Nagybánya, 1906 (3. évfolyam, 27-52. szám)
1906-12-06 / 49. szám
2 NAGYBÁNYA 1906. deczember 6. jelentőségéből, sem társadalmi intelligen- cziájából nem veszített. Városunk polgárságának keserűen esik a törvényhozás ezen intézkedése, mert bár meg vagyunk győződve, hogy az 1876. évi XX. t.-cz. alkotóit a legjobb intencziók vezették, hiszen a nagyobb terhektől megszabadítani és a vármegyék védő szárnyai alá terelni akarták a kisebb városokat, mégis fájdalmasan esik visszatekintenünk arra a fényes múltra, mely a történelem akaratából nagy dolgokra praedestinálta ezt a bányavárost s melynek minden eseménye ragyogó sugárként világit be napjaink egyhangú életébe mintegy igazolásául annak, hogy Nagybánya — mint törvényhatóság — nagy s hatalmas város volt és mindig becsületesen töltötte be a neki szánt nemzeti szerepet. Téves tájékoztatás. Deczember 5. Laptársunk legutóbbi számában a küszöbön levő képviselőtestületi tagok választásával foglalkozván, „ Tájékoztatás“ czimen többek között a következőket Írja: „Ezek szerint választás alá jönnek az 1901-ből életben maradt 14 képviselő, az 1901 -iki választás alapján póttagokból rendes taggá előlépett 4 képviselő és az 1904-ben póttagokul választott, ma azonban rendes tag: 7 képviselő. Ez volna összesen 25. Mivel azonban a választottak száma 56 volna s ennek a fele 28, hogy csakugyan a fele megújuljon a képviseletnek, szerény véleményünk szerint az 1904-iki választás alapján álló 31 rendes képviselőből 3-at ki kellene sorsolni, akik azonban természetesen újra választhatók. A póttagok, szokás szerint, mind kiesnek s uj póttagokat fognak választani.“ E Tájékoztatás szerint tehát választás alá kerülnének azon póttagok is, kik nemcsak a most lejáró mandátummal biró képviselők helyébe hivattak be, hanem azon póttagok is, kik az 1904-ben megválasztott képviselők helyét töltik be jelenleg, vagyis az összes behívott és be nem hivott póttagok. Hát ez a felfogás szörnyen nagy tévedésen épült föl s ez a Tájékoztatás alkalmas arra, hogy csak zavart okozzon a kellő felvilágosítások helyett. A belügyminiszter 1896-ban kiadott 61184. sz. rendelete szerint „a behívott póttag a megde most már nem volt, a mi korlátolja. Mert a felesége könyei, a szép kék szemekből aláhulló könyek, azok csak ingerelték. Minek pityereg az az asszony, hiszen őt is szereti? Szegény Etelka először szemet akart hunyni a férje dolgai felett. Gyöngédebb akart lenni, sem hogy mutatta volna, hogy fáj neki a férje hűtlensége. De mikor azután látta, hogy az az ő gyöngédségét egyszerűen gyengeségnek, gyávaságnak nézi, hát más módot próbált meg. Jól ismerte férje büszke természetét, hát annak az utján akart hatni rá. Hátha figyelmeztetné őt, hogy tulajdonképen tartozik is neki szerelemmel? Együgyü, naiv asszonyka volt, jóformán meg se gondolta jól, a mit mondott és legfő- képen nem értette úgy, a mint mondta. — Jogom van tőled hűséget követelni! Én mentettelek meg! Nélkülem koldulhatnál! Persze, hogy volt e szavakban valami a pénzemberek rideg, hideg számitó hangjából is, maga is kiérezte és a következő pillanatban már odaborult a férfi mellére s csókkal, szerelmes szóval engesztelgette. De későn volt már! A gőgös, büszke Bartafalvy Gézának felfutott a vér az arczába, halántékán kidagadtak az erek, keze ökölbe szorult. Látszott rajta, hogy ajakán ott lebeg valami sértő, kíméletlen szó, hanem csak mégse mondja ki. Lefejtette magáról az ölelő karokat, durván idegesen. Az asszonyka kétségbeesetten kérlelte: — Bocsáss meg, ne haragudj! Miért haragudnék? Nincs oka rá. Igazat mondott. Hanem még egyszer nem üresedett tagsági helyet annak minden kötelességével és jogával foglalja el, tehát mindaddig tagja marad a képviselőtestületnek, mint ameddig annak megbízatása tartott, kinek helyér. behivatott.