Nagybánya, 1907 (5. évfolyam, 1-26. szám)
1907-01-17 / 3. szám
V. évfolyam. 1007. janu&r liO 1*7. 3-d.lls. escAm. tAhSADA-LMJ ÉIS S55É3FX510I>ALMI heitilap. eiiftietéd árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévr© 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Magjalenik mindsn hétan csütörtökön reagál 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő: Szarkssrtísé* és kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a lap» ' * közlemények, hirdetések 1 előfizetési pénzek küldendők. EGL í MLÍALY. Hirdetitek felvétettek Morvav Gyula kSnyvaytndéjáktB la: Ntár 14, Nagybánya mozgalma. Január 16.- Két czikk. E czim alatt, mint azt már említettük, laptársunk: a Szatmárv ármegye hosszabb czikkben foglalkozik városunk közönségének azon törekvésével, hogy visszaszerezve régi törvényhatósági jogát, ügyeit a legszélesebb körű autonómiával, önállólag, függetlenül intézhesse. Talán fölösleges is mondanunk, laptársunk végső konklúziója, az, hogy Nagybánya anyagilag nem elég erős, szellemileg nem elég érett az önálló törvény- hatóság létesítésére. „Ha Nagybánya polgársága, végzi fejtegetéseit laptársunk, visszaszerzi azon anyagi erejét, mit lát a múltban s ha birni fog a megfelelő képességgel, elsők leszünk, hogy a lehetőt megtegyük érdekében, de addig érezze | magát megnyugvással közös megyei tör- j vényhatóságunkban. “ Tagadhatatlan, hogy a Szatmárvár- megye érvelései, melyek e konklúzióra I vezették, csillogóak, tetszetősek s nagyon is alkalmasak arra, hogy a kevésbbé avatottakat megtévesszék. De engedjen meg j laptársunk, ha mindjárt eleve kijelentjük, hogy téves utakon jár, midőn a város mozgalmának s a „Nagybánya“ állás- foglalásának motívumait kicsinyes, lokális jelentőségű óhajokban, fellengző törekvésekben véli fölfedezni s midőn egy év költségvetési előirányzatának tételeiből akarja megállapítani azt, hogy a város anyagilag elég erős-e a törvényhatóság terheinek elviselésére? Két czikk szűk keretében lehetetlen kimerítően foglalkoznunk e nagy fontosságú kérdés minden részletével s épen ez okból csak azon főbb szempontok csoportosítását kíséreljük meg, melyekből leszürődnek mindazon indokok, melyek a város mozgalmát megindították és irányítják. Igaztalanok volnánk Szatmárvármegye törvényhatósága iránt, ha a legnagyobb készséggel és hálával be nem ismernénk, hogy városunk a törvényhatóság termében mindig a legnagyobb lojalitással találkozott s Szatmárvármegye gyöngye, mint városunkat beczézgeiték, minden körülmények között bírta és érezte a vármegye jóindulatát. De a város mozgalma nem is hasonlítható a hálátlan fiú szerepéhez; annak motívuma nem az, mintha a város a megyei közös törvényhatóságban nem érezné magát megnyugvással, hanem egyedüli indító oka az a mélyen lealázó, méltatlan és semmivel sem indokolható helyzet, melybe az 1886. évi XXII. t.-czikk a többnyire magas intelligencziával biró sz. kir. r. t. városokat sodorta akkor, midőn ugyanazon elbánásban részesíti, ugyan- egv kalap alá fogja az ország legkisebb községeivel, azzal a kivétellel csupán, hogy az 1886. XXII. t.-czikk 165. §-a értelmében azon városok, melyek egykor törvényhatósági joggal bírtak s az 1876. XX. t.-czikk folytán alakultak át rendezett tanácsú városokká, vagyoni ügyeikben nem a törvényhatóság, hanem a belügyminiszter felügyelete alatt állanak. E városok közé tartozik Nagybánya. De azért a felsőbb hatóságok gyámkodását súlyosan érezzük mi is. S ugyan mi értelme is van annak, hogy egy oly magas intelligencziáju képviselőtestülettel biró város, mint a mienk is, oly nagy gyámság alatt legyen, mint aminő gyámkodás például jogosult egy oly községgel szemben, melynek elöljáróságában a jegyzőn kívül alig van írástudó ember. E fölösleges gyámkodás nagy kerékkötője a szabadabb mozgásnak, a vállalkozási szellem érvényesülésének s nem habozunk kimondani: a városok fejlődésének, boldogulásának is. A theoriákhoz, de nem a gyakorlati