Nagybánya, 1906 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1906-02-08 / 6. szám

IV. évfolyam. 6“ilt szám. 1906. feforuár lio 3. S*3 Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8-12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a lap­közlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Morvay Gyula kSnyvnyomdájábau Is: Főtér 14. as^aiijaiaiaBaanaaiaaBSiBBa Vagyonkezelés. Február 7. Valahányszor a városi képviselő- testület az évi költségvetésekkel foglal­kozik, sok panaszos beszéd, sok bírálat hangzik el, hogy a városi vagyon kezelése nem eléggé intenzív, nem eléggé gyümöl­csöző s ez az oka annak, hogy tetemes összegre értékelt vagyonunk daczára évről- évre mégis a pótadó réme fenyeget. Az évi költségvetéseknek letárgyalása után a városi gazdálkodással többé nem törődik senki, mindaddig, mig a leg­közelebbi költségvetés számtételeiből ismét elő nem bukkan a pótadó kivetésének lehetősége. Hát ez nem helyes dolog s egész­séges állapotnak épen nem mondható. Valamint az is helytelen felfogásra vall, hogy valaki a városi vagyon kezeléséért a város tiszti karát teszi felelőssé. E lapok hasábjain az elmúlt években városunk egyik illusztris tagjának tollából egy czikk jelent meg, melynek igazságait feledni nem tudom. E czikk szintén a városi gazdálkodás nagyhorderejű kérdé­sével foglalkozott, meggyőzően fejtve ki, hogy a városi vagyon kezeléséért kit terhel a felelősség? E czikkből idézem a következő passzust: Hízelgés nélkül elmondhatjuk, hogy városi tiszti karunk oly fiatal erőkből s jelesen képzett egyénekből áll, kiket bármely más város méltán megirigyelhetne tőlünk. Önzetlenségükhöz, tisztakezüségük- höz szó sem férhet. De ne várjunk min­dent a tisztviselői kartól. Bürokratikus munkájuk nagyon is igénybe veszik egy­részt, másrészt a tisztviselői kart nem lehet megterhelni azzal a felelősséggel, melylyel a gazdasági téren az ujitás, a kezdeményezés, hogy ne mondjuk a kísérletezés jár. Én a tisztviselői kart inkább végrehajtó közegnek szeretném tekinteni, aki a képviselő-testület határo­zatait a legjobb tehetségével, önzetlen­ségével s néha lemondást és áldozatot is igénylő odaadással keresztül viszi, meg­valósítja; de a gazdasági dolgok inté­zésére, a városi vagyon miként való kezelésére egyedül a képviselő-testület egyetemét tartom illetékesnek. Miből önként következik, ha rósz a városi gazdálkodás, a képviselő-testület nem teljesitette vagy legalább is nem úgy teljesitette kötelességét, mint azt a város s közönségének érdekében kellett volna teljesítenie. S e nézetemet megerősíti Stoll Béla is, ki n jelen állapotokkal szemben a multat állítja elénk, midőn a régi külső tanácsnak egyes kiváló férfiai árgus-szemekkel vigyáztak a városi vagyon kezelésére. . . . Vannak a képviselő- testület tagjai között kiváló fináncz kapa- czitások, jeles gazdák, kikre méltán számíthat a város közönsége, hogy a bel- terjesebb gazdálkodásra irányt mutas­sanak s egy uj, modern korszaknak rakják le szilárd gazdasági alapjait. Ki vonhatná kétségbe ez idézett szavak igazságát, mely minden animozi- tástól menten a városi gazdálkodásért való felelősséget a tisztviselői karról a képviselő- testület egyetemére hárítja át! Rövidebben s meggyőzőbben aligha lehetne vázolni azt a munkakört, melyet az idézett sorok a képviselő-testületre nézve kijelölnek. Hiszen a képviselő-testületnek nem az a legfőbb hivatása, hogy tudomásul vegye a szabályrendeletek kormányhatósági jóvá­hagyásait, hogy azon kérdés fölött rögtö­nözzön parázs vitát, vájjon 50 vagy 100 koronáért vegyen föl valakit a város kötelékébe, hanem legfőbb hivatása, hogy eszméket termeljen s irányt mutasson a városi vagyon minél intenzivebb gyümölcsöztetésére s hatályosan ellen­őrizze, vájjon a tisztviselői kar határozatait, utasításait szigorúan foganatositja-e? Nagy igazság rejlik azon szavakban is, hogy a tisztviselőket nem lehet meg­terhelni azon felelőséggel, melylyel a gazdasági téren az ujitás, a kezdeményezés, a kísérletezés jár. Ezen állítást a közelmúltból vett pél­dával is illusztrálhatjuk. A nyaralók épí­tésének eszméjét két évtizedes sírjából a tisztviselői kar egyik tagja