Nagybánya, 1907 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1907-04-25 / 17. szám

1907. április 25. 3 vele érintkeztek, soha sem fogják elfeledni szeretetre méltó egyéniségét, szolgálatra kész udvariasságát és nemesen puritán egyszerű­ségét. Nagyvárad, Nagybánya, Gyula, Érmindszent s a biharvármegyei községeknek hosszu sora sokszor tapasztalhatták szerető atyai szivének megnyilatkozását. Aki csak hozzá fordult, soha sem távozott tőle üres kezekkel, hiszen akkor volt boldog, ha jót tehetett. Nagy energiájú ember volt s késő agg­korában is bámulatos munkaerő; igazán el lehet mondani, hogy életeleme a munka és jótékony­ság volt. Amily elnéző volt másokhoz, épen olyan rendkívül szigorú önmagához s magas életkora daczára is fiatalos kötelességérzettel végezte j teendőit. Jótékonysága nemcsak az elesett, nyomorba | jutott embertársai segélyezésében nyilvánult j meg, hanem oly alkotásokban is, melyek hosszu j időkre hirdetni fogják fenkölt, nemes gondol- ! kozását, jóságos, melegen érző szivét. Alapítványai felül haladják a millió K-t. Ez j alapítványok legtöbbje nevelési czélokat szolgál, j hogy a legszegényebb szülők is képesek legye­nek iskoláztatni, kiképeztetni arra érdemes gyermekeiket. Egyik legkiválóbb alkotása a nagyváradi Szent László-intézet alapítása, melyet óriási nagy áldozatokkal ő hivott életre s az ő bő­kezűsége, gondoskodása tette minta, virágzó intézetté. Humanus érzelmei általános szeretetet és tiszteletet biztosítottak részére mindenha ; rend­kívüli érdemeiért pedig sok magas kitüntetés érte. E kiváló érdemei elismeréséül nevezték ki sardikai v. püspöknek ; ezért tüntette ki ő- fetsége a vaskorona-renddel ; ezért választották meg minden ellenkezése és vonakodása daczára Schlauch bíboros elhunyta alkalmával káptalani helynöknek. Mint káptalani helynök is annyit j fáradozott egyházmegyéje érdekében, oly sok ; jót tett, hogy senki sem érezte a megyés püs- j pök hiányát. 1904-ben tartotta meg, kerülve minden : ünnepeltetést, a legnagyobb visszavonultságban gyémánt-miséjét, de ez alkalommal is impozán- ! san nyilatkozott meg a személye iránti mély j tisztelet és szeretet. Nevét városunkban is egy nagyobb ala­pítványával tette feledhetetlenné. Még 1892-ben J 12.000 koronás alapítványt tett egy gyermek- j menház czéljaira s csak egy-két héttel ezelőtt i 20.000 koronás alapítványt csatolt az első ado­mányhoz, mely időközi kamataival már is tekin­télyes összeggé nőtte ki magát. Remény van rá, hogy az elhunyt főpásztor intencziója nem­sokára megvalósul s a rák-utczai Sürger-féle házban, mely az elhunyt egyháznagy szülőháza volt, már rövid idő alatt egy gyermek-menház fogja hirdetni a nagy filantróp emlékét. Távirati értesülésünk szerint az egyház- nagyot a püspöki székesegyházban nagy dísszel ravatalozták s onnan a nagyváradi egyházme­gyei papság s Nagyvárad közönségének óriási részvéte mellett ma, szerdán délelőtt 3|í9 órakor helyezték örök nyugalomra. Elhunytát városunkban a Szent István- toronyra s a városházára kitűzött gyászlobogók hirdették s temetés ideje alatt egy félóráig zug" tak a mi harangjaink is. Winkler József Nagybányán született 1821. február 17-én, régi polgári családból. Atyja Winkler Konrád, anyja Kubányi Mária volt. Hogy az elhunyt mennyire szerette szü­leit, meghatóan bizonyítja, hogy emlékökre na­gyobb alapítványt tett, hogy haláluk évforduló napján gyászmisse tartassák. Theologiai tanulmányait Budapesten vé­gezte a központi szemináriumban s midőn visszakerült egyházmegyéjébe, püspöke udva­rába vette szertartónak. Két év múltán, 1844. ápril. 