Nagybánya, 1907 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1907-08-29 / 35. szám

2 NAGYBANYA 1907. augusztus 29. dett zengzetes héber nyelv hatalmának visszaállítása. Fényes álmok, dicső álmok. Érdemes érettük talpra állani. A ki először meg­álmodta őket, azt akarta, hogy Adonáj Elohim homloka körül ismét ragyogjon a megfakult glória fénye, Mózes és a próféták alakja ismét előbukkanjon a hitetlenség köde mögül a zsidóság lelké­ben, az ifjak és leányok ismét megértsék a sachresz nagy igéit s ne őröljék, mint a gép lélek nélkül. Legyen hit és legyen héber irodalom! (Jótékonyságot mindig gyakorolt a zsidóság - még czionizmus nélkül is.) Ez a czionizmus. Az újabb apostolok beszéde pedig: hábél habalim: hiúságok hiúsága! A minorita rend nagygyűlése. Lakatos Ottó rendfőnök. Mint ismeretes, a magyarországi minoriták a múlt hét végén tartották meg Szegeden három napig tartó nagygyűlésüket. A gyűlésre maga Reuter Domonkos dr. a rend Rómában székelő generálisa jött le elnökölni. A rend tagjai között nagy népszerűségnek örvendő generálist mi is ismerjük a nagybányai conventben tett látogatása óta. Reuter Domon­kos dr. aránylag még fiatal ember ahhoz a nagy méltósághoz, amelyet visel. Csak most töltötte be ötvenedik évét s már^. három éve feje a világ összes minoritáinak. O a rendnek százhetedik generálisa. Hoxelben (Amerikában) született 1856. deczember 5-én. Fogadalmat tett 1877. október 4-én. A zürichi egyetemet hall­gatta s ott nyerte el a szépművészeteknek s a theologiának doktori diplomáját. 1881. augusz­tus 19-én szentelték pappá s ezután mint tanár, hitszónok s más, a rend kebelében bizalmi állást elfoglaló ember különböző helyeken működött. Széleskörű ismeretei, mély tudománya, erős akarata rendtársai szemében méltóvá tették őt arra, hogy 1904. évi október hó 14-én a rend generálisává legyen. Már két hónap óta tartózkodik Magyar- országon, bejárta a rend conventjeit s beutazta az összes nagyobb városokat. Elragadtatással beszél magyarországi tapasztalatairól s kedve­sen emlékezik vissza Nagybányára. Szegedre Marosvásárhelyről érkezett Czaich Gilbert dr. kíséretében. A szegedi rendházban a rend összes házaiból kiküldött minorita atyák vártak megérkeztére. 23-án reggel végre nagy harangzúgás jelezte, hogy Reuter Domonkos dr. generális elfoglalta az elnöki széket a rend­főnököt választó gyűlésen. A két könyvtár­teremben kíváncsian várakozó komolyarczu atyák ültek az asztalok körül, hogy megejtsék a magyarországi rendfőnök választását. Csák Czirjék visszavonult a szavazástól. Kívüle három jelöltje volt a minorita atyáknak: Czaich Gilbert dr. pápai magyar gyóntató, Lakatos Ottó nagy­bányai főgimnáziumi hitoktató és .Pasitny Bonaventura dr. marosvásárhelyi házfőnök, szemináriumi igazgató és teológiai tanár. A választás délben véget ért Lakatos Ottó győzelmével, a ki megkapta az abszolút többséget. Tizenhét szóval tizenhat ellen őt választották meg rendfőnöknek hat esztendőre. Az eredmény kihirdetése után valamennyien a templomba vonultak, hol ünnepélyes Te Deum volt, a mely után Lakatos Ottó letette a rend­főnöki esküt. Egyszerű, meleg szavakban kö­szönte meg a bizalmat s megígérte, hogy teljes erejével azon lesz, hogy a rend érdekét mindenben előmozdítsa. Lakatos Ottó Kecskeméten született 1865. április 6-án. Nyírbátorban 1883. szept. 10-én I lépett a rend kötelékébe. A theologiát az egri j érseki lyceumban végezte, majd 1887. nov. 9-én tett fogadalmat. Egerben szentelték pappá 1888. junius 26-án. Aradon kezdte működését, a hol a polgári iskolának volt hitoktatója. 