Nagybánya, 1907 (5. évfolyam, 27-52. szám)
1907-12-05 / 49. szám
NAGYBANYA 1907. deczember 5.--------------i_________________________________________________________________a __ me llett a városi vagyon jövedelmei bőségesen fedezik az évi kiadásokat s alaptalan azok aggodalma, akik a város polgárságát a pótadótól féltik. Az 1908. évi költségvetési előirányzat, mely átment a városi tanács napokig tartó retortáján s korrekczióján s azt napokon át tárgyalta a gazdasági s pénzügyi bizottság is, tehát annak reálitásá- hoz szó sem férhet, meggyőzhet mindenkit arról, hogy a mi városunkban a pótadó behozataláról beláthatlan időkön belül szó sem lehet. S mi erősen hisszük, hogy ha a képviselőtestület a jövőben is oly hatalmas támogatásban részesíti a város polgármesterét s tanácsát, mint részesítette a legutóbbi időkben, a pótadó réme egyszersmindenkorra lekerül a napirendről. Pedig az az uj gazdasági szellem, melyet dr. Makray Mihály hozott a polgármesteri székébe, már az idő rövidsége miatt sem érvényesülhetett kellőleg, de annak hatása már is erősen meglátszik a költségvetési előirányzaton. Az 1908. évi költségvetési előirányzat daczára annak, hogy a tisztviselői fizetések egyelőre provizórikusán rendeztelek s daczára annak, hogy a takarék- pénztári tőke és kamattörlesztésekre egy igen tekintélyes összeg: 25.326 K 96 f. állíttatott be a költségvetésbe, hiány nélkül zárul s nem volt szükség arra, hogy a költségvetés mérlege máshonnan vett alapokból állittassék helyre, mert a rendes évi bevételek teljesen fedezik a kiadásokat, sőt az előirányzat végső eredményében 1318 K 69 fillér fölösleget mutat, a mely fölösleg a zárószámadásban előre láthatólag sokkal magasabb összeget fog kitenni. Végtelenül megnyugtató momentum ez azokra nézve, kik aggodalmas figyelemmel kisérték a városi gazdálkodást s egyúttal meggyőző erejű bizonyítéka a város ősi jelmondata nagy igazságának: Mutuus amor civium, optimum est civitatis firmamentum. Végtelenül nagy jelentőségű a mai közgyűlés a városi tisztviselők fizetésének rendezése szempontjából is. Városunk képviselőtestülete méltányolta azt végtelenül elszomorító helyzetet, melybe a tisztviselői kart a változott viszonyok sodorták s általános nagy jóindulattal, szives áldozatkészséggel sietett a tisztviselők segélyére. Kivétel nélkül magukévá tették a képviselők Moldován László indokolását, mely abban csúcsosodott ki, hogy valamint egy demoralizált hadsereggel nem lehet ütközetet nyerni, épen úgy nem lehet kívánni egy tisztviselői kartól, mely válságos, nehéz helyzettel küzd, hogy kötelességeinek minden tekintetben, munkakedvvel, ügybuzgó szeretettel megfeleljen. A képviselőtestület segített is a tiszt- íselők nehéz helyzetén. Rendezte a tisztviselők fizetését. Igaz, hogy e rendezés csak provizórikus; az is igaz, hogy e rendezés nem elégítheti ki azon régebbi tisztviselők igényeit, kik már hosszabb idő óta állanak a város szolgálatában, mert e provizórikus rendezés keretében a szolgálati évek száma megfelelő méltánylásban nem részesülhetett, de a tisztviselőknek is respektálnia kell a képviselőtestület azon állás- foglalását, hogy e provizórikus rendezéssel egy évre erőpróbára teszi a város teherviselési képességét s ha a város anyagi helyzete a