Nagybánya, 1906 (3. évfolyam, 27-52. szám)
1906-08-16 / 33. szám
1906. augusztus 15. NAGYB ANYA 3 reihet, ami az árverések hatósági rendfentar- tás mellett való megtartásával volna elérhető. Ezen czélra a kamara a kereskedelmi és egyúttal az igazságügyi m. kir. kormányhoz felterjesztésileg a következő javaslatot tette: A bírósági és egyéb nyilvános ingó árverések a rendészeti hatóság közben]öttével tartassanak meg. E czélra a nagyobb városokban és községekben árverési csarnokok létesittessenek, kisebb helyiségekben pedig a községházán jelöltessék ki helyiség, hol az árverések köte- lezőleg, az árverés czéljaira biróilag lefoglalt vagy kijelölt ingó dolgok odavitelével (trans- ferálás) tartassanak meg. Oly természetű ingók, melyek nagy terjedelmüknél, sajátos elhelyezésüknél, ide-oda szállításra való alkalmatlanságuknál fogva, értékük csökkenése nélkül transferálhatók nem, vagy csak nehezen volnának (bolt- berendezés, falburkolat, vagy álló órák stb. stb.,) ilyenek nem transferálandók, hanem az árverési hirdetményben külön felsorolandók. A vevőközönség azokat a helyszínén előzetesen megtekinthetné s a községházán vagy árverési csarnokban árverelhetne rájuk, némi hasonlatosságára az ingatlan árveréseknek. Hisszük, hogy ha e javaslat meg fog va- lósittatni, végét vet az árverési hiénák immár országszerte tapasztalható tűrhetetlen garázdálkodásának. A kézcsók.- Dhürssen tanár után fordította dr. Szántó Hargit. A rossz szokások között, melyekkel a társadalmi érintkezésben lépten-nyomon találkozunk, egyike a legegészségtelenebbeknek a kézcsók. Ez az általános konvenció a betegséghozó mikroorganizmusokat még biztosabban és nagyobb területen hinti szét az emberiség között, mint egy másik, a vallás nemes szolgálatában álló szokás eszköze, az úrvacsora kelyhe, melynek pedig betegségterjesztő voltáról több tudós vizsgálatokkal győződött meg. A kézcsók, melynek a jóizlés és az esztétika nevében úgy is sok az ellensége, teljesen elveszti létjogosultságát, mihely meggyőződünk és családias jellegű szavakat súgott a fülébe, egyszerre az asztal lába irányába mutatott. — Hallod, hogy köhög? Délután aztán eszébe jutott, hogy a harmadik faluban van egy állatorvos és gyorsan kiadta a parancsot, hogy fogjanak be. Az ura álmélkodva nézett a felesége aggódó, finoman metszett arczába. — A lódoktort akarod elhozatni? — Azt akarom. Homokosban fölébredt a gyógyszerész. — Hát már én bennem se bízol? kérdezte félig enyelgő szóval. Atlas újra köhintett, mire Irma asszony valami olyanféle alakzatot mutatott a jobbik kezével az urának, amelyikben a hüvelyk ujjnak, hogy úgy mondjuk, vezérszerep jutott. — Ennyit se bízom a tudományodban, barátom, ni! A kocsis bebotlott a szobába és alázattal kérdezte a tekintetes asszonyt, hogy igazán elhozza-e a lódoktort? Homokosné bosszúsan szívta a fogát. — Persze, hogy el; mond neki, hogy tisz- teltetem és jöjjön azonnal. Aztán az urához fordult. — Te tetted tőnkre a szegényt, a haszontalan orvosságaiddal. Szégyeld magadat! És felháborodva suhant be szobájába. Homokos úr belátva, hogy itt ma ő a legfölöslegesebb személy a háznál, szokása szerint vette a kalapját és becsapta maga után a kerítésbe vájt alacsony kapu ajtót. Mialatt pedig a kaszinóban gibiczelt a ferbliben, otthon a felesége beható tanácskozásba merült az állatorvossal, akit csakugyan elhoztak a harmadik faluból. — Már nagysád ennek az állatnak bizony róla, hogy az az^ egészségre nézve is veszélyt rejt magában. És mily könnyen győződünk meg róla, mihelyt a legmindennapibb esetet vesszük szemügyre. PL: X ur influenzás lesz, de nem oly fokban, hogy Y-né szerdai zsur- jára el ne mehetne. Véletletlenségből elsőnek érkezik meg és udvariasan kezet csókol Y. asz- szonynak, annak kezén nagy számmal hagyva az influenza baczillusait, melyeket azután a később jövő urak ugyancsak kézcsók utján fölszednek. Természetesen a többi hölgynek is kijár ezen uraktól a kézcsók és vele az influenza-baczillus. Étkezésnél azután a kézről s az inficziált kézzel megfogott szervizről bejut a kórokozó anyag a szájba is. Végül Y-nék gyermekei is bemutatkoznak és jól nevelt gyermekekhez illően kezet csókolnak a jelenlevő hölgyeknek. Ily módon azután az egész társaságnak nemcsak a kezére, hanem a szájába is vígan bejut az influenza- bacillus, úgy hogy a zsur következménye valóságos influenza-járvány. Még az a kifogásuk sem marad a kézcsók barátainak, hogy influenzás ember rendesen nem jár zsurokra, mert hisz nem szükséges, hogy X. ur épp akkor legyen beteg, teljesen elegendő az inficiálásra, ha neki hetekkel előbb volt influenzája, mert még akkor is számos fertőző erejű bacillus lehet a szájában. Ily módon természetesen nemcsak az influenza, hanem az összes fertőző megbetegedések is terjedhetnek. így első sorban a leggyakoribb és legveszélyesebb fertőző betegség a tuberkulózis, mert hisz mily gyakori eset, hogy egy könnyű vagy kezdődő tuberkulózissal évekig folytathat valaki társadalmi érintkezést. Természetesen a betegség megszerzéséhez szükséges, hogy a fertőzött hajlamos legyen arra a bántalomra, illetve, hogy szervezete ne legyen elég erős a bejutott kórokozókkal megküzdeni — már pedig egy nagy társaságban mindig akad olyan, akinek ilyen hajlamossága van és egyikünk sem tudja, nem-e éppen ő az illető. Maga ez az egy eset is elég érv volna a kézcsók ellen, hát még ha tekintetbe vesszük Roepke és Huss vizsgálatait, kik kimutatták, hogy a káros csirák sokkal erősebben tapadnak a kézhez, mint pl. a fémekhez és még erélyes dezinfekczióval is nehezen távolíthatók el. E közlemény semmikép sem akarja terjeszteni a túlzásba vitt baczillusfélelmet, csak annak a meggondolására hívja fel a gondolkodó emberiséget, hogy e teljesen felesleges udvarias- sági forma által magát és másokat életveszélyeztető megbetegedéseknek teheti ki. difteritisze van, vélekedett az orvos, és felhörpintette a szinarany hetvennégyesét, amit a háziasszony adatott elébe. Rövid vártatra ő is vette a kucsmáját, és újra belehelyezkedve a falusi szánba a lábzsákjába, meg a pokróczai mögé, neki hajtatott a ropogósra fagyott világnak. Előbb azonban becsületszavára meg kellett ígérnie, hogy másnap ismét meglátogatja a beteget, akinek különben holmi porfecskende- zéseket irt elő. A kaszinóban ezalatt a doktor, a nyugalmazott vadászfőhadnagy, meg a helybeli nagybérlő között heves tusa fejlődött egy huszonöt forintos benszorult kasszának a besöprése körül, ami elé most az egész kis társaság a legnagyobb várakozással nézett. — Fogadjunk, hogy én viszem haza, mondta a főhadnagy és a széke mögül előkotort botjával a gyógyszerész felé bökött. A fogadást megkötötték, és a főhadnagy kigusztálta a második két kártyáját. A bérlő, ki véletlenül eredettől fogva a keresztény anyaszentegyház kebelébe tartozott, még hazardírozott egy darabig; aztán fölvetették a kártyákat. A főhadnagynak