Nagybánya, 1907 (5. évfolyam, 1-26. szám)
1907-06-13 / 24. szám
TÁHSADALMI ira S3 SZÉPIRODALMI HETILAP. előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a lap* közlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Morvay Gyula könyvnyomdájában is: Főtér I' A métely. Junius 12. A szeszes italok mértéktelen fogyasztása, különösen amennyiben a nép nagyobb tömegeiben érezteti hatását, sokat vizsgált probléma. A szeszes italok mértéktelen élvezetének igen mélyreható befolyása van a népre és e jelenség megfigyelése szocziológiai, egészségügyi szempontból felette érdekes és tanulságos. Az alkoholizmussal, mint tudományos kérdésBáró Wesselényi Miklós a 40-es években, a mikor intra politicam et extra az volt a téma: paraszt maradjon-e a paraszt vagy nem, a szűz vállak és robot világában pálinkával és paraszttal mert foglalkozni és föl merte vetni azt a kérdést, hogy mért hagyjuk mi, urak, a posványbán fetrenge ii a magyar fajnak megbecsülendő elemét, a pornépet? Szive elszorult annak a pusztításnak láttára, melyet a szeszes italok élvezete okozott az amúgy is nyomorgó jobbágyság soraiemberi munkásságot, ipart és takarékosságot, a jólét ezen főtényezőit, a korhelység fertőjébe. . . A pálinkakórság nemünknek oly betegsége s ez ital annyi kárt okoz, miként óhajtandó s mint a fejlődő ész s erkölcsi érzet postulátuma reményelhető is azon idő, melyben a pálinkafőzés nem a gabona szűkítés s ez által szükség előidéztetése czéljából, hanem mivel ezen ital aljasit, nyomort terjeszt s bűnt táplál, előbb terhes adó által kevesittetni s később sei csak az utolsó évtizedben kezdtek foglalkozni. Az orvos, a jogász, a nemzetgazda és a statisztikus egyaránt kiveszi a munkából a maga részét, mindegyik igyekszik a kérdésnek őt érdeklő oldalát alapjában megismerni és igy csupán idő kérdése, hogy az alkoholizmus tudományos rendszere fölépüljön és ennek nyomában meghátráljon a társadalmi előítélet és beköszöntsön a jobb belátás kora. A magyarországi alkoholellenes mozgalom történetében igen becses momentum, hogy a hazánk nagy szellemi újjászületését megelőző időben akadt nem egy felvilágosodott férfiú, aki az alkoholizmus ellen nem átallott szivvel-lélekkel sorompóba szállani. Nem, mintha párhuzamot vonnánk azon kori és mostani arisztokratáink között, csupán azoknak az időknek a jellemzésére emeljük ki, hogy éppen olyan fenkölt ember, mint báró Wesselényi Miklós, harczolt tollal és szóval az alkoholizmus ellen. Természetesnek fogja tekinteni e vonást báró Wesselényiben mindenki, aki ismeri életrajzát. ban és azzal a lépésével, mely e sorok tulajdonképeni tárgya, felhasználta a gabona akkori drágaságát nemes czélja elérésére, a szeszfőzés eltiltására vagy legalább korlátozására. Az alábbiakban idézünk néhány kiemelkedőbb paszszust abból a vezérczikk- sorozatból, mely a Kossuth Lajos be nem vallott szerkesztésében megjelenő Hetilap 1847-iki évfolyamában jelent meg. „Napról-napra terjed s öregbedik világszerte a meggyőződés, miszerint nemünk szellemi, anyagi s erkölcsi, valamint testi jólétének nagyobb mételye s veszélyesebb ellensége nincs a pálinkaitalnál. E veszély ellen szocziális téren és a hatóságok által is tétettek lépések, ue korántsem annyi s korántsem oly erélylyel, mint a tárgy fontossága kívánná. . . Nem szólok most arról, hogy a pálinkaital az emberi nemet nemzedékről- nemzedékre nyavalyásabbá tévén, menynyire gyengit, fogyaszt s aljasit ; arról sem, hogy mennyi bűnre vezet annak mámora s hogy mennyire fullasztja az annyira korlátoltatni fog, miszerint csak a gyárak s egyéb iparágak számára vegytanban, gyógyszerekhez, világításra, ipar- czikkek előállítására stb. szükséges szesz fog készíttetni. Azonban mig a valódi műveltség s fejlődöttség ezen szép kora eljövend, addig is bűn nélkül nem mulasztható kötelessége minden államnak, betiltani a pálinkafőzést legalább akkor, midőn már annak előállítása is másként nem, mint nyomort terjesztve történhetik. Mindez kétségtelenné teszi, miszerint alig létezett s alig létezhet nagyobb oka s szüksége annak, hogy a pálinkafőzés betiltassák, mint éppen most. Már az is, hogy a testvérhonban nagy a fenyegető szükség, elég ok arra, hogy ne engedjünk köznépünk rontására s romlására pálinkát főzni.