Nagybánya, 1907 (5. évfolyam, 1-26. szám)
1907-01-31 / 5. szám
V. évfolyam. i-1007. jarxu&r bó 81. 5-dilx. szAm. EUfiictéil árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szára ára 20 fillér. Magjelenik minden héten csütörtökön reggel C—12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY Szerkesztőség ég kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a lap* közlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések elvetetnek Morvay Gyula könyvnyomdájában la: Pttár 14, dők ellátása pedig úgyszólván csaknem megkétszerezik a tiszti személyzetet s igy a városok közigazgatási kiadásait. A szigorúan vett állami közigazgatás funkeziói közé tartoznak: a katonai igazgatás, a közegészségügy, a közbiztonság, az adókezelés, a taniigy, a községi bíráskodás, az anyakönyvi hivatalok vezetése. Ezeket most mind a városok és községek látják el s bizony alig számbavehető az az összeg, melylyel az állam ezen állami feladatok közvetítésének költségeihez hozzájárul. Hogy pedig ezen állami funkeziók végzése elég terheket ró a városra, annak illusztrálására csoportosítjuk az alábbi számtételeket, melyek minden érvelésnél meggyőzőbben s megdöbbentőbben beszélnek. Nagybánya sz. kir. rendezett tanácsú városnak évenkint az anyakönyvi hivatal ellátása kerül......................... 1050 K; a tanügy.................... . 52000 „ a közbiztonság . . . . 28084 „ a közegészségügy . . . 6920 „ az adókezelés , . . . 6850 „ a katonai igazgatós . 2650 „ a községi bíráskodás . . 3912 „ Összesen 101.466 K. Városunk tehát évente 101.466 korona kiadással közvetíti az állami közigazgatást. Ijesztően nagy összeg ez, ha meggondoljuk, hogy e kiadások nemcsak állandóak évről-évre, hanem még fokozódnak is, részben az állami közigazgatás modern fejlesztésével, részben azzal, hogy a legtöbb uj törvény végrehajtásával járó kiadásokat a községekre és városokra hárítják át. Ha az állam gondoskodnék e kiadások fedezéséről s e kiadásoktól a községek és városok megszabadulva, azokat már évtizedek óta saját czéljaikra, kulturális, közgazdasági és humanitárius intézmények létesítésére és fejlesztésére fordíthatták volna, bizony a városok és községek túlnyomó nagy többségének nem volna oly végtelenül siralmas a helyzete, mint a minő siralmas jelenleg. Az ország legtöbb községe és városa nem roskadoznék 50—100 százalékos pótadó alatt; a tehetősebb községek és városok törzsvagyona nemhogy nem apadna, de egyre szaporodnék; a szo- cziális kérdések nem léptek volna oly ijesztő módon előtérbe s az általános jólét folytán az ipar és kereskedelem sem sülyedhetett volna alá oly fokra, melytől az általános csődig csak egy hajszál választja el. S az állami közigazgatás ellátásának j súlyos terhén kívül a rendezett tanácsú városok s községek még viselik a vármegyei pótadókat is, melyek szintén igen csinos összegre, igy városunkban évi 20822 K 73 fillérre rúgnak s ez az összeg is állandóan növekvőben van a mutatkozó szükségletekhez képest. A városok és községek ez óriási megterhelése után ne legyen kivándorlás, szocziálizmus, mely már nem is a törvényes keretek között igyekszik a szo- cziális követelményeknek érvényt szerezni? A városok terhe. Január 30. Legutóbbi számainkban, melyekben a város törvényhatósági jogának visszaszerzése mellett érveltünk, megemlítettük, hogy városunk önállósításának ideáját politikai szempontokból még akkor sem volna szabad elejteni, ha, miként a vármegyék, az adminisztrálási, főleg az állami feladatot képező közigazgatás költségeinek megtérítéséül állami dotáczióra szorulna. Az állami dotácziók kérdése immár még a rendezett tanácsú városokkal szem,ben sem odázható el többé, ha csak az összes rendezett tanácsú városoknak a tönk szélére való jutását nem akarjuk. E kérdéssel akarunk részletesebben foglalkozni most, midőn a városi törvény kidolgozás alatt áll s felhívni e nagyfon- tosságú kérdésre nagynevű országgyűlési képviselőnk