Nagybánya, 1906 (3. évfolyam, 27-52. szám)
1906-11-01 / 44. szám
2 NAGYBÁNYA 1906. november 1. bujdosó társainak hamvai magyar földre érkeztek. Vasárnap délelőtt a protestáns templomokban tartották meg az ünnepi istentiszteleteket igen nagy közönség jelenlétében. Az ev. ref. templomban Soltész Elemér, az ág. ev. templomban Révész János lelkészek tartották az ünnepi beszédeket. A Polgári Kör ünnepélye. Vasárnap este igen szép Rákóczi-ünne- pélyt rendezett a Polgári Kör, melyen szépszámú közönség volt jelen. Az ünnepélyt a dalárda éneke vezette be. A nagy preczizitással előadott Hymnuszt a nagy közönség állva hallgatta végig. Igen nagy hatással, zajos tetszés között Boronkay Béla s. lelkész szavalta el ezután Jncze Lajos következő gyönyörű költeményét: Jön Jtákóai. Tarolt mező, sárgult fa lombja Hullatja hervadt levelét, őszi széltől zizeg-, siratja Hogy puszta lett berek s a rét . . . Madár dalát hiába várom, A nyár eltűnt, mint röpke álom. De, ime, dal szárnyal az égre Hozsánnát zeng a róna, hegy, Örömtüz gyűl a messzeségbe', A nép zarándokúira megy . . . Zászló lobog, ibolya, rózsa Ne felejts van az útra szórva . . . Valóra vált a régi álom: Kardjához nyúl az unoka. Bilincs lehull, szakad a járom . . . Nem lesz számunkra Golgota! Tárogató újra megharsan: Rákóczi van velünk a harczban. Zászlaját az ormon kibontja, Látjátok ...!? A szél lengeti. . . Harsány hangon parancsit osztja: Szabadság hős vezérei Ébredjetek ! Rozsdás bilincstek Fénylő kard már! Előre hát! Él a haza, él, él a nemzet! Magyar, szabaddá lesz hazádl A zúgó taps lecsillapulta után, melylyel a közönség úgy az előadónak, mint a szerzőnek Leány. Öregapó gyerünk nagyon hideg van. Harangozó. Eredj a tűzhöz, te kis árva s vess rá. Még hidegebb van odakünn az erdők Bozótján és a hegyek szakadékán, Hol puskacsövek s duvadak között Járnak szegények, akikre mi várunk. Leány. Öregapó, hát mit vétettek ők? Harangozó. Istent hittek. Hazát szerettek és Azt cselekedték, ami becsület. Leány. Ezt vétették ? Harangozó. Ezt, kis lány és az Isten Most próbálja ki a hűségűket. Leány. S a mi házunkat ki gyújtotta fel ? Harangozó. Ez is csak a próbához tartozik. (Harangozásba fog.) IV. jelenet. (Jön egy anya a leányával. Jómódúak. A harangozás szünetel.) Anya. Nem láttad az^én édes fiamat? Leány. A bátyámat. És Kópjai Tamást, Mert ők egymást nem hagyják el soha. Anya. Sárándi Pált. Leány. És Kópjai Tamást. Harangozó. Nem láttam. Nem láthattam : vak vagyok. Anya. Az Isten irgalmazzon. Leány. Óh, Tamást Megismerheti a vak is. A hangja. Kizeng a többiből s ha két szót szól is, Sárándi Anna abban benne van. Harangozó. Ha szól. De nem tért-e a hallgatók közé ? Húzódjatok a tűzhöz. Bujdosókat Várunk, ki tudja, nincsenek-e köztük ? Anya. A hol a fej’delem, akármi sorsban, Ott a fiam. adózott, Szánthó Dezső énekelte el szép, érczesen csengő hangon „Messze, messze Rodostóban“ ez. éneket Szaucsek István zongora kísérete mellett. A bánatos, elegikus dal igen nagy hatást tett a közönségre. Sűrű tapsot aratott a dalárda is kuruez dalaival, melyeket meg is kellett ismételnie, nemkülömben Rusznyák bányász zenekari tag, ki tárogatón adott elő néhány szép kuruez nótát. Az ünnepély után közvacsora volt, melyen mintegy százan vettek részt. Lelkes felköszöntőket mondottak a lakomán Szerencsy József, Égly Mihály és