“ Daczára annak, hogy e sorokban még nem nyilvánul meg az igazságnak az a mértéke, melyet az alkoholizmus kérdésével foglalkozó elmélet és gyakorlat, a tudomány és a statisztika egyesA Sátán. Demeter ur szerfölött el vala keseredve és kaczérkodott egy revolverrel. A revolver az asztalon feküdt, szép sima szerszám, fényes és tetszetős. Egy kicsi dísztárgy. Demeter ur pedig az asztal előtt ült és semmi egyebet sem csinált, csak épen kaczérkodott. Hátradőlt a székében, úgy nézte a csillogó, elefántcsont fogóju holmit. Azután a kezébe fogta, a súlyát mérlegelte. És próbaképen halántékához illesztette a csövet. Most egy nyomás! Azután pukk! Es vége van mindennek. Nem nyomta meg a ravaszt, hanem viszszatette a revolvert az asztalra és elhatározta, hogy előbb Dianát lövi agyon. A gyönyörűséges szép asszonyt, a hosszú aranyhajut, a kőszívűt. Gyűlölte most ezt a nőt. Merthogy őt okozta minden szenvedéséért. Előbb őt, aztán saját magát. És az ajakát harapta úgy, hogy kiserkedt rajta a vér. Éltorzult az arcza, mint egy kínvallatást szenvedőé. Mert nemcsak a testet, a csontokat és az izmokat lehet kinpadra feszíteni. Gyakran keresztre szegeződik, testi kínhoz hasonló kínnal vivődik, vergődik a lélek is. Úgy, mint most a Demeter űré, aki ime szerelmes és meg akar halni. Élőbb azonban őnagyságát fogja agyonlőni, mert ő az oka a sok és nagy szenvedésnek. A gyönyörű szép, aranyoshaju asszony, aki nem akarja meghallgatni Demeter urat, mert erényes akar maradni és becsületes. Most pedig egyszerre odaérkezett Demeter úrhoz a Sátán. Külső ábrázatára nézve nem vala ő az a lófarkos, kénköves lovag, kinek gyermekek rettenetére, bűntől elriasztandó kegyes hívek nagyon nagy ijedelmére az Írások lefestik. Sátáni mivoltából legfeljebb annyi maradt benne, hogy az egyik lábára biczegett s a két szeme lobogó lánggal égett, olyan lobogó lánggal, amilyen nem ég közönséges halandó szemében. Egyébként kifogástalanul öltözött, szembeötlően halavány ur volt, egy i egy kevésbbé fáradt és nagyon jó modorú. Inkább volt hasonlatos egy nem egészen ifjú világfihoz, aki elmúlott idejét élvezetekre, földi I gyönyörök keresésére használá fel, mintsem az ijesztő, félelmetes Sátánhoz. És mondá a Sátán Demeternek, aki meg- riadtan szakította félbe a csillogó revolverrel való kokettirozást: — Szervusz komám! Legkedvesebb segítőtársam! — Bocsánat! Nem ismerem uraságodat! válaszolta Demeter elmélázásából felrezzenve s igen csodálkozva amiatt, hogy magányát igy megzavarja egy ismerősen megszólaló idegen. — Dehogy nem ismersz! Én vagyok a Sátán! Demeter megijedt. De nem mutatta az ijedelmet, mert eszébe jutott, hogy az nem lenne gavalléros és hogy a megijedő ember nagyon nevetséges figura. Azért nyugalmat erőltetett magára, bárha az első meglepetés kábulatában szédült és hebegett: — Kérem ... én ... azt hittem ... a poklok mélységes fenekén tanyázik méltóságod! A Sátán kaczagott és bizalmasan leült Demeter mellé az asztalhoz. — Dehogy fiam! Az régen volt. Akkor, amikor még a bibliát Írták. És sok száz évvel ezelőtt, mikor egyszer magamnál egy hírneves poétát is, vendégül tisztelhettem. Valami Dante nevűt. Ékes versezetben meg is irta, hogy odalent miket tapasztalt. Bizonyára olvastad. Avagy nem ismered a Divina Comediát? Demeter ur sohasem olvasta a Divina Comediát. Mint ahogy tdlajdonképen egész életén keresztül nem olvasott semmitsem. A