6-án szentelték föl s miután rövid ideig kápiánkodott, ismét a püspöki udvarba került mint szentszéki jegyző és titkár. 1845-ben már Érmindszent plébánosa volt. Hívei rajongásig szerették s e szeretetet később azzal hálálta meg, hogy templomukban egy díszes oltárt emeltetett s a plébános és kántortanitó java­dalmazásának növelésére nagyobb alapítványt tett. Szaniszló megyés püspök azonban nem sokáig hagyta Ermindszeníen. A központba hivta be ismét titkárnak, hol a nemeslelkü fő­papnak mindenben hű követője volt. Ez időtől fényes pályáján gyorsan haladt előre. 1861-ben már kanonok, 1866-ban apát, 1890-ben szardikai v. püspök, 1899-ben nagyprépost lett. 1900-ban Nagyvárad város közönsége nagy érdemei el­ismeréséül díszpolgárává választotta. 1901-ben tüntette ki őfelsége a vaskorona-rend II. osz­tályával. Váradi értesüléseink szerint végren­deletében is több nagyobb alapítványról tett intézkedést. _____________NAGYB ANYA de koltáit rúnát, mindig a legutolsó divat után igazodva, hol a hátát, hol meg a keblét muto­gatva a tanulni vágyó ifjúságnak. III. E vállakat bővebben leírni teljesen feles­leges volna. Ismeretesek és népszerűek azok akár a Pont-Neuf, vagy a Chat Noir. Tizennyolcz hosszu éven át szolgáltak az ingyenes nyilvános látványosságok közé. Bál­ban, színházban, szalonban, vagy bárhol látta meg akárki, menten felkiáltott: — Nini a grófnő! Azt a fekete anyajegyet a bal vállán ismerem már! A grófnő vállai különben nagyon szépek: fehérek mint az alabástrom, teltek, gömbölyűek és kihívók. A természet alkotó erejének „chef d,vevre“-je. De azért, ha a férje vagy szeretője vol­nék, inkább megcsókolnám a miniszterelnök szobájának kilincsét, legyen bár megkoptatva és összepiszkolva a csuszó-mászók kezeitől, mint e vállakat, melyeket a ledér Paris, ez a „ville de la lumiére et de la bue“ végig simo­gatott érzéki lehelletével. Csak elgondolom, hogy micsoda anyagból van alkotva, hogy nem fogott rajta az emberek ezreinek vágya. A grófnő bizonyára máshol tartja szemérmetes- ségét, mert vállait valóságos közintézménynyé tette. Vállai mindenütt megjelentek a veszély j pillanatában. A habozókat helyes útra terelte, I a trout támogatta vele, felvidámitotta a minisz- ! tereket, szórakoztatta a szinházi habitüéket s jobban tudott beszélni vele, meggyőzőbben, mint bármelyik szónok. Az ellenzék mindenütt megadta magát vele szemben. IV. Ezen a délután, kikerülve a komorna kezei közül, egy remek szabású ruhában kor­csolyázni ment a grófnő. Imádandóan korcso­lyázott. A Bris-ban rettenetes volt a hideg, a szél élesen sivitott s vörösre fújta a korcsolyások j orrát és ajakát. A grófnő ezen csak mulatott, í Felkötötte korcsolyáit és kiment a jégre. Piczi I lábai könyedén hasították a legszebb iveket, j Arcza sugárzott az örömtől. Hisz majd egész I héten korcsoíyázhatik. Hazafelé a Champs-Elisées-n egy fa alatt feküdt félig megfagyva egy szegény asszony. — Szerencsétlen teremtés! suttogta a I grófnő. A hintó sebesen robogott. Hamarjában nem találta meg az erszényét, hát odadobta neki fehérorgona csokrát, melynek legalább is öt arany volt az ára . . . Bertalan látván. Nagybánya Szatmáron. Monstre diszdeputáczió. Kámforrá vált egyháztanács. Mily szép és hatalmas vagy te régi dicső­ségünk egyetlen tanúja, első szent királyunk büszke tornya! Uj köntösödben, Vajdahunyad érczsisak- jával fejeden középkori lovagként, délczegen tekintesz végig ősi városunkon, mely