Nagybánya, 1906 (3. évfolyam, 27-52. szám)
1906-08-02 / 31. szám
2 NAGYBÁNYA 1906. augusztus 2. latnak s az egyháznak fizetendő adók révén 89 korona 56 fillérrel van megróva. Hát hogy ne legyen ily körülmények között kivándorlás, szocziálizmus, mely már nem is a törvényes keretek között igyekszik a szocziális követelményeknek érvényt szerezni. Csoda-e, ha a késhegyig menő harczban egyre jobban szétágazó utait csak a társadalmi s gazdasági rombolás, pusztulás jelzi? Ismételjük, hogy mi e tarthatatlan állapotok egyik legfőbb okának azt tartjuk, hogy midőn az állam a különböző adónemekkel úgyszólván kétségbeejtő erőpróbára teszi polgárainak teher viselési képességét, ugyanakkor horribilis összegekkel terheli meg az állami köz- igazgatásnak a községekre, városokra való áthárításával is. Hasonló volt a helyzet a külföldi városokban is, de ott idejekorán, még mielőbb a városok a tönk szélére jutottak volna, belátták a fenyegető veszedelmet s az állam a maga inicziátivájából kereste a kibontakozás útját. Belgiumban, midőn az állam a községek pénzügyeit rendezte, az állami jövedelmekből igen tetemes segélyben részesítette a községeket. Poroszországban már a kilenczvenes évek legelején a telek és házadót, nemkülönben az ipari adót a községek rendelkezésére bocsátották. De a legtöbb államban a községek és városok jótékonyan érzik az állam támogató kezét, hiszen nyilvánvaló dolog, hogy az ország erős, hatalmas csak úgy lehet, ha községei, városai jólétnek örvendenek, ha minél több azon vidéki fokusok száma, honnan a kulturális s közgazdasági fejlődés, előhaladás fáklyája világit. Nálunk is volt szó arról, hogy a városok terheinek könnyítése czéljából az állam a fogyasztási adókat a városoknak átengedi, de még e csekély állami támogatásból sem lett semmi. Elérkeztünk a tizenkettedik órához, midőn e kényes, de a legfőbb államérdekeket érintő kérdés megoldása elől többé kitaszítva, meggyalázva. Megátkoztam köny- nyelmüségemet százszor! Ami kis holmim volt, pénzzé tettem és elindultam - haza. Nagy részt gyalog tettem meg az utat. Egy esős novemberi éjjel megérkeztem a szüleim házához. A szégyenérzet annyira erőt vett rajtam, hogy bár már bent voltam az udvaron, vissza fordultam, hogy elmegyek világgá . . . Vissza is mentem a kis ajtóig, de ott megállottám, mintha oda lettem volna szegezve. Küzködtem, hogy mit tegyek. Csak bocsánatát óhajtottam apámnak s azt, hogy drága kezét megcsókolhassam. Vissza mentem megint az udvarra s egy perez múlva bent termettem az édes apám szobájába. Apám nagy betegen feküdt _ az ágyban. Megismert. Felsóhajtott: Jolán! Én elébe rogytam, csókoltam a kezét, az arczát, a takaróját. Omlottak könnyeim s zokogva kértem bocsánatát. Atyám alig hallhatókig beszélt: szerencsétlen leányom. . . . várlak, régen várlak . . . vártam a leveledet, nem jött . . . szerencsétlen leányom megbocsátok. Reggelre meghalt az édes apám s temetés után a világ legárvábbja lettem. Mostoha anyám, ki sohasem szeretett, határozottan megmondotta, hogy távozzam otthonról, mert jelenlétem,reá csak gyalázatot hoz. Jánosfy. Édes, szegény Jolánom! Jolán. Támasz, vagyon, barát nélkül nagy lelki bánattal hagytam el a szülei házat, melyből száműzve lettem . . . Mielőtt eltávoztam volna az édes apai háztól, emléket kértem atyám ingóságaiból. Felvettem egy arczképet. Mostoha anyám kikapta a kezemből s azt mondotta: ne azt vidd el, az nem a tied, hanem nesze itt vannak a leveleid, ezek a te ingóid! S ezzel két levelet dobott elibem. Azok a levelek voltak, melyeket a távolból atyámhoz ki nem térhetünk. Ha a városi törvény í kodifikálásakor sem gondolnak az illetékes körök arra, hogy a városokat fel szabadítsák azon költségek viselése alól, melyek a szigorúan vett állami funkeziók