Nagybánya, 1907 (5. évfolyam, 27-52. szám)
1907-07-18 / 29. szám
V. évfolyam. íeov. július Jio is. 29-dlils. szám. TÁUSADAXjMI és szépirodalmi hetilap. Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8 — 12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések elvételnek Morvay Gyola könyvnyomdájában la: Pótér 14 Villamvilágitás. Julius 17. A „Nagybánya és Vidéke“ legutóbbi számában e czim alatt egy meglehetősen hosszú cikk jelent meg. Talán nem fog megharagudni a czikkiró, ha nézeteire való reflexióimat én is e czim alatt teszem meg. Mielőtt azonban a czikk érdemi részére, az abban foglaltak megczáfolására térnék át, engedje meg laptársunk, hogy konstatáljam, miszerint nagyon tisztelt munkatársa elkésve ugrott fel a paripára, mert a város által kiküldött ad hoc bizottság már az elmúlt hét szerdáján, tehát e hó 10-én elhatározta azt, hogy addig Ganzékkal a világítási szerződést meg nem köti, amig más versenyképes hazai és külföldi czéget a pályázatra fel nem szólít, illetve amig azok pályázata a városhoz be nem érkezik, hogy azután a bizottság az ajánlatokat összevetve, azokból a városra és annak lakosságára a legelőnyösebbet kiválasztva, azzal a pályázó czéggel köti meg a szerződést, amelyiknek ajánlata a legmegfelelőbb lesz. Amit tehát czikkiró vasárnap sürget, azt a város vezetősége s az ad hoc bizottság az ő sürgetése nélkül is már napokkal előbb megtette! Arról nem akarok Írni, hogy miért nem tartom helyesnek, sőt egyáltalán kivihetőnek azt, hogy a világítás és vízvezeték kérdését a város egybekapcsolja E kérdésre a feleletet, azt hiszem, megfogja adni a városnak ifjú és agilis mérnöke. A „Nagybánya és Vidéke“ ezik- irója, fenn nem állható premisszák után oda konkludál, hogy a városra nézve boldogító és üdvöt hozó csak az a telep lehet, amelynek hajtó erejét a viz szolgáltatja. Eme következtetését onnan vonja le, hogy valószínűleg esztendőről esztendőre emelkedni fog a nyers anyagok ára és ekkor majd a telep épitőbérlője előállva, emelni fogja a magánfogyasztók részére az áramnak hektowattonként való árát. Hát kérem ebben nagyon is téved czikkiró. A nyersanyagok árának egy bizonyos valószínű emelkedését, ámbár reakczió is következhetik be, a vállalkozó, bizonyára jó pár esztendőre előre számítva, mindenesetre már számításba vette az általa ma megállapított (normális) egységárnál olyannyira, hogy az esetleges későbbi, de nem valószínű emelkedést (hiszen nem mehet semmi sem a végtelenségig), az áramfogyasztók szaporodása már bőségesen fedezni fogja. Nem lesz tehát arra szükség, hogy az „ósdinak“ nevezett és olcsón eladott petroleum lámpák helyett bárkinek is újat kelljen beszereznie. Most pedig egy elvi kijelentést teszek. A vizierő kiépítésének csak ott van alapja, sőt mi több, feltétlenül szükséges is annak kiépítése és az csak ott hasznot hajtó, ahol, nem tekintve a kisebb ipari czélo- kat (80— 100 lóerőt számítva egy fogyasz- j tóra) szolgáló erő átviteleket, egy fogyasztó által minimális 500—1000, ipari czélt I szolgáló effektiv lóerőnek egy tömegben való átvétele már a kiépítés előtt kötele- zőleg biztosítva van. Ugyanis ily nagy tömegű lóerőnek méltányos árban való átadása csak akkor foganatosítható, ha az annak előállításához szükséges lóerő olcsón változtatható effektivvé. Úgy tudom, hogy Nagybányán nincs oly fogyasztó, kinek ennyi lóerőre szüksége volna. Nincs tehát a vizierő kiépítésének semmi jogosultsága, mert a kisebb ipari czélokat szolgáló 80—100 lóerőnek motorikus telepnél is eléggé méltányos — természetesen egy bizonyos %-kal magasabb, mintha egy teljesen nagy erőátviteli czélokra, milliók befektetésével épített telep adná azt — árat tud a vállalat