Nagybánya, 1907 (5. évfolyam, 27-52. szám)
1907-07-25 / 30. szám
XT. évfolyam. 1907. juiius no as. 30-dili. szám. előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden heten csütörtökön reggel 8 — 12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a lap* közlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések kivétetnek Morvay Gyula könyvnyomdájában Is: Rátér 14 Önkéntes tűzoltó egyesület. Julius 24. Abból a nagy tűzvészből, melynek áldozatául estek a városi épületek,' szomorú, de annál értékesebb tanulságok fakadtak. Meggyőződhettünk arról, hogy a jelenlegi hivatásos tűzoltóság csekély számuk miatt, a legnagyobb önfeláldozással sem képes hivatásának megfelelni s a legfőbb ideje, hogy tűzoltói intézményünket akár az önkéntes, akár a hivatásos tűzoltóság keretében haladék nélkül szervezzük s oly nívóra emeljük, mely vész esetén minden tekintetben derekasan megállja helyét. A város nyomott, súlyos anyagi viszonyait jól ismerjük s tudjuk, hogy háztartásunk egyensúlyának biztosítása a legkörültekintőbb s a legnagyobb takarékosságot teszi szükségessé, de legjobb meggyőződésünkkel hangsúlyozzuk, hogy a tűzrendészetnek parancsoló módon jelentkező követelményei előtt takarékossági szempontokból tovább szemet nem hunyhatunk s úgy a közvagyonból, mint szükség esetén a város közönsége áldozat- készségének igénybe vételével minden áldozatot meg kell hoznunk a város tűzbiztonsági védelmére, hacsak városunkat, nagy könnyelműséggel egy könnyen beállható katasztrófának kitenni nem akarjuk. A rendezésnek gyökeresnek, mélyrehatónak kell lennie, mert ideiglenes intézkedésekkel a bajokat nem orvosoljuk s mi, nem habozunk kimondani, hogy a kérdés végleges és teljes megoldását csakis az önkéntes tűzoltói intézmény visszaállításában bírjuk feltalálni. A hivatásos tűzoltók számát megfelelő létszámra az óriási költségek miatt nem vagyunk képesek felemelni, hiszen a jelenlegi nyolcz főből álló hivatásos tűzoltóság is évente tetemes költségébe kerül a városnak. Husz-harmincz főből álló tűzoltóság fentartását a város még akkor sem bírná meg, ha a költségek javarészét a kivetendő pótadó révén a közönségre hárítaná át, pedig legalább is ennyi tűzoltóra feltétlenül szükségünk volna, hogy nyugodtan nézhessünk az esetleg bekövetkezhető veszedelmek elé. Nincs tehát más megoldás, mint visszatérni az önkéntes tűzoltói szervezetre, mely fényesen bevált a múltban s ha e testülettől méltányos áldozatkészségünket nem vonjuk meg, be fog válni a jövőben is, kivált, mint azt reméljük, ha e testületben helyet fog foglalni az intelli- genczia is. E szervezéssel kapcsolatosan meg kell alkotnunk az uj tűzrendészed szabályrendeletet, melynek szakaszaiban a legkörültekintőbb módon gondoskodnunk kell mindazon intézkedésekről, melyek az önkéntes tűzoltóság ügyét előbbre viszik, fenállását, megizmosodását biztosítják s működését megkönnyítik. Szigorúan érvényt kell szereznünk azon régebbi, de az uj szabályrendeletbe is felveendő intézkedésnek, hogy az uj és régi épületek fazsendelylyel többé nem fedhetők. Az asztalos és kádármühelyeket a legszigorúbban ellen kell őrizni s meghatározandó az a famennyiség, melyet a városban levő üzleteikben raktáron tarthatnak, mert bizony most számtalan műhely nagy mennyiségben felhalmozott faanyagaikkal a legveszedelmesebb tűzfészket képezi. A jövőre pedig szabályrendeletileg kellene kimondani, hogy a város belterületén kádármühely nem állítható fel. Szigorú intézkedést kérünk arra is, hogy a fogat tulajdonosok mind kötelesek legyenek fogataikkal a vész színhelyén megjelenni. Ezt eddig jutalmak és napi- dijak adásával akartuk elérni, de a tapasztalat bizonyítja, hogy könnyebben czélt érünk a megtorló intézkedések szigorú alkalmazásával. Szerveznünk kell a tűzjelző állomásokat s nemcsak a nagy katasztrófával fenyegető, de a legkisebb tüzet is a régi jó szokáshoz hiven harangkongatással jelezni kell a jövőben, mert most az is könnyen megtörténhetik, hogy valakinek, akinek a