Nagybánya, 1907 (5. évfolyam, 1-26. szám)
1907-02-21 / 8. szám
V. évfolyam. 1807. letoruár Jtto Ql. S-cills. ssíiam. TÁHSADAIiMI ÉS SZÉPIRODAIiMI HETILAP. EUfizctéil árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő• TSxerkasztíság ás kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a lap* * r ' közlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. EGLY MIHÁLY. Hirdetések felvétetnek Morvay Oynla könyvnyomdáiéban Is: Páter U, Sed avenam non . . . Február 20. Legutóbbi számunkban elég merészek voltunk reá mutatni azon szerfölött meglepő, szinte hihetetlenül nagy aránytalanságra, mely a takarékpénztári tisztviselők s a szorosabb értelemben vett városi tisztviselők rendes évi fizetése között van s amely aránytalanságot csak még fokozza a takarékpénztári választmány legutóbb hozott azon határozata, melylyel a rendes évi fizetésen és tantiemen kívül még tetemes összegre rugó jutalmat szavazott meg részükre. A takarékpénztári főkönyvelőnek rendes évi fizetése 2000 korona, ehez járul az évi egy százalékos tantiem, mely minden évben 600 és 700 korona között ingadozik, igy a jelen évben is 622 koronára rúg. Tehát minden külön jutalom nélkül is a takarékpénztári főkönyvelő rendes évi fizetése a tantiemmel együtt már felülhaladja a városi főtisztviselők: főjegyző, rendőrfőkapitány, tanácsosok évi 2400 koronás fizetését. A jelen évben épen 222 koronával, melyhez ha hozzávesszük a megszavazott 400 koronás segélyt, a különbözet a főkönyvelő s a városi főtisztviselők fizetései között 622 korona, Ehez hasonló nagy aránytalanság mutatkozik a takarékpénztári könyvelő és a városi t. ügyész, aljegyző, számvevő, pénztárnok, ellenőr, főorvos és mérnök, nemkülönben a takarékpénztári segédkönyvelő és a városi számtisztek, alorvos, állatA „Nagybanya“ tarczája. A piros szekfü. — Irta: Benda Jenő. — Gábor ur íejebubján kopasz volt, tarkóján pedig őszülni kezdettek a megmaradt hajszálak. Korán jött rá a dér, jeléül annak, hogy a szép, derűs tavaszi napok és a vérforraló nyár immár elmúltának. Beköszöntött az ősz, a lassú átmenet a teljes kihűlésbe, a fagyos, örömtelen télbe. Gábor ur nem fogadta tragikusnak a változást. Filozóf elme volt, tudta, hogy tavasz után nyár, nyár után ősz következik s hogy ha már az ősz itt van, a tél sem maradhat el sokáig. Csak némiképpen csodálkozott, hogy mindez ilyen gyorsan következik. Alig hogy belemelegedett a fiatalos, hővérü életbe, ime már is le- tarolódott a szögfekete haja s a megmaradt szálakat szürkére festette a korai dércsipés. Lassan, lassan elmaradoztak tőle a fiatalos szórakozások, a leányok, az asszonyok, akik eddig megédesítették az életét. Észre sem vette, hogy kopott ki belőlük. De nem kívánta őket vissza. Uj életre rendezkedett be. Komoly lelki emocziók nélkül való, csendes, egyhangú életre. Mint az óraketyegő járta meg hivatala, szokott korcsmája, rendes kávéháza és garzonlakása között az utat. Más ember talán ridegnek és unalmasnak találta volna ezt az életet s kereste volna a nagy mindent átformáló változást. Gábor ur nem. Miért? Minden jól van úgy, a orvos, gazdatiszt, igtató és közgyám évi j fizetései között. S midőn mi ez aránytalanságokra j reámutattunk s megemlítettük, hogy mig | ! a takarékpénztári tisztviselők részére a j takarékpénztári választmány egyhangúlag j ! tetemes összegre rugó jutalmat szavazott ' meg, ugyanakkor pedig a képviselőtestület ! napirendre tért a városi tisztviselőknek I némi drágasági pótlék megszavazása iránt i beadott kérelme fölött, elég merészek vol- : tunk leszűrni azon megdönthetien igazsá- ! gokat, melyek a Quod uni justum czik- I künkben foglaltattak. E megdönthetien igazságok pedig a I következők: A takarékpénztári tisztviselők s a városi tisztviselők egy és ugyanazon tisztikar tagjai. Ha becsülettel teljesíti köteles- i ségét a takarékpénztári tisztikar, nem I kevesebb kötelességtudással végzi feladatait a városi tisztikar is, különbség közöttük nem tehető. Nem szabad tehát a j tisztviselői kar egyik ügyosztályát kiemelni t a többi ügyosztályok összességéből; nem ! szabad az egyik ügyosztályt támogatni a I többiek rovására, mert ne feledjük, hogy a jutalmazás nemcsak anyagi előnyökkel, de elismeréssel és kitüntetéssel is jár, erre pedig az összesség is rászolgált, kik mindnyájan becsülettel teljesitik kötelességüket. Ha jutalomra érdemes az egyik, érdemes a másik is; ha van pénz az egyik jutalmazására, kell lenni a többi jutalmazására is. Vagy