Nagybánya, 1907 (5. évfolyam, 27-52. szám)
1907-12-05 / 49. szám
TÁB.3A33ALMI 3DSI SZJÉPIRODALMI HETILAP. EUIiietéii árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8 — 12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőséi; és kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a lap- közlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések ‘elvételnek Morvay Gyula könyvnyomdájában Is • ______ A mindennapi kenyér. Deczember 4. Ha számot vetünk azzal, hogy a jobban táplált szervezet a betegségekkel szemben ellenállóbb, hogy a jó táplálkozás a ruházat fogyatékos voltát, a külső hőmérséklet csökkenését bizonyos határig ellensúlyozza és fölvetjük azt a kérdést, hogy hazánk milliói vájjon elég jól tápláltak és elég jól táplálkozhatnak-e, kénytelenek vagyunk a leghatározottabb nemmel felelni. Es e tekintetben ne gondoljuk, hogy csak az ország szélein, a hegyes vidékek lakói táplálkoznak gyarlón; élelmezés dolgában méltán panaszkodhatnak a nagyobb társadalmi középpontok is. De mindenütt legrosszabb helyzete van az úgynevezett értelmiségnek, mert a különféle okoknál fogva nyilvánuló drágulásokat, tehát az élelmiszer drágulását is, senkire sem háríthatja át, hanem azokat egyenkint és összességben elviselni tartozik Tizenöt év óta figyelem meg élelmi szereink árhullámzását. Ma átlagban többel, mint 50 százalékkal élünk drágábban, mint csak 15 évvel ezelőtt is. Vájjon hányán vannak olyanok, akik keresetükből élve, forgalmukat ezen idő alatt 50 százalékkal fokozhatták? Azt hiszem, nagyon kevesen; pedig az igazság azt követelné, hogy az élelmiszerek árai az ország lakosságának ne csak egyes, hanem az összes osztályainak érdeke szerint alakuljanak. Sok, függőben levő társadalmi feladataink között nem legutolsó az, hogy az okszerű táplálkozás lehetőségét biztosítsuk s meggyőződésem, hogy már nemsokára számosán lesznek, akik vagy velünk, vagy mellettünk erős mozgalmat fejtenek ki, hogy a közélelmezés súlyos terhei elviselhetőbbekké váljanak. Nem irom alá feltétlenül, hogy Anglia uralma Indiában a pecsenyének a rizs fölött való győzelmét jelenti, de azt már feltétlenül állítom, hogy Indiának műveltségben való alsóbbrendűségét még kedvezőtlenebbé tette a táplálkozás fogyatékossága is. Vigyáznunk kell, az élelmezés gyarlósága már régen meg van nálunk is, s ez még kirívóbb és erőnk még kevesebb lesz, ha az élelmiszerek drágulásának elejét nem veszik okos rendelkezésekkel, vagy nem gondoskodnak róla, hogy minden osztályú polgár jövedelme legalább is olyan aranyban növekedjék, mint amilyenben az élelmiszerek drágulnak. Nem a mi feladatunk nyomozni, hogy e bajnak oka a termelőn, a közvetítő kereskedelmen vagy az elárusítón fordul-e meg? Annyit azonban mi is kijelenthetünk, hogy mind az államhatalomnak, mind a közigazgatási hatóságoknak sokkal behatóbban kellene az élelmezés ügyével foglalkoznak. Ehhez nemcsak joguk van, de kötelességük is. A jog természetes következménye annak, hogy a hatóságok illetőleg az államhatalom egészségünk fölött is őrködni tartoznak; de kötelességük is, mert olyan terheket rónak ránk, amelyeket testileg gyönge, csenevész állapotban teljesíteni lehetetlen. Minthogy pedig a gép munkája a tüzelőanyag minőségétől és mennyiségétől függ, szervezetünk pedig végelemzetben szintén csak gép, melynek testi és szellemi munkáját a fűtőanyagtól t. i. az élelmiszerektől függetleníteni, fájdalom, nem