Nagybánya, 1907 (5. évfolyam, 1-26. szám)
1907-02-28 / 9. szám
NAGYBANYA 1807. február 28. 2 nak azon ténykedését, hogy az intézetnél előállott haszon egy kis hányadát (a rendes tantiemen kívül több mint 1000 koronát!) tisztviselőinek, akik ezen haszon elérésében munkálkodásuk folytán feltétlen és első sorban reászolgáltak, kiosztotta, humánusan járván el, mert nagyobb j jövedelem nagyobb forgalmat s ezzel együtt nagyobb ügybuzgóságot követelt meg az ott alkalmazottaktól.“ A kevésbbé avatottak megtudhatják : e sorokból, hogy a takarékpénztár, tetemes, igen szép hasznot mutatott fel, i mely szép haszon elérése nagyobb forgalmat idézett elő s mely forgalom | lebonyolítása viszont a tisztviselőktől követelt nagyobb ügybuzgóságot, tehát a rendes fizetésen s a szép összegre rugó I tantiemen kívül a nemkülönben szép összegre rugó jutalmazás is indokolt. Hogy pedig mily összegre rúgott ez I a szép haszon, azt laptársunk ugyanazon | számában, melyből az idézett sorokat vettük át, a takarékpénztár ügyeivel foglalkozva, városunk polgáraihoz intézett I szózatában többek között a következőkben illusztrálja: „Az intézet (a városi takarékpénztár) tehát a rendelkezésre álló három millió koronának, azaz egész vagyonának egyharmadát kárral kezeli „Egy oly intézet, mely vagyonának egyharmadára inkább ráfizet, sem mint azt koczkázattal kölcsönadja s amely intézet leginkább bekebelezésre dolgozik, ahol a zármérlegen iy2 millió korona jelzálog kölcsön mellett 222.892 korona váltó-kölcsön szerepel, . ott a jövedelem egy hatodrészét tevő összeget nem szabad leírásba helyezni,1' „Mi ezen adatokból a tanulság? Egyszerűen az, hogy az intézet nem áll hivatásának magaslatán“ . . . A városi takarékpénztár konzervativizmusának „tulajdonítható, hogy félannyi jövedelmet ad, mint amennyit minden koczkázat nélkül adnia kellene.“ íme, azt mondhatnék, nem mi, hanem laptársunk maga bizonyította be, hogy különleges czimen minő jutalomra tarthat igényt a takarékpénztári tisztség, kik „ezen haszon elérésében munkálkodásuk folytán feltétlen és első sorban reá szolgáltak.“ De mi ezt nem mondjuk, mert igazságtalanok semmi körülmények között nem akarunk lenni. Nagyon jól tudjuk, hogy valamint abban, ha a takarékpénztár szép haszonnal dolgozik, a takarékpénztári tisztségnek semmi érdemük sincs, hiszen csak bürokraktikus munkát végeznek; épen úgy nem gáncsolhatok, ha a takarékpénztár kárral dolgozik. De akkor mi értelme van azon erőszakos és nyakatokért érvelésnek, hogy hiszen reászolgáltak a jutalmazásra, mert hiszen a haszon elérését az ő munkájuknak köszönhetjük első sorban és feltétlenül. Ha ez állana, akkor állania kellene annak is, hogy viszont az, ha a takarék- pénztár egész vagyonának egyharmad- részét kárral kezeli, úgy ez az ő munkájuk rovására irható első sorban és feltétlenül. Azonban egyik sem áll. S a fenti idézeteket is csak azért állítottuk egymás mellé, hogy megdönthetetlenül kimutassuk, hogy laptársunk érvelései kitűzött czéljai szerint nagyon önkényesek, nagyon hajlékonyak, ha akarja vemhesek, ha akarja nem vemhesek. * Es ezzel bebizonyítottuk azt is, hogy vagdalkozásai közben nem egy Ízben maga magán is súlyos sebeket ejt. Hiszen ez idézetek megdöbbentő példáját mutatják azon harakirinek, melyet laptársunk önmagán végzett a gondolkozó fők s elfogulatlanul