Nagybánya, 1907 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1907-01-24 / 4. szám

I

nem vonná maga után a tisztviselők szaporítását. Csupán egy árvaszéki elnöki állás volna szervezendő, az ülnöki teendőket elláthatná az aljegyző is s legfö- lebb még egy irnoki, kiknek fizetései bő fedezetet találnának abban a felszabadult évi 20822 K 73 fillérben, melylyel ma a város különböző pótadók czimén tribu- táriusa a vármegyének s amely tetemes összegből a saját érdekei istápolására bizony alig számba vehető summát lát viszont. Ha egy egész uj törvényhatósági tisztviselői kar szervezéséről volna szó, talán helyet foghatnának laptársunk érvelései, de midőn az a tiszti kar, mely a törvényhatóság ügyeit is képes ellátni, már a rendezett tanácsú városnak is rendelkezésére áll, ez érvelések önmaguktól elesnek.

A város anyagi viszonyait laptársunk az 1907. évi költségvetési előirányzat adataira támaszkodva bírálja el. Végső konklúziói tehát már nemcsak azért tévesek, mert, nem habozunk kimondani, az 1907. évi költségvetési előirányzat rósz, hanem azért is, hogy e rósz előirányzat számtéteieit is nagyon önkényesen csoportosította. Rósz pedig ez előirányzat azért, mert annak kiadási rovataiba sok oly tétel van beállítva, melyek rendes évi kiadást nem képeznek, melyek törzsvagyon szerzés czimén kerültek bele a költségvetésbe. Csak természetes dolog, hogy ha mi minden beruházást, minden vagyonszerzés, nagyobb alkotás vagy a viczináiisok nagy összegre rugó költségeit egy generáczióval akarjuk megfizettetni, akkor a költségvetés mérlegének mathematikai bizonyossággal föl kell billennie. Vájjon hová jutna Budapest a pótadók mérhetetlen hágcsóin, ha azt a szisztémát követnék ott is, mint a melyet követett eddig városunk közönsége, hogy minden nagyobb alkotásainak, középületeinek költségeit nagyon rövid időre felosztva, beállítaná évi rendes költség- vetési előirányzatának kiadási rovataiba? Már pedig mi, sajnos, ezideig e szisz1907. január 24.

hanem azért másnap délután megint csak ott járkáltak együtt a fenyvesek alatt s megint csak filozofáltak a szerelem fölött. (Mintha büntetlenül lehetne filozofálni e fölött egy fiatal nőnek s egy fiatal férfinak az erdő néma csöndjében!)

— Jobb is lenne nekünk meghalni! mondta egyszerre a férfi.

— A hogy a borbélylegények meg a szobaleányok szoktak, mondta nevetve az asszony.

— Komolyan beszélek! Nézze, gondoltam

is rá.

A zsebéből kivett egy kis buldog-revolvert s játszani kezdett vele. Az asszony kikapta ■a kezéből és előrefutott az erdei utón. A férfi utána s hamarosan utói is érte és visszavette tőle. Az asszonyka minden ellenkezés nélkül adta vissza, csak a szeme állt nagyon mosolygósra, miközben visszaadta. De a férfi nem vette észre a szemek nevető tekintetét s adta a komor, elhatározott szerelmest.

— Inkább haljunk meg együtt, mormogta magában. Majd felemelte a fegyvert s ráfogta az asszonyra.

— De előbb meg kell csókolnod! Aztán mehetünk együtt a halálba!

Az asszonyka, mintha megijedt volna, odasimult hozzá és suttogta:

— Ne bántson! Szeretem! Csak tegye el azt a csúf fegyvert!

Alkonyodott. A fenyőfák tetejét megingatta az esti szél és sajátságos zümmögő hangon surlódtak egymáshoz a szikár tülevelek.

— Szeretsz? kérdezte a férfi lángoló arczczai.

És a nő nem felelt semmit, csak a vállára

NAGYBANYA

téma követői voltunk; ezért zárult a számvevő által beterjesztett 1907. évi költség- vetési előirányzat is 23661 K 68 fillér deficzittel. De mire a költségvetés átment a gazdasági s pénzügyi bizottság és a közgyűlés retortáján, az eléggé nagy összegre rugó deficzit 2140 K 70 fillér fölösleggé változott át, mert, bár még mindig egy jó nagy része a beruházási kiadásoknak bentmaradt a költségvetés rendes évi kiadásai között, de azoknak egy hányada aránylagosan leszállittatotí vagy töröltetett.

Azon pedig ne csodálkozzék laptársunk, ha a kezdetben mutatkozó nagy hiány fedezésére mi a felszabadult iskolaalap kamatait hoztuk javaslatba. Hiszen I a jelen viszonyok között vis major ese- ! ! tével állunk szemben. Ezelőtt másfél év- s vei leégett a városi nagyszálló s több más városi épület, melyeknek jövedelmeitől teljesen elestünk. De e kényszer- helyzet a városi nagyszálló felépültével azonnal megszűnik s annak remélhető jövedelme nemcsak a törlesztési részle- ! teket fogja fedezni, de bizonyára sulylyal I fog bele esni a háztartás mérlegébe is. i Meg azután ne feledje laptársunk azt j sem, hogy városunkban pótadó nincs s : a város a sajátjából fedezi nemcsak a I nagy teherrel járó, állami feladatokat ké- ! pező funkcziók költségeit, hanem még : az oly költségeket is, minők más város- I ban a társadalomra hárulnak, mint pld. a tüzoltóügy költségei.