“ Ugyanígy döntött a m. kir. közigazgatási bíróság 1899 évi 1163. sz. határozatában a következő indokolással: „Az 1886. évi XXII. t.-cz. 42. §-a szerint azon választott tag helyét, ki időközben szűnik meg a képviselőtestület tagja lenni, a legtöbb szavazatot nyert póttag foglalja el; miből következik, hogy a behívott póttag a megüresedett tagsági helyet annak minden kötelességével és jogával foglalja el, tehát mindaddig tagja marad a képviselőtestületnek, mint ameddig annak megbízása tartott volna, kinek helyére behivatott; vagyis ha az, kinek helye póttag behívásával betöltendő lett, három éven túl terjedő időre birt megbizatással, a behívott póttagnak rendessé vált képviselő- testületi tagsága szintén három éven túl, esetleg hat évi időtartamra terjed. Ezen álláspont helyességét nem dönti meg az 1886. évi XXII. t.-cz. 41. §-ának azon rendelkezése, hogy a póttagok minden három évben megválasztandók, mert ennek csak az a következménye, hogy a póttag minőség csak három évig tart s azon póttag, ki három év alatt rendes tagnak behiva nem lett, három év elteltével megszűnik póttag lenni, de ha a póttag behívás folytán rendes tag lett, mint már nem póttagnak megbízatása azon ideig tart, mint azon tagnak megbízatása tartott, kinek helyét mint rendes tag elfoglalta“. A legközelebbi képviselőválasztáson kiesnek az 1901-ben megválasztott képviselők s a helyökre behívott póttagok és pedig: Dergáts Sándor helyére behivott póttag: Nagy Samú, Molnár Antal helyére behivott póttag: Troplo- vits Márton, dr. Weisz Ignácz, Gerdenits János, Révész János, Soltész Elemér, Bertalan Miklós, Spiczuli Károly, Dienes Dezső helyére behivott póttag: Rozsos István, Sürger Mihály, Csepey Ferencz, Bonis István, Jancsovits József, Smit Sándor helyére behivott póttag: Boda Gyula, Szerencsy József, Fábián Lajos, Bányay József, Dobi Ervin, Lakatos Ottó, Szellemy Geyza, Vásárhelyi Gyula, Bottyán Géza helyébe behivott póttag: Károly Imre, Bába István helyébe behivott póttag: Kovács István és Szász Lajos. Mig ellenben Hoffmann Árpád, ki az 1904-ben választott dr. Harácsek Imre helyére hivatott be, mandátuma csak 1909-ben járván le, választás alá nem kerül. Az, hogy a képviselők számarányának szigorú kettéosztása szempontjából az 1904-ben választott képviselők közül 3 kisorsoltassék, nem vihető keresztül, mert erre a törvény nem intézkedik s az 1904-ben választott képviselők hat évi mandátummal választatván meg, aligha egyeznének bele a kisorsolásba. A szigorú kettéoszakarná meghallani. És ezért kell, hogy vége szakadjon közöttünk mindennek. — A ki engem nem becsül, azzal én nem élhetek együtt. Meg azután a Bartafalvyak nem is szoktak senki kegyelméből sem élni. A mit a felesége hozott a házhoz, azt viheti, megél még ő a maga emberségéből is. Könyöröghetett azután előtte a szép asz- szony, amennyit csak akart. Megmondta, punktum. Még egy meleg tekintete se volt számára. Mikor elbúcsúzott tőle, csak azt mondta: — Azelőtt szerettem, de most gyűlölöm. így maradt azután egyedül Bartafalvy Géza ur a Bartafalvy-kastélyban, mélynek parkja körül-belül nagyobb volt, mint a mennyije neki megmaradt a dominiumból, mikor kiszakították belőle a felesége hozományát. A mit csak követelt az asszony ügyvédje, ő mindent odaadatott neki. A fiskálisa beszélhetett neki, hogy igy csináljon, úgy csináljon, az asszony hadd pereljen, a törvény az ő részén van, rá se hederitett a jól megfizetett tanácsokra. Ő nem volt sohase grájzleros, se bérlő; a mit a felesége a magáénak akar, azt elviheti. El is vitte. Egy másik bolond terve támadt a szegény, szerelmes asszonykának. Hátha a férje, teljesen tönkremenve, visszapártol hozzá! Milyen édes lesz akkor őt újra megmenteni! Csakhogy rosszul ismerte a férjét. Nem abból a fajtából