itélők előtt, midőn egy csőből megpróbálta a hideget és meleget is fújni. S idealizmusának magaslatán, úgy látszik, nem a bekötött szemű s kezében mérleget tartó szépséges istennő ül, hanem — Az eső! Esik! mormogta a férfi. Hallod, hogy zuhog a viz az ereszről? Riwka megkönnyebiilten lélegzett fel . . . Egymásra mosolyogtak. — — — De az idő nyúlik, miként a legrafináltabb kinzópad, lassan, végnélkül. A fáradt, megkínzott asszony homlokát a férfi vállához támasztja. Handel- mannak azonban nincs többé kedve az alváshoz. Elgondolkozik a titokzatos jövő felett, mely előtte oly ismeretlen, oly megfoghatatlan.- Ott (ezalatt Mandzsúriát érti) ott fel volt fegyverkezve. Az ellenség ellen kellett harczol- nia. Ott megsebezhették, megölhették volna s lám onnan egészségesen tért vissza. Győzött. De itt ............itt csak legyőzött lehet. Itt biz tos halál fenyegeti őt. Itt sehogysem tud menekülni a gyalázatos félelemtől. Hatalom nélküli harag kél Handelmann szivében és könnyek peregnek le gyér, veres szakáiéra. Az éj elmúlt. Sápadt, szeles őszi reggel vette kezdetét, mely miként a halott arcza, oly hideg és változatlan. Handelmann félénken kidugta fejét az ajtón. Egy ideig hallgatódzott s azután kilépett az utczára. Esik. Itt-ott emberi alakok tünedeznek föl. Egy álmos fiakeres lassan hajt el mellette. Minden a szokott unalmas mindennapiasságban látszott lenni. Semmi sem hirdeti a veszélyt és az erőszakoskodást. Handelmann a hidegtől megborzongva az utcza sarkáig lépked. Megáll háziurának ablaka előtt. Az ablakon egy ikoné — szentkép — volt kiállítva. A széles díszes aranykeretből sötét Christusarc, jobbját áldólag föltartva, szelíd szomorúsággal nézett le. Handelmann nézte a képet és szemrehányóan rázta, fejét.- Ó, 0 ! Minő iszonyú ember az én házi uram. Tegnap úgy kértem, engedné meg, hogy elbújhassunk pinczéjébe s most még a Christust is kitette ablakába, hogy mindenki lássa, hol lakik a keresztény s hol a zsidó. Handelmann ismét megrázta fejét s újólag nézni kezdte a képet. Különös gondolata támadt: Hátha a keresztények Istene visszatartaná őket. — Hallgass meg te idegen Isten, o hallgasd meg a nyomorult kis zsidót . . . ! Oly jóságosán pillantsz le reám .... Ne engedd, hogy megverjenek s kifosszanak. Kérlek-kérlek segíts! — Zsidó, gazember zsidó! kiáltja a közelben egy vékony gyermekhang. Csinos szöszke fiú volt, a szomszédos czipész gyermeke, ki e szavakat rikoltozta. Handelmann visszasántikált ajtajához. Valami gonosz sejtelem vett rajta erőt. — Hallod-e te Mojse. A nagy piaczon már ütik a zsidókat! vihogott utána a fiú, azután lecsúszott a kerítésről s az utczán lefelé futott. Igaza volt a fiúnak. Az eső egyhangú, unalmas csobogásába immár kiabálás, fütyülés és hurrá kiáltások vegyültek. — Mi volt az? Lehetséges-e? - Hándel- mann eltűnt az ajtó mögött. A szobát még mindig a füstölgő kormos lámpa lángja világította be, mert az ablakokat fatáblák védték a megrohanástól. Riwka, ki az imént eszmélt fel, reá néz férjére és mindent megért — Ah, ah, Istenem! kiált fel s őrült módjára kezd futkosni a szobában. Kiveszi gyermekét a bölcsőből, keblére szorítja, kendőt dob fejére s végre mintegy odaczövekelve megáll a szoba közepén. De Handelmann hirtelen elszántsággal a konyhába tuszkolja feleségét, reá zárja az ajtót és szekrényt