Nagybánya, 1907 (5. évfolyam, 1-26. szám)
1907-05-02 / 18. szám
2 1907. május 2. NAGYBANYA A városok e horribilis megterhelésében s főleg abban, hogy közvetve is, közvetlen is kénytelenek vagyunk az államnak adózni, szörnyű nagy igazságtalanság rejlik. A vármegyék közigazgatási kiadásokra évente 16 millió 800 ezer koronát kapnak az államtól s ez összeghez járul még 4 millió 300 ezer korona, melyet az állam a jegyzők és segédjegyzők fizetésrendezése révén ad a vármegyéknek. Tehát 21 millió 100 ezer koronára rúg az az összeg, melyet a közigazgatás ellátásáért a vármegyék és községek kapnak, mig a rendezett tanácsú, sőt a törvényhatósági joggal biró városok egy fillért sem kapnak az állami közigazgatás közvetítéséért. Ezt a nagy visszásságot, ezt a nagy igazságtalanságot annál súlyosabban érzik a városok, mert természetes fejlődésük^ modern kor követelte uj intézmények létesítése a silányul, fizetett tisztviselők részéről támasztott igények napról-napra újabb áldozatokat követelnek. Ez, kizárólag egyedül ez a visszás helyzet okozója azután annak, hogy a városok legtöbbje úgyszólván elmerül a pótadóban. Arad 69, Győr 71, Újvidék 72, Gyöngyös 109, Halas 100, Pancsova 83, Nagykároly 84, Esztergom 75 százalékos pótadóval küzdenek s nincsenek rózsásabb állapotok más városokban sem, hiszen a városok nagy többsége mind 70—110 százalékos pótadó terhét viselik. Olyan város, mint Nagybánya, hol a szigorú értelemben vett városi háztartás kiadásait pótadó nélkül vagyunk képesek fedezni, ma már fehér holló számba megy. S ily megdöbbentő viszonyok mellett, ha a törvényhatósági joggal felruházott városok nagy anyagi áldozatukért a nagyobb körű autonómiában s kiváltságos közjogi helyzetükben némi rekompen- zácziót találnak is: a rendezett tanácsú városok helyzete annál sivárabb, mert mind amellett, hogy a közigazgatás ellátásáról oly terjedelemben gondoskodnak, mint a törvényhatósági városok, önkor- mányzatuka szó igazi értelmében még sincs, mert minden lényegesebb határozatuk a vármegye jóváhagyásától függ, a vár- megye gyámkodása alatt állanak, mely specziális viszonyaikat, igényeiket nem is ismeri s igy azok kielégítése, istápolása iránt nem is bírhat a kellő fogékonysággal, sőt a városok nagy pótadójuk mellett még vármegyei czélokra is kénytelenek adózni. Hogy pedig az erőteljes, czéltudatos önkormányzat, a haladásra való törekvés s a gazdasági és kulturális fejlődés minő nagy akadályokra bukkan, midőn a városnak legnagyobb és legkisebb ügyei is a vármegye jóváhagyásától függnek, azt bővebben fejtegetnünk fölösleges. A rendezett tanácsú városok országos értekezletének lesz feladata, hogy mindezen anomáliákkal foglalkozzék s a rendezett tanácsú városok országgyűlési képviselőinek hathatós támogatásával megtegyen, megmozgasson mindent, a mitől a városok máris csődbe jutott autonómiájának s a tönk szélén álló anyagi helyzetének megmentése remélhető. Mi bízunk az akczió sikerében, mert tudatában kell lennie annak intéző köreinknek is, hogy egy erős, virágzó állam csak a vidéki góczpontok: a városok felvirágzása, megizmosodása után alakulhatki. S ismerve nagynevű országgyűlési képviselőnk: dr. Földes Béla egyéniségét, nagy befolyását s városunk iránt táplált kiváló jóindulatát, hisszük, hogy e mentő munkálatból derekasan kiveszi a maga részét. Ha csak egy hányadától megszabadulunk azon terheltnek, melyet most az állami feladatot képező