való volt, amelyikből az okos embereket faragják. Keményfejü, büszke legény volt. Pedig alig ment el tőle a felesége, úgy tást úgy kellett volna eszközölni, hogy 1904-ben csak 28 tagot kellett volna választani hat évi mandátummal, 4 tagot pedig csak három évi mandátummal s igy most a képviselőtestületnek éppen fele: 28 tag kerülne választás alá. Ha ezt akkor elmulasztottuk, a legközelebbi választáson ezt nem korrigálhatjuk, de igenis helyrehozhatjuk a hibát a három év múlva megejtendő választáson. Ezek szerint most tehát 24 rendes tag és 14 póttag fog választás alá kerülni. 6. m. Az epilógus epilógusa. A nem általam kezdeményezett vita azzal ér véget, hogy a mellék vágányra siklott át s igy futott be a legközelebbi állomásra. Hogy mit akartam beigazolni azzal, mikor azt állítottam, hogy az összes iratok Szabó Adolf urnái voltak, nem kétséges: azt, hogy az erdészeti bizottság indítványozásánál nem egy véleményező bizottság van szervezetre javaslatba hozva a városi tanács és képviselőtestület mellé, hanem egy ellenőrző bizottság az erdőhivatal mellé. Szabó Adolf ur ennek közlése után előttem is kijelentette, jóllehet a vétiv az összes iratok legújabb számát, mely éppen az én jelentésemre van igtatva, tünteti ki, hogy csak a szabályrendelet tervezete volt nála, ezt én legkevésbbé sem vontam kétségbe s viszont állitásomat előtte beigazoltam az indítvány felmutatásával. Erre a dologra, miután Szabó Adolf ur a „Nagybánya és Vidékéiben is kijelentette, hogy sem az összes iratok, sem az én jelentésem nem voltak nála, visszatérni nem tartottam szükségesnek, annál kevésbbé, miután személyesen meggyőződött, hogy az indítványt helyesen idéztem és különben is az az indítvány felolvastatott a képviselőtestület előtt, amidőn Szabó Adolf ur javaslatba hozta az erdőbirtokos magyar városok ez irányban való megkérdezését. Ez a rész tehát időközben elintézést nyert s az által, hogy az „Epilógus“-ban „amit írtam megírtam“ bekezdéssel uj életre keltetett volna, annyira gyengén van támogatva, hogy ez a vita velem egyáltalában összefüggésbe nem hozható. Egész joggal Írhattam tehát: az „Epilógus redivivus“-ban: Nincs tehát és nem is volt mit, mint tévedést beismerni. Ezek után az a pár „valótlan,“ meg a „hamis“ nem illet és nem ihlet meg engem. A „mi erdőnk“ — tetszik nekem ez a kifejezés, — elosztásánál Szabó Adolf ur azon az oldalon volt, ahol a szűkmarkúság nyilatkezdte érezni, mintha nagyon szeretné a szép, szőke, gyermekarczu asszonykát. Lehet, hogy szerette azelőtt is, csak nem tudott parancsolni magának. Szilaj vére rávitte a tivornyázásra, a szeretkezésre. Pedig szerette a feleségét, szeretnie kellett, mert másképen nem bolondulna úgy utána most, hogy elveszítette. Érzi, hogy utálnia kellene, hiszen hogy bánik vele most is, de hiába, nem tudja. S mikor a békéltetésnél is hidegen mondja:- Gyűlölöm . . . Akkor is azt zakatolja vadul dobogó szive:- Szereted! És ez az érzés, ez a vágy elveszített neje után napról-napra jobban beleeszi magát a szivébe. Nincs éjjele, nincs nappala. Minden gondolata csak ott révedez nála. Órákig elül a felesége szobájában. Üres a szoba. Csak a négy rideg fala van meg. A bútorokat mind hazavitték. De ő csodálatosképen most is úgy lát mindent, mint akkor volt. Az ágy fölötti kék selyemfüggönyt mintha most húznák szét s a függöny mögül előbuvik egy bájos üde női arcz, szőke haja végigömlik a felfogott függönyön — sárga selyem a kék selymen - s a kis ajkak közül hallja az édesen hivó szót:- Gézus! Gézus! Hallja. Ott cseng a fülében és leikéi a székről s megy arra felé, a honnan a hangot hallja. Azután megáll az üres szoba közepén s mikor, mintha álomból ébredne a valóságra, meglátja a négy üres falat, hát úgy érzi, mintha valami kínos sebet vágna rajta az emlékezés.
