Nagybánya, 1907 (5. évfolyam, 1-26. szám)
1907-05-02 / 18. szám
"V. évfolyam. 1007. május lió £2. 18-dili. szám. Elillietéil árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8 — 12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY SierkeutGság é* kiadóhivatal': Erdélyi-ut 22. szám, hova a lap* közlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések ielvítetoek Morvay Gyula könyvnyomdájában la: Pótár Iá, Nyilatkozat. Moldován László képviselőtársain a „Nagybánya és Vidéke“ legutóbbi számában „Még 100.000 korona“ ez. czikké- ben válaszol a városi gazdálkodásról Írott soraimra. Czikkében, elismerem, jó humor nyilvánul meg, melyen magam is jól mulattam, de nagy sajnálatomra érdemleges megjegyzéseimre érdemleges választ nem kaptam. Moldován László képviselőtársam a dolognak a könnyebb végét fogta s a helyett, hogy czikkemnek belső tartalmát vette volna bonczkés alá, annak csillogó külsejébe kapaszkodott bele. Ismerve Moldován László egyéniségét, nem teszem fel róla, hogyha egy idegen emberrel találkozik, annak belső, egyéni értékét vagy értéktelenségét a divatos vagy kevésbbé divatos külső után Ítélné meg s a szerint ajándékozná meg vonzalmaival, hanem mindenesetre kutatni fogja, hogy a külső mit rejteget? Nem tehetek arról, hogy az én egyszerűen megirott czikkemet a szerkesztői toll csillogó köntösbe öltöztette, de ez még nem ok arra, hogy Moldován képviselőtársam a czikk belső tartalmát figyelembe se vegye. Amit Moldován László nem tenne meg egy idegen egyénnel szemben, azt megtette énvelem, a város képviselőtestületének egyik legrégibb tagjával, hogy ítéletét csupán a külső köntös után alkotta meg. Épen ezen okból nem győzhetett meg sem engem s azt hiszem, a nagy közönséget sem állításainak igazairól. Szerencsy József. A városok pénzügye. Április 30. Többször volt már alkalmunk a városok szerfölött nyomasztó pénzügyi helyzetével foglalkozni s reá mutatni arra, hogy a városok zilált anyagi helyzetének egyik főoka a fiskus rettenetes falánksága, melylyel közvetlen is, közvetve is túlontúl igénybe veszi a városok erőforrásait. Most, hogy a rendezett tanácsú városok országos értekezletének küszöbén állunk, a fővárosi sajtó orgánumok is nagy részletességgel foglalkoznak a városok súlyos anyagi helyzetével s egy- értelmüleg konstatálják, hogy az a szűkkeblűén mostoha politika, melyet az állam a városokkal szemben tanúsít, kétségkívül a városok csődbe jutásához vezet. A fővárosi lapok egyik legtekintélyesebbje, a B. H. szintén tárgyalja a városok anyagi ügyeit s nagy megnyugA „Nagybánya“ tárczája. A tavasz hírnökei. — Coshuc György. — Napfényes messze-messze tájról, A clélibábos szép hazából Vándor madárkák, ó csak jöjjetek! Az erdő fái félig holtan, Lomb- és daloktól megraboltan, Epedre várják érkezésieket! Nem leltetek-e más barátot, Feledve azt, kit itt hagyátok, — A verő fényes tiszta ég alatt? Gondoltatok-e e hazára, És nézve felhők táborára, Nem sirtatok-e a honvágy miatt? Elérve lent a délvilágot, Tudom, hogy ránk is gondolátok, S ilyenkor egy dalt küldtetek felénk. S fölcsendülvén a méla ének, Bizonynyal büszkén hirdetétek, Hogy több olyan dal nincs, mint a miénk. Ám, hogyha most ti visszaszálltok, Mindent a régiben találtok: A fészek áll még ringó lomb között. Bűvölő, életosztó nyár van! S én vágyom, hogy szivemre zárjam, S megsirassam a tollas érkezőt. Világ borítja már a