közigazgatás ró városunkra, úgy egy szebb s biztatóbb jövő perspektívája csillog felénk. Az osztály sorsjáték. Az osztálysorsjátéknak, nem tudjuk biztosan hányadik sorozata, a jövő hóban veszi kezdetét. . Az első osztály húzása május hó 23. és 25-ére van kitűzve, de már most megindultak azok az arczátlan reklámok, melyekkel valóságos hajtóvadászatot rendeznek az élelmes ügynökök az állampolgárok vagyonára. A beugratásnak, a rábeszélésnek, a játék- szenvedély felköltésének nincs az a csábos eszköze, melyet fel ne használnának a fő és alügynökségek, csakhogy úgyszólván értéktelen papírjaikat jó borsos áron rá ne sózhassák a gyanútlan s félrevezetett emberekre. E reklámok alatt nem a lapokban megjelent hirdetéseket értjük, melyek már a nagy nyilvánosságnál fogja sem igen léphetik túl a jóizlés határait, de értjük azon óriási tömegű magánleveleket, melyekkel ilyenkor, a játék- sorozat kezdetén, valósággal elárasztják mindazokat, kik azon szerencsétlen helyzetben vannak, hogy nevük valamely czimtárban bent foglaltatik. Aki egy évben egy levelet sem vált senkivel, csodálkozva látja, hogy a játéksorozat kezdetén úgy a fővárosból, mint a vidék nagyobb emporiumaiból halomszámra elárasztják nemcsak hangzatos nyomtatványokkal, de zárt, sőt ajánlott levekkel is, melyekben a rábeszélésnek minden Ígérgetéseivel eredeti sorsjegyeket küldenek a nyakára és számos sürgető levelekkel kellemetlenkednek olyan embereknek, kik sorsjegyet soha senkitől nem is rendeltek. Sőt megtörténik nem egy Ízben az az eset is, mint Búza Barna. orszgy. képviselő interpellácziójából kitűnik, hogy azt a vidéki embert, ki az ügynökségek által a nyakára küldött sorsjegyekre nem reagál, a sorsjegyek áráért bepörlik Budapesten s a legtöbb esetben el is makacsolják s az a jó vidéki, aki sorsjegyet nem rendelt, a nyakára küldött sorsjegyekért fizet mint a köles. Valóban ezek a molesztálások, a reklámozásnak ezen csúnya kinövései s az osztálysorsjegyekkel tapasztalt visszaélések tovább nem türhetők. Korlátok alá kellene vetni a játékszenvedély felköltésére irányuló izgatást, minek legtöbbnyire épen az alsóbb néposztály esik áldozatul. A néhai kis lutri pusztítása számba sem vehető az osztálysorsjáték rombolása mellett. A kis lutri, mely minden reklám nélkül ült boljában, évenkint legfölebb öt-hat millió koronát szedett ki a polgárok zsebeiből, mig az osztálysorsjáték évenkint huszonhat-huszon- nyolcz millió koronával koppasztja meg a népet épen minden képzeletet felülhalodó reklámeszközei révén. Hogy az az idegen vállalat, mely az osztálysorsjátékot bérbe vette, minő busás haszonra dolgozik, elképzelhető, hogy a nehány évvel ezelőtt 500 korona névértékben kibocsátott részvények tényleges értéke ma már 1855 koronára emelkedett épen az évi nagy osztalék révén, melyet a részvényesek boldog birtokosainak juttat. Ennek az idegen vállalatnak az évi tiszta nyeresége ma már megközeliti az öt millió koronát az esetleges nyeremények kifizetésén kívül. És ez a tenger pénz jobbára a kis exisztencziák zsebéből kerül ki, mert a vagyonosabb és műveltebb osztály már régóta tisztában van azzal, hogy azon a pénzen, melyet kezdtem a dolgot. Nem nyugodtam addig, mig ki nem nyögte, hogy : szerelmes. Másfél hétig tartott aztán, mig kivettem belőle, hogy én belém szerelmes. Adrienne : És aztán. Bella: Nagyot kaczagtam és aztán ott hagytam a faképnél. Adrienne : Szóval játszottál