Nagybánya, 1906 (3. évfolyam, 27-52. szám)
1906-08-16 / 33. szám
ITT-, évfolyam. 1906. augusiztus liő 33-ils. szám. E16flzet£«I árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8 — 12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztéség és kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a lap- közlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Morvay Gyula könyvnyomdájában la: Fétér 14. los állás tekintélyével, nevetséges czimei- vel fedezgetni énünk ürességét s tehetségeink fogyatékosságát, ehez mesterileg, a művészet minden raffineriájával értünk. E szörnyen nevetséges felfogás logikai következménye azután az, hogy a verej- tékes, de minden tiszteletre méltó, nehéz, de a tisztes megélhetést biztositó munka a közfelfogásban még mindig nem talál oly megbecsülésben, aminőben a legalacsonyabb fokon álló hivatalnoki exisztenczia részesül. Ez az oka, hogy mig a beamteri pályákat valósággal elözönlik még a legtehetségtelenebbek is, akik nagy kinnal, protekczióval valahogyan átcsúsztak a középiskolákon, addig a tisztes megélhetést, boldogulást, független exisztencziát nyújtó ipari s kereskedelmi pálya még mindig lekicsinylésben részesül. Pedig az élet nagyon kegyetlenül bánik el a vakmerőén előtörtető aspiránsokkal, kik tehetség nélkül próbálnak a nagy tülekedésben érvényesülni. Kinos vergődés, késői kiábrándulás, nem ritkán teljes elzüllés a sorsuk. Még jó szerencse, ha az a szégyenteljes sors éri őket, hogy az ország legléhább osztályát, a proletariátust szaporíthatják. Ez abnormis állapotokat már a proletariátus ijesztő megnövekedése folytán is régen figyelemmel kisérik az intéző körök, de azzal szemben úgyszólván tehetetlenül állanak. Megkisérlették annak orvoslását, de sikertelenül. Wlassich volt kultusz miniszter nagy port felvert rendeleté, melylyel a felsőbb osztályokba való lépést óhajtotta megnehezíteni, nem vezetett a kellő eredményre. Az ipari pályák még mindig nélkülözik az értelmesebb ifjúságot, pedig hogy iparunk és kereskedelmünk mai sivár állapotából kiemelkedhessék, annak úgyszólván egyedüli feltétele, hogy az ipari és kereskedelmi pályákat ne csak oly elemek keressék föl, kiknek e pályákra adása mintegy büntetés azért, mert az iskolában megfelelő előmenetelt nem tanúsítottak. Hol állunk mi a művelt külfölddel szemben, hol mindennapos dolog, hogy az ifjúság, tarsolyában az érettségi bizo- nyitványnyal, xaz ipari és kereskedelmi pályára lép. És meglévén alapképzettségük, általános müveltségök, a kitartás, szorgalom s becsületes munnka révén már oly korban, midőn még nálunk a diplomás ember vagy ingyenesen vagy 60—70 korona fizetésért gyakornokosko- dik a bírói vagy miniszteri bürókban, ők már tiszteletre méltó független pozicziót s vagyont szereztek maguknak. Vájjon csak az az ur, ki üres czi- mekkel túlontúl dekorálva, i de anyagi gondoktól idő előtt megőszülve, tettben és lélekben megtörve senyved? Ki nyomorúságos megélhetéséért a szeszélynek, az ellenszenvnek vagy a hivatali kunéro- zásnak ezer és ezer tűszurását kénytelen jóképpel és nagy szolgálatkészséggel eltűrni s az előmenetelért nemcsak önállóságát, függetlenségét, de sokszor önérzetét is áldozatul kell dobnia? Sajnálom azt az ifjúságot, mely üres, Ismét a pályaválasztás. Augusztus 14. Több ízben foglalkoztunk már a pálya- választás kérdésével, de a szomorú helyzet változatlansága ismét arra kényszerit bennünket, hogy a szülők s a pályaválasztó ifjúság figyelmét újólag felhívjuk a pályaválasztás terén mutatkozó szörnyű abszurditásokra. Volt alkalmunk azon statisztikai adatokat látni, melyek a lezajlott iskolai év értesítőiből összeállítva a maturált ifjúság pályaválasztásáról számolnak be s megdöbbenve kellett tapasztalnunk, hogy az ifjúság még mindig seregestől tódul az elég helytelenül úgynevezett „intelligens“ pályákra s alig számbavehető százalékja választja az ipari, kereskedelmi s gazdászi pályákat. nrtjük azt, hogy minden szülőnek leghöbb vágya az, melyért a legmesszebb menő áldozattól sem riad vissza, hogy gyermekének oly jövőt biztosítson, mely gondtalan, biztos exisztencziát nyújt. De a pályakeresés kérdésében a legtöbb szülő igen téves, helytelen, sőt elitélendő felfogást követ, mely főleg az úri pályának csúfolt, legkevésbbé sem irigylendő beamteri pályák bálványozásában csúcsosodik ki. Sokszor hangoztattuk azt, hogy nemzeti karekterünknek legjellegzetesebb vonása az urhatnámság. Többnek látszani, mint a mi vagyunk, silány bécsi rongyok csillogtatásával takargatni vagyoni helyzetünk kétségbeejtő ziláltságát, a hivataA „Nagybánya“ tárczája. fia dalok. — Irta: dr. Kiss Rezső. — I. Eszembe vagy egyre, eszembe vagy folyton, Akármerre járok szép arczoclat látom, Édes hangod hallom . . . Az altat el este, az ébreszt fel reggel, Szinültig a szivem végtelen örömmel, Édes szerelemmel! Önkéntelenül is haza visz az utam, Minden gondolatom oda száll el, ott van: A mi kis lakunkban. Össze van forrva a lelkem a tiéddel Elválaszthatlanul, mint csillag az éggel, Mint nappal s az éjjel! II. Múlandó minden a világon, Dicsőség, hirnév, bölcseség, Kit ma eláraszt nagy kegyével Holnap bánattal sújt az ég! Minden változik. Örök törvény, Hogy nyárra ősz jön s nem a tél, Mezők virága, lomb hullása A múlandóságról beszél! Csillag járása, nap felkelte Holnap tán más rendet követ, Csak egy nem változik meg soha: Szivemben a nagy szeretet, Irántad a nagy szeretet! III. Amikor csak látok egy-egy szegény árvát, Akit a sok gazdag észre se’ vesz s nem lát, Amikor látom a gyöngét eltiporva, Vagy az elhagyottat bánatban zokogva; Magamra gondolok és miként egy álom, Eszembe jut, elmúlt, sivár ifjúságom! És amikor látok boldog kis családot, Melyet az Úristen sok jóval megáldott, Amikor csak látok, jó, hű feleséget, Vagy egy néhány, angyal-arczu kis csöppséget, Ti rátok gondolok: Liám, fiam, lányom S eszembe jut az én igaz boldogságom! Családi idill.- Irta: Zsoldos László. — — Mindenről lemondtam a kedvedért, — jelentette ki Homokos ur és idegesen csapta földhöz a fogpiszkálóját. Lemondtam borról, lemondtam sörről, lemondtam a cognacról. Most még csak az kellene, ugyebár, hogy a dohányzást is szögre akasszam? Szegény embert mód nélkül felizgatta szőketincsü hites társának az a legújabb követelése, hogy a betegeskedő Atlasra való tekintetből legyen olyan szives, legalább néhány napig ne füstölje agyon a lakást. Az Atlas név mögött ezúttal természetesen nem annyira a menyboltozatot tartó klasszikus félisten rejtőzködött, mint inkább egy kis fekete kutya, olyan fekete és olyan kicsi, hogy a rossz szemű gyógyszerész minduntalan halálos rettegéseket szenvedett végig a miatt, hogy járáskelés közben valamikép a libegő fülére ne hágjon. A kis fekete kutya, meg a magas, szőke házigazda azonban jelenleg meglehetősen biztosítva voltak, egy a másik ellen; annál is inkább, mert a kutya a fehérre terített ebédlő- asztal lába tövében hempergett. Homokos urnák ez idő szerint összes törekvése csak abban öszpontosult, hogy válaszul az asszonyi kérelemre szó nélkül rágyújtson a legelső darab szivarra, a melyik éppen a keze ügyébe esett. Dühösen fújta ki a ködszinü füstgomo- lyokat a szájából, miközben az asztal közepén gunárkodó magas nyakú vizes üvegen keresztül kötekedő pillantásokkal méregette Irma asz- szonyt, a ki egyéb hiányában lemondólag ha- rapdálta halvány piros ajkát. — Kivihetem a csészéket? kukkant be a hájképü cseléd; aztán észrevéve, hogy a fekete kávét voltaképen még ki sem öntötték, düm- mögve csapta be az olajfestésü, alacsony ajtót. Az asszony föleszmélt és ujjai közé fogta a porczellán kávés ibriket. Atlas féloldalt fölemelte ügyes, szomorú