jövő évi költségvetés tárgyalásakor a végleges rendezést meg- birja, akkor az esztergomi javaslat teljes elfogadásával s a három fizetési osztály felállításával véglegesen rendezi a tisztviselői fizetéseket. Akkor majd teljes kárpótlásban fognak részesülni a régebbi tisztviselők is, kiknek szerzett jogaira a képviselőtestület nem lehetett kellő tekintettel, hiszen a főczél most nem is az volt, hanem az, hogy a tisztviselői kar minden egyes tagjainak megélhetése biztosittassék. A tisztviselői kar bizonyára hálásan és köszönettel fogadja a képviselőtestület gondoskodását s fokozott munkakedvvel fog törekedni arra, hogy városunk gazdasági helyzete a lehetőségig felvirágoztassák s hogy jövőre a képviselőtestület is örömmel érvényt szerezhessen a végleges fizetésrendezés s a három fizetési osztály felállítására vonatkozó elvi határozatának. A közgyűlés lefolyásáról a következőkben tudósítunk: nek mutatkozik, mert a táplálkozástól függ a megbetegedések száma, az pedig csak nem lehet czél, hogy a megbetegedések számát a rossz táplálkozással növeljék, hogy a gyógyszerek tömegesebb fogyasztása az árcsökkentés okozta vesztességet egyensúlyozza. Megengedem, hogy a felvetettem állapotok élelmezésünkben, a társadalom nagyon bonyolult feladatainak rendezésével kapcsolatosak; azonban éppen azért, mert ismerjük ezen állapotváltoztatásoknak szükségessége mellett, nehézségeit is, a legkomolyabban és a legsürgősebben kell intézkedni, hogy a jó és olcsó élelmezést legalább emberi furfang ne akadályozza. Mert kétségtelen, hogy többször okoz bajt az, hogy egyes érdekcsoportok szembehelyezkednek a közérdekkel, mint az, hogy a természet bánik velünk mostohán. Még világosabban szólva: a népjogok követelésének jelszavával egy uj osztályzsarnokság fejlődött ki, mely következményeiben rosszabb, mint volt a kiváltságosak hatalmának tultengése, mert a ren.di zsarnokság arra sohasem vetemedett, hogy ha Péterrel volt baja, Pált is üsse. Következtetésünk pedig ez: Elevenebb mozgalmat kell kifejteni abban az irányban, hogy az államhatalom, közhatóságok olyan törvényeket, intézkedéseket létesítsenek, amelyek a jól táplálkozhatás akadályait a legnagyobb mértékben csökkentsék. Dr. Ilosvay Lajos. 2_______________________________________ Az 1908. évi költségvetés. Deczember 4. Nagy jelentőségű közgyűlése volt ma a város képviselőtestületének. A mai közgyűlésben tárgyalta ugyanis a képviselőtestület az 1908. évi költségvetési előirányzatot s ezzel kapcsolatosan a városi tisztviselők provizórikus fizetés rendezését. Az 1908. évi költségvetés számadatai arról győztek meg bennünket, amit mi különben már sokszor hangoztattunk, hogy helyes és körültekintő városi gazdálkodás Az ólomszegélylyel köritett, színes üvegü ablakon át messzire ellátott a kastély ura. Ott terült el a rozsályi határ. Hátha mégis jön az asszony. Hátha csak tréfálni, ingerkedni akart vele, amikor azt irta, hogy soha többé nem jön vissza Szatmárvár- megyébe. Tán itt is van már a közelben. . . . Az a porfelhő ott a hegyhát mentén őt takarja ! De már belépett a kapitány, vitéz Antalffy Gáspár uram. — Mi baj István ? — Fordul velem a világ ! Bár sülyedne el és sülyednék el a pokol fenekéig ! — Na, na f — Hát nem jön az asszony ! Vérbeli atyámfia