fákat, Dal veri föl az éjszakáikat És lomb fakasztó esőt hoz a szél; Mind, amit őszkor elvivétek, Veletek ismét visszatérnek: Uj éltet hirdet fű, fa és levél . . . liéval Károly. Megfogadott jó tanács. Birófalviné 32 éves. Kézdyné 22 éves. (Kézdyné most lépett be Birófalvyné szalonjába, a két hölgy igaz baráti bensőséggel üdvözli egymást, ezuppanó csókot vált egymással, aztán Adrienne segít Bellának a kalapját és boáját elhelyezni). Bella (hajfürtéit igazítja a tükör előtt): Nem is csodálkozol, hogy ily szokatlan időben jövök ? Adrienne-. Sohasem jöhetsz hozzám szokatlan időben, Bella: Odáig vagyok ! Adrienne: Ne mond! Meg sem látszik rajtad ! Bella: Mindjárt megfogod érteni. (Leülnek egy dűlt alakú pamlagra egymással szemközt.) Adrienne: Igazán kiváncsivá teszel. vással s azokkal szemben, kik szavunknak nem tulajdonítottak kellő súlyt, midőn a városok rósz pénzügyi helyzetének okait feltártuk, — bizonyos elégtételve- véssel konstatáljuk, hogy ez előkelő fővárosi organum is a létező bajok forrásaiul ugyanazon okokra mutat reá, melyeket mi már számtalan Ízben megneveztünk, mint olyanokat, melyek a városok boldogulásának, anyagi felvirágzásának elháríthatatlan kerékkötői. Több ízben felpanaszoltuk, hogy minő terheket ró a városokra s igy városunkra is az, hogy a magunk költségén kell állami funkeziókat végeznünk, holott ez állami funkeziók ellátására tekintélyes öszegekkel adózunk az államnak, de az államtól e külön megterhelésért semmi rekompenzácziót nem kapunk, holott ez az állami segítség nemcsak számos kormány nyilatkozattal, de törvényileg is (1899. évi VI. tezikk 4. §.) kilátásba helyeztetett. így magunknak, a magunk költségén kell ellátni az állami közigazgatás közvetítését, a közegészségügyet, a szegényügyet, az iskolaügyet, a gyámügyet, az adókezelést, az állami anyakönyvezést, a községi bíráskodást, a közbiztonsági ügyet, jóllehet, ezeknek ellátása mind állami feladatot képezne. Hiszen képzeljük csak el, hol állana városunk anyagilag, ha megszabadulnánk e terhektől s évente majdnem százezer koronával fordíthatnánk többet a szigorú értelemben városi háztartásra. Bella: Ah, Adrienne .... Kétségbe vagyok esve. Nem segíthet rajtam más, csak te. Szükségem van okosságodra, tapasztaltságodra. Bizonyos vagyok benne, hogy jó tanácsot kapok tőled. Adrienne: Kedvesem, erre biztosan számíthatsz. De mi lelt ? Bella: Oh elmondom . . . Képzeld! Kelemen Tóbiás . . . hisz ismered? Adrienne: Mi történt vele? Bella : Kérlek, olyan jó fiúnak látszott. . . Két év előtt mutatták be Tátrafüreden. Olyan csendes, szótlan embernek mutatkozott. Órákig elüldögélt a társaságban, rám meresztve szemét. . . . Adrienne: Egészen csinos gyerek •. . . Bella: Aztán eljárogatott az estélyeimre. Ereztem, hogy a fiúra nézve nem vagyok közömbös és ez egy kissé . . . hogy is mondjam csak . . . csiklandozta az idegeimet . . . Adrienne: Észrevettem, hogy flirtelsz vele . . . Bella: Ah dehogy . . . Mindössze is csak annyit tettem, hogy vallomást csikartam ki belőle. Adrienne: Vallomást csikartál ki? Bella: Hát igen . . . Bosszantott a némasága. Ingerülté tett a sóhajtása és bántott hosz- szas, mélázó tekintete, melylyel majd elnyelt. Egyszer igy szóltam hozzá: Hallja Tóbis, maga kiállhatatlanul unalmas ............ Ad rienne: Nos és mit felelt reá ? Bella: Azt, hogy — semmit sem szólt. Elpirult. Hebegett valamit. Akkor forsirozni
