vissza az államosítást. S igy jártunk több más ügygvel is, melyeknek közeli valóra válását reméltük. Mulasztás tehát, vagy lelkiismeretlenség a régi régimét nem terheli. Mindezeket pedig azért írjuk le ily részletesen, hogy levonhassuk a végső konzekvencziákat. Dr. Makrai] Mihály polgármester az elmúlt héten hivatalos ügyben Budapesten járt. Ott töltötte az egész hetet, hivatalában bizony nem találhatták. S ma már örömmel jelentjük, hogy a villanwilágilási szerződést a kormány- hatóság véglegesen és a maguk teljes egészében jóváhagyta, úgy, hogy ez év őszén utczáink és köztereink már villamos fényben fognak ragyogni. Pedig a villamvilágitást úgy a mi képviselőtestületünk, mint a vármegyei közgyűlés csak hetekkel ezelőtt tárgyalta módosított szövegében s ma már kormányhatósági jóváhagyást nyert. A vármegyén pláne nagy veszedelem is fenyegette az állandó választmányban, de ott volt polgármesterünk s a nagybányai állandó választmányi tagok, kik személyes A „Nagybánya“ tárczája. Margit. Ami gyönyört az élet eddig nyújtott, Ehhez a névhez van fűződve mind, És ami gyúsz, bú, bánat érte lelkem, E név betűiből mind rám tekint. Gyönyöröm, gyászom, mindenem enév volt, Pokol, menyország e névből fakadt, Legforróbb csókja szerelmes ajkamnak, S szemem legforróbb könnye rátapadt. Ha hálát adhatok én Istenemnek, Hogy adott részt a gyönyörből nekem, Hogy boldogok közt legboldogabb voltam, Bűbájos név, neked köszönhetem. Le ha átkozom éltem bús folyását, És Golgotámra visszagondolok, Ez a név az, melynek minden betűje Vad kárörömmel felém vigyorog. Margit 1 Csodás név! Átkom, boldogságom Halálomnak is ez lesz a neve. — Halál-ángy alom Margit lesz, smig csókol, Halálra fojt majd gyilkos két keze. Virtety Gyula, A tigrisvadász. A legtarkább életek egyikét, amelyet megfigyeltem, Hajagos Pista viharozta át. Ez a szó is az ő nagyotmondásainak választékos szótárából való. Szerelte a romantikát beszédben és tettben; mindig csak a rendkívülit, a szertelent kereste; s ha néhány századdal korábban születik, ma a történet hősei vagy zsarnokai közt emlegetnék. Most, amikor rágondolok : pályájának csak a kezdete és a vége áll előttem. Soha nagyobb Pálfordulása! Kész mese. Azzal indult neki, hogy otthagyta a gimnáziumot, elment valami kadét-iskolába. Majd tiszthelyettes lett, kinevezték hadnagynak és olyan lelkesedéssel viselte az egyenruhát, mintha a táborszernagyig meg sem akarna állani. Soha elszántabb huszár nem szolgált a király ármádiájában. Párbajait tucatszámra emlegették, lovas-bravúrjairól legendák keringtek, asszonyhó- ditásairól uj Dekameron járt szájról-szájra. Nehány év múlva mégis mindenbe beleunt. Már főhadnagy volt, amikor elkeseredve panaszkodott nekem: — Nem ér semmit ez a katonásdi! — Hát mi kellene? — Háború kellene ! Nekem legalább az ! Rettentő ez a tétlenség. Miféle éietczél az, megnézni naponta: jól vakarták-e meg a lovakat? Felügyelni a lovagló-iskolában; nyakonterem- teni néhány buta közhuszárt; versenyt inni az inspekezióra érkező generálissal, — eh, torkig vagyok már mindezzel. Mért is születtem ebben a rettenetes békekorszakban! Hej, csak lennék diplomata, csak lennék valami nagykövet, teszem Oroszországban, milyen galibát csinálnék! ügy összeveszejteném a tisztelt államokat, hogy az európai egyensúly menten felbillenne s fenekestül fölfordulna az egész miveit és nem miveit világ. Nevetett maga is a naiv és bolondos óhaján. Aztán nem láttam sokáig. De tudtam, hogy levetette az uniformist. Haza ment a Tátrába s ott háborúskodott, nem az ellenséggel, országok katonáival, hanem vaddisznókkal és szarvasokkal. Hires vadász volt mindig, de most az ország első puskásai közt kezdték emlegetni. Minduntalan vissza kellett gondolnom rá, amikor egy padban ültünk ott az iskolában. Olyan mérges képű, szótlan, butácska fiú volt Hajagos Pista. Csupa súgásból felelt s a világcsodák nem utolsója az, hogy a négy gimnáziumot átúszta. És mégis országos tekintély lett. Hát még mikor a nagybátyja mindenét ráhagyta. Hirtelen nagy úrrá lett, olyan nagygyá, hogy szűk lett számára Magyarország. Hamar el is tűnt és néhány évig megint nem láttuk. De megindultak az újabb legendák róla. Hol Dél-Ame- rika, hol Afrika, hol Ausztrália postája és távirója küldött róla hirt; milyen szerencsés és érdekes világjáró. Már csak az exotikus világ- i részek vonzották.