meghatározni. Abszolúte nem fizetődnék ki tehát a mindig szeszélyes vizierő kiépítése, mert a vizierő mellett, nem ugyan a bizottság kedvéért, mint czikkiró mondja, de igenis az áram akadálytalan szolgáltatása végett egy rezerv telepet gőzerőre is be kell rendezni. A czikkiró erről a telepről csak úgy félvállról beszél. Pedig hát ez semmivel sem lehet kisebb, ép az utólagosan való beépítés elkerülése miatt, mint az a telep, amely motorikus utón, a vizierő teljes mellőzésével akarja az építkezést megoldani. Mert ha az a nagyon is szeszélyes viz felmondja a szolgálatot, akkor azt a bizonyos számú hajtó lóerőt, amelyre szükség van effektiv lóerő nyerése végett és amelyet rendesen a viz szolgáltatna, egy kis mosóüstből előállítani nem lehet. Tehát a rezerv telepnek ép akkorának kell lennie, mintha viz nem is volna. Ha tehát a cikkíró a telepet vizi- erőre akarja berendezni, akkor ott a közA „Nagybanya' tarczája. Mrdőn. A délutáni nap bőségesen szórta izzó su- 1 garait a kurszalón bádogteteire, fénylő fehér reflexet vetve a porondra, mig a terrász zöld repkénye mögött a vidám fürdőközönség tré- cselve űzte magától az unalmat, a legfőbb spe- cziálitását a nyaralásnak. Folyt a beszéd, ömlött a szóáradat össze-vissza. Az érdekes, sápadtképü, borzas hajú Dáni Margit vőlegényével perelt, aki a table d’hote alatt azt a hallatlan vakmerőséget követte el, hogy Szentmarjai Juditot kiáltotta ki a legszebb asszonynak, ezt a nevető szemű, gömbölyű idomú, örökké izgó-mozgó fiatal özvegyet, aki körül a fürdőző férfi-nép állandó udvart formált, érthető irigységére a köszvényes öreg uraknak, megbotránkozására a lányos mamáknak és bosszantására a mamás leányoknak. Szegény Sárdi Pista hiába esküdözött égre-földre, hogy ő nem tartozik a nagy tömeghez, egyáltalán nem hódol meg a Szentmarjainé szépségének, ez a mondás is csak úgy véletlenül csúszott ki az ajkán, mint visszhangja a többi elfogultak nézetének. Margit hajthatatlan maradt, éppen tizedszer esküdött meg a végzetes table d’hote-on, hogy nem lesz egy ilyen szörnyetegnek a felesége és ha az ujján fénylő karikagyűrű aranyértékét nem sajnálná, a jegygyűrű már régen ott pihenne valamelyik bokornak árnyékos tövében. Hogy szavainak nyomatékot adjon, idegesen húzogatta le vékony ujjairól az ártatlan kis gyűrűt, mely néma megadással tűrte, engedte magát megszokott helyéről ide-oda ránczigál- tatni. Szegény Pista homlokán kiült a veríték, úgy érezte magát, mintha egy perez alatt eltűnt volna az árnyékot adó zöld repkény és az a mosolygó piros nap odafent az égen, kiszámított malicziával összes égető sugarait az ő árva fejének irányította volna. Szerencséjére e perezben egyik öreg ur hatalmasan elásitotta magát, azt pedig tudjuk, hogy az ásitás a legragadósabb betegség és igy történt, hogy a kurszalón egy pillanat alatt valóságos ásító teremmé változott, ami azután a beszélgetés irányát is uj térre terelte. A közvélemény rövid időn abban konczentrálódott, hogy ez a fürdő végtelen unalmas fészek, ahol semmi szórakozás, semmi mulatság sincs és ha ez tovább is igy tart, ők bizony felszedik a sátorfát és szépen tovább állanak. Erre meg a doktor és a fürdőigazgató kezdte törölni homlokáról az izzadtság-csepeket. Mi lesz, ha a vendégek csakugyan beváltják fenyegetésüket és itt hagyják őket a fürdővel egyetemben, mint szent Pál az oláhokat ? Nagyot fohászkodva veté fel szemeit a doktor a felhőtlen égre, onnan felülről várva a segítséget és ime beteljesedett az irás szava, mely szól: „kopogtassatok és megnyílnak nektek“ — mert egyszerre nagy robajjal fordult be a poros országúiról az árnyékos fasorba egy tarka foltokkal díszített ekhós szekér és alóla egypár bor-