1889-ben nagy­bányai főgimnáziumi hittanárrá nevezték ki s azóta állandóan közöttünk él. Nagybányán a társadalmi életben is tevé­keny részt vett, mint a képviselet, mint a kaszinó tagja, a nőegyesületnek éveken át titkárja, valamint a muzeum-egyesületnek is, ezutóbbinak jelenleg alelnöke. Több könyvet irt, kiadta az exhortatióit, dolgozott a helyi lapokban is s legutóbb római doktorrá nevez­ték ki. A rendnél kerületi custos volt. Nagy része volt abban, hogy a rend itt városunkban nagyszabású bérházát fölépítette, melynek ő volt a megteremtője és fáradha­tatlan gondozója. Külföldön több tanulmányutat tett, igy különösen Olaszországban, Rómában, Romániá­ban, Bosznia és Herczegovinában. Lakatos a 108. remifőnök Magyarországon. Az első rendfőnököt 1218-ban választották. Ugyancsak minorita rendfőnök volt az a „Jánosatya“, a ki mint pápai nuntius a tatá­rokhoz ment 1237-ben. Az uj rendfőnöknek széleskörű tevékeny­ségre nyílik alkalma, mert a rendnek jelenleg 16 rendháza van. A legelső ezek között az aradi, hol a rendfőnök is székel. A rendi szeminárium Marosvásárhelyen van. A régi sok gimnáziumból ma már csak kettő van a minoriták birtokában: a kézdivásár- helyi és a szilágysomlyói. Ezekben az ifjúság száma 407. Van ezen­kívül a minorita rendnek 7 elemi iskolája, ilyet is kap. A jobb mundér kell az altiszteknek s az öreg katonáknak. Majd lesz nekik is, ha a harmadik évet szolgálják. Mikor lesz ez még, ha ugyan egyáltalán lesz, azt papiroson se lehet kiszámítani. Nem tudja még az öreg katona se, pedig ez már csak sokat tud. Csak azt tudja, hogy annyi tenger-sok napja van még hátra a regrutának, mint a hány fényes csillag ragyog tiszta őszi éjszakákon az égboltozaton. Őrmester ur Sólyom egyenként előszólitja a regrutákat s kiosztja közöttük a ruhadarabo­kat. Sapkát, blúzt, nadrágot, két pár bakancsot. Egy párt a feketéből, egy párt a sárgából. Az télire és parádés alkalmakra, ez nyárára való. Mértéket egyről sem vesz, csak úgy szemre becsüli meg. Minek is venne ? Nem szabó ő, a tizen­harmadik öregapja se volt s ezek a regruták se kényeskedő ficsurok, hanem hazát és királyt védő katonák. Meg aztán mérheti azt a szabó, akinek alakja, teste nincs, nem áll meg azon tisztességesen a szentek palástja se. A katonán azonban minden mundérnak jól kell állani. Azért katona, hogy jól álljon rajta a ruha. Az, ha nagy egy kicsit a sapka, a nadrág, a blúz vagy a bakancs, nem tesz semmit. — Majd belé nősz fiam! így vigasztalja a regrutát. De azért az se tesz semmit, ha kicsi a sapka, feszes a nadrág vagy szűk a blúz, ^eg a bakancs, mert akkor meg igy vigasztalja :- Nem tesz semmit fiam, pár hét alatt úgyis lesoványodol! Csákót is ad a regrutáknak. Nehezet, mint a kő, keményet, mint a vas. Rózsája alatt ott berzenkedik a kétfejű sas. — Jó-e a csákó öcsém, kérdi a regrutát. — Kicsi őrmester ur. — Hát most jó öcsém ? kérdi tőle újra, miközben megforgatja a regruta fején a csákót úgy, hogy az eleje hátra, a hátulja meg előre néz. — Most is csak kicsi őrmester ur. — No majd mindjárt jó lesz fiam ! Ezzel feláll egy székre, nagyot üt öklével a csákóra, hogy szikrákat hány a regruta szeme, a csákó pedig mint valami vaspánt szorul a fejére. — Hát most jó-e fiam ? De erre már észnélkül felel a regruta: — Igenis jó, őrmester ur. Puskát, borjut meg a többit csak ezután kapnak. Két óra alatt már mundérban állnak valamennyien. Édes apjuk, édes anyjuk már most se ismerne rájuk. Nem csoda, hiszen ők maguk is alig ismernek egymásra. Egyformák valamennyien, mint a ma született gyerek. Kék sapka, kék nadrág, patkós sarkú, szeges talpú bakancs van mindegyiken. Rengeteg módon kopog, félelmesen csattog a lépése mindnyá­juknak. Őrmester ur Sólyom tetőtől-talpig újra végig vizsgálja a regrutákat. Mindenkin talál valami hibát, valami igazítani valót, amiért ke­gyetlenül összeteremti szegényeket. Aztán újra kioktatja őket, hogyha megérkezik a kapitány melyekben a tanulók száma 557. A vallástanitást ezenkívül minoriták látják el 7 gimnáziumban, 15 képezdében és felsőbb