Nagybánya, 1907 (5. évfolyam, 27-52. szám)
1907-08-29 / 35. szám
TÁRSADALMI ZÉJJS SZÉPIHODALMI HETILAP. Eliflietésl árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztésé; és kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a lap- közlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések kivétetnek Morvay Gyula könyvnyomdájában Is f A;.. ytrt* csapásokkal, veszedelmekkel ter^e^sz^*; zadok súlyát. Együtt dolgozott a mägyarMl \ Czionizmus Nagybányán. Augusztus 28. A czionizmus hitvallásának első dogmája, mint azt annak hívei is magyarázzák, hogy a hazájukból kiüldözött zsidóságot a zsidó közönségnek anyagi és erkölcsi támogatásban kell részesítenie. Ez ellen senkinek sem lehet kifogása. Sőt minden intelligens és humánus ember együtt érez ebben a zsidókkal és segítségére megy a czionizmusnak. De amint legutóbb is tapasztaltuk, a czionizmus újabb apostolai feledik azon jelszavakat, miket az első czionizmus irt zászlajára s azokat egészen kiforgatni törekszenek eredeti jelentőségükből. A világ minden országából összeverődött zsidóság ha egy uj hazát alapit, annak csak örülhetünk, mert hiszen az ilyen szegény páriák beözönlése ellen minden országban, épen az azokban lakó zsidóság tiltakozott a legélénkebben. Ez összeverődött sokaságnak faja, históriája, vallása, tradicziója teljesen idegen, idegen a mieinktől is. Beköltözésük csak bomlasztó, erjesztő hatással volna társadalmunk összes viszonyaira. De a czionizmusnak, ismételjük, újabb apostolai épen a világ összes zsidóságának érdekeit szeretnék azonosítani és egyesíteni. Azt a mozgalmat, mely a kiüldözött s földönfutó zsidóságot akarja az elpusztulástól megmenteni, humánus érzelmekkel néztük, de már azon törekvések ellen tiltakoznunk kell, melyek a magyar zsidóságot, kik már hosszú idők óta egybeforrottak velünk, kiket tradiczióik hozzánk kötnek, elakarják idegeníteni tőlünk s megakarják lazítani a minket összekötő kapcsokat. Ez nem baibarizmus, hanem az okos, jogos és humánus önzés politikája. Igen, mi szeretjük a zsidókat, kik már századok óta közöttünk élnek, kiknek a magyar föld épen úgy édes anyja, mint nekünk. A mi törvényeink: az ő törvényeik; a mi jogaink: az ő jogaik; a mi kötelességeink: az ő kötelességeik; a mi szokásaink: az ő szokásaik; a mi nyelvünk: az ő nyelvük. Mindnyájan eszes, intelligens tagjai a magyar társadalomnak, kik tiszteletet, becsülést szereztek annak a fajnak, mely mint a miénk a messze keletről származik. Ezért nem esik jól hallani azt, mikor egyes túlbuzgó apostolok a szónoklás' nagy hevületében megfeledkezve önmagukról, a zsidóságot mintegy kiszakítani akarják a nemzet testéből a czionizmus szent nevében. Arra hivatkoznak ezek a lázas álmokat álmodó igehirdetők, hogy a zsidóság a magyartól egészen különálló faj. Ebben igazuk is van. Ebből azonban korántsem következik az, hogy a zsidó ne legyen magyar. Mert nem a nyelv, nem a faj egyesíti vagy választja el a nemzeteket egymástól, hanem a tradiczió. A spanyolnak és portugálnak egy a fajtája, majdnem ugyanaz a nyelve, de más a tradicziója, a históriája. Innen érthető a két I testvérnépnek egymástól való idegenkedése, gyűlölete. Ugyanez áll az angolok és az írek között. A magyar zsidóság azonban a magyarokkal hordozta vállain a hosszú, bekében és háborúban a haza erős épületének fölépítésénél. Ide köti hozzánk sok kqserves századnak emléke, sok vér hullása, sok veríték gyöngyözése. Lehetetlen tehát be nem látni, hogy a magyar zsidóság egy test a mi testünkkel, egy vér a mi vérünkkel addig, a meddig magyar. Egy az érzelmünk, egy a szivünk minden dobbanása, sőt amit a czionista szónokok annyira tagadnak, egy az - öntudatunk is. Miért nem mondja tehát az igehirdető, hogy a zsidókban növelni kell a magyar öntudatot? Miért hangoztatja annyira a faj