Nagybánya, 1906 (3. évfolyam, 27-52. szám)
1906-09-20 / 38. szám
IV. évfolyam. 1906. szeptember lio 20. TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8 — 12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a lap* közlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Morvay Gyula könyvnyomdájában is: Pttér 14. Uj pénzintézet. Szeptember 18. Számolt-e valaki azon ténynyel és következményeivel, hogy itt Nagybányán egy uj pénzintézet van alakulóban? A dolog felette érdekli városunkat, mert a létesülő bank román nemzetiségi alapszinezetü lesz, ami nemcsak politikai, de egyszersmind társadalmi jelentőséggel is bir s ezért kötelességünk foglalkozni vele. Ha van létjogosultsága s az adott körülmények alapításának és fennállásának kedveznek, e bank konkurrálni fog városunk pénzintézeteivel s nem fogja kimélni a nemzetiségi jelszavakban rejlő fanatikus erőt, hogy üzletének működési körzetét minél messzebbre kiterjessze s a román nemzetiség vagyonosodásának és gyarapodásának állandóan éber gondozója, összletes törekvéseinek egyik gyú- pontja, kulturális jelmezbe burkolt mozgalmainak egyik nyilvános összefutó helye legyen. Sajnos, hogy e helyen nem áll módunkban a kérdés nagy jelentőségét teljes őszinteséggel és nyíltsággal tárgyalni, nehogy politikai vonatkozásokat érinthessünk, de éppen ezért annál sürgősebben és nyomosabban kell felhívnunk intéző köreink figyelmét e tényre, melylyel még csak a hirdetési rovatok foglalkoztak, midőn az „Aurora“ takarék és hitelintézet r. t. alakuló közgyűlésének meghívóját meghirdették. Meglévő pénzintézeteink müködéséA „Nagybánya“ tárczája. A réqi nótákból. Nem bízom én üzenetem Senkire se másra, Csak arra a párja vesztett Bujdosó madárra . . . Az vigye el levelemet, Az mondja meg néked: Ne is bontsd fel, ha nincs meg már A régi hűséged. Ne is bontsd fel, rejsd el oda Leveles ládádba . . . Felejtsd el azt, kinek neved Volt az imádsága. Ha majd egyszer mind elhagynak, Ha szived megfájul . . . Olvasd el, hogy mit álmodtam A nagy boldogságrul . . . (Nagybánya.) Sárost Árpád. nek bírálatára még közérdek czimén sem érezzük magunkat hivatottnak, mert az avatott emberek, kiket a közgyűlés bizalma az ügyek vezetésével s az intézet igazgatásával megbízott, tudni fogják kötelességüket teljesíteni, melyet nagyobb látókörben a magyar nemzet, kisebb horizontban a város és vidékének érdeke rájuk rótt. Azt is tudom, hogy az eszközök megválogatásában tapintatosak, de egyszersmind erélyesek, a czél kivitelében körültekintők, de egyúttal kitartóak lesznek, mégis fel kell hívnom szives figyelmüket arra, hogy minden financziális érdeknél előbb való az a moralis és faji érdek, melyet a czéltudatos nemzetiségi propagandával szemben, melynek minden újabb nemzetiségi társadalmi, kulturális és pénzügyi intézmény szolgálatába szegődik, - ápolni és erősíteni kell, Ebből a szempontból mérlegelve, a város takarékpénztára az, melynek feladata tisztán a nyerészkedési működésben nem merülhet ki, ellenkezőleg minden egyéb előbbrevaló kötelessége mellett ez csakis legutolsó funkcziója lehet. Azonban a mit szakemberek már régen hangsúlyoznak s avatott kritikával fényesen bizonyítgattak is, ma is áll, hogy mai szervezete és nehézkes ügymenete, túlságos pedantériája, hajszál- ! finom lelkiismereti skrupulusai mellett a városi takarékpénztár képtelen feladatai megoldására. A kinek pénzre van szüksége, veszi a poklok fenekéről is, ha könnyebben jut hozzá. Hosszadalmas becslések, biA gyerökért. Pók Gábor bámészkodva nézte az alkonyodó eget. Vizen élő embernek nem igen akad gondolata. Vagy ha akad is, csak az idő, meg a szerszámok és a jó fogás irányában érlelődik