Nagybánya, 1907 (5. évfolyam, 27-52. szám)
1907-07-04 / 27. szám
~S7~. évfolyam. 100*7. Julius lio -át. 27-d.ils. szám. EIMicetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő: Szerkesztőség és kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a lapinn Ártr közlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. LClLY MIHÁLY. Hirdetések felvétetnek Morvay Gynla könyvnyomdájában Is: Pítér 14 A hirdetési-ügy. Julius 3. Lényegtelen kis dolognak tetszik első szempillantásra, de mégis a nagy nehézséggel küzdő ipar és kereskedelem tekintetéből szerfölött fontos kérdés a hirdetési ügynek hatósági szabályozása. A szabályozás alatt nem törvényhozási intézkedéseket értünk, hanem hely- hatósági rendezést, mely minden városnak autonom jogkörébe esik. De országos rendezésére e kérdésnek annál kevésbbé gondolhatunk, mert hiszen minden városnak megvannak a maga specziális viszonyai, melyek a hirdetési ügy szabályozásánál figyelmen kívül nem hagyhatók. így a szabályozás kérdésének megoldása minden város autonom szervére hárul. A hirdetési ügy rendezettlensége legelső sorban is tág teret nyújt a tisztességtelen versenynek. Ma, a legtöbb városban úgy áll a dolog, hogy a hirdetések felragasztását mindenki saját kénye-kedve szerint gyakorolja. Hirdetési plakátjait ott ragasztja fel, ahol épen tetszik. Az utczasarkok házainak falai már messzire éktelenkednek a,minden csin nélkül egymás mellé vagy egymásra ragasztott plakátoktól vagy azok rongyaitól. Fölösleges vitatnunk, hogy ha más semmi okunk sem volna a hirdetési ügy szabályozására, a kérdésnek már ez az esztétikai oldala eléggé provokálja a hatósági beavatkozást. De ezenkívül számos más szempont is sürgeti a hirdetési ügy szabályozását. Mint említettük, a hirdetési jognak szabad, korlátlan gyakorlata melegágya a tisztességtelen versenynek. A minden helyütt felragasztható plakátok szinte lehetetlenné teszik a hatósági ellenőrzést s igy történik, hogy a hirdetések a legtöbbször megtorlatlanul ütköznek bele az ipartörvény szakaszaiba. Minden komikuma mellett alig tudunk bántóbb és bosszantóbb dolgot elképzelni annál a versenynél, melyet a konkurrens társak a hirdetések terén elkövetnek. Valamelyik czégnek eszébe jut, hogy egyik-másik czikkét reklamirozza. Nagy költséggel, nagy, rikító szinü plakátokat nyomat, sokszor művészi kivitelűt s gyönyörködve szemléli, hogy a szinte kiáltó reklámok mily ékesszólóan hirdetik áruinak jóságát. Alig múlik el azonban a plakátok kiragasztása óta pár óra, megdöbbenve s érthető bosszankodással látja, hogy az ő szép, hangzatos hirdetéseit immár egy más papiros-óriás borítja, mely nem csekélyebb hangzatossággal s nem kevésbbé ingerlő módon hirdeti a mélyen tisztelt vevőközönségnek a konkurrens czégnek hasonfajta s minőségre utolérhetetlen fin m áruit. A nagy kiadás megtörtént, de azok a hirdetések, melyektől hetekig vagy legalább napokig tartó reklámot várt a hir- dettető, pár óra alatt semmivé lettek. Elnyelte a tisztességtelen versengés molochja, anélkül, hogy bármely forum előtt keresve igazát, bármi kárpótlást is nyerhetne a megkárosított fél, hiszen a hirdetés kiragasztása korlátlan joga lévén mindenkinek, ki tilthatja meg, hogy bárki is oda ne ragasztassa plakátját, ahova akarja, esetleg egy régebbi, alig pár óra előtt kifüggesztett plakát fölébe? Gyakorta megtörténik az az eset is, hogy a nagy költséggel foganatosított hirdetések igen rövid idő alatt nyomtalanul eltűnnek a falakról, legfőlebb az itt- ott visszamaradt papirszélek tanúsítják, hogy hol voltak kiragasztva a szép, színes plakátok. Nem sok találékonyság kell hozzá, hogy az ismeretlen tettest a konkurrens czégben gyanúsítsuk, ki alig pár fillérnyi költséggel semmisitteti meg a nagy költségbe kerülő plakátokat. A tisztességtelen verseny szigorú ellenőrzésének lehetővé tétele, az üzleti világ jogos érdekeinek a megőrzése, a hirdetési jog hatályos védelme, nemkü- lömben a hirdetésekben megnyilvánuló tulajdonjog tiszteletben tartása, nem is említve a szépészeti, esztétikai szempontokat, feltétlenül megkövetelik a hirdetési ügy szabályozását. S ez nem is valami nehéz, boszorkányos dolog. Hozzon a képviselőtestület egy