figyelmét, mert ha a súlyos helyzet nem fog orvosoltatni, a városok az egyre fokozódó terhek alatt előbb vagy utóbb, de mathematikai bizonyossággal összeroskadnak. A modern fejlődés, haladás, a köz- igazgatásnak a legszélesebb vonalakra való kiterjesztése hova tovább egyre jobban igénybe veszik a városokat. A felhalmozódó bürokratikus munka csak a tiszti személyzet létszámának folytonos emelésével végezhető, még azok is, amelyek a szorosan vett községi köz- igazgatás keretébe tartoznak; az állami közigazgatás közvetítéséből származó teenKaiaCWMWWaPaWa—BWBBMMBBBWMMWPttlBMgMWKíMŰOlCMWWgW—PWOH8M— A „Nagybanya“ tánczája. így peres. Olvasgatok. Egy perezig megpihenve, A könyv fölött rnerengőn nézek el. S agy érzem, mintha szertehullanának Köröttem a falak, mint egy lepel . . . És messze száll a lelkem. Tarka képek, Tünékeny álmok, vén melódiák Egymást váltják rohanva . . . S olyan édes Ez a szökellő összevisszaság. Minden, mi széppel a jövő kecsegtet, S mivel gáládul rászedett a múlt, Egy óra, mely már-már kétségbe ejtett, Egy-egy virág, a mely nekem virult . . . És mintha tisztább, jobb lennék ilyenkor, A földtől messzebb, éghez közelebb, Fölcsillanó remény és száműzött hit, Maradjatok még, csak egy keveset! Egy perez! . . . Aztán a képek elmosódnak, A négy rideg fal im! megint befog, A könyv felütve fekszik itt előttem . . . Hol is maradtam ? ... S tovább olvasok. Fehér Jenő. A szép Zlaticza. Irta : Szász József. Karácsony felé járt az idő. A meteorológusok, mintha csak összebeszéltek volna, kriti- j kus napokat jeleztek s ezúttal nem vallottak szégyent tudományukkal. Kemény hidegre fordult az idő, hogy csontkeményre fagyott az országút göröngye s sziklakeményre a folyó vize. A fákról lepotyogtak a verebek s százával feküdtek élettelenül az országút mentén. A hó csikorgott az emberek lába alatt s dideregtek az égen a hidegben a csillagok. Dideregtem én is. Vártán állottam a város egyik legnépesebb utczáján, az adóhivatal előtt. Őriztem az áliam pénzét, hogy rossz emberek el ne lopják, a mit a végrehajtók szegény emberektől behajtottak. Az éj leszállóit már, de még messze az éjfél, amikor felváltanak. Örökkévalóság ilyenkor minden negyed óra. Csend, nyugalom mindenfelé, mintha kihalt volna a város. A gázlámpák sápadt fénye rászóródik a fehér hómezőre, melynek pelyheit, szemcséit ezer meg ezer színben villogtatja, csillogtatja. Fel-s alájártam az őrhelyen. Abba hagytam, meg újból élőiről kezdettem az unatkozást. A jó Isten a megmondhatója, hányszor mondottam el magamban az egyszeregyet s hányszor számítottam ki, mennyit lépek egy perez alatt s igy mennyit kell lépnem egy óra alatt, amikor felváltanak. Sehogyse akart telni az idő. Az a rósz tulajdonsága meg van, ha tolnád előre : nem siet, —ha szeretnéd megállítani : elröppen. Elnézegettem a szürke semmiséget: elábrándoztam. Emlékezetem visszakalandozott a múltba, mely szépnek, kedvesnek tűnt fel. Miért ? magam sem tudom. Talán azért, mert elmullott, s a múltnak bajait, veszödségeit leghamarabb feledi a halandó.. Ábrándjaimat zongora s ének hangja zavarta meg. Mélabus akkordjai a dalnak a szemközti földszintes ház egyik ablakán szűrődtek keresztül. Tompán, mint távoli vihar zúgása és fájdalmasan, mint a kedveseiket siratóknak halotti éneke. Figyelni kezdettem. Fürkésző tekintetem a kivilágított ablakra esett. A fehér csipkefüggönyön keresztül beláthattam a szobába. Madonna arczu szőke leány ült a zongoránál. Egyike a legszebb női arezoknak, melyeket életemben láttam. Könnyezett s könnyei leperegtek ala- bastrom arczán. Szomorú magyar dalt játszott és énekelt: Kisérj ki rózsám síromig Az örök nyugodalomig. Lebilincselve állottam egy helyben s tekintetem rászegeződött az igéző tüneményre. Kiváncsi érdeklődéssel hallgattam a temetési énekek dallamára emlékeztető dalt s azon csodálkoztam, hogyan énekel az a leány magyar dalt, hiszen Zágrábban magyar szót is alig lehet hallani.