élethez simuló községi törvény értelmében a képviselőtestület alig hozhat oly határozatot, melyet a felsőbb hatóságok jóváhagyása nélkül végrehajthatna. A felsőbb hatóságoknak beleszólásuk van a városok közéletének majdnem minden megnyilvánulásába, minden fázisába. Micsoda autonómia az, hogy a felsőbb jóváhagyás kieszközlése nélkül nem szervezhető egy bakteri állás sem, nem vehető fel egy fillérnyi kölcsön, nem adható el, nem szerezhető egy talpalatnyi föld sem, semmi középitkezés sem vihető keresztül, nem is említve azt, hogy a vállalkozási szellem meg épen semmi téren sem érvényesülhet, anélkül, hogy azt a fel- j sőbb gyámkodás a legtöbbször Prokusz- tesz-ágyba ne gyömöszölné. A „Nagybánya“ tárczája. JZorongó, szürke jellegek... Borongó, szürke fellegek, Siessetek, siessetek! Ók fussatok, rohanjatok! Házáig meg se álljatok. Ha tán vidám, úgy: zúgjatok, Viharra, vészre váljatok! De hogyha bús: oszoljatok! És sírjatok, csak sírjatok! 5omlő Sándor. Az áldozat. — Irta: Molnár Qyula. — (Elegáns női budoár. Egy tabouret-n. Arkayné 30 éves; komoly mélázó arc, a vonásokon fagyos közöny, de az ajkak körül pajkos mosoly. Szemközt bizalmas közelben Méray György, 28 éves; szőke fej, mely atléta vállakon nyugszik, kék szemek, melyek nyíltságot és őszinteséget sugároznak ki.) Arkayné: (ünnepélyes komolysággal) Köszönöm, kedves György ... Köszönöm, hogy eljött. . . György: (udvarias főhajtással) Kötelességemnek tartottam eleget tenni nagyságos asszonyom hívásának. Arkayné: (székében hátradőlve, némi szigorral) Egy kis bizalmas beszélgetésünk lesz. I Számítok a diszkrécziójára. György: (szertartásosan meghajol) Arkayné: Némi küzdelem után elhatároz- I tam, hogy valamire figyelmeztetni fogom . . . György: Ah ... és az? Arkayné: Maga még nagyon fiatal ... Ez azt jelenti, hogy könnyelmű és meggondolatlan, j Észre se veszi, mikor veszedelembe sodorja önmagát, meg mást is . . . György: (feszélyezetten) Valami hibát követtem volna el, anélkül, hogy tudnék róla? Arkayné: Oh, bizonyára igen jól tudja, hová czélzok? György: Asszonyom... halvány sejtelmem sincs róla. Arkayné: Ugyan, ne affektáljon . . . Épp oly jól tudja mint én, hogy kiről van szó! György: Eszerint szó van valakiről? De hát mért nem mondja, mi történt? Arkayné: Óh, semmi se történt ... s remélem, nem is fog. Elejét akarom venni. György: Kiváncsivá tesz! Arkayné: Ön tudja, hogy Gizi könnyelmű és hóbortos teremtés. Keresi a romantikust, szereti az életet ideális oldaláról fölfogni . . . György: (lehangoltan) De asszonyom, én igazán nem tudom . . . Arkayné: Ah, még csak az kellene, hogy velem szemben az ártatlant adja. Nagyon éles megfigyelő képességem van! Egyébiránt valamit előre kell bocsátanom. Gizi 8 évvel fiatalabb j nálam. Nemcsak a nénje, de egy kissé az anyja i is vagyok. Én neveltem föl, én adtam férjhez. : Az igaz, hogy nem kerestem számára valami i szeladont. Az én uram se az. Mindketten derék, I jó férjek, a munka emberei! Én meg vagyok az urammal elégedve, — és Gizi is meg lehetne, ha . . . György: (elpirul, megzavarodik, feszeng ülőhelyén.) Sőt én azt hiszem, - és bizonyos vagyok benne . . . Arkayné: (ujjával megfenyegetve) Csitt! Engem ön úgyse fog félrevezetni. Akkor se sikerülne, ha kissé óvatosabbak lettek volna. De maguk cseppet se voltak azok . . . ^ sőt mondhatom, igen-igen könnyelműek voltak! Édes Istenem, attól tartok, hogy mások is észrevették. György: (megrémültén) Az Istenért mit?! Arkayné: Minden alkalommal félrevonulni a szalonok homályos zugaiba . . . jelentős pillantásokat váltani egymással ... a virágok, a legyezők nyelvén suttogni . . . Mindez nem történhetik meg anélkül, hogy mások is észre ne vegyék. Én azonban egyjdő óta valósággal tanulmányozom magukat. És fájdalom, úgy találom, hogy a dolog komolyodni kezd. Dehát végre is . . . mit akar ön, kedves György? György: (hebegve) Én, asszonyom, hogy... mit akarok? Semmit . .. szavamra mondom.