kimagasló, óriás termeted mellett meglapulva simul meg a szelíd, zöld hegyek aljában. Szép vagy és dicső s nekünk, nagybá­nyaiaknak fölötte kedves. A zsidók egykoron nem tekinthettek nagyobb kegyelettel Dávid tornyára, mint mi tereád; a hamisítatlan bécsiek nem büszkélkedhetnek jobban bécsi névroko­noddal, mely pedig egykoron közvetlen közel­ből látta Szobienszky hadait s a korsikai győző gyözhetlen seregét, mint mi büszkélkedünk veled, jóllehet ormodon a változó idők változó szeszélyei szerint egyformán lengett a labbancz és kurucz lobogó. De . . . Ah, ez a de . . . Szinte fáj ki­mondanom is, de mégis ki kell mondanom, — van egy nagy szépséghibád is. Hosszu évszázadokon át tenger sok ma- liczia gyülemlett meg benned, amit te most kisebb-nagyobb adagokra osztogatva keserű pilulálcként adsz be a jámbor és békés pol­gárságnak. Ez a maliczia állandóan ott ül kiaranyo­zott s fehérre rizsporozott homlokodon, melyen nagy római számok körsora között aranyozott manusok mutogatják a rohanó idők folyását. Egy szeszélyes, viruló, elkényesztetett s agyon udvarolt szép asszony nem lehet szeszélyesebb, mint a te óramutatóid, melyek hol andalogva, elmélázva csipnek el egy-két negyedórácskát a végtelen idők rohanásából, hol a legdühösebb boston rohamlépéssel száguldanak előre, egy szempillantás alatt is egy-két negyedórával vive közelebb bennünket, szerencsétlen halandókat, a Léte vizéhez. Minek panaszoljam, hogy hány édes pász­toróra maradt el a te óramutatóidnak megbíz­hatatlan ingadozása miatt; hány epedve várt találka vallott fiaskót; hány ezer tányér leves kozmásodott el, midőn a ház úrnője a fiatalos, karcsú református torony órája szerint főzetett s a ház ura pedig a te öreg manusaid szerint tért haza a családi szentélybe Rumpold sörö­zőjéből. Borítsuk most mindezekre a feledés vastag fátyolát s lássuk a diszdeputácziót. Városunk legfiatalabb, csak nemrégiben alakult tanácsa, a r. kath. egyháztanács, mely egyébként a legöregebb urakból áll, nemrégi­ben elhatározta óriási lelkesedéssel, hogy tisz­telegni fog a szatmári egyházmegye uj főpász­toránál. A deputatusok oly nagy számban je­lentkeztek, hogy a tizennyolcz tagból álló egy­háztanács a tiszteletbeli egyháztanácsosok kreálásával nap-nap után azon arányban növe­kedett, mint ahogy növekszik év év után a marsalai ezer hős száma. (A legutóbbi adatok szerint már hétezren vannak.) És az egyháztanács mozgalma átragadt a patronatusra is. A patronatus is nagy lelkese­déssel elhatározta, hogy — amint különben dukál is - bemutatja hódolatteljes tiszteletét a főpásztornak. A jelentkező küldöttségi tagok száma itt is oly nagy volt, hogy Torday h. polgármester, a kegyuraság küldöttségének vezetője, mosolyogva dörzsölgette kezeit: — Valóságos monstre diszdeputáczió! De amint közelgett a tisztelgés napja, a jelentkező diszdeputátusok számában erős fo­gyatkozás állott be. Ősi nagybányai szokás szerint a lelkesedés első szent pillanataiban mindenki menni akart, de az első egészséges alvás után sokan már úgy gondolkoztak: — Hiszen lesznek ott nélkülem is elegen! És Torday h. polgármester, a küldött­ség vezetője többé már nem dörzsölgette kezeit és nem monstre diszdeputaczióról beszélt, ha­nem csak küldöttségről és ezt is igen lassan mondta. A tisztelgés napjának előestéjén már ujjaikon és aggodalmasan számlálgatták a disz- szónokok, hogy a monstre diszdeputáczióból hányán is fognak elutazni. — Se baj, leszünk tizenketten! Épen elegen! konstatálták megelégedetten.

Next

/
Thumbnails
Contents