Nagybánya, 1906 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1906-06-14 / 24. szám

2

NAGYBANYA

1906. junius 14,

mentén alkalmas helyeken való kútfúrások vagy jobban mondva mély vizmedencze gyűjtők építésével, mely a patakok és talajvizek leszivárgott vizét felfogná és összegyüjtené előreláthatólag oly mennyiségben, hogy 4—5 ily mély vizmedencze teljesen elég volna a vízvezeték vizének ellátására.

S e mély vizmedenczék építésével nemcsak elegendő vizet nyernénk, hanem e vizmedenczék vagy kutak kiépítése a mesterséges vizszürést teljesen feleslegessé tenné, mivel a vizszürést az alkalmas kavicsrétegbe épített medenczék természetes utón elvégeznék.

A minisztérium szakközeinek idegenkedése a mesterséges vízszűrőktől igen szomorú tapasztalokon épült fel s a szűrt patak vizének bevezetését csak azon végső esetben tartják megengedhetőnek, ha a várost sem forrásvízzel, sem talajvízzel ellátni abszolúte lehetetlen.

De a minisztérium szakközegei megvannak arról győződve, hogy a Zazar- völgynek a Limpegye s Zsidóvá vagy a fernezelyi patak mentén bőséges talajvize van s a már körülirt kutak, illetőleg vizmedenczék fúrásával a természetes vizszürés is eszközölhető lesz.

Minket, kik kezdettől fogva a legexponáltabb helyen küzdöttünk a vízvezeték és csatornázás minél gyorsabban eszköz- lendő megvalósítása mellett, e felvilágosítások teljesen megnyugtattak, sőt nagy örömmel tölt el bennünket azon biztatás, hogy a vízvezetéket sikerülni fog bőségesen ellátni jó ivóvízzel, mert a képviselőtestület által elfogadott tervezet, ha a jelenlegi népességi viszonyok között képes is a vízszükségletet szűkösen fedezni, nagy kérdés, hogy a kiépített vízvezeték meg fog-e felelni rendeltetésének tiz-husz év múlva, midőn a népesedési arányok esetleg nagyobb mérveket öltenek. Pedig ily horribilis áldozatokba kerülő alkotásnál minimálisan egy félszázad alatt történhető változásokat kell zsinórmértékül venni.

Hisszük, hogy e soraink megnyugtatják olvasó-közönségünket is, kik az újabb fordulatban a vízvezeték és csatornázás elodázását vélték felfedezni.

Illetékes köreinket pedig arra kérjük, kövessenek el mindent, hogy a város régi óhaja, közegészségügyünk e legfőbb követelménye mielőbb megvalósulást nyerhessen.

é. m

Az üveggyár.

Junius 12.

A nagybányai üveggyárra vonatkozó szerződésnek a városi képviselőtestület által történt elfogadása méltó örömet kelt nemcsak városunkban, hanem a vármegyében is. Az üveggyár létesítésében mindenki az első lépést látja azon regeneráló munkálatokban, melyek nagyon is aláhanyatlott közgazdasági életünk fellendítését czélozzák. A vármegyei lapok örömmel regisztrálják e tényt s a »Szatmár vármegye« Ajlay Gábor dr. tollából egy czikkben foglalkozik e nagy közgazdasági eseménynyel, főleg a nemzetiségi kérdés tekintetéből világítva meg az üveggyár alapításának nagy jelentőségét.

Ajtay Gábor dr. czikkéből, mely a nemzetiségek nagy gazdasági térfoglalását domborítja ki s ezzel szemben a gyáripar fellendítését, mint a vagyonosodás előmozdítóját állítja orvosszerül, kiemeljük a következő passzust: „Most pedig meg lesz az üveggyár; lesz a fuvarozó tényezők önkényétől s a tengelyszálli- tás ezerféle esélyétől független erdei ipar- vasutunk, melyek következtében gyarapodni fog vagyonunk s ezzel ellenálló képességünk. A gyáripar közvetett hatásaként emelkedni fog a vállalkozási hajlam és kezdeményezési kedv, a í meglévő vagyon megőrzésére s fokozására irányuló tevékenység, a becsületes munka produktivitása és a kereskedelmi forgalom fokozódásával a kulturális élet élénkebb és változatosabb lesz. Imponáló erőnk a vidéket jobban magához lánczolja, az összeköttetés intimitása és a közös érdek ápolása élesebben kifejlődik. Sok a haszon, melyet a gyáripar meghonosítása városunknak hoz! De ha nem hozna semmit, ha csakugyan ellenérték nélkül maradna a városnak áldozatkészsége, ha igazán káros volna a városra gyáripar letelepítése, mégis végtelen nagy az a haszon, melyet közvetve okoz azáltal, hogy a nemzetiségekkel szemben erkölcsi és vagyoni erőnk fokozódik s a fojtó hullámokat pánczélosan tudjuk viszaverni.“

