Nagybánya, 1907 (5. évfolyam, 27-52. szám)
1907-09-19 / 38. szám
V. évfolyam. 1907, szeptember ±10 19. 38-dik. s! TÁHSADALMI IÉ2» SZÉPIHOÖAXjMI HETILAP. GMIlietésI árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8 — 12 oldalon. Felelős Szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hí közlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küld« Hirdetések elvételnek Morvay Gyula könyvnyomdájában Is A közös konyha. Szeptember 18. Ismételten foglalkoznunk kell a közös konyha kérdésével, mely immár megérett annyira, hogy döntsünk felette: valódi szükségletet képez-e városunkban is a közös konyha felállítása vagy nem; meg vannak-e városunkban is azon föltételek, melyek a közös konyha sikeres működését már eleve biztosítják? Mi mindkét kérdésre határozott igennel felelünk s nagy vonásokban ismét kifejtjük azon okokat, melyek a közös konyha felállítását nemcsak indokolttá, hanem szükségessé is teszik. Ez indokok között főleg kettő játszik döntő szerepet. Az egyik a napról napra fokozódó s a hova tovább nagyobb arányokban megnyilvánuló drágaság; a másik a mindinkább tűrhetetlenebbé váló cselédmizeria. Sem az egyik, sem a másik ellen nincs más védekezési eszközünk, csupán az egyesülés, a közös konyha felállítása. Mint már említettük, a közös konyha eszméje nem uj dolog. Már a múlt század utolsó évtizedeiben nagyban hódított ez eszme, főleg a praktikus amerikaiak körében, kik a közös konyhák felállításával a nagy drágaság ellen védekeztek és igen sikeresen. Statisztikai adatok igazolják, hogy a közös konyha, melynek szükséglete össze sem hasonlítható az egyes háztartások szükségletével, har- mincz - negyven százalékkal vásárolhattak olcsóbban, mint vásároltak a kis fogyasztók, kik harmad-negyed kézből juthattak a szükséges áruczikkekhez s az élelmi szerekhez. A nagy drágaság városunkban is abnormis arányokat öltött. Öntudatosan használjuk az abnormis szót, mert hiszen igazi okai e hallatlan drágaságnak aligha vannak. A termelő, a gazda, potom áron is alig tud túladni terményein s a fogyasztó közönségnek, de leginkább a kicsinyben fogyasztóknak mégis méregdrágán kell megfizetni mindent a napi piaczon. Nyilvánvaló dolog, hogy a drágaságot részint a piacz-ügy rendezettlen- sége, részint a közvetítő kereskedelem kapzsisága okozza. A piacz-ügy rendezettsége egyik legfőbb tényezője annak, hogy egy város fogyasztási szükségletének ellátása normális és olcsó legyen s az árhullámzások szélsőségekbe ne csapjanak. De vájjon foglalkozott-e nálunk valaki e rendkívüli fontosságú s a közérdeket nagyon is mélyen érintő kérdéssel? Senkisem! Mi összetett kézzel nézzük, hogy a fővárosi ügynökök egész raja lepje el a mi vidékünket s a felpénzeknek a legnagyobb szükség idején való nyújtásával potom árakon biztosítsa, lekösse magának mindazon áruczikkeket, amire a főváros háztartásának, piaczának csak szüksége van. így eshetik meg azután az, hogy a mi piaczi áraink a tojásra, baromfiakra nézve olyan ^magasak, akárcsak a fővárosban. És az elővételi árak igénybe vételével rosszul jár a termelő, mert potom pénzért kénytelen elharácsolni terményeit s rosszul jár a mi fogyasztó közönségünk, mert a piaczi árakat az ügynökök uzsorás garázdálkodása mesterségesen felszökteti. Csupán csak az ügynökök járnak jól, kik mosolyogva vágják zsebre azon hasznot is, melyek jogosan a termelőt illetnék meg. Jól tudjuk, hogy a piacz-ügy hatósági rendezése nagy nehézségekbe ütközik s e rendezésnek az volna alfája és ómegája, hogy a helypénzfizetésnek minimumra való redukálásával s más kedvezmények nyújtásával kellene az eladó