Városunk tiszta vagyona ez idő szerint 4.314.777 K 97 fillér. E tiszta vagyon j nem marad mögötte a törvényhatósági i jogaikban meghagyott Komárom, Székes- i fehérvár, Selmecz és Bélabánya vagyonai mögött s helyes gazdálkodás mellett biztosítják azon erőforrásokat, melyek egy ! törvényhatóság fennállásához és virágzásához szükségesek.

De városunk önállósításának ideáját az érintett politikai szempontokból még akkor sem volna szabad elejteni, ha, miként a vármegyék, az adminisztrálási,

hajtotta fejét és engedte, hogy a férfi forró csókjaival elárassza haját, arczát, ajkát.

— Édes egyetlenem, suttogta aztán, ugy-e megijedtél ? Pedig a revolver meg sem volt töltve.

— Láttam, hogy nem volt, mikor a kezéből kikaptam, megnéztem, felelte mosolyogva.

— Hát akkor miért gyötörtél annyi ideig, ha te is igazán szerettél?

— Megutáltam a házasságot! Meg azután azt hittem, hogy most is olyan csacsi vagy, mint akkor, mikor elkergettelek s te elmentél. Gyáva voltál s én azt hittem, hogy nem szeretsz igazán. Pedig akkor is szerettelek volna, ha igy fenyegettél volna, mint most, tette hozzá boldog mosolygással.

— Szeretsz, az enyém leszel! Nem hagylak többé a mellett a vad férjed mellett! Az én kis feleségem leszel, szavalta a férfi tűzzel, miközben igyekezett újból megtalálni ajakával az ajkait. Esküszöm, hogy a feleségem leszel! El kell válnod!

— Féléve nem vagyok a felesége. Elváltunk. Azóta várlak! A tiéd leszek, mondta az asszony csókra nyújtva az ajakát.

Hideg esti szellő surrant át az erdőn. A férfi égő, forró csókot nyomott a szép asszony ajakára s nevetve mondta:

— Megfogtál! De áldom érte az Istent!

— Milyen csacsik is vagytok ti férfiak, mi lenne belőletek, ha nekünk nem lenne elég eszünk, végezte be az asszony, karját bekapcsolta a férfi karjába.

főleg az állami feladatot képező közigazgatás költségeinek megtérítéséül állami dotáczióra szorulna. Az állami dotácziók kérdése immár még a rendezett tanácsú városokkal szemben sem odázható el többé, hacsak az összes rendezett tanácsú városoknak a tönk szélére való jutását nem akarjuk.

Ismételjük, hogy két czikk keretében e nagy fontosságú kérdést kellően megvilágítani szinte lehetetlen, de az elmondottakból is talán kiviláglik az, hogy városunk mozgalmának motívumai nem kicsinyes, lokális jelentőségű óhajokban, fellengző törekvésekben, hanem nagyon is nagy fontosságú s országos érdekeket is érintő kérdésekben találhatók fel.

é. m.

______________________________________3_

A gazdaközönség szervezkedése.

Január 23.

A szoczialista izgatok hallatlan izgatásainak hullámai tnár átcsaptak vármegyénk határain is. Alig van hét, hogy ez vagy amaz községben munkásgyüléseket ne tartanának, amelyen a szocziális apostolok a legvakmerőbben ne izgatnának a rabszolga törvény ellen, amint ők a munkástörvényt nevezik s meg ne kísérelnék „felvilágosítani“ a mezőgazdasági munkásokat, hogy ők voltaképen izomerejüket, élő húsúkat viszik a vásárra s az ár, melyért életerejüket adják cserébe, arczpiritó mód gyalázatosán csekély.

Es izgatásaik során, melyek teljesen szétdulják, széttépik azon patriarchális viszonyt, mely ezideig a gazdaközönség s munkásai között fenállott, a legszemenszedettebb hazugságokkal arra ösztönzik a munkásokat, hogy a napszám béreket kétszeressére, sőt háromszo- rossára emeljék s már előre is árulónak, a munkásosztály árulójának bélyegzik azt, ki nem sorakoznék a kitűzött piros lobogó alá.

A megfélemlítés, melylyel az apostolok dolgoznak s melylyel szemben a hatóságok úgyszólván tehetetlenül állanak, talán még sohasem játszott oly nagy szerepet a társadalmi érvényesülés küzdelmeiben, mint jelenleg; annak elvadult tüneteit szemlélhettük a tavalyi aratási bérharcz idején az ország számos helyén s e tünetekből levonhatjuk a konzekvencziákat, hogy minő sors vár e vidék gazdaközönségére is, ha az izgatások termékeny talajra találnak, másrészt pedig ha a gazdaközönség idejekorán nem szervezkedik s a harczot nem sziklaszilárd összetartással, egyöntetűen veszi föl.

A mi vidékünkön az elmúlt években a mezőgazdasági munkások előtt a szoczialista izgatás még ismeretlen valami volt; de az országos izgatás már e vidéken is erősen éreztette a hatását, amennyiben a napszámbérek oly magasra emelkedtek, hogy azokat sem a szigorúan vett mezőgazdaság, sem pedig a szőlőművelés meg nem bírja. A gazdák a gazdasági év lezártával keserűen tapasztalhatták, hogy saját terményeiket a termelési költségek révén a piaczi áraknál sokkal magasabb árakon vették meg, pedig a termelési költségekhez sem a saját fáradságuknak bére, sem pedig birtokuk tőke értékének kamatai nincsenek hozzá számítva.

S ez elszomorító viszonyok között szinte teljes bizonysággal várható a napszámbérek emelkedése, aminthogy Szatmár vidékén a munkások máris oly magas tarifákat állapítottak meg, melyeket még a első minőségű bánáti föld sem bir meg, nemhogy ami agyagos talajú és sovány hozamú földünk megbirná.

Elérkezett tehát a tizenkettedik órája annak, hogy a gazdaközönség is szervezkedjék