E sorok nagy igazságait midőn mi is aláírjuk, csupán azt jegyezzük meg, hogy egy gyáripar meghonosítását valamely városra károsnak tartani, hasonlatos volna ahhoz, mintha károsnak tartanánk gazdasági szempontból egy uj vasút létesítését. A modern gazdasági élet uj berendezkedésének két hatalmas emeltyűje van; a gyár és a vasút. Ki akár az egyik, akár

a másik létesítését károsnak tartja, az valóban nincs tisztában az újabb közgazdasági elméletekkel s azoknak gyakorlati megvalósításával.

„Izrael nagy örömébe“ mint laptársunk a N. és V. a képviselőtestület nagy zömének s a kereskedő és iparos osztálynak lelkesedését elnevezi, disszonáns hang is vegyült: laptársunk azon czikke, melyben ismét lándzsát tör az üveggyár létesítése ellen.

A vármegyétől s az uj kormánytól várja és reméli, hogy komolyan fogja mérlegelni Nagybánya érdekeit s meg fogja korrigálni a képviselet elhamarkodott határozatát.

Ez pedig azt jelenti, hogy a képviselőtestületnek azon negyvenhat tagja, kik két szavazat ellenében az üveggyár létesítéséhez hozzájárultak s kik között számos közgazdasági, pénzügyi, technikai s vegyészeti kapaczitás foglalt helyet, nem mérlegelték komolyan Nagybánya érdekeit, hanem Rényi Árpád szép szemeiért a kérdés minden tanulmányozása nélkül elhamarkodottan szavaztak az üveggyár létesítése mellett.

Az a két szavazat, mely az üveggyár létesítése ellen szólt, laptársunk szerint oly egyének szavazata volt, „akik közügyekben egészen önzetlenül a tiszta közérdeket szokták tekinteni;“ miből önként következik, hogy az a negyvenhat szavazat pedig, mely jóváhagyta a Rényi Árpáddal megkötött szerződést, mind olyan egyénektől származott, kik a közügyekben nem egészen önzetlenül, nem a tiszta közérdeket tekintik.

Laptársunk felfogása nem valami hízelgő az üveggyárat megszavazott tanácstagok s képviselők iránt, hisszük azonban, hogy ez senkinek sem fogja az étvágyát elrontani, még ke- vésbbé valakit búskomorságba ejteni.

Laptársunk főleg a gyárnak a vegetáczióra s a közegészségügyre állítólag káros hatású füstje miatt ellenzi az üveggyárnak a kontemp- lált helyen való felállítását s állításainak igazolására a Természettudományi Közlöny egy czikkére hivatkozik, mely az üveggyár füstjét káros hatásra nézve a második helyre sorozza.

Hát ebben az állításban nagy tévedés van.

Mi sorra kérdeztük a nagybányai szakembereket, hogy az üveggyár füstje valóban káros-e a vegetáczióra s a közegészségügyre nézve s a válasz általánosan tagadó volt.

De^ teljes felvilágosításul ide iktatjuk Rényi Árpád fejtegetését is az üveggyári füst állítólagos káros hatására vonatkozólag s szívesen vesszük, ha annak tudományos, de nem frázisos megczáfolására bárki is vállalkoznék.

„Áz üveggyártásnál, illetve olvasztásnál, írja Rényi, a mai időkben használatban álló, a fa száraz lepárlására idomított, úgynevezett regenerativ rendszerű légszesz olvasztó kemenczék praktikus értelemben az elérhető legtökéletesebb elégést, tehát az úgyszólván teljesen íüst- telen elégést eredményezik, első és főeszköze

árvizveszedelem fenyegetett bennünket. Szikra híja volt, hogy háromezer hold búzaföldem nem került a viz alá. Csak annak köszönhetem, hogy a mészfalviak derekasan helyt állottak. Három nap három éjszaka talicskázták a földet furtum-furt. így menekedtünk meg, csak is igy . . .