vele, mint macska szokott az egérrel. Bella : Az ............de ugyancsak a torko mra forrt. Adrienne: Hogy — hogy ? Bella: Kérlek, a fiú most már egyebet sem tett, mint sóhajtozott a fülembe s a hol szerét tehette, arról döngicsélt, hogy mennyire szeret és mennyit szenved emiatt! Adrienne : Istenem, az efféléhez mi traini- rozva vagyunk. Bella: Igen ám! De ez a fiú apránkint neki bátorodott, minduntalan csókot lehelt a kezemre. Szemeivel majd fölíalt. Unalmassá lett. Szabadulni akartam tőle. Hidegséget színleltem. Eltagadtam magam, ha hozzám jött. Nem hívogattam az estémre. Köszönését hidegen viszonoztam. Adrienne: És az eredmény? Bella: Az, hogy most egészen megvadult! Adrienne: Ugyan! Bella: Valósággal meg van őrülve. Adrienne: Miből következteted? Bella: Győződjél meg magad róla! (Illatos levélkét vesz elő és átadja Adriennénak.) Adrienne: (Kibontja a levelet és mohón olvassa): Imádott asszonyom! Három hónap óta úgy bánik velem, mintha bélpoklos volnék. Énnyi idő épp elég arra, hogy leszámoljak szenvedéseimmel. Miért is élni, ha Ön nem lehet enyém ? Elhatároztam, hogy megölöm magam. Mielőtt azonban a gyilkos fegyvert a halántékomnak irányítanám, esdekelve kérem, könyörüljön rajtam s mentsen meg. Jöjjön el hozzám esti hat órakor. Oh, egészen nyugodt lehet, nem azért hívom, hogy alkalmatlanságot okozzak, vagy holmi szce- nát csináljak. Udvarias és kimért leszek. Látni fogom! Ennyi az egész! És mégis ettől teszem függővé az életemet. Megteszi asszonyom ? Nem lehet olyan kegyetlen, hogy meghalni engedjen. Tehát viszontlátásig, a síron túl is az Öné. T . . . Bella: Nos, mit szólsz ehhez ? Adrienne: Ez a legnagyobb szemtelenség, amit levél alakjában láttam. Bella: És lásd, ez a fiú olyan hóbortos, hogy kész megtenni amivel fenyeget. Adrienne: (Megvető mozdulatot tesz). Nekem mondod ezt? Bella: Mit ? Te kételkedel benne ? Adrienne : Az efféle fenyegetés szélhámosság, nem egyéb. Presszió!.. . Zsarolás! Számit a félénk jó szivedre. Egyébiránt mit fogsz tenni ? Bella: Tőled akarom hallani, mit tegyek? Adrienne: Megvallom ... ez a helyzet ... kissé kényes ... ha én volnék a te helyedbe . . . természetesen minden attól függ, hogy ki az az ifjú ember, aki ily vakmerőén lép fel ellenünk? Én Tóbist jó fiúnak tartom. Kissé ostoba . . . de ez engem mulattat. Ha hozzám irta volna ezt a levelet. . . én ... végre is, én nem vagyok olyan fiatal és tapasztalatlan asszonyka, mint te. Egészen más az, ha én mosdatom meg ilyen éretlen ifjoncznak a fejét, mintha te akarnál ilyetén kísérletbe bocsájtkozni. Ha tehát tőlem vársz jó tanácsot, úgy én csak annyit mondok, tégy bármit is, egész nyugodt lehetsz affelől, hogy a fiú holnap ott lesz a zsurodon, sőt holnapután is . . . Eszeágában sincs megölni magát. Ah, kedvesem, ezen a téren a férfiak oly nyomorultul tudnak hazudni . . . Esküszöm, hogy a te Tóbisod is hazudik . . . Bella: Igazán, te azt hiszed ? Adrienne: Megvagyok róla győződve. Oltár előtti szent esküt teszek rá, ha kívánod. Nos? Meg vagy már nyugtatva? Bella: Tökéletesen. Adrienne: Édesem, hacsak nincs kedved hozzá, megragadni ezt az ürügyet arra, hogy a fiú üstökét derekasan megrángasd, ami egy kissé veszedelmes, mert a férj urak nem értik az ilyen tréfát s az efféle nem is oly könnyű, mint az ember hinné ...............menj haza s leg fölebb .... Bella: (Kíváncsian ütve fel fejét) Legfölebb? Adrienne: írj valami válaszfélét.
