Nagybánya, 1907 (5. évfolyam, 27-52. szám)
1907-10-10 / 41. szám
V. évfolyam. 100*7. olJLtófoer Jtio 1 szám.-1 11 TÁRSADALMI IÉ3S» SZÉPIRODALMI HETILAP. Blfilxetésl árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten caOtSrtCkSn reggel 8—12 oldaton. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. SzerkeutSaég él kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a lap közlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések íelvétetoek Morvay Gyula kSnyvoyeodáJábao la A birtokrendszer reformja. Október 9. Szemmelláthatóan és vaskövetkezetességgel töri immár keresztül a történelmi előítélet burkát és szívódik fel a közvélemény termő talajába egy gondolat: a birtokrendszer reformjának gondolata. Közgazdasági intuitiónk már határozottan érzi és tudja, hogy a munkás- és egyáltalán összes gazdasági betegségeinknek és ezeken át a közjogiaknak is gyógyulása csak a birtokrendszernek és az őstermelésnek a jelenlegieknél helyesebb alapokra fektetésétől várható. Ezen kell kezdenünk. Ez az A betűje annak a nagy A B C-nek, melyből a jövendő, a gazdaggá és nagygyá teendő Magyarország történelmének Íródnia kell. Nem is hiányzik ma már — merjük mondani — csak az a modern Széchenyi, az a nagybirtokos avagy hitbizományos főur, aki a kétkedést és kicsinyes gyanút kizáró önzetlenség vértezetével szálljon síkra s a birtokrendszer reformálásának kérdése rohamosan megoldathatnék. A nép földéhsége, az a lázas mohóság, melylyel a nép kapva-kap egy-egy darab föld birtokba vételén, tekintet nélkül arra, vájjon a velejáró teher elviselhető-e vagy sem, világos jele annak, hogy a földkérdés megoldása már nem sokáig várathat magára. Korántsem áltatjuk magunkat azzal az immár közkeletűvé válni kezdő hittel, A „Nagybánya“ tárczája. •*Kifáradtam. Fáradt minden ideg a méla dalban, A zendülő rím könnyeket takar . . . És napról-napra halkulóbb a hangja, És napról-napra tompa csendbe hal. Verses könyvemet forgatom lemondón, Gyönyörről a mi szólna: oly kevés . . . Hűen kiséri árnyék annyi lapját, A dallá kövesült sok szenvedés! Maholnap indulásra int a végzet S a vad enyészet durván elragad . . . Örökül mit adhatnék a világnak, Síró, sok álmot, szürke dalokat? Ábrándok büszke, koldus ápolója Mit nyújtana, mit is adhatna mást . . Örökül hagyom sok-sok rózsaszálnak, A csöndes, lázas ébren álmodást! Örökül hagyom a dalos szerelmet, Ki tudja hátha lesz egy kis leány . . . Ki tán megáldja dalaim susogva Dáltálán,* fénytelen bús éjszakán! hogy a földéhség csillapítása az a csodaszer, melytől összes bajaink egy csapásra elmúlnak és hogy a földkérdés megoldása minden; sőt jól tudjuk, hogy ez a kérdés is csak tartozéka és része a megélhetés nagy kérdés-komplexumának. A megélhetés alatt itt nem a puszta önfentartást kell értenünk, hanem a társadalmi felemelkedés lehetőségét is. Ezt gyakran halljuk gazdagodási, vagyonszerzési vágynak nevezni szemrehányásképen és malicziával. Mi ezzel szemben igenis elismerjük legsajátabb jogát mipden napszámosnak és munkásnak arra, hogy egy kis ház, kert, föld megszerzésére törekedjék és ezt az ő megélhetése föltételéül tudjuk, épp úgy, mint ama magyar okleveles mérnök törekvését nagy fizetésért német vállalat szolgálatába jutni, amit ő egyéni érvényesülésnek nevez. A birtok is csak mint a megélhetés eszköze tehet számot, mint akár az emberi munka s valamely teljesen eladósodott birtokosság ugyanoly fokú elégedett- lenséget fejt ki, mint akár valamely eladósodott tisztviselői kar vagy akár az életfeltételeit meg nem lelő munkásnép. S midőn látjuk, hogy hazánkban már nemcsak a birtoktalanok vándorolnak ki, hanem napról-napra nő azoknak száma, kik birtokukat eladják, hogy