— Jó jó, az már régen volt. Most nincs árviz-veszedelem.

— Nincs, hála Istennek, ne is legyen.

— De hát mit akar itt nálam? kérdezte a főszolgabíró türelmetlenkedve.

— Épp azt akartam elmondani, mert hát voltaképen azért is jöttem volna.

— Csak beszéljen egymásután. Nem érek rá sokat prézsmitálni.

— Tudom, hogy más dolga is van a tekintetes urnák. Hát igen. Akkoriban megígértem a mészfalvi nótáriusnak, hogy nem kívánom ingyen a becsületes igyekezetei. Aszondtam, hogy meghálálom, mert dukál is . . .

— Jó, jó, azt végezze el a mészfalviakkal. Nekem azokhoz semmi közöm.

— Tudom, nagyon tudom, de mégis.

— Beszéljen hát!

— Igyekezem, könyörgöm alássan . . . Hát úgy töi’tént, hogy én akkor azt Ígértem a mészfalvi nótáriusnak, hogy ártézi kutat ásatok a falunak.

— Ártézi kutat ? - kérdezte a főszolgabíró csodálkozva.

— Azt, könyörgöm alássan, mert nagyon

rossz az ivóvizük, csupa sziksó, a jószág is csak kelletlenül iszsza.

— Hát aztán ?

— Hát aztán, mivelhogy megígértem, ura akarok lenni a szavamnak. Az a domb, ahol a kutat ásatni akarnánk, a tekintetes ur járásába esik, hát eljöttem bejelenteni, ne tessék túlságosan neheztelni érte.

A főszolgabíró merően nézett egy ideig a gazdag parasztra, aztán megkérdezte:

— Mennyibe kerül kigyelmednek az az j ártézi kút ?

Bakos András megvakarta a füle tövét.

— Bizony, tekintetes uram, rámegy arra ötvenezer forint, ha több nem.

— Ötvenezer forint?

— Annyi, a főmérnök megcsinálta a számadást.

A főszolgabíró felkelt s egyik kezét az Íróasztal szélére támasztva, előkelő, úri pózba vágta magát. Aztán igy szólt:

— Kötözni való bolond kigyelmed, Bakos András, annál is több, czimeres ökör.

— Igen is, tekintetes uram.

— Kidob ötvenezer forintot, holott magától egy fuvart is sajnál! Az ilyen embert a bolondok házába kéne csukni.

— Nem mondom, hogy nem . . .

— Ne is mondja vén szamár . . . Különben tegyen amit akar. Miattam akár fel is kötheti magát.

— Igen, de hát az engedély?

— Menjen a másik szobába a segédszol- gabiróhoz, az majd eligazítja.

Azzal leült az íróasztalához és ismét belemerült az aktába. Még az alázatos köszöntésre sem reagált, csak magában dünnyögte: buta paraszt . . .

Három év után lényeges változás állott be a főszolgabíró magán- és hivatalos körülményeiben. Megválasztották országos képviselőnek.

Az uj képviselő nem sok vizet zavart, de annál több kártyát kevert Budapesten. Az a festett kéregpapiros teljesen sterilis minden gőggel és pöffeszkedéssel szemben. Szidás, káromkodás, íogcsikorgatás nem fog rajta. Annak kedvez, a kinek akar. Helyesbíteni, korrigálni csak bűnös utón lehet.

Röviden, Mittala Imre képviselő ur veszített. Sokat és következetesen. Az anyagi körülmények súlyos ziláltsági tüneteket keztek mutatni. Közel, veszedelmesen közel jutott ahhoz az állapothoz, mikor a végrehajtó a képviselői napidijakra vezeti rá a biztosítási végrehajtást.

Ezt a századik képviselő se szereti. De Mittala Imre épen nem szerette, mert akkoriban készült nősülni. Fényes, minden anyagi bonyodalmat kiengesztelő házasságról volt szó. S hozzá, mi ritkaság, a kombinációba vett leány is tetszett neki. Majd hogy nem szerelmes volt belé.

S ekkor fenyegette a katasztrófa. Az ilyen dolgon zsiránsokkal szokás segíteni. Mittala Imre már egy hete futkosott olyan emberek