áll hatalmunkban: megkövetelhető, hogy a hatóságok, illetőleg az államhatalom munka- képességünk feltételeit biztosítsák. Nehéz belátni, hogy azokat, akiket illet az élelmiszerekkel való ellátásra ügyelni, mi akadályozza a sikeresebb ellenőrzésben s ha a baj okát nem a tisztességes polgári haszonra, hanem a túlságos nyerészkedésre való hajlandóságban ismerik fel, miért nem törekednek azt a hajlandóságot mérsékelni? Tekintve, hogy a termelők váltig hangoztatják, hogy ők terményeiket semmivel sem adják drágábban, mint eddig adták, némelyek abban vélik felismerni a baj okát, hogy az élelmiszerek kivitele a hazai fogyasztók rovására fokozódott. Lehet, hogy igy van, de ez nem elégséges ok arra, hogy itthon szükséget lássunk. Hiszen mikor két évvel ezelőtt a rossz időjárás következtében takarmányhiány állott be, megjelent a takarmány kivitelének tilalma. Nem hisszük, hogy az állatok élelmezése hathatósabb támogatásra érdemes, mint az embereké. Különben intézkedéseinkben könnyű fonákságokkal találkozni. A gyógyszerek árának szabályozása közérdek, mely ellen a gyógyszerészeknek véteni nem szabad, nem sokkal általánosabb érdek volna-e az élelmiczikkek árát is okkal-móddal szabályozni? Ez már azért is szükségesA „Nagybánya“ tárczája. Dél felé. — Lenau. — Dél felé vonul a zápor, Délre zúg a förgeteg, Arra vágyom, merre távol A villámok dörgenek. Ott a messze Magyarhonba Nyájas kis falucska áll, Körülzugja erdők lombja S rá az ég áldása száll. Megvonulva, faluvégen Áll egy csöndes, kicsi lak, Az én drága üdvösségem Rejtik e szerény falak. Erdő fáit mintha vonnák A magános lak felé: Ágaikat védve fonják A tető s a fal fölé. Némán nézi ablakából Lilla a sötét vadont, Csüggedt arczczal csak kibámul, Hallgatja, hogy zúg a lomb. Nézi, nézi méla kedvvel, Nézi, nézi csüggeteg, Hogy szalad tovább a csermely, S szállnak szét a levelek. A szél egyre jobban zajlik, A viz mind jobban csörög, És az idő, szinte hullik, Hogy zúg el a lány fölött. Vargha Gyula. Kang versenyen. Szavalják egyik versemet, S a szivem halkan megremeg, Oh mennyi érzés, mily zene! Minthogyha múltam zengene. Amikor írtam: álmodám, És most is álmodom talán, — A lelkes szót taps váltja fel, S engem — könyek boritnak el. Endrődi Sándor. Furcsa háború. i. A lovag-teremben nagyokat nyikorgóit a rozoga padló, amint Rozsályi Kun István magas- szárú, keménytalpu csizmáiban végiglépkedett. Erős indilat dolgozott a kastély urában. Az ajtó mellé húzódott hajdú, aki pecsétes levelet hozott Déváról, szepegve nézte a nagyur haragját. Az irás kettétépve ott hevert az asztalon, azaz csak az egyik darabja, a másik a padlóra esett. A keménytalpu, magasszáru csizmák egy- párszor már-már rátapostak arra a papírdarabra.- A saját hitvesem mer igy paczkázni velem ! Én velem, Rozsályi Kun Istvánnal ! Hát az vagyok-e még ? Dühös pillantással, vérvörös ábrázattal állt meg a hajdú előtt, várva a feleletet.- Én kegyes nagyuram ! alázatoskodott a megriadt ember. Nem rajtam múlt, hogy jobb híradással nem kedveskedhettem.- Lódulj és küld be sebtiben a kapitányomat. Ismét végigcsörtetett a termen a nekibő- szült férj. Most már rugdalta azt a papírdarabot, valahányszor a közélébe ért. Nem törődött vele, hogy az ország legszebb asszonyának édes kezevonásai alkotják a szabályos, egyenes sorokat. . . . Korának legünnepeltebb asszonya, a bűbájos Széchy Mária, az ő imádott hitvese irt neki. . . .