közönséget piaczunkra édesgetni, vagyis le kellene mondania a városnak azon tekintélyes jövedelemről, amit most a helypénzfizetésből élvez. Tekintve a város nehéz anyagi viszonyait, erről azonban szó sem lehet. Nincs tehát más hátra, minthogy amit hatósági utón nem csinálhatunk meg, csináljuk meg társadalmi utón. A közös konyha felállításával az egyesült családoknak is meg lesz az a szervük, ki gondoskodni fog az élelmi czikkeknek első kézből való beszerzéséről s aki esetleg előlegek nyújtásával is biztosítani fogja a közös konyha szükségletének olcsó árakon való beszerzését. Fölöslegesnek tartjuk, hogy a nagy tömegben s első kézből való bevásárlás nagy előnyeit fejtegessük az egyes fogyasztóknak kicsinyben való bevásárlásával szemben, hiszen ismeretes az mindenki előtt, de azt ismételten hangoztatnunk kell, hogy a közvetítő kereskeA „Nagybánya“ tárczája. A kg szomorúbb dal. A szép tavasznak, forró nyárnak Örökre vége, vége, Fehérlő hajjal, fáradt lábbal Megyünk a tél elébe. S éltünknek nem. lesz soha többé Vidám, se bús regénye. Se boldog szerelemtől nem fog A szivünk lázban égni, Se édes, kínos gyötrelemtől Nekünk már nem kell félni. Bolyongunk búsan, árván, egyedül, S kérdjük: igy minek élni? S e kérdésre felelet nincsen, Még biztatni se mernek, Ifjú legények lesajnálnak, A lányok kinevetnek. Szemünkbe köny gyűl s úgy siratjuk Végét a szerelemnek. Siratjuk s gyávák vagyunk mégis Itt hagyni e világot, Melyben nem álmodunk mi többé Ragyogó fényes álmot. S mely nem nyújt nekünk soha többé Szerelmi boldogságot. Érezzük, hogy mindennek vége, Hogy elszállt ifjúságunk, S rózsák helyett kórók zörögnek Az utón, merre járunk. S érezzük, hogy ez a világ Már nem a mi világunk. De gyávaságból maradunk S bandukolunk a télbe, Tengetjük busán napjaink, Többé mit sem remélve. És igy halunk mi kétszer meg, Az egy haláltól félve ............ Vé rtesy Gyula. Hazugságok. A hunyó nap utolsó sugarait vetette a felkai völgybe. Tulnan, a Tátra orma fölött már lassan kúszott fel a hold halvány tányérja. A fürdőhely esplanadeján vidáman csevegő társaságok verődtek össze. A fiatalság kaczagva rótta lel s alá a kavicsos utat, mig a sétányt koszo- ruzó padokat a korosabb fürdővendégek okkupálták: a köhécselő asszonyok, akik az alkonyati fuvalom elől fázósan vonták össze értékes sáljukat és többé-kevésbbé nyavalyás öreg urak, akiken meglátszott, hogy nem a fárasztó munka betegei. Itt-ott egy nyalka katonatiszt ődöngött könnyű blúzban, kard nélkül, összes fegyverzete egy vékony lovagló ostor, amelyet mindannyiszor megsuhogtat a levegőben, valahányszor valami szellemességet- akar kivágni. Színtelen bókjait udvarias mosolylyal hálálja meg a leánysereg. Ez a kép untatott engem. Egész súlyával reám szakadt a magán után való vágyakozás, amely — ha meglep - ellenállhatatlan erővel sodor el az emberi társaságtól. Mint a szélvihar a hegyi sziklákat, üz, hajt, kergett mindaddig, amig körülöttem nincsen egyéb egy pár égbe- nyuló fánál és fölöttem nincs más, mint a csillagos mennyboltozat. Sietve tértem le az esplanáde kanyargós ösvényén, egyenesen az erdő felé. Mire odaértem, besötétedett. Körüskörül mélységes csend volt, csak a tücskök czirpeltek bántó egyhangúsággal. Fénybogarak úsztak a levegőben. Jobbfelöl pompás nyaraló szegélyezte az országutat. Nem volt valami hatalmas épület. Ellenkezőleg. Inkább egy kedves kis kalitkához, puha, meleg fészekhez hasonlított, afféle búvóhely szerelmes párok részére, akik a boldogságot nem keresik másutt, csak egymás szemében és nem akarnak hallani egyebet, mint egymásnak gyöngéd suttogását.