Almer Lajos. Iskolai ünnepélyek. Hétfőn, a temetés napján reggel nyolez órakor istentisztelet volt a gör. kath. templomban; délelőtt kilencz órakor pedig a r. kath. templomban, melyet ez alkalommal szépen feldíszítettek. A szentélyben gyönyörű ravatalt állítottak föl, melyre nemzeti szinü drapéria borult s amelyen a fejedelmi korona ékeskedett. Az istentiszteletet Szőke Béla h. plébános tartotta fényes segédlettel; a templomot zsúfolásig megtöltötte a közönség. A hatóságok testületileg jelentek meg az ünnepi istentiszteleten. Istentisztelet után a nagy közönség az iskolai ünnepélyekre széledt el. Igen szép ünnepélyt tartott az állami főgimnázium ifjúsága. A közönség nagy érdeklődést tanúsított az ünnepély iránt, mert a tágas torna- csarnok a szorongásig megtelt hallgatósággal s így is igen sokan künt rekedtek. Az ifjúság a Hymnus eléneklésével vezette be ünnepélyét. A közönség a magyar nemzetnek ezt az imádságává vált énekét állva hallgatta meg; majd dr. Rencz János igazgató jelent meg az emelvényen s nagy szónoki vervvel előadott ünnepi beszédet mondott, mely mély hatást tett a jelenvoltakra. Dr. Rencz János áll. főgimn. igazgató ünnepi beszédében az ünnepséget megnyitó Hymnus szavaiból indult ki. Ezt a költeményt Kölcsey a magyar nép „zivataros századából“ eredő költeménynek nevezi s e zivataros század alatt a Thököly és Rákóczi korát érti. A Hymnusban az üldözött, bujdosó Magyarország számára kér jobb jövőt Istentől a költő; mig másik nemzeti imádságunkban, a Szózat-ban jobb jövőt kér és jósol Vörösmarty a nemzet érdemeinek, feladata betöltésének fejében. A magyar nemzet ezen a földön valóban sokat szenvedett és a szabadságért sokat áldozott: erőt, jólétet és vért. Olyan nagy áldozatokat hozott a magyar nemzet évszázadokon keresztül a szabadságért, hogy a magyar név és a szabadság fogalma egyet jelent. A magyar név nemcsak ethnografiai fogalom, hanem a szabadságért való lelkesedést és harcot jelentette évszázadokon keresztül. II. Rákóczi Ferencz sza- badságharczában is nemcsak a fajmagyar a kuruez s nem épen csak az idegen a labancz. Ez a szabadságharcz a régi, nemesi, rendi alkotmány helyreállítása érdekében indul ugyan meg, de mégis a magyar föld népének egyeteme harcolja végig. Az egész magyar föld népének részvételét ebben a harczban mi sem bizonyítja jobban, mint az az gazdag népköltészet, mely ezen harcznak minden mozzanatát kiséri s mely nem a nagyurak palotáiban termett, hanem a szegény nép kunyhójában. S ez a szabadságharcz lefolyásában és eredményében hű kifejezője a nemzet több százados, örömmel és bánattal teli sorsának. Lefolyásában ugyanis sok a fölemelő és lelkesítő, mert nem egy adat, nem egy költemény szól a kurucok diadaláról, jókedvéről, de talán ugyanannyi, ha nem több, a kurucok szenvedéseiről, Rákóczi s a nemzet igaz ügyének válságos voltáról, lehanyatlásáról beszél. Eredményében is van siker, de van sok csalódás is. Amit Rákóczi és kuruezai első sorban akartak, azt elérték: a nemzet megmaradt ő utánuk is magyar nemzetnek, vagyis megmaradt a szabadságért élni, halni tudó nemzetnek. Mindamellett az eredményben sok volt a csalódás is, ezért bujdostak ki Rákóczi és hű társai a hazából, hogy majdnem kétszáz esztendő múltán térjenek meg haló porukban az édes hazai földbe. Beszédét azzal végezte, hogy vészfelhők tornyosultak