hívta életre. Törekvésében azon meggyőződés vezette, hogy a város idegen forgalmának emelése s az ezt követő kereskedelmi s ipari for­galom fellendülése czéljából szükség van A „Nagybanya“ tárczája. A tanulmányfő. A hatás kedvéért úgy kezdem el, hogy: épen az Íróasztalomnál ültem, mikor a cseléd egy névjegyet tesz elém. — A levélszekrényben volt ? — Nem. Egy urféle adta ide, hogy je­lentsem be vele. Kint áll a konyhában. Az eset nem kis feltűnést keltett nálam. Nem vagyok én olyan nagy ur, hogy előrekül- dött névjegyeken be kelljen magukat jelenteni a vendégeknek. Ahoz egyenruhás inas és szár­nyas ajtó kell, nálam egyik sincsen. Megnéztem a névjegyet, ez állott rajta : VENCLICEK VENCEL tanulmányi 6. Ki lehet ez az ember? Jobbra-balra for­gattam a névjegyet, de nem tudtam kiokos­kodni, hogy miféle foglalkozás lehet ez a ta­nulmányfő. Talán valami intézetben vagy iskolában felügyelő, olyan studiorum praefec­tus féle, ha igen, akkor egyúttal abban is bi­zonyos vagyok, hogy ez valami tudós, aki a közönséges felügyelő helyett az ünnepélyes hangzású tanulmányfő címet használja. Igen, igen, az lesz, azért nem mondta a cseléd, hogy ur, hanem urféle. Az ilyen könyvmolyok nem sokat adnak a külsőre. Milyen más foglalkozást is jelenthetne ez a szó. Mert tanulmányfő, mint festmény gyak­ran előfordul; minden képcsarnoknak a felét tanulmányfők teszik; de ilyennek nem szolgál­hat mindig egy ember modell gyanánt. Ez te­hát nem lehet a foglalkozása. Mialatt igy tűnődtem, ki lehet ez Venclicek Venczel, egészen meg-feledkeztem róla, hogy a rejtély kulcsa ott kinn áll az ad hoc előszobává avanzsirozott konyhában. — Az a . . . kérdezteti, hogy fogad-e a ... a . . . nagyságos ur. A cseléd maga is mosoly­gott hozzá, hogy nagyságos urnák titulál. Ekkor vettem észre, hogy talán sokáig is várattam. Sebaj, legalább azt hiszi, nagyon el voltam foglalva. — Jöjjön be. Az ajtó nyilt és egy olyan alak lépett be rajta, melyről első pillanatra meggyőződtem, hogy sem modell, sem studiorum praefectus. Két feltűnően hosszú, pepita nadrágba bujtott lábon kurta derék hajlongott, kopott fekete bársony mellénynyel födve. A kabátja valamikor a szalonkabát nevet viselte, most azonban megelégedhetik avval, ha felfödözik rajta a múlt dicsőségének nyomait. A fej, amelyre legkiváncsibb voltam, elég érdekes. A vöröses arczból, mint valami odaragasztott kúp, szökik előre a megnyúlt orr, a fülek felső végei oldalt lekonyulnak, mint a vadász ebéi. A két apró, zöldes szem sunyi alázatosságot fejez ki. De nem ezek teszik Venclicek Venczel ábrázatját érdekessé, hanem a szakáll és hajviselet. Mig egyéb testrészei roppantul el voltak hanya­golva, haja és szakálla a legkifogástalanabb és leggondosabb ápolásról tettek bizonyságot. Haja mértani pontossággal középen elválasztva, két oldalt pedig lefelé kunkorodó karikákba formálva, úgy, hogy két füle a rája nehezedő két hajhenger miatt látszik lekonyulni. Balhom­lokán egy hajtincs kissé előrecsüng, de ezen is meglátszik, hogy amolyan kiszámított ren­detlenség. Bajusza oly pompásan le van borot­válva, hogy a szálaknak még gyökerei is alig látszanak, szakálla pedig természetesnek látszó göndörséggel borul arczára, csak az ajkak alatt van belőle egy ujjnyi kiborotválva. Előttem állott tehát a különös vendég, de még mindig nem volt sejtelmem se, hogy vájj’ ki ő és merre van hazája. Azaz, hogy neve után Ítélve gyanítottam, hogy merre van ha­zája, de azt már igazán nem voltam képes kitalálni, hogy mit akar. Észrevette, hogy nagyon is kiváncsi sze­mekkel nézegetem végig, de nem látszott miatta bosszankodni. Sőt mikor gondosan fé­sült hajára és göndör szakállára irányult vizs­gálódó tekintetem, megelégedett mosolyra hú­zódtak keskeny, halvány ajkai. Nem tudtam, hogyan szólítsam meg, hát csak úgy pillantással kérdeztem. — Mint nagyságod névjegyemről olvas­hatta, Venclicek Venczel, tanulmányfő vagyok. — Olvastam, de . . . 4 — Nem tudja, mit jelentsen, vágott sza­vamba. — Valóban . . . felelém némi zavarral. — Igen, én tanulmányfő vagyok. Az a foglalkozásom, hogy szerződve vagyok a fővá­ros nagyobb üzleteiben, a hol az én fejemen

Next

/
Thumbnails
Contents