szabályrendeletet, melyben kimondaná, hogy a város területén hirdetményeknek, ajánlásoknak és felhívásoknak nyilvános kifüggesztése vagy felragasztása kizárólagos jogot képez s az csakis a városi hatóság engedélyével a kitűzött helyeken vagy a felállítandó hirdetési oszlopokon teljesíthető. Nagyon természetes, hogy ezért a város méltányos dijat szedne a hirdetőktől, de minden félreértés kizárása végett már eleve hangsúlyozzuk, hogy a hirdetési ügy szabályozásánál a város pénzügyi A „Nagybánya“ tárczája. A nagymama aranyos kis lánya. Kékszemü, szőke leány ül a zongora mellett. Révedező szemmel néz a fehér billentyűkön végígsikló kezére. Nem tudja, mit játszik. Lelke belészállott a bánatos hangokba, mintha az siratna zokogva valakit, vagy talán valamit.... A halványpiros csipkefüggönyön átszürődik a fény s rózsaszín fátyolba burkolja a leány sápadt arczát, ahogy a leáldozó nap elkésett sugarai öltöztetik biborköntösbe az ég alján tanyázó bárányfelhőket. A varázslatos ragyogásban egy kis sárga kanári dalol versenyt szomorú úrnője játékával. Szabadon jár-kél, ide-oda száll, — hisz ez kettejük birodalma. Mindenkép magára akarja terelni a leány figyelmét, de ez nem hajt csicsergésére, trillázására. A madárka hirtelen rászáll vállára s hízelegve arcát kezdi csipkedni, mintha csókolgatná. A leány észreveszi, két kézbe fogja a bizalmas kis jószágot s hamvas arczával simogatja picziny fejét. De idegességében véletlenül megszorítja, mire a madár fájdalmában ajkába csip. A leány összeborzad, elereszti, az pedig ijedten a íüggőlámpára repül. Rászorítja vértől serkedző ajkára fehér zsebkendőjét, majd azzal hessegeti a madarat. — Te csúnya, igy kell bánni Irénkével, megállj, megállj ............ Mos t egyszerre, mintha eszébe jutott volna valami, az ajtóra veti tekintetét, mig ujjai tovább futnak a billentyűkön, talán keresik, melyik lenne fájóbb hang. Úgy látszik, vár valakit. Izgatottsága nöttőn- nő, eddig fénytelen, kifejezésnélküli szemébe valami különös tűz gyűl, arcza kipirul. Ezerszer rá-ránéz az ajtóra, meg elfordítja fejét. Ha egy kis nesz hallik a másik szobában, abbahagyja a játékot és vár............ Nem jő senki .... Újra zongorázni kezd. A kis madár a lámpán csőrével rendbehozta megtépázott tolláit s aztán szárnya alá dugta fejecskéjét duzzogva. A leány félbeszakította a játékot. Ráborult a zongorára és sirt. Könnyei megenyhitették fájdalmát. Viharzó kedélye kissé lecsillapult. Körülnézett. Észrevette a gubbaszkodó kis madarat, megsajnálta, azt hitte, valami baja van, mert hogy / ő bántotta, arra nem emlékezett. Nagy nehezen magához édesgette s most már vigyázva simogatta, csókolgatta kezében. — Mi bajod, kicsi Mandim, miért vagy szomorú, mint Irénke ? Majd mesélek valamit, ahogy régen szoktam, te meg hallgatod. Az oktalan kis állat mintha megértette volna a beszédet, csipogni kezdett s szeme csillogott, mint nyári este a szentjánosbogár. — Igen-igen, kicsi Mandim, mesélek, monda a leány, kis gyerek módjára gügyögve s beszéd közben százszor, meg százszor megcsókolta; — meghallod, hogyan ismerkedtem meg Bélával. Ugy-e tudod, ki az a Béla ? Az, akit még nálad is jobban szeretek. A Mandi Irénkéé, de Irénke Béláé. A kanári csipogott valamit, helybenhagyta a mondottakat. — Szép este volt, mikor először láttam. Nagymama elvitt sétálni a korzóra. Találkozott ott egy jóismerősével, kit fiatal ember kisért. Mikor megpillantottam, úgy dobogott a szivem, talán már akkor megszerettem. Azután bemutatkozott s mi előre mentünk. Sokat beszélt Béla, én hallgattam, még rávetni is csak lopva mertem a szemem, amint egymás oldalán haladtunk s ugy-ugy belepirultam, ha rajta kapott. Észre se vettük volna, hogy már elfáradtunk, ha nagyanyácskám nem szólít, hogy térjünk haza. Kértem Bélát szemlesütve: el ne feledje Irénkét meglátogatni, - ő is, meg nagyanyácskája örömmel fogadja. . . És eljött egyszer és eljött többször, hisz te láttad kicsi madaram. Neked meg merem vallani, Irénke szerette Bélát s oly boldog volt. Előtted nem szégyellem, hisz te úgyis tanúja voltál édes szerelmünknek, ha ölelt, ha csókolt, te csicsergtél mellettünk - s nekem nem jutott eszembe, hogy ez nem volna szabad. De mit