dirigáréja volt. A gyógyszerész kedvetlenül szúrta le az öt forintot, a mibe fogadtak és jóéjszakát kívánt. Mikor a csonttá keményedéit utón hazafelé ballagott, eszébe jutott a felesége és a felesége kutyája. — Istenadta csúf állatja, mondta magában és kedvetlenül lökte be maga előtt az utcza- ajtót. Ha ez nincs, akkor most nyugodtan szivarozhatnám otthon, gondolta utána. Nyugodt, családias napokat élnénk és nem raknék meg Legalább is kívánatos volna, hogy az orvos ne vádoltassék udvariatlansággal, ha önmaga nem hódol a kézcsók károsnak tüdott szokásának. Dalok a czopfról. — A Zazar hídj áról és más egyebekről. — Nagybányának van egy édes kicsi ligete Oly jó volna ott sétálni szép holdas este, — De a Zazar-hidján által menni nagy treffer; Mint a részeg, inog a híd s potyog az ember! -„Csúf, csúf csakugyan a spórolási tincs, Na de hát van-e hely, hol ilyesmi nincs, Van-e hely, hol a czopf nem ismeretes! ? Czopf, czopf, csúnya czopf, hess, hess, hess“!... Majd hogyha feltalálják a repülő gépet, Akkor lesz csak látogatott a kedves liget, Mint a madár a fészkére oda repülünk, És a hídra, — mert még meg lesz — nagyot [nevetünk! „Csúf, csúf csakugyan“ . . . stb. Egy úr, aki kint lakik a szép kis ligetben, Biztosítást akart kötni a múlt heteken, Soha ilyet, — az emberben a vér majd meg[hül, Megszökött az ügynök tőle, köszönetlenül! . . . „Csúf, csúf csakugyan“ . . . stb. Napok múlva irt az ügynök neki levelet: „Életét biztosítani kérem nem lehet, Mert a hídon kell járnia és szabályban áll: Hogy ott nem biztosítunk, hol biztos a halál!“ „Csúf, csúf csakugyan“ . . . stb. Dúl a jái'vány: szamárhurut, tífusz és skarlát, Akár merre megy az ember csak beteget lát, Mert nincs tiszta ivó vizünk, nincs vízvezeték, Azt mondja a magistratus: hej rá érünk még! „Csúf, csúf csakugyan“ . . . stb. Egy szerelmes lány e héten vitriolt ivott, Hogy meghalljon, de a méreg rajta nem fogott, Eszébe jutott azután a piaczi kút, — Ott öngyilkolta meg magát; — belőle ivutt! „Csúf, csúf csakugyan“ . . . stb. Dr. K. R. ostoba öt forintos fogadásokat, a miket elveszitek. Benyitott a szobába. Az .'idő már kilencz óra felé járt, ami aránylag sok egy falunak. Belépett az ebédlő ajtaján. Egy lépést tett előre felé, aztán megállott. Ha a hittörténelem adatai nem csalnak, Lóth ur felesége is körülbelül ugyanilyenféle- képen állhatott, mikor sóbálványnyá kezdett átalakulni. A külömbség legfeljebb az lehetett, hogy amaz hátraforditott fővel jegeczesedett meg, a gyógyszerész ellenben megelégedett azzal, hogy ámulatában fején felejtette a kalapját. Atlas, a kis fekete kutya, két tányér és egy vizespohár között, a vacsorára terített asztal hófehér abroszán kuporgott; Irma asszony föléje hajolva, jobb kezével egy csinos fajtatéból valami porfélét fecskendezett a diftiritisz- szel megvert kutyatorokba, miközben bal ujjaival reszkető száját tartotta peczken. A szegény állat nyaka különben csikós kendővel vastagon be volt kötve. Mikor Irma asszony észrevette, hogy ura a szobában van, abba hagyta a fecskendezést és, mint akinek eszeágában sincsen, hogy a cselekedeteit mérlegelje, egy minden maliczia nélkül való önkénytelen mozdulattal fogta a kis fekete állatot és szorosan, csaknem szenvedélyesen magához ölelte.- Szegénykém, majd meggyógyitlak én, ne félj,! Es nem tudva ellenállani az asszonyi szívben gyökerező szánalomnak, gyöngéd, vigasztaló csókot nyomott a kutya fekete kormos kis orrára.