valamennyire. Ladikját lassudan, észrevétlenül vitte lefelé a Tisza vize, egész a füzesi kanyarodásig. Ott aztán szépecskén beleorrolt a homokba és csak a zökkenésre szólalt meg a gazda: — Nó, ez léhozott! De azért nem haragudott . . . Inkább mintha kedvére c,sett volna a dolog, hálószerszámait gondosan behajtogatta, aztán nehéz, esetlen lépéssel a partra ugrott. A vízbe hajló szomorú fűzfák alatt lágy, kívánatos ülés kínálkozott, hát nekidőlt és belenézett az úszó, fehér felhőkbe, melyeket haragos piros esik szegélyezett . . . Fecske pár csapott a Tiszának, szárnyuk bele-belecsobbant a vízbe és kergetőzve siklottak át a habfodrokon. Hozzá csipoktak vígan, szerelmesen. Partmentén legelésző tehenek a Tiszába kivánkoztak. Pedig a csordás haza igyekezett velők. Haragosan pattogtatta a maga faragta czifra ostorát. A bikának baja kerekedett a fürge fecskékkel. Keringve röpködték körül a megtoppant állatot, mire az bömbölve vágta rövid szarvait a porhanyó földbe. A madárkák ijedten rebbentek el onnét. zottsági értékelések, véleményezések, állandó formális ülésezések kimerítik a szükségben levő birka türelmét is s nem törődve a nemzetiségi és morális vonatkozásokkal, kéri, veszi a pénzt a román bankból s ha a szerencsétlen körülmények tönkre juttatják, háza, földje a nemzetiségi bank molochjába kerül s ez reánk nézve örökre elveszett. A személyi hitel úgy meg van nehezítve, oly rengeteg e tekintetben a bizalmatlanság és a körülbástyázott zárkózottság, hogy szinte lehetetlen elhinnünk, miszerint testületi igazgatás mellett valaki is azonnal kölcsön vehessen. Futva érintettem e dolgokat, mert szemem előtt állandóan a lényeg lebeg: a védekezés szükségessége, a kérdés súlyos jelentőségének általános felismerése, rtiert már elérkeztünk azon határig, melyen túl megfeszített elmével kell viaskodni oly törekvésekkel szemben, melyek csak egyirányban, de nem a magyar nemzeti élet komplexuma szempontjából igazoltak. Törődjünk ezzel, hogy velünk is törődjenek vagy félreálljanak! Ajtay Gábor ár. A szocziálizmus és a morál. Irta: Bodnár Zsigmond egyetemi tanár. Mi a szocziálizmus ? Nem egyéb, mint oly társadalmi mozgalom, melyben az úgynevezett nép, a munkás, a földművelő vagy a negyedik, a legalsó osztály törekszik uralomra. Mint minden társadalmi törekvés, ez is teljesen jogosult. És ha a világtörténelmet tekintjük, azt Tulnan a csongrádi toronyban megkondult a harang. S tova bánatosan, búgva indult neki utjának és végig rezgeti a harmatos langyos levegő égen. Pók Gábor lassan szedelőzködött. Már neki is fohászkodott, hogy a mély homokból kibillenti a ladikját, egyszerre csak vékony gyereksivalkodás ütött a füléhez. Figyelmesen körülnézett, aztán vitte kíváncsisága a hang irányába. Széttördelte maga előtt a sok egymásba fonódott giz-gazos ágat és csak nagy nehezen jutott el a partemelkedésig. Ott a magas fűben megtalálta hitvány pólyába bagyulászva a senki gyerekét, egy siró csecsemőt. Pillanatig bámész megütközéssel nézett rá, majd lehajolt hozzá és gyöngéden ölbe vette. Csak úgy a foga közt mormolta vélekedését: „- Kitöttek, szögény ártatlanság. És vitte. Ujjasát eligazította a ladik alján. Nagy óvatossággal oda helyezte az ártatlan jószágot és szokását megtagadva, gyors ütésekkel evezni kezdett. A harang pedig búgott méltóságosan. Hangja belesimult a hömpölygő hullámokba és onnét kiemelkedve, mintha szárnyra kapott volna, röpült át a széles pusztaságon, hogy az ott élő emberek is elmondhassák esti fohászukat. A hosszú harangbugásról a csöndes embernek eszébe ötlött a másnapi ünnep és egyszeriben átnyilallott a mellén valami régen pihent, szótlan fájdalom. Érezte, hogy magára maradt.