leányiskolában és 24 elemi iskolában. Növendékeik száma tehát meg­haladja a tízezret. A rend ezenkívül lelkipásztor- kodási működést is fejt ki. Van 11 plébániája, 71 filiája. A rend tagjainak összes száma jelen­leg 111, még pedig 84 felszentelt pap, 15 íogadalmas növendék, 6 ujoncz növendék és a 6 laikus testvér. Ezek közül theologiai doktor 10, kánonjogi doktor 1, bölcsészettudor 1, gimnáziumi tanár 24, elemi iskolai tanító 11, lelkipásztorkodással foglalkozik 39, gazdálko­dással foglalkozik 7. A rendnek 16 rendháza és 36 temploma vans sok helyen mintagazdálkodást folytat, igy Aradon, Szilágysomlyón és Nagybányán. Az uj rendfőnökhöz érkezett sok üdvöz­lethez meleg szeretettel füzzük a magunkét is s az ő magas képzettségében, agilitásában s lekötelező modorában garancziáit látjuk annak, hogy az ő vezetése alatt a rokonszenves minorita-rend a felvirágzás magas fokát érje el s a jövőben is teljesítse azon hazafias missiót, melyet a múltban teljesített. Az iskolaév küszöbén. Vége közeledik a nyárnak, mulóban van az aranyos vakáczió. Nyaralóvendégek, piktorok, egyre többen távoznak el tőlünk. Egyre keve­sebb lesz a sürgés-forgás, a vidám nevetés, barátságos beszélgetés a liget terebélyes fáinak árnyékában. Egy pillanatra megakad minden, mintha a társadalmi élet gépezete megállóit volna. Ez azonban csak rövid ideig tart. A mint itt van augusztusnak vége, megjelennek az ut- czákon a szomorú arczu, de mégis reménynyel teljes szivü, könyveket czipelő diákok. Ezek a pótvizsgások. Az év végén tudásukat nem tar­totta kielégítőnek a mathematika, vagy a latin­nyelv tanára s most a pótvizsgán fogják meg­mutatni, hogy az akarat minden nehézségen győzedelmeskedik. Sikeresen megállják a vizs­gákat s most egykét napra sarokba dobván a könyvet, mosolygó arczczal járnak-kelnsk az utczákon, kijárnak az állomásra érkező barátaik fogadására. És a fiuk egyre-másra jönnek. Benépesí­tik az utczákat, megtöltik a czintermet. A vén fák alatt száz meg száz apróbb-nagyobb diák sürög-forog, kinálgatják s veszik egymástól a könyveket. Aztán nemsokára az is elmúlik. A gimnázium tantermei megtelnek tudományt szom­jazó és nem szomjazó diákokkal. A tanárok legkomolyabb ábrázatokat öltve fel, megkezdik a magas tudományoknak magyarázatát. Tiz- perczkor megtelik az udvar játékos apró fiúcs­kákkal s az öreg Kiss bácsi, igazságot osztó szigorú tekintettel jár-kel közöttük. ur s ő haptákot kiált, mint a sóbálvány olyan mereven álljanak a glédában. A száját ki ne nyissa köszöntésre egy se, mert egy pofonnal úgy betapasztja, hogy valamennyi fogát lenyeli ebédre. Ha pedig valamelyikhez szólana a ka­pitány ur, az keményen szalutáljon s okosan feleljen a kérdésekre. Komorovcsák kapitány nem soká váratott magára. Nagy kardcsörtetve megérkezett. Sap­káját mélyen a szemére húzta, bajuszának egyik fele felfelé, másik fele lefelé ágaskodott. Meg­hallgatta az őrmester jelentését s megszólította a gléda végén álló nagy legényt. Keményen recsegett a hangja, mint a trombita: — No tudod-e már, mi a katona első kö­telessége ? A nagy tacskó tanácstalanul állt s kétségbe­esett pillantást vetett őrmester ur Sólyomra, aki a kapitány ur háta mögött állott. Az őr­mester mérgesen integetett neki, hogy szalu­táljon s hogy feleljen. Vári Szabó János, igy hívták a nagy tacskót, azonban nem értette, mit integetett neki az őrmester ur. Zavarában levette sapkáját, végig törölte vele verejtéktől gyön­gyöző homlokát s mély öblös hangon válaszolt a kapitány urnák: — Igenis, tudom. Az a katona legelső kö­telessége, hogy ne köszönjön a kapitány urnák. Komorovcsák kapitány urat egyszerre el­öntötte az epe. Jobbkezével mérgesen sodorin- tott egyet a bajuszán, a balkezével kardját verte a padlóhoz, miközben kegyetlen káromko­dásra fakadt.

Next

/
Thumbnails
Contents