bár számtalanszor ezen nemzet feje fölött; de a szabadsághoz való ragaszkodás a nemzetet mindig megmentette a végenyészettől. Érhetnek vészek és csapások a jelenben és jövőben is. De ha hívek maradunk őseinkhez; ha a szabadságért mi is megtudjuk hozni azon áldozatokat, melyeket őseink hoztak, ha mi is inkább tudunk tűrni és szenvedni, mint egyéni, polgári és nemzeti szabadságunkat kislelküleg elalkudni: akkor valóra fog válni a Hymnus költőjének jóslata: „Még neked virulnod kell, oh hon, Túl és innen sok késő századon“. A szép beszédet úgy a közönség, mint az ifjúság zúgó éljenzéssel fogadta. Bedő Károly honfidalát adta elő ezután az ifjúsági énekkar zajos tetszés között. Bagosy József szavallata gyöngélkedése miatt elmaradt. Igen nagy tetszést aratott a melodráma előadása. Szentgály Rákóczi Zászlaja czimü költeményét Kiss Gyula szavalta harmonium, zongora, celló és hegedü- kiséret mellett. Úgy a pompás előadás, mint a zenekiséret zajos tapsokat váltott ki. Az ünnepélyt az ifjúsági zenekar Rákóczi- indulója zárta be, ismét fényes jelét adván annak, hogy a zenekar Borbás Géza tanár Leány. És Kópjai Tamás. (Elhúzódnak a tűz mellé s raknak reá. Harangozás.) V. jelenet. (Kuruez vitézek jönnek balról. Köztük különválva ketten, egymás vállát karolva Sárándi és Kópjai. Kopottak, rongyosak mind. Egyikök zászlót visz. Szétnéznek. A kis leány megrángatja a vak harangozó ruháját, mire az abban- hagyja a húzást.) Kuruez vitéz. Ez itten a regéczi temető ? Harangozó. Ez. Kuruez. És te vagy a vak harangozó. Harangozó. Én. Kuruez. Nincs az útnak veszedelme ? Harangozó. Nincs. Kuruez. Helyben vagyunk hát (Kürtöshöz:) Add meg a jelt. (A színfalak mögött kürt jel, távolból válasz reá. Alkonyodik.) Anna. (Merően nézi a két vitézt s rájok mutató Izgatottan.)^ Édesanyám! Édesanyám! Tamás. A nevem súgta, elhozta a szellő. Sárándiné. Fiam! Anna. Tamás! (Mind a hangra figyel, Sárándi és Tamás felriadnak s odafutnak.) Tamás. Annám! Pali. Édesanyám! (Összeborulnak és zokognak.) Pali. Édesanyám, hát áldja meg az Isten, Álnok beszéddel mért is tartanám, Búcsúzzon el a fiatól örökre, Édesanyám kedves szülőanyám. Anna. De kegyelmed csak nem tépi magát ki A két karomból, Kópjai Tamás, Csak lesz, ami a lelkét vissza fogja Egy fogadás, vagy egy szív dobbanás. Tamás. Mátkám, galambom, a haragos Isten Ha igy akarta, máskép nem lehet, Most már ne nézzünk se égre, se földre, Csak arra, hogy még mi a becsület. (Egymásra borulnak.) Anya. Fiam, ne vétkezz! hogy hagynál magunkra, Mennek helyetted mások annyian, Ha nem láttad még a szomorúságot, Szivembe nézz be, lelkem jó fiam. Pali. Drága szülém, csak ezt a szót ne mondd ki, A szomorúság nem tudod te mi, Csak aki látta a fej’delem arczát, Az tudja ezt a szót megfejteni. Szent-képet láttam sokszor életemben, Ennél szentebbet még soha sehol, Ennyi fájdalma, ily szomorúsága A megfeszített Istennek se volt. És lenne bár a teljes hét menyország, Amit miatta el kén vesztenem: El tudnék hagyni mindent, de mióta Őt megláttam, őt elhagyni nem. Harangozó. (Huzza, veri ismét a harangot.) VI. jelenet. Kuruez tisztek jönnek komoran, megviselten. Szállingóznak kuruez katonák is, ifjak, öregek. Ki fegyverrel, ki fegyvertelenül. Köpe- nyegbe burkolózik, akinek köpenyege van. Pali. A kapitány. Kapitány. Hagyd abba már ezt a lélekharangot,