különállóságát? Miért erősit- geti, hogy a zsidóság nem tartozik hálával a magyar hazának? Hiszen ők a czionizmus szent igéit hirdetik, egy pusztán jótékonysági intézmény tendencziáját ismertetik meg a közönséggel. Ok könyörületről beszélnek, humánitást prédikálnak, kultúrát terjesztenek s mégis milyen könyörtelen és barbár minden szavuk! Lerombolni akarják azt, a mit milliók építettek veritékezve, vért hullatva hosszú századok alatt. Ne bántsuk őket! Lázas álmot álmodnak, a tévedésnek betegsége homályo- sitja el agyukat. Rémképeket látnak és testtelen rémek elől menekülnek. Majd ha meggyógyulnak, ha a láz ittasságából kijózanoknak, majd észreveszik tévedésüket. Igen, igen, a lázban vergődő czionistának mást jelent a vészkiáltása: Hűsítő vizet akar és nem mérget. . . Hiszen egész más a czionizmusnak a czélja : Vallás, jótékonyság s a feleA „Nagybánya" tárczája. JCajnal. — Leconte de Lisle. — Bágyadt színéből a nap fénybe olvad át, Illatos virágnak hevítve illatát. Széttöri a homályt sápadt koronája És megáll keleten, mint királyok királya. Nem hallik semmi zaj. Itt körbe szürke csend, Egy sűrű kékes pára a tájon elmereng. — Hajnalodik: Aczélpikkelyes habját dobja a patak, Isznak belőle színes csó/cos madarak. Majd felrepülnek, fel nagy garral-zajjal, Átsuhannak hangos, riadó kaczajjal Réten, mezőn, hegyen, völgyen át, Hirdetve a nagy, a szent pirkadást. Oh ifjúság, te verőtényes hajnal! Ragadj még egyszer, csak egyszer magaddal. Járhassak be minden virágtermő rétet Törhessek virágot, szívhassam a mézet. Szeressek még egyszer ifjú szerelemmel, Mulassak egyet a régi környezettel. Aztán nem bánom,boruljon reám az alkonyat, Ne lássak sohatöbbé színes álmokat. Borítson be egészem rozsdás fátyolába És vigyen magával le a Nirvánába. Bertalan István. Az első napok. Komorovcsák kapitány a kaszárnya kapujából visszakiáltott őrmester ur Sólyomnak: — Őrmester, öltöztesse fel az ujonczokat! Én nem sokára visszajövök, akkorra minden rendben legyen !-- Igenis kapitány ur, — mondotta Sólyom s aztán mindjárt rengeteg intézkedést tett a parancs végrehajtására. Mert az ujonczok öltöztetése nem valami egyszerű dolog. Ezt ne gondolja senki. A katonaruhát a legény nem veheti csak úgy egyszerűen magára. Nem suba az, se nem szűr. Parádéja van ennek is, mint minden katonadolognak. És pedig olyan parádéja, hogy holtig emlékszik reá a regruta. Az ezred borbélya veszi őket először gondjai alá. Leborotválja, lenyirja valamennyit, mint juhász szokta a birkákat. Mert katonának szakáit csak különös engedelemmel, egy czenti- méternél hosszabb hajat pedig semmiféle engedelemmel nem szabad viselni. így mondja a reglama, ennek pedig engedelmeskedni kell. Nagy munkájában az öreg katonák segédkeznek a borbélynak. Az ő kezük nem olyan biztos ugyan mint a borbélyé, négy-öt helyen be is vágják a regruta arcát, de ez katonadolog. Az ütést, vágást meg kell szokni a katonának, hátha a csatában vágják meg ? Legalább nem ijed meg egy kis sebtől, ha hozzászokik akkorára. A kaszárnya fürdőjében ezalatt vizet me- legitnek számukra s vízben, gőzben megfürdetik őket. Ne legyen rajtuk egy porszem se, amit hazulról hoztak magukkal. Az alsó, felső ruhát is elveszik s durva, kincstárit adnak helyette. A hazulról hozott gúnyákat pedig összepakolják, egy fehérnemű darabra ráírják a legény nevét s fölviszik a kaszárnya padlására. Ott porlódik három esztendeig, vagy addig, mig a legény kiszolgálja idejét. Mikor igy tüzön-vizen megtisztultak, akkor előhozatja őrmester ur Sólyom a katona-mundért. Ócska, rongyos mundér. Szúnyoghálónak se volna már jó. Nem csoda, hogy ócska, hogy rongyos, hisz tizenkét esztendő óta szaggatják, varrják, tisztítják a regruták. Hej, sok mindent tudna elbeszélni ez a mundér, ha beszélni tudna! De jó ez»a regrutának. Örüljön, hogy
