Nagybánya, 1906 (4. évfolyam, 1-26. szám)
1906-03-29 / 13. szám
IV. évfolyam. 1006. márczius lió 29. 18-ilt szám. TÁRSADALMI ÉJS SSSÉFIHODAIjMI HETILAP. Eliflietísi árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések lelvétetnek Morvay Gyula kBnyvoyomdájában la: Fitár 14, A gyermekvédelemről. — Irta: Báró Edelsheim üyulay Llpót, az Országos Gyermekvédelmi Liga elnöke. — Van-e nagyobb kincsünk a gyermeknél? mégis uton-utfélen találunk rongyos, beteg, éhező, fázó, elhagyott, züllött gyermekeket. Mi az oka ennek? Talán a szülői szeretet hiánya? Téved, aki azt hiszi! Inkább a nehéz, megélhetési viszonyokban kell keresni a baj okát és főleg abban, hogy a társadalom még mindig nem ismerte fel azt a kötelességet, hogy ott, ahol a szülő képtelen gyermekéről gondoskodni, ott a társadalom vállalja magára a gyermekek felnevelését. A szervezett társadalom: az állam már megtette az első lépést, amikor megalkotta a gyermekvédelmi törvényeket és felállította az állami gyermek- menhelyeket, a melyekben most 25.000 gyermeket gondoznak. Már azt lehetett volna hinni, hogy ezzel az intézménynyel meg fog szűnni a gyermekek nyomorúsága. Pedig dehogy szűnt meg! Nap-nap után megzörgetik ajtónkat szegény rongyos asszonyok csecsemővel a karjukon s krajczárt kérnek, mert napok óta nem ettek; zimakós, zord időben ott állanak az utcza szegletén s a havas, esőverte rongyból didergő kis gyermek nyöszörgése hallatszik. Megesik a szivünk, a mikor ezt látjuk! Mit tehet az az ártatlan kis gyermek arról, hogy apját munkaközben baleset érte? Hogy anyja fekvő beteg? Vagy hogy létét a könnyelműségnek, a pálinka hatásának köszöni? Nem is ez a kérdés. Hanem az, hogy ha már az a szerencsétlen kis jószág itt van, akkor meg kell menteni az életnek, az emberiségnek. Nem szabad megengedni, hogy szánalom és könyörületesség hijján egy is elpusztuljon közülük; meg kell törni azt a közönyt, amely elfordul tőlük; a szeretet melegével le kell olvasztani a szivekről azt a jégréteget, amely azokat érzéketlenné teszi a kicsinyek sorsa iránt. Fel kell ébreszteni a lelkiismeretet, tettekre kell bírni a felebaráti szeretetet s meg kell erősíteni társadalmunkban azt a tudatot, hogy amikor az elhagyott gyermeket védi, nem irgalmasságot gyakorol, hanem kötelességet teljesít. Mindenki tudja, aki gyermekvédelemmel foglalkozik, hogy nincsen az a rossz sorsban sínylődő gyermek, akinek baján pénzzel és szeretettel segíteni ne lehetne. Ha tehát annyi pénz állana rendelkezésre, hogy az elhagyott gyermekek tartásdijai fedezhetők lennének s annyi szeretet fog sarjadni a szivekben, hogy foglalkozzunk is a mások gyermekeivel, akkor elértük czélunkat. A tapasztalatlanok azt kérdik: Hát nem költ a gyermekvédelemre elég pénzt az állam? Nem tartanak-e fenn a törvényhatóságok, községek, egyletek, egyesületek, gyermekvédelmi intézeteket elegendő számban? A társadalomnak nevesebb és tehetősebb tagjai nem áldoznak-e a jótékonyságnak tulon-tul? Hát bizony ebben van egy szemernyi igazság, de nézzünk csak a dolgok mélyére. Az egyesületek a már teljesen kihasznált társadalomtól segítséget alig kapnak s a jótékony bazárok és táncz- mulatságok, élőképek, kiállítások költséges rendezésén s főleg pénzügyi sikertelenségén okulva, létföntartásuk érdekében az államhoz fordulnak segítségért. Viszont az állam a maga 5 százalékos betegápolási pótadójából, a melynek csak egy kis hányada fordítható gyermek- védelmi czélokra, még azoknak a feladatoknak a teljesítésére is alig képes, amelyekre a törvény kötelezi. Ott állunk tehát ma, hogy úgy az állam, mint a gyermekvédelemmel foglalkozó egyesületek, a társadalom élénk érdeklődése és hathatós anyagi támogatása hijján feladataikat teljesíteni képtelenek. Másrészt a megadóztatott és folytonos gyűjtésekkel zaklatott társadalom ki van merülve és nem hajlandó újabb áldozatokra, a mi nem is csoda, mert a különféle egyesületek tagjegyzékének átolvasásánál azt látjuk, hogy az összes egyesületeknél a társadalomnak csak egy bizonyos osztályával találkozunk s a tagok kevés kivétellel mindig és mindenütt ugyanazok. Legfölebb a védnöknők és elnöknők változnak. Ami