tói elébe, azután hallgatózni kezd a berekeszelt ablak előtt .... Végre megérkeztek . . . Nevetés, kiabálás Bodóné, ki mást beszél, mikor tőle a bor árat kérik. Azzal, hogy vagdalkozásai közepette ami érveinket nem is érintve, ráront a gyanútlan nézőközönségre, a városi tisztikarra s ugyancsak irgalmatlanul, de annál igazságtalanabbui végig vág rajtuk, annak a kérdésnek vitatását, hogy megengedhető-e, igazságos-e, méltányos-e a tisztviselői karnak két-három tagját a többiek rovására anyagi előnyökben részesíteni; megengedhető-e igazságos-e, méltányos-e minden különös s elfogadható iogczim nélkül rést ütni a jogegyenlőségen s az egyformán szerzett igényeken, ennek a kérdésnek vitatását nem engedjük más ! térre átjátszani, hogy ezzel az ügy érdemétől el vonjuk a figyelmet. Pia ezzel a kérdéssel igazságosan végeztünk, fölvesszük azon támadásokat is, melyekkel a tisztviselői kart illeti. De először a jutalmazás kérdésével I végezzünk! A gazdaközönség szervezkedése. Február 27. Akik már régebben is élesebb szemmel I figyelték gazdasági viszonyaink fejlődését, már i egy évtizeddel ezelőtt megmondták, hogy a ! munkás kérdés a magyar gazdának a közel i jövőben igen nagy gondot fog okozni. Kifejtették, hogy a munkabér mind nagyobb lesz, a közgazdasági terhek mind erősebben gyarapodni I fognak, minek következtében a gazdasági üzem vezetése is mind nehezebbé válik. Ez a jövendölés sokkal gyorsabban és sokkal nagyobb méretekben következett be, a mint azt talán maguk a jövendölök is hitték. A gazdasági helyzet mai súlypontja már I nem a termés jóvoltán és az értékesítés sikerén i fordul meg, mint azelőtt, hanem a munkás- ' kérdésen, Nincs ma Magyarország gazdasági helyzetének súlyosabb természetű kérdése, mint épen a munkáskérdés. A gazdákat úgy otthoés káromkodás hallatszik kívülről. Most követ dobnak. Eltört az ablaküveg s csörömpölve hull alá. A vastábla megzörren az ajtón. — Üssétek, ösmerem! kiált egy rekedt hang. Verjétek meg a sánta zsidót! Hiszen ő is - orosz! Nem rég téri haza a csatából! - mondja valaki jószivüen. — Ostobaság! ordítoznak többen. Azért mégis csak zsidó! Engedj be te zsidókölyök! Kövek zuhognak. Az ablakon levő fatábla meginog, de Handelmann vállával tartja s még erősebben odaszoritja kezeivel a vaspántokat. Már hallja az emberek gyors lélegzetét, kik az ajtó és ablaktáblák felíeszitésén munkálkodnak. .... Még egy ostrom . . . , és Handelmann a szoba közepére csapódik. Bum-bum! A feszitő vasak most már kétszeres erővel dolgoznak. Az ablaktábla recseg s végre darabokra törik. — Hurrá! ujjong az embertelen tömeg. A halovány napfénytől hűvös levegő és a i kurjongó sokaság pálinkabűztől áthatott lehe- I lete tódul a szobába. Riwka a bölcső előtt áll ! és védőleg terjeszti ki kezeit gyermeke fölé. Arczán az ijedségnek őrült kifejezése ül. — Ki veletek! kiált Handelmann, ki! Hangja rekedt és vadul hangzik. Feje fölött vasrudat suhint s azzal egy orosz parasztlegény fejére sújt. Az ifjú megtántorodik és földre rogy. — Ah, te zsidófajzat! üvölt a tömeg. Hát ilyen vagy? Kőzápor zúdul a szobába. Egy hatalmas koczka Handelmannt mellén találja, másik leüti fejéről sapkáját. — Üssétek! Ki vele! Az erős karú ember még egyet leütött a vasruddal s nehánynak kiütötte kezéből a tölgyfabunkót. De valahára itt van a mentség! . . . .