vagy Gáspár, legjobb barátom is vagy, nincs titkom előtted. . . . — Mi a szándékod ? — Adj tanácsot Gáspár. Vitéz Antalffy Gáspár uram a szókimondó emberek közé tartozott. Tudta ezt a kastély ura, azért követelő pillantással állt eléje és leste, mit is mond a kapitánya. Azt is tudta, hogy mindjárt Ítélet lesz az, amit hall. — Nohát csak amondó vagyok, szerelmes atyámfia, kezdte Gáspár, vess keresztet Széchy Máriára. Eljött az idő, amikor a profeczium beteljesedik, még pedig szinültig. Hát nem váltig hajtogattam: ne bízzál abban a gyönyörűséges asszonyban, aki nem becsülte meg az első urát, Báthory Istvánt! Már hogy szerette volna, amikor mint menyasszony is Wesselényi Ferenczért rajongott ! Mégis tehozzád ment, miért ? Csakhogy megbosszantsa az ideálját. Arra jónak talált téged, hogy fölkeltse veled Wesselényi Ferencz indulatját. . . . Tisztán látok én. . . . És itt a saját házadban mondom : úgy vigyázz rá, Rozsályi Kun István, hogy sem első nem voltál, sem utolsó nem leszel a szép asszonynál! Mához egy esztendőre harmadik ura lesz Széchy Máriának., — És Wesselényi Ferencz lenne az ? — Nem nyugszik addig az az asszony. A házigazda most már belesápadt. Érezte, hogy igazat beszél kegyetlen atyafia. Hisz ez a levél is ott a földön olyasmit emleget. Újból rugdalni kezdte a papírlapot, aztán fölkapta, odavitte az asztalhoz a másik darabhoz. — Olvasd, olvasd csak ! Vitéz Antalffy Gáspár betűzni kezdte a szép asszonyi írást, miközben egyre kaczagott. — Hát persze persze! Itt a nyitja mindennek. Unatkozik a házadban. Még csak nemrég ünnepelték Erdélyben, szabadon járt kelt, lóháton kisérte egész sereg gavallérja. Aztán megfeledkezett magáról és hozzád lánczolta az ifjúságát. Azt hitte, te majd megvéded a hírét és helyt állsz, ha pörlik jószágaiért. Szép embernek is talált. Hahaha! De most látja, milyen bolondot tett. Köznapi lelkeddel föl nem érsz hozzá. . . . — Az is ott áll ? — De itt ám. Meg az, hogy gyámoltalan, aluszékony vagy. Ezt már nem hallgathatta tovább Rozsályi Kun István. Szinte fölorditott és öklével akkorát csapott a tölgyfaasztalra, hogy a nehéz alkotmány nyekkent egyet. Aztán odarohant Széchy Mária arczképéhez, rátapadt tekintete a kaczér, bájos asszony vonásaira és öklével fenyegetve, kiáltozta: — Te elbizakodott, te , csélcsap, te szívtelen, te gonosz asszony! Én gyönyörűséges kínom, gyötrelmes hitvesem. Hát csak megmutatom, ki a gyámoltalan, ki az aluszékony! Meg én! A kapitány kíváncsian kérdezte: — Mitévők leszünk? — Hahaha! kaczagott most már Rozsályi Kun István. Szaporán! Nyeregbe háromszáz vitézzel! Hazahozzuk a renitens asszonyt. — Micsoda? Fegyverrel akarod meggyőzni az asszonyt, mennyire méltó vagy ő reá? No hát ez uj dolog, fogjunk hozzá! II. Még aznap elindult a háromszáz vitéz, élén a férj is meg a kapitány is Dévára. A csábos menyecske vígan élte ott világát és nem is álmodta, hogy második ura, a kire ráunt, ily érdekessé akarja magát tenni előtte. Bolond egy gondolat, hogy haddal, háborúval szerezze őt vissza magának! Éjjel toppant a vár alá a különös csapat. Fönn a hegyen, a hol az erősség állt, sötét minden; de az alsó kastély ablakai fényesebbek. Persze, ott mulatoz a szép asszony, nekivaló társaságban . . . Ott mosolyog rá mindenkire . . .