a tisztikar összes tagjai részesülnek jutalomban vagy drágasági pótlékban vagy senki sem. Ez a kérdés hogy van, terhére lenne szakítani a megszokottal s kizökkenteni élete folyását a kiszabott sínekből. Arra a hátra levő csekély időre? Oly gyorsan szaladnak a napok. Rövid, megszálló vendégei vagyunk csak a földi létnek. Igazán nem érdemes ! A legjobb, legpuhább karosszék a kávéházban Gábor űré. Kényelmesen helyezkedik el benne. Az egyik pinczér már hozza a középbarna pikoló kapuczinert. A másik a reggeli lapokat. A harmadik, a főpinczér már készíti a jól szelelő finom szivart, gyufát is gyújt hozzá. Gábor ur rágyújt s a mint az első kékesen száló füstkarikákat levegőbe bocsátja, megbékélt kellemes érzés tölti el. Bizonyos családias érzéssel néz körül a márványasztalok között. Mosolyogva bólint a kassza felé. Fiatal, alig 18 éves leány trónol ott a koczka czukrok és a likörös üvegek társaságában. Hamvas rózsaszínű arczu czukor- baba, szélles váll, domború kebel, karcsú csípők, szépen fejlett formák. Gábor ur csettent a nyelvével. Régi jó időkből megmaradt az a műértő szokása, hogy méltányolja az asszonyi szépséget. Egy darabig gyönyörködve nézi a leányt, aki kényeskedő finnyássággal rendezi apró edénykékbe a koczkaczukrokat. Mintha minden mozdulatával azt hirdetné, hogy ez nem az ő szokott rendes foglalkozása, csak azért végzi, mert neki is úgy tetszik. A kisasszony a kávés lánya tudniillik. Gábor ur jól tudja ezt. Azt is tudja, hogy mit jelent az, hogy a kis nőt itt látja. Azt, hogy a másikat, csak igy, az egész tisztikar érdemeit és érdekeit méltányolva oldható meg vagy sehogyan sem. íme ezek voltak azon egyszerű, áttetsző, világos következtetések, melyeket a Quod uni justum czikkünkben leszűrtünk s melyeknek megállapításakor semmi prókátori furfang vagy kertelés nem vezetett bennünket, csupán az igazság. De ki is vonhatná kétségbe, hogy e következtetések nem a legteljesebb jogegyenlőség s az igazság érzetén épültek fel? E czikkünkre válaszol legutóbbi számában laptársunk, a Nagybánya és Vidéke. Mielőtt azonban soraira válaszolnánk, tartozunk egy kijelentéssel. Azon viszonynál fogva, melyben a főjegyző lapunkkal áll, szerfölött érezzük odiozus súlyát a „hazabeszélés“ gyanújának, hogy tehát e helyzetből a meggyőző igazságra a legkisebb árny se vetődhessék, hog.y a pro domo érvelésnek még a látszata is el- kertiltessék, a főjegyző nevében kötelező- leg kijelentjük, hogy semminemű jutalomra, drágasági pótlékra semmi körülmények I között igényt nem tart s ilyet semmi kö- I rillmények között el nem fogad. Laptársunk czikkét olvasva s ismerve ! szerkesztő kollegánk egyéni nézetét, meggyőződését, mely szerint a tisztviselők fizetésrendezését a maga részéről is feltétlenül szükségesnek tartja, — bátran elmondhatjuk, hogy a hang Jákobé ugyan, de a kéz Ezsaué. Nem veheti tehát rósz néven tőlünk s szerkesztő kollegánk, ha ismeretlen Ezsau- ! jának czikkében sem tárgyilagosságot, a ki tegnap ült ott, a rendes kasszakisasszonyt elküldték. Holnap már más fog ottan ülni. Piros blúz helyett sárga blúz. Ejh! az is mindegy! Gábor ur sorra nézi a szomszéd asztalokat. Valamennyinél ugyanazok a megszokott arczok. Mintha távoli családtagjai volnának, gondolatban üdvözli őket. Elégedetten bólint fejével, amint az üvegtáblán keresztül kinn az utcán megpillant egy siető alakot. Az is ide jön. Már itt is van. Ott bókol a kassza előtt. A kisasz- szony vőlegénye. Nagy marókra való piros szekfíit hoz. Mind a leánynak adja. Az édes mosolylyal köszöni meg. A pincérek sietve hámozzák le a gazda jövendőbeli vejének kabátját. A vőlegény közvetlenül a kassza alatt ül le egy asztalhoz. A leány közelebb húzódik hozzá. Lehajol a márvány trónról, úgy beszélgetnek. Gábor ur nézi őket. Kedvencz tanulmánya ez a pár ember. A rózsa piros lány. S a pergament arczu férfiú. Nem szép ember. Az irodaszobák megszokott, hétköznapi örökösen fáradt, hamar elnyűtt férfitipusa. Regényét Gábor ur jól ismeri. Itt játszódott le ebben a kávéházban. Most egy esztendeje még egyszerű, közönséges vendég volt az az ur. Néhányszor látta a leányt. Megismerkedtek. Rövid barát- kozás. És ime már mátkapár lettek. Mily hamar megy némely embernél az ilyesmi! Ha nadrágot vesz, lcifoi’gatja, beforgatja, megtudakolja, I angolposztó-e vagy brünni posztó? Ha ellenben I feleséget vesz, egy-kettőre készen. Tetszik a i leány, punktum. Milyen érzések, milyen gondo- ! latok laknak benne? Ki törődik azzal ?