ellátásával járnak, az erőviszonyainkat messze túl haladó terhek alatt feltétlenül összeroskadunk! é. m. A „Gazdaképző iskolákéról. Abban a nagy nemzeti munkában, mely az utóbbi idők főldmivelésügyi kormányzásának sikerekben gazdag tevékenységét jellemzi, különösen kitűnnek a szövetkezetek, melyek egyrészről a kisgazdák hitelügyének rendezése és j kielégítése körül a tüzpróbát már kiállották; másrészről a takarékosság, rend, pontosság, | önzetlen közreműködés és felebaráti szeretet gyakorlása által olyan erkölcsi sikereket értek el, hogy némely községben a helyesen vezetett hitelszövetkezet működésének hatása alatt az egész lakosság átformálódott. Van azonban még kiaknázatlan hálás tér, hol újabb sikereket lehetne felmutatni. A mai nehéz megélhetési viszonyók között, mint mindekinek, úgy a kisgazdának is oda kell törekednie, hogy okszerű gazdálkodással jövedelmét fokozhassa. Az eddig szokatlan magasra felrúgott földárakat csak úgy tarthatják fen, ha 1 annak jövedelmét a tőkéhez mérten emelni képesek. Ezt pedig csak belterjes, czéltudatos gazdálkodással lehet elérni. Mindannyian tapasztalásból tudjuk, hogy a magyar kisgazda rendkívül bizalmatlan minden ujjitással szemben és nem hisz másba, csak abba, amiről saját szemével meggyőződött. Bortermő vidékeken tapasztaltuk, hogy eleinte nem hitt a fillokszerában. Azt mondta: „Volt ez már máskor is, majd idejét állja.“ Mikor a szőlője kiveszett, akkor elhitte, de viszont nem bízott az amerikai alany ellenálló képességében: „Ha a másikat megette, ezt is megeszi.“ Ott azonban, ahol az értelmesebb osztály a telepítést megkezdte és a köznép meglátta a dús termés- eredményt, maga is hozzálátott kopár területének beültetéséhez. így van ez a mezei gazdálkodásnál is. Hiába beszél a pap, jegyző, vándortanár, nem hisz, csak a saját szemének, de annak is csak odahaza. Jellemző, hogy az északkeleti vármegyei szövetkezetek területét képező három vár- | megyében tudtommal se tejszövetkezet, se írtam, melyekben bocsánatát kértem. Mostoha anyám elmondotta, hogy azokat ő sohasem jutatta a már akkor beteg édes apám kezébe. Sorsom el volt döntve. Az elhagyatottság s a szomorúság és nyomorgás napjai vártak reám. Beállottam egy főúri házhoz komoradnak. Nem sokáig lehettem ott, mert a fiatal báró szerelmi ajánlatokkal üldözött, majd midőn nem hajlottam a szavára, rossz bánásmódban részesültem. Azután ebbe a városba jöttem s a „Kék Csillagába pinezérnőnek állottam be, mivel hirtelen más foglalkozást nem kaphattam. Ott vagyok, mint tudod, most is. így, tudva életem eddigi folyását, gondold meg jól, hogy érdemes vagyok-e én a te nemes szerelmedre. Jánosfy. Lettél volna rossz, ezéda nő, én akkor is nagyon szeretnélek, nem érdekért, - mert hisz az nem forog fent, hanem szépségedért, kedvességedért, a jó szivedért. De te nem voltál rósz, csak könnyen hivő, mint megannyi fiatal szerelmes leány. Áldozata lettél egy hitvány csábitónak, de nem vagy elveszett, bukott nő. Jolán! Édes szerelmem, engemet csak te tehetsz boldoggá! Imádlak! Légy nőm! Jolán. Én is szeretlek, hisz tudod .... és mégis félek veled frigyre lépni . . . Félek, hogy hát ha jön idő, mikor multam eseményeit másképen bírálod meg, félek, hogy e miatt szerelmed kihűlne s elfordulna tőlem a szived . . . félek éretted, érettem, mind a kettőnkért. Mert ha úgy lenne, akkor én százszorta boldogtalanabb lennék, mint voltam. Jánosfy. Irántad való érzésem szent és csak a halállal szűnik meg. Jolán. De hátha a világ téged miattam megszól, lenéz, mellőz! Jánosfy. Mit nékem a világ, az emberek. I baromfitenyésztő vagy tojásértékesitő szövet- I kezet nem létezik; pedig a tejszövetkezet az állattenyésztéssel, az állattenyésztés a trágya- j mennyiség fokozásával, a trágyázás pedig a I terméshozam