kivándorolhassanak, akkor önkénytelenül arra a következtetésre kell jutnunk, hogy ime ma már Magyarországon a birtok sem S egy nótámat, ha elmeséli néha Szelíd virágok, társai között . . . Nem lesz virágtalan mogorva sírom, És üdv hasítja által a rögöt\ És álmodom majd lenn is álmaimról, S el-ellebben a földre szellemem . . . A hervadó virágot és a koldust Majd akkor is még úgy megkönnyezem — S megáldom titkon minden szenvedésem, Amiből annyi-annyi dal fogant . . . Verses könyvem teleirt lapjaival Lesz béboritva majd a néma hant! S a pihenésem üdvhozó, szelíd lesz, Dalok között nem fáj az a magány . . . Dermedt kezembe lopózik a tollszár, Síromra száll a szürke csalogány . . . S a mit dalol: szivemből búg ki halkan, S a szellő szárnyán messze-messze száll. Oh mert a dalt nem őrli meg a végzet, A daltól fél a daltalan halál. Fliesz Henrik. Leánylélek. A méltóságos és valóságos belső titkos tanácsos ur körúti lakásában lábujjhegyen jár- kel a fényes libériába bujtatott cselédség. Orczáibiztositja a megélhetést, a szerény és megérdemelt gyarapodást, a társadalmi emelkedés lehetőségét s indíttatva érezzük magunkat a baj okait mélyebben kutatni. E kutatásainkban aztán reá bukkanunk az uzsora töméntelen fajtáira, mely országunkban pusztít, továbbá adórendszerünk fordítottan progresszív voltára és még sok egyébre, de mindenekfelett oly jelekre, melyek arra vallanak, hogy minden bajok és visszásságok gyökérszálai mélyen benyúlnak a magyar birtokrendszer kérdésébe és világosan áll előttünk a földéhség és a kisbirtokosok kivándorlása ellentmondó tényeinek magyarázata. A földéhség lázas tünetét leghamarabb megérezte a spekuláczió s leghamarabb vállalkozott azt haszonra váltani: a parczellázó üzlet hihetetlen méreteket ölt. Orvosságnak szeretik hirdetni a kivándorlás ellen. Komoly az aggodalmunk azonban, hogy ez az orvosság veszedelmesebb, mint a baj maga s ha majd évek múlva, az okszerütlenül vállalt terhek révén előállott képzelt értékek szertefoszlanák, oly válságban lehet részünk, mely egy háborúval felér. Ezért, csupán az események és fejlemények tárgyilagos megítélése alapján a birtokrendszer kérdésének, mint elsőrangú fontosságú kérdésnek tanulmányozását az illetékes körök figyelmébe ajánljuk. kon ott ül a jól begyakorlott szomorú aggodalom, mögötte pedig elbújva a titkolt káröröm. Mi közük nekik ahhoz, hogy a méltóságos ur lázbetegen fetreng puha vánkosain ? Uj helyről gondoskodni még van idő, az orvos szerint egy kis meghűlés az egész, valahol az Isten háta mögött, az erdélyi határszélen fázhatott meg, hol a magas kormányt képviselte egy vi- czinális ünnepélyes megnyitásánál. A nagy ernyős lámpa kéken hulló sugarai misztikus fénynyel vonják be a szobát s a falakon szeszélyes árnyékok játszanak az ide-oda mozgó alakok, a termetes méltóságos asszony, a száraz, hosszú orvostanár és az orvosságos- üveget tartó inas. Az orvos fontoskodó komolysággal csóválja a fejét és tapogatja a méltóságos beteg ütereit. A betegség hirtelen fordult rosszra. Ezelőtt egy órával még semmi veszély nem látszott, a beteg vígan beszélgetett a méltóságos asszonynyal, aki épp uj toilettjét mutatta be, a mit a mai bálra csináltatott. Hogy-hogy nem a láz egyszerre emelkedni kezdett és egy óra alatt oda szökött, ahol a tudomány már megcsóválja a fejét, felhúzza a szemöldökét, egy eleven kérdőjellé változik át és ilyen forma hangot ad : Hm! Hm! A méltóságos asszony arcza egyszerre elborult, felhőt vont rá a szerető anyai aggodalom. Nem attól félt, hogy árvaságra jut a kis Giziké, mindkettőjük szemefénye, ki gondolna erre ? De sajnálja aranyos kis leányát, mert ez a hirtelen változás a legédesebb örömtől foszt-