külvárosban van a háza, az bizony leéghet anélkül, hogy a tűzhelytől távollevő tulajdonos arról tudomást szerezhetne. Az önkéntes tűzoltóság keretében szervezni kellene az utczakapitányságo- kat is. E tisztségek a régmúlt időkben nemcsak tűzrendészed, de közegészség- ügyi s közbiztonsági tekintetekből is igen hasznos szolgálatot tettek a városnak. Végül erélyes intézkedésekre van szükség azon czélbóí is, hogy minden egyes háznál a tűzrendészed óvintézkedések foganatosíttassanak. Nagy vonásokban ime ezek volnának azon intézkedések, melyek az önkéntes tűzoltóság szervezésével kapcsolatosan megvalósitandók volnának. Az önkéntes tűzoltóság visszaállítására az elmúlt évtizedben már többször A „Nagybánya“ tárczája. •» Üzenet E kis dalocska ha kopogtat, Az ablak szárnyait kitárd, Oh, hadd lopódzon a szivedbe, Mert neki tél fagya megárt. Kényesb portéka nines a földön: Mint a dal s gyönge rózsaszál, Annak lánysziv, ennek tavasz kell, Máskép eléri a halál. Ha rózsát napfény nem beczézi, S leányszem dalra nem nevet, Elfonynyad, meghal mind a kettő — Oh, nyisd ki, nyisd ki szivedet! Feleki Sándor. Egy vizbefuit levele. — Guy de Maupassant. — Azt kérdi tőlem, asszonyom, hogy gu- nyolódom-e önnel? Nem bírja elhinni, hogy egy férfi sohasem szeretett? Nos, hát én sohasem szerettem, soha! Mi ennek az oka? Nem tudom. Sohasem találtam magam a szív amaz j ittasságában, amit szerelemnek neveznek! Soha- j sem éltem abban az álomban, abban az elra- gadiatásban, abban az őrültségben, amelybe egy nő képe visz. Engem sohasem üldözött,J I sohasem gyötrött, sohasem ejtett lázba, sem a i túlvilági üdv boldogságába a vágyakozás egy nő után vagy ennek bírása, aki egyszerre csak kívánatosabbá vált előttem minden boldogságnál, szebb minden teremtésnél, fontosabb az egész mindenségnél! Közülök egyikökért sem sírtam, egyikök miatt sem szenvedtem. Sohasem töltöttem egyetlen éjét sem virrasztva s a szeretett nőre gondolva! Sohasem ébredtem fel úgy, hogy ő reá gondoljak vagy emlékére. Nem ismerem a reménykedés idegemésztő, kábító fáradságát, vájjon mikor fog jönni, sem a bánat isteni búskomorságát, mikor ismét távozott az ibolyának és üde testének gyöngéd illatát hagyván hátra a szobában. Sohasem szerettem! Magam is sokszor kérdeztem magamtól, mi az oka ennek? S valóban magam sem tudom. Mégis nagyon sok okra bukkantam, amik mind metafizikai természetűek s ezek, azt hiszem, legkevésbbé sem lesznek ínyére. Azt hiszem, sokkal szigorúbban bírálom meg a nőket, mint ahogy hatalmukba ejt bájuk. Kérem, bocsásson meg szavaimért, majd megmagyarázom őket. Minden teremtményben van egy erkölcsi és egy fizikai lény. Hogy valakit szeretni tudjunk, e két lény teljes és tökéletes harmóniáját kell benne föltalálnom és én erre a harmóniára még nem bukkantam. Az egyik mindig legyőzte a másikat, majd a moralis, majd a fizikai. Az értelemben, mit jogunk van követelni attól a nőtől, akit szeretünk, semmi hasonló sincs a férfi értelmével. Vagy több vagy kevesebb. Lelkének nyíltnak, finomnak, érzékenynek, gyöngédnek, az első benyomások iránt fogékonynak kell lennie. Gondolatának nines szüksége erőre, sem eredetiségre, de jónak, elegánsnak, szelídnek, kecsesnek kell lennie és bírnia azt az alkalmazkodó tehetséget, amely rövid idő alatt hasonlóvá teszi ahhoz, akivel életét megosztja. Legjellemzőbb tulajdonsága a tapintat, az a finom érzéke a szellemnek, ami a tapintás a testekkel szemben. Az értelmi dolgok rendjében számos jelentéktelen vonást, a körrajzot, a szögleteket, az alakokat föltárja az előtte. A bájos nők legtöbbjének értelme nincs arányban személyükkel. Ezért ennek az egybehangzásnak legkisebb hiánya az, ami mindjárt a legmélyebben sért. A barátságban nincs semmi jelentősége ennek a dolognak. A barátság kétoldalú szerződés, melyben a hibáknak és tulajdonságoknak része pontosan meg van határozva. Az ember egész nyugodtan bírálhatja meg barátját vagy barátnőjét, tisztába jöhet jó tulajdonságaikkal, figyelmen kívül hagyhatja