emelkedésével okozatilag összefügg, j A termésmennyiség emelkedése pedig különösen a kisgazdánál bir fontossággal. Mert tegyük fel, hogy egy kisgazda ósdi rendszerű gazdálkodásával évenkint 40 m. m. különféle terményt állít elő; ebből háztartásában évenkint elfogyaszt 30 m. mázsát, tehát eladhat 10-et. Már most, ha rendes trágyázás, helyes művelés és okszerű gazdálkodással évi termésmennyiségét 40 mázsáról csak 50 mázsára emelheti, az esetben ugyanazon életmód mellett az egész 10 m. m. terméstöbbletet értékesítheti, vagyis tulajdonképeni jövedelmét megkétszerezte. Lehetetlen, hogy a gazdasági kultúra valamikor a mi falvainkban is el ne terjedjen; de rendes körülmények között talán egypár évtizedre lesz szükség, mig eljutnak oda, ahová egy kis jóakarattal néhány év alatt is eljuthatnánk. Hiszen kisgazdáink nagyrészénél szintén egypár évtizedre volt szükség ahoz is, hogy a faekét vasekével felcseréljék. A szakszerű falusi kisgazdálkodás leggyorsabban volna meghonosítható az esetben, ha a lakosság ennek előnyeit saját községében, saját határában és saját dűlőin szemlélhetné. Ez pedig úgy volna elérhető, ha a főldmivelésügyi kormány egyéves tanfolyamú ,, Gazdaképző iskolákat“ állítana fel, hol fegyelemhez szokott szorgalmas, munkás és józanéletü kiszolgált altisztek teljes ellátás és bizonyos havi díjazás mellett az egyéves tanfolyamot elvégezvén, hitelszövetkezeti székhelyeken, a hitelszövetkezet igazgatóságának felügyelete és ellenőrzése mellett bér, fix, vagy felesrendszer szerint ezen képesített egyének egyike egy kisgazdaság kezelésével megbizatnék. A gazdaképző iskolának az volna a hivatása, hogy gyakorlatilag képzett olyan kisgazdákat neveljen, kik némi elméleti ismereteket is szerezve, az egész évet hasznos munkássággal töltsék el és ne csak dolgoztatni, de főképen dolgozni tudjanak és a szorosan vett mezei munkákon kívül az állattenyésztés, kertészet, szőlőművelés, méhészet és baromfitenyésztéshez is értsenek. Ezen iskolákat nem kellene nagy tantestülettel ellátni, hanem a vándor szaktanárokat ott csak a megfelelő időszakokban foglalkoztatni. Ezen falusi kisgazdaságok vezetőit lehetne megbízni azzal is, hogy a használatára bocsátott és felügyelete alá helyezett vetőgépet, konkolyo- zót, kukoriczamorzsolót, szecskavágót, mérleget stb, a szövetkezeti tagoknak csekély díjszabás Te vagy az én világom, benned, általad a boldogság menyországába jutok. Jolán. Köszönöm szerelmedet! Ha fel emelsz magadhoz . . . boldoggá fogsz tenni s nem lesz okod miattam pirulni. Édes Bélám! Jánosfy. Édes Jolánom, jegyesem! Jolán. Hű, szerető feleséged leszek, fogadom apám emlékére. Ami bűnöm van, attól megtisztít, feloldoz a te szerelmed! (Jánosfy átöleli Jolánt és megcsókolja.) Második jelenet. Az első jelenet után két év múlva történik. A szin a Sándorffy díszesen berendezett lakása. (Jolán. Sándorffyné. Hidköziné.) Sándorffy né. Én ugyan gyűlölöm a pletykát, hanem annyit mégis konstatálhatok, hogy Bánhydiné nem a mi körünkbe való. En nem egyezem bele, hogy ő legyen a bálanya. Ah! Az komikus és bosszantó lenne egyaránt. Hidközyné. És ugyan mi kifogásod van ellene? A férje előkelő állású egyén, 5 maga elegáns, kedves szép asszony . . . Jolán. Én is azt vélem és férjem is azon ! véleményen van. Sándorffyné. Mind igaz, de életének könyve nyitott s egy lap fekete foltot tartalmaz. Hidközyné. Igaz, de hát az régen történt. Jolán, (magában) Fekete folt! ............... (Só hajt.) Sándorffyné. Jolán nem tudja a Bánhydiné kalandját, tehát elmondom. Serdülő leány korában szemet vetett reá egy fess huszár hadnagy és ostromolni kezdte és pedig sikerrel. Bánhidyné megadta magát. Azután anya lett . . . Titkolta persze, de a világ megtudta. Pedig nagy leleményességgel igyekezett