pedig azt az ellenvetést illeti, hogy nem elégitik-e ki a meglevő állami és társadalmi gyermekvédelmi intézetek A „Nagybánya“ tárczája. Medvevadászat Nagybánya vidékén. — Irta: Gróf Esterházy László. — Különösen hangzik ez a czim olyan évszakban, mikor már a tavasz ébred, a hegyek alján pedig lepkék röpködnek. A tavasznak örvendező ember és gyermeksereg borzadva gondol a hegyek közé, hol még a hó hideg párnája borítja a talajt, undorral nézi a hegyek ormát, melyet ködfátyol takar s hol a természet kényszerálmát aluszsza. Mi vadászok pedig, a kik a természet törvényeit ismerjük és tiszteljük, nem borzadunk az egyiktől, nem undorodunk a másiktól, nem látunk különbséget a lágy tavasz és kemény tél között, legfeljebb az időnek megfelelőleg öltözködünk. Egyik vadásztársam ebben oly mester, hogy vadászat előtt három pár lábra- valót is fölpróbál, mig végre eltalálja az időnek megfelelőt vagy épen az ellenkezőt. Károlyi Lajos barátom szives meghívása folytán ez év február 24-én Nagybányára érkeztünk, hol Molcsány erdőtanácsos szives és vendégszerető házához szálltunk. A délelőtti órákat a városon kivül fekvő szép és érdekességek megtekintésével töltöttük el s ezután visszatértünk szállásunkra. A jóízűen elköltött pompás ebéd után kocsikra ülve indultunk Feketepatakra, a tervezett vadászat színhelyére. A kies völgybe térve, szemünkbe ötlött a remek 1400 m. magas Rozsályhavas, melynek túlsó oldalén fekszik a feketepataki lakóház. Másfél órai kellemes kocsizás után odaérkeztünk. Ez a régió, hová vágyódtunk; itt van a medvék, disznók, hiuzok tanyája, nemkülönben a telepített szarvasok százai. Kedvező a hangulat! Szép, derült égbe hanyatló nap elkésett sugarai lágyan borulnak a kéklő hegyekre, a bükkóriások árnyékait hosszúra festve a déli lejtőn. A sugárment völgyből itt-ott szikla emeli ki kopasz fejét, melyre rózsaszinfényt lehel a leáldozó nap. A lakóház előtt komoly alakok gyülekeznek és nyomozásuk eredményéről tesznek jelentést a tanácsosnak. Szavukból mit sem értve, kíváncsian vártuk a magyarázatot, mit rövid idő múlva nagy örömmel vettünk tudomásul, hogy t. i. két medve árulta el nagy-top- pancsával jelenlétét a Rogoz, illetve Polomestru hólepte oldalán. Másnap szép időre ébredtünk s mire összekészülődtünk, visszatértek az aznap kirendelt nyomozók. „Györgye“ közöttük a legtekintélyesebb, jelenti, hogy a medvék tegnap jelzett helyüket megtartották, tehát fegyvereinket kézbe véve indultunk a hely színe felé. Egy órai gyaloglás után a „Rogoz“ élére értünk, honnan kissé leereszkedve, állást foglaltunk a hajtásra. Alig telt el egy fél óra, Györgye az él felől gyors lépésben sietett hozzám s jelenti a tanácsos ur üzenetét, miszerint a medve a a körülnyomozás után a gerinczen átváltott és leereszkedett a Polomestru nyugati oldalának egy sürü hajlata felé. A pompásan organizált hajtósereg közül egy szutykos képű kis fekete oláh hajtó erre kivált a csoportból és gyorsan körüljárta a kis területet, úgy, hogy mire mi puskások összejöttünk, már is jelentette, hogy a maczkó a területből nem ment ki. A hajtők most egy ösvényen lesiettek a völgybe, mig mi az élen álltunk el. Állásomról lehetett hallani, a mint a hajtok halk beszélgetéssel sorakoztak s rövid negyedóra múlva a hajtás megkezdődött. Állásom Károlyi Lajos állásától alig volt 100 lépésre, a honnan őt egész jól láthattam is. Fürkésző tekintetem egyszer rája esett s látom, amint feszült figyelemmel néz a hajtás felé s láttam arczához emelve a fegyverét; a következő pillanatban a lövés moraja futja át az erdőt s mire a viszhang visszatért fülemhez, hangzik a másik lövése, melyet a medve tompa bömbölése követ. Örömérzés futja át testem minden izét, mert biztosra vettem, hogy fáradozásunkat siker koronázta. S csakugyan, kis idő múlva már háziurunknak gratuláltunk s gyönyörködtünk a szép állat feltűnő világos s hosszú bundájában. Rövid és vig étkezés után a Polomestru déli lejtőjét hajtották, mi pedig Teleki Tibor sógorommal fenn álltunk az élén, mig a többiek derékszögben a lejtőt állták el. A rövidmult emlékei felett ábrándozva, szemeim a